|
Claude Monet
(1840 — 1926)
Az impresszionisták között ő a leg- impresszionistább, munkássága
szim- bolikus jelentőségű.
1874-ben Impresszió, a felkelő
nap címen ő állította ki azt a képet,
amelyről egy párizsi újságíró elke- resztelte az új festészetet. A
kép címe önmagában is nagyon találó. Kiemeli a művész szándékát,
hogy sokkal in- kább tulajdon érzelmeit kívánja tol- mácsolni, mint
egy meghatározott tájat. A modern művészet ezen a ponton szakadt el
az előző századok művészetétől.
Monet még ifjú korában, Le Havre- ban talákozott Boudinnal,
Pissarróval pedig az Académie Suisse-en kötött barátságot, ahol
együtt dolgoztak. Néhány évvel később az Atelier Gleyre növendéke
lett, ahol Renoirral és Sisleyvel ismerkedett meg. A sors tehát
véletlenül hozta össze a jövendő impresszionistákat. Ebben az időben
tájképek mellett néhány figurális művet is festett, mindenek- előtt a
Reggeli a szabadban című nagy kompozíciót, amelyet Courbet bírálata
után megsemmisített; ekkor készült továbbá a Camille arcképe, mely
az 1866-os Salon-ban feltűnést keltett; a Nők kertben (Louvre) és a
Reggeli a szobában. Ezekkel a vász- nakkal, továbbá különféle
korszaka- iban készült néhány portréjával jóformán ki is merül Monet
festé- szetének az a része, melyben az emberi alak ábrázolására
vállal- kozott. Az aggályosán lelkiismeretes Monet azért kedvelte
jobban a tájkép sokkal semlegesebb témáját, mert a portré műfajában
a tiszta, festői problémát lélektani problémák ter- helik. A festői
problémát Monet ön- magában is elég jelentősnek tartotta, s nem
akarta mással komplikálni. A háború kitörésekor Monet Trouville- ba,
majd Londonba utazott, ahol Pissarróval találkozott. Együtt
csodál- ták meg Turner vásznait, itt ismer- kedett meg Durand-Ruellel
is.
1872-ben visszatért Franciaországba, és Argenteuil-ben
telepedett le: bárkáján, ezen az „úszó műtermen" kedve szerint
tanulmányozhatta a fény és a víz játékát. A fény vib- rálását, a
vízfelület tükröződését, a lomb remegését, az átlátszó levegőt
akarta lefesteni. A pillanatnyiság fo- galma Monet számára nem a
moz- gásban lévő formákra vonatkozik, hanem az idő rögzítését
jelenti: ugyanaz a táj más és más látványt nyújt hajnalban és
alkonyatkor, ősszel vagy tavasszal. Meg akarta örökíteni a
napsütést, a hideget, a szelet, a ködöt. A festészetnek ez a merőben
új értelmezése valódi felfedezés volt. Művészete szöges ellentéte a
Cézanne-féle konstruk- cióknak; Sisleyn és Pissarón kívül nincs is
valódi rokonságban egyetlen művésszel sem, de Monet náluk is
határozottabb. Jongkind és Boudin nyitotta meg előtte az utat, a
maguk módján ők közelítik meg leginkább a Monet-festmények párás
atmoszfé- ráját, de ők sem érték el azt a köl- tőiséget, amely egyedül
Claude Monet sajátja
|
