Claude Monet
virtuális galéria

Irodalom Színház Film Rockzene Mitológia Galéria Lexikon
 


Film

Színház

Irodalom

Rock Legendák

Mitológia

Vers antológia

Irodalmi lexikon

Nobel-díj

Aforizma-tár

Claude Monet
(1840 — 1926)

Az impresszionisták között ő a leg- impresszionistább, munkássága szim- bolikus jelentőségű.
            1874-ben Impresszió, a felkelő
nap címen ő állította ki azt a képet, amelyről egy párizsi újságíró elke- resztelte az új festészetet. A kép címe önmagában is nagyon találó. Kiemeli a művész szándékát, hogy sokkal in- kább tulajdon érzelmeit kívánja tol- mácsolni, mint egy meghatározott tájat. A modern művészet ezen a ponton szakadt el az előző századok művészetétől.
Monet még ifjú korában, Le Havre- ban talákozott Boudinnal, Pissarróval pedig az Académie Suisse-en kötött barátságot, ahol együtt dolgoztak. Néhány évvel később az Atelier Gleyre növendéke lett, ahol Renoirral és Sisleyvel ismerkedett meg. A sors tehát véletlenül hozta össze a jövendő impresszionistákat. Ebben az időben tájképek mellett néhány figurális művet is festett, mindenek- előtt a Reggeli a szabadban című nagy kompozíciót, amelyet Courbet bírálata után megsemmisített; ekkor készült továbbá a Camille arcképe, mely az 1866-os Salon-ban feltűnést keltett; a Nők kertben (Louvre) és a Reggeli a szobában. Ezekkel a vász- nakkal, továbbá különféle korszaka- iban készült néhány portréjával jóformán ki is merül Monet festé- szetének az a része, melyben az emberi alak ábrázolására vállal- kozott. Az aggályosán lelkiismeretes Monet azért kedvelte jobban a tájkép sokkal semlegesebb témáját, mert a portré műfajában a tiszta, festői problémát lélektani problémák ter- helik. A festői problémát Monet ön- magában is elég jelentősnek tartotta, s nem akarta mással komplikálni. A háború kitörésekor Monet Trouville- ba, majd Londonba utazott, ahol Pissarróval találkozott. Együtt csodál- ták meg Turner vásznait, itt ismer- kedett meg Durand-Ruellel is.
1872-ben visszatért Franciaországba, és Argenteuil-ben telepedett le: bárkáján, ezen az „úszó műtermen" kedve szerint tanulmányozhatta a fény és a víz játékát. A fény vib- rálását, a vízfelület tükröződését, a lomb remegését, az átlátszó levegőt akarta lefesteni. A pillanatnyiság fo- galma Monet számára nem a moz- gásban lévő formákra vonatkozik, hanem az idő rögzítését jelenti: ugyanaz a táj más és más látványt nyújt hajnalban és alkonyatkor, ősszel vagy tavasszal. Meg akarta örökíteni a napsütést, a hideget, a szelet, a ködöt. A festészetnek ez a merőben új értelmezése valódi felfedezés volt. Művészete szöges ellentéte a Cézanne-féle konstruk- cióknak; Sisleyn és Pissarón kívül nincs is valódi rokonságban egyetlen művésszel sem, de Monet náluk is határozottabb. Jongkind és Boudin nyitotta meg előtte az utat, a maguk módján ők közelítik meg leginkább a Monet-festmények párás atmoszfé- ráját, de ők sem érték el azt a köl- tőiséget, amely egyedül Claude Monet sajátja
 

 

 

Keresés honlapunkon:



powered by FreeFind

 

További galériák

 ►Salvador Dali galéria

 ►Edgar Degas galéria

 ►Camille Pissarro galéria

 ►Edouard Manet galéria

 ►Pierre-Auguste Renoir galéria

 ►Alfred Sisley galéria

 ►Paul Gauguin galéria

 ►Toulouse-Lautrec galéria

 ►Paul Cézanne galéria

 ►René Magritte galéria

 ►Francis Picabia galéria

 ►Gustave Caillebotte galéria

 ►Frederic Bazille galéria

 ►Max Ernst galéria

 ► Paul Signac galéria  

 ► Georges Seurat galéria

 ► Mary Cassatt galéria 

 ► Juan Gris galéria 

 ► Amedeo Modigliani galéria 

 ►Vegyes gyűjtemény

 



1872
Az Argentuelle-i kikötő

1873
Camille Monet a kertben

1873
A Szajna Asnieres-nél

1873
Az uzsonna

1873
Monet kertje

1874
Műterem csónak

1873
Impresszió, felkelő nap

1875
Piros csónakok

1876
A kert

1876
A Tuileirák kertje

1877
A Saint Lazare pályaudvar

1880
Csendélet

1882
Dieppe-i sziklák

1882
Lapos kenyér

1883
Viharos tenger

1884
Kert Bordogheraban

1886
Tulipánföld

1899
Vizililiomok

1900
A Waterloo híd

1926
A japán híd

1908
Velence

1919
Lehajló fűzfa

1884
Citromfák

1893
A roueni katedrális

Vissza

copyright © László Zoltán 2010- 2015
e-mail: Literatura.hu