Sylvia Plath
Hajsza

Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?

Övé a föld: mindent befal,
Lohol az ősi bűn nyomán,
Felüvölt: vért, friss vért kíván,
A szája nyílt seb: húst akar.
A foga fényes és fehér,
Szép szőre forró és feszes,
A csókja perzsel, karma metsz,
Vak szomja végzettel felér.
Mohó nagymacska: asszonyok
Forró vérétől részegül,
A testük ég el étekül,
Ha szörnyű éhe fellobog.

Most árny remeg a dombokon,
Az éjfél forr a fák felett;
Ő puha talpakon követ,
Sötét szerelmével befon.
Álmom bozótján meglapul
A fényes karmú karcsú test:
A comb feszes, prédára les,
Vad éhe sosem csillapul.
Heve megperzsel, meggyúlok,
Rohanok égő fák alatt,
Hol oltsam izzó lázamat,
Ha sárga szempár billogoz?

Vérrel próbálom hűteni,
Odavetem a szívemet,
De ez sem elégíti meg:
Az egészet követeli.

Dorombol, csábít, szédülök,
Az erdő lángol, csonkig ég;
Szomjazom szörnyű közelét,
És mégis elmenekülök.
Félelmem szűk toronyszoba,
Oda kerget a bűntudat.
Sorra zárom a zárakat,
De gyorsul vérem ritmusa:

A lépcsőn párduc lépeget,
Hallom: jön, jön, jön, közeleg.

Szabó T. Anna fordítása

André Breton
A szabad társulás

Asszonyom haja rőzsetűz
Gondolatai forró villámok
Alakja homokóra
Asszonyom alakja tigrisfogak közé került vidra
Asszonyom szája a végső nagyságrendü csillagok kokárdája és bokrétája
Fogai fehér földön fehéregerek nyomai
Nyelve ámbra és dörzsölt üveg
Asszonyom nyelve tőrrel átszúrt ostya
Nyelve szemnyitó-hunyó baba
Nyelve hihetetlen kő
Asszonyom szempillái gyerek-írás rúdjai
Szemöldöke fecskefészek szegélye
Asszonyom halántéka melegház tetőcserepe
És ablaküvegen pára
Asszonyom válla pezsgő
És delfinfejü forrás a tükör alatt
Asszonyom csuklója gyufaszál
Asszonyom ujja véletlenség és kőr ász
Ujja learatott széna
Asszonyom hónalja menyét és bükkmakk
Szent Iván éjén
Fagyalbokor és csigahéj
Karja tengerhab és gát
És gabonának s malomnak keveréke
Asszonyom combja rakéta
Mozgása óraszerkezet és kétségbeesés
Asszonyom bokája bodzabél
Asszonyom lába iniciálé
Lába kulcsköteg és részeg hajóácsok
Asszonyom nyaka hántolatlan árpa
Asszonyom torka aranyvölgy
És zuhatag ágyában találka
Keble éj
Asszonyom keble tengeri vakond túrása
Asszonyom keble rubin szakadék
Keble harmatos rózsa rémképe
Asszonyom hasa a napok-éjek kitárt legyezője
Hasa óriási köröm
Asszonyom háta fölfelé menekülő madár
Háta kéneső
Háta sugár
Tarkója görgő szikla és áztatott kréta
És pohár hullása melyből ittak éppen
Asszonyom csípője hajócska
Csípője ragyogás és nyílvessző tolla
És fehér páva tollainak szára
Rejtett ringással
Asszonyom tompora homokkő és cement
Asszonyom tompora hattyu háta
Asszonyom tompora tavasz
Öle gladiolusz
Asszonyom öle csomagolnivaló és csőrösemlős
Asszonyom öle moszat és ódon cukorkák
Asszonyom öle tükör
Asszonyom szeme csupa könny
Szeme ibolyaszinü falitábla és mágnestű
Asszonyom szeme szavanna
Asszonyom szeme víz fegyházi ital
Asszonyom szeme folyton fejsze alatti fa
Szeme vízszintes lég- és föld- és tűzszintes

Weöres Sándor fordítása

Eustache Deschamps
Nem tudhatom, a mennyország milyen

Nem tudhatom, a mennyország milyen,
Hiszen sosem jártam ott életemben,
De a pokol ösvényeit szemem
Látta, midőn Magyarországra mentem,
S Lombardián vezettek által engem.
Hegyek között gleccserek, havasok,
A fagy kitart tizenkét hónapot,
Mély szakadék vigyáz oldalt az útra,
Csak pár fenyő s hitvány bokor van ott,
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Kordé s kocsi nem jár oly szűk helyen
A nap se tör utat a fellegekben,
Meg nem marad ott egy madárka sem,
Ha fúj a szél, lankásabb tájra reppen.
Másfél könyök sincs a csapás keresztben:
Ki félrelép, lehull, tüstént halott,
S ha két derék hátas szembekocog,
Az egyikük a másikat lerúgja,
A járható ösvény szűkre szabott:
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Szarvas vagy őz nem jár a szirteken,
Nincs búza, sem szőlő, minden kietlen,
Bár látható medve és zerge fenn,
De lakhelyük szegényes élelemben,
Nagy a sötét délelőtt s kora esten,
S a völgy felől zúgnak vad hangzatok.
És Lucifer, aki a legnagyobb
Ördögkirály, öccseit oda dugta,
Hogy fújjanak szerte havat s fagyot:
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Ajánlás

Uram, ha tán holmi könyörtelen
Bűnösöket büntetni kénytelen,
Küldje oda, s hagyja őket magukra,
Nem várja ott őket, csak gyötrelem,
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Jeney Zoltán fordítása

André Chenier
De Pange lovaghoz

Ki a tudós szigort feladja: boldog ember,
hisz antik bölcselők tején növekedett fel,
s a készség is, amit ráhagyott valaha
egy mérsékelt világ - szabadnak bújtja ma.

Nyugalmas, szent magány az osztályrésze: édes
álom, semmittevés, napfény, liget, kedélyes
baráti lakomák - s ha jő az esti árny:
friss csókkal várja őt egy éjszemű leány.
Nincs semmi torlasza a legfelsőbb nyomásra,
elfojtja szellemét, kihúny a lelke lángja,
hogy tollat és időt áldozzon dicstelen
sok sötét ügyre: mind fontos lett rémesen...

Nincs kedve a szilaj, a háborgó habokba
lépni, hogy vagabund bárkáját vízre tólja,
kibírni képtelen húsz oktalan vitát,
ahol mindig nyerők a gonosz ostobák,
s az üres fecsegők szava mindegyre dől
őrült követelést rikoltva húsz felől,
papok, udvari nép, törtető zsarnokok,
urak, filiszterek, kevély tudatlanok,
mohó kalózok és bitorló kedvű vének -
méltó sáfárai atyáink örökének.

Nem hallgat ő oda, mikor a fűzfasíp
plüssből-pöffeszkedőn fújja zengzeteit,
nem kell álcáznia a szót, mikor kimondja,
lelkét rávennie örökös nyugalomra,
hogy békéje legyen: feladni szent ügyét,
hülyét mímelni, hogy megtűrjék a hülyék.

Baranyi Ferenc fordítása

Louise Labé
Gyöngysorszonett

Ó tőlem elfordított szép szemed,
ó meddő sóhajaim, könnyem árja,
ó fényes nappalok vesszőfutása,
ó gyötrődéstől kátrány éjjelek!

Ó testemannyi olthatatlan vágya,
ó kín, melyben az élet elveszett,
ó tőrvetések, buktatók, cselek,
ó végzetem reám mért ezer átka!

Ó nevetésed, homlokod és szád,
ó bánatos lantok és violák,
ó mennyi tűz és láng hogy meggyulladjon

egy gyenge nő! Nem bánom, csak panaszlom,
hogy fáklyádtól porrá ég szívem,
amíg reád nem hull egy szikra sem.

Faludy György fordítása

Francisco de Medrano
Óda egy kurtizánhoz

A fizetővendégek már nem rázzák
ajtódat éjjel, pedig egész falkák
jártak hozzád régebben és zavarták
meg szomszédaid álmát;

hány tölgyfaágy esett össze alattad
a ringástól, hány lepedőd repedt meg,
mikor még virgonc fiúk üzekedtek
veled! Most egymagádban

durmolsz, vagy a szép időkre emlékszel,
mikor veled táncoltak, tivornyáztak
az ifjurak s te hajnaltájt egymásnak
ugrattad őket késsel;

tavasz van most, hold süt, tested öregszik,
de te nem ál hatsz a szerelmi vágytól:
ilyenkor pukkadsz, s elátkozod százszor
a rothadt kölyköket, kik

hervadt, tág rózsád kelyhéből nem kérnek
 és frissebb lányok lába közt keresnek
bimbócskákat, melyek már kifeslettek,
de szűkek még s kemények.

Faludy György fordítása

Jean Giraudoux
Zsuzsanna dala

Londonban - pedig jó nagy város -
Akár egy bús hajótörött,
A egy fiú, és oly magányos,
Mint halott a deszkák között.
Csak kis tőzsér, de jó nagy mafla,
Hát ez a mestersége, Janka.

Dover városban élt egy roppant
Nagyész, s a csatornába pottyant.
Acsarkodva a mentőt kérte,
Nekiúszott a sziklás partnak,
S egy árva lélek sem nyúlt érte…
Adél, a naplopók így halnak.

A lancasteri nagy különc is
Magához csalogat virággal…
Kiáraszt bódult illatárral...
S pipája csillagként tündöklik!
Utcája liliomszagos,
S jaj, Cecilé, milyen járatos!

Edinburg városban a főlord
A hű szerelmet mind tagadta,
De egyszer csak meghalt az anyja,
S azóta mennyi könnye elfolyt...
írónkéra, drága gyermeken,
De nagy csapás a szerelem !

Mondd, mit láttál a bujdosásban
— Kérdte Spencert a felesége —
Rómába', Kalkuttába', Bécsbe'?
S ő azt felelte: Mit se láttam! . .
Ha kutatod a világ titkát,
Rozamunda, csukd le a pillád.

Tóth István fordítása

Edmond Vandercammen
A költő keze

Megőrzi gyakran még a kézben
Előbbi alakját a vágy;
A kéz úgy is zsákmányt ad át,
Ha elpihenni csüng le tétlen.

Az asztalon távolba térve,
Fehérlik bőre, mint a fény;
A költő csendje felel érte,
Mely vár a szíve peremén.

E lázban és e bosszúságban
Eltévedt kéznek mondhatod,
De ő most rögzít önmagában
Egy légies varázslatot.

Aztán újból helyére tér meg,
Egy emlék-zsákmányt ejtve még,
Majd egy pontján megáll a térnek,
S jövőbe írja a nevét.

Romok

A város megoszlott a sírjaiban,
Nagy léptekkel ment a szégyen
Oradouri gazságával,
És hamu született.
És annyi illat szállott fel még
Ledőlt akropoliszokról,
Hogy a halál is megingott
Az alvadt vértől szennyes úton.

Tóth István fordításai

Ted Huges
Gubbasztó karvaly

Hunyt szemmel ülök a fa koronáján.
Tétlenség, semmi csalóka álom
Horgas koponyám s horgas csüdöm között:
Pedig álomban legjobb ölést és falást próbálgatni.

Kedvemre való magas sudarak!
A napsugár s a léghullámok
Engem szolgálnak.
Arcát a föld szemlémre fölfelé tartja.

Karmom érdes ágat szorongat.
Az egész Teremtés fáradozott csüdöm
Kialakításán, minden egyes tollamon:
Most a Teremtést karmom és röptöm

Sűríti magába, és siklatja egész lassan -
Kényemre-kedvemre gyilkolok, mert minden enyém
Testem nem ismer semmi ál-okoskodást:
Megszokott módon szaggatok le koponyákat -

Mesterségem a halál.
Ha lecsapok, utam egyenesen
Hatol csontokon át az elevenig.
Jogomat bizonyítani semmi érv:

Mögöttem a nap.
Semmi se változott, mióta kezdtem.
Szemem nem engedett semmi változást.
Mást éppúgy véghezviszek, akárcsak ezt.

Rába György fordítása

Jorge Guillén
A nevek

Virrad. Szemét kerekre
tágítja ki a horizont.
De nem lát, csak nevekre.
Ott állnak a dolgok bevont

felületén. A rózsa
nem ismer más nevet még,
csupán rózsát. A kósza
emlékezet: sietség.

Élni, élni siet!
Forróbb szerelmi tűzbe
hajt a zord lendület,
a Perc, s annyira fürge,

hogy célt ér s hiába:
tovább-ért háborog!
Vigyázz, vigyázz, vigyázz csak!
Élek s élni fogok!

És a rózsák? Lecsukva
szemük: bevégezett
ég. Mi történt, ki tudja?
Maradnak a nevek.

Rába György fordítása

Luis Cernuta
Miként a halk hang

Miként a halk hang :
levél, mely az ablakra koppant,
kis kavicsot cirógató víz,
zápor csókja fiatal homlokon.

Miként egy perc simogatásra:
egy talp az úton, meztelen,
ujjak az első szerelmet tanulva,
hűs vászonlepedő magányos testeken.

Miként a vágy, a röpke:
fényben megcsillanó selyem,
nyúlánk alak feltündökölte,
könny, hogy embernél több lehess.

Miként az élet, ami másé
s mégiscsak az enyém,
miként e sok húr, névtelen,
nem az enyém, de szól nekem.

Miként mindez a közeli s a messzi
érint, csókol és fölsebez,
bennem vagy kívülem fogsz megjelenni:
az életem leszel s nem-életem.
Miként az egyik levél vagy a másik
csak a szelet jelzi, mely vele játszik.

Rába György fordítása

Pierre Jean Juve
Egy hattyú halálára

A te szépséged az egyszerű szomorúság
A gyalázat jeges terhétől görnyedő
Az égé nem lehet többé most csönd szele
Zilálja óceán-szemed kék idejét;
Szén- és kőgörgeteg nehezült a szivedre
Míg úgy roppant bele mint a hattyú nyaka
Se holt se eleven: többé nem vagy te már
Egyik helyen se hol szemed cafrálkodott.
 Mint a föld, fekete s bolondos fürtöd, asszony,
Zarándok szívemen mérgező édes íz
Gyűlik sűrűsödik sokáig s azután
Feltárul sarkig a halál: ott vagy te hattyú.

Lezárta a halál jaj! ifjú szemedet
De ameddig az én fejem nem koronázza
Vad ismeretlen és fagyasztó utazásra
Nem szövődik tovább efféle szerelem.
Az ember jelene egy szó: soha s te, sápadt
Eltűntél, fekete hattyú, te meztelen
Hús súlyától nyögő süány állati létbe
Sorolt ó szörnyűség! mindenki szüntelen.
Idézzük vízi zöld szobád, bolondos hattyú,
Hol utolsó dalát fehér combod dalolta
Mikor könnyek között sirattad életed
S a tenger álma szállt a nyoszolyád felett.

Rába György fordítása

Tennessee Williams
Férfi az étkezőkocsiban

Mozdulatlanul ült mezőgazdasági felszerelésük
összhangtalan terhe alatt meggörnyedve vagy lelapultan
elsuhanó tájak között
a férfi az étkezőkocsiban,
Wyomingot nem vette észre,
csak arról tudott, amit el akart felejteni,
arról, ami annál szorosabban tapadt hozzá, mennél
inkább el akarta veszíteni.
Valahányszor egy kocka kinyílt,
a másik bezárult.
De ő be volt zárva koponyájának levegőtlen dobozába,
és csak testének érzékszervei,
mint a szem, a száj, az ujjak
és kurtán szólva a nemiség,
adtak neki módot a menekülésre.
Igeöj mert föllázadt a zárka ellen,
jegyet váltott egy másik állomásra,
nevet változtatott,
ismeretségének körét kibővítette
új arcokkal,
de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz.

Vas István fordítása

Lavinia Greenlaw
Szex, politika, vallás

A mosdótálba hátrahajtja fejét,
kibontakoznak arcvonásai.
Az idõt húzom, míg a víz épp fej-meleg lesz.
Megszoktam szinte már az öreg hajakat
és tisztelettel nézem az arcokat,
a homlokhoz szorítva szabad kezem,

amíg közelrõl végigspray-zem a fejbõrt.
Csak az ujjaimat szabad figyelnem,
a tollas orcát nem bámulhatom,
sem a göngyölt bõrt, ahogy lefolyik
és hurkás torkát látni engedi
a varrat nélküli lyukkal, amin levegõt vesz.

Ha jól értettem új, nyelõcsövi hangján
elböffentett szavait, akár a rákról
is kérdezhetném, hogy mi van akkor,
ha kezem megcsúszik, és a nyers hab
simán lezúdul a csatornarendszeren,
vagy egy légy... Muszáj odanéznem.

Szolid és sötét a nyílás. Körben a bõr
kibírhatatlanul puha.
A szemét lehunyja és mosolyog, mialatt én
durván masszírozom s magamban a három
tabutémát ismételgetem, melyekrõl
anyám szerint egy fodrász nem beszélhet.

Imreh András fordítása

Leonard Cohen
A vágyódás könyve

Nem teremtek hegyeket
A rendszernek vége
Hogy vannak gyógyszerek
Istennek hála érte

Követtem az utat
Káosztól művészetig
A vágy lova húzza a
Depressziókocsit

Hattyúként siklottam
Sziklaként süllyedtem
Rég elhúzott az idő
Amikor nevettem

Lapom túl fehér volt
Tintám túl halvány
Nappalom nem írta
Mit diktált éjszakám

Állatüvöltéseim
Angyalcsalódásom
A megbánásra mégsincs
Jóváhagyásom

Hisz az is valakié lesz
Mi nekem nem sikerül
Szívem az övé lesz
Személytelenül

Rálép az útra
Megérti mit mondtam
Szabadságom verdes
Tört akaratomban

Életünk összeér
Röpke pillanat
Az ajtó kitárva
Az idő fennakad

És megszületik a nő
Hozzád hasonlónak
Miket senki nem tett
Általa folytatódnak

Tudom hogy jönni fog
Tudom hogy keres
Az lesz a vágyódás
A könyv pedig ez

Szántó T. Gábor fordítása

 Ronald Stuart Thomas
Eltűnt

Kibomlott egy virág
és egy kéz letépte.

Ömlött egy folyó
és egy test bemocskolta.

Volt egy tiszta tükrű
víz és jött egy arc

és belenézett. Voltak szavak
és háborúk és tárgyalások, és lábak

taposták a földet, kerekek
döngölték; aztán robbanás

következett. Por támadt
és csönd; és a porból egy szál

kóró hajtott ki, és harmat szállt
rá; és folyó szivárgott

a harmatból, csillant
a víztükör, üres tükör.

Tornai József fordítása

Edward Lear
Bevezetőféle a képtelen dalokhoz

„Hát van szerencsém, kedves Lear!"
Ön, azt mondják, furcsa madár,
és afféle izéket ír,
de van, kinek kell, ugyebár.

Az elméje, mint a hiúz,
az orra, mint a gólyacsőr,
az orcája eléggé csúf,
a szakálla paróka-szőr.

Van füle, két szeme, tíz ujja,
ám ebből épp kettő nagyujj;
a múltban mint kardalos fújta,
ma orrot is aligha fúj.

A könyveit százával termi
a szépséges könyvtárszoba;
és csúszik a torkán a sherry,
de nem rúg be tőle soha.

Van barátja: papok meg léhák, :
a macskáját úgy hívják: Sánc;
az alakja telt, mint a szférák,
a kalapja ezernyi ránc.

Ha vízhatlan fehérben sétál,
a gyereknép utána fut:
„A vén hülye angol, no nézd már,
csak hálóing van rajta, huh!"

És sír, hogyha óceánt látott,
és sír, ha a dombhátra ért,   
és arcvizet vásárol, fánkot,      
a malomban rákcsemegét;

a gyömbérsört veszettül unja,
és spanyolul nem tud, csak ír,
s míg végetér zarándokútja: 
hát volt szerencsém, kedves Lear!

Gergely Ágnes fordítása

Paul Heyse
A leány dala

Szeretni kell-e,
Elhagyni kell-e,
Akit szívem rég elfogadott?
Ráfanyalodjam
A gyűlöletre?
Tanácsot adj, de csak bíztatót!

Igaz, hogy oly vad,
Szilaj legény ő,
És mégis érette élek-halok,
de oly szelíd is,
olyan igéző,
Tanácsot adj, de csak bíztatót!

Dúsabb és bölcsebb
Akadna nála,
Jó annak, ki derék legényt kapott,
Nem adnám őt én,
Nem, soha másnak!
Tanácsot adj, de csak bíztatót!

Ha más legényhez
Hajolna szívem,
Lennék én inkább csöndes halott,
Okos tanácsot
Kövessük híven!
Tanácsot adj, de csak bíztatót!

Juhász Gyula fordítása

Cesar Vallejo
Fekete kő egy fehéren

Párizsban halok meg, felhőszakadásban,
ma is tudom, mikor, melyik napon.
Párizsban halok meg, tudom mit mondok:
biztos egyik csütörtökön, mint a mai nap, ősszel.

Egyik csütörtökön, mint a mai nap, csütörtökön,
erről locsogok most, csontjaim postazsákba
rakva, megforgatva, mint még soha,
a mai napon utam befejezve, egyedül.

Cesar Vallejo halott, mindent elvertek
rajta: ő nem tett ellenük semmit;
ellátták a baját a botjukkal,

áztatott kötelükkel; a csütörtök
a tanúja meg a válla csontja,
az eső, az elhagyatottság és az utcák.

Tornai József fordítása

Thomas Shapcott
Nő a szobában

Ismeri e bájos szoba minden zugát.
Az ablakon beömlő fény megtörik
a kis cédrusfa-asztal felületén, és maga
az ablaküveg is olyan tiszta, mintha az üveg
ott sem lenne. A fémvázában ma egy nyíló rózsa.
Becsukja az ajtót (az ablak már csukva),
és leül. Talán tíz perc, ha eltelik így,
a tökéletes csend jegyében, mielőtt a gyerekek
megérkeznek az iskolából, a férj hazaér,
rendetlenség, zűrzavar, és idegörlőpillanatok
kényszerítik őt a tigris ketrecébe: ingerült,
agresszív és reménytelen harcba kezd, mint a
töltőtollban föl-alá sétálgató, fakó bundájú,
mogorva anyatigris a szemétkupacok között.
Tíz perc. Ő csak ül a gondosan kifényesített
világosságban. A rózsa legalább érte van.
Az asztal letérdel, az üveg összegyűjti
a fény elváló rétegeit. Miért, miért mindig
a szép, az elérhetetlen szólítja őt.?
Az idő miért a rombolók, az építők és a
fiatalok oldalán áll? Nincs olyan fájdalom
(és ő ismeri a fájdalmat), mely erősebb lenne
annál, ami számára a szépséget jelenti:
az ablak, a cédrus-asztal, a rózsa.
Még mielőtt a gyerekek berontanának,
a tökéletes csendben arcára porszemek szállnak,
és míg simogatják, a szeme lassan lecsukódik.

Turczi István fordítása

André Liberati
A kert

Versem szélére szállott véletlenül
egy pillangó.
A mozdulatlan fa azonnal felzúg.
A szellőt várom, amely énekre bírja.
A madárdallal telített csendben
a szó is készül kibontani szárnyát.
A fűben, ahová lehullt a szilva,
legyek, zümmögések, méhek
és kedves szavak muzsikálnak.

A gyümölcsös csendjében,
akár egy kertész,
gyűjtöm a szelíd
és aranyozott szókat.

Íme az ég, rárajzolódik egy nyárfa,
majd egy felhő, egy madár,
a nap, aztán az éjszaka
kiteregeti tollát, mint egy páva.

Este a kert legnagyobb kincse az égbolt.
A kertben a kertész kezét kedvelem,
a meggyomlált fasort, a megnyírt puszpángot,
az összegyűjtött lombot,
az egyenes virágot, a védett gyümölcsöt.
Békés a jelenléte. És látható jótette.
Kedves nekem a béke.

Nézd, mint távozik az ágak között
egy boldog napnak súlyos
és arany fácánmadara.

Tóth István fordítása

Aldo Severini
A boszorkány

A puszta levegőben
seprűnyelét megülve
lovagol egy boszorkány.
Röptében összegyűjti
a párkányokra szállt port
s a füstködöt ugyancsak.
Mikor az összecsent szenny
olyan nehéz, hogy húzza vézna vállát:
ráfúj - s a kosz bezúdul
az ablakok kitátott, mafla száján.
S mivel - áttetsző lévén - a boszorkát
ember nem látta eddig:
kérdezgetik, hogy portól
a bútor mért homályos?
S elejét véve újabb
fuvallatoknak: ablakuk becsukják,
eltorlaszolva útját
a pornak, hátha felsül
a testetlen banya - seprűnyelestül!

Baranyi Ferenc fordítása

Georges Perros
Nem holmi bizalmaskodás…

Nem holmi bizalmaskodás
ha így beszélek nem dehogy
Ne higgyétek barátaim
Egyre ritkább hogy a magam
nevében szólok ha ugyan
s véletlen hogy még itt vagyok
Ha rólam lesz szó most megint
csak lustaságból nem pedig
mert a kedvem ebben telik
Kétszáz év múlva kik leszünk
Tania Georges három gyermekünk
s te ki jobb híján olvasóm vagy:
visszajárók kísértetek
nem emberek s nem testmeleg
Számít-e hát hogy te vagy én
vagy a szomszéd tudomisén?
Késõn ismerjük meg kiket
szeretünk S akkor szeretetet már
rég nem vár tõlünk senki se
Vagy túl korán És mindenki azt vár
Sosem amikor kellene

Lackfi János fordítása

Jorge Luis Borges
A pillanat

Hol vannak a századok, hova lett
a tatárok álmodta álom a kardról,
hol vannak a ledőlt erős falak, hol
az Ádám fája, és hol ama szent Fa?
Csak a jelen van. Az emlékezésben
épül fel az idő. Csalóka renddé
az óra teszi. A történelemnél
nem kevésbé értelmetlen az év sem.
A virradat s az éj közt riadalmas
fények, gondok, gyötrelmek szakadéka,
s amely az éj hámló tükrébe néz ma,
más, mint tegnap, nem ugyanaz az arc az.
Törékeny és örök az elfutó ma.
Hiába vársz más mennyre, más pokolra.

Lator László fordítása

John Glenday
Tájkép repülő férfivel

Olvastam arról, kinek szárnyat adtak.
Az apja ragasztotta fel, hogy elvigye.

Hazáig elvitte félúton, majd lezuhant.
De nem azért, mert repült,

hanem mert annyira szeretett. Látjátok,
nem a büszkeség, nem a gravitáció,
hanem a szeretet

ami végül visszalök minket a világba.
Szeretet adja a szárnyakat,
és szintén a szeretet az

mi figyel ránk, amikor vízbe fúlunk.
A lélek ezerszer szembeszáll,
a szív csupán egyszer.

Dabi István fordítása

Arno Holz
Éjszakai jelenet

Rég nincsen a fákon
levél sehol,
a városon álom
és csend honol;
sorban feketéllnek
az ablakok,
s fölöttük enyésznek
a csillagok;
a víz szele metsző,
a jég recseg,
egy óra ijesztőn
ver éjfelet.

S én fázva igyekszem hazafele —
Lámpásokat olt ki észak szele!

Utcán panaszoljam
keserveimet,
s csüggedve, de mondjam:
„Rózsát vegyenek!"?
„A rózsát, vegyék már
a rózsacsokort!"
De csak egyre tréfál
a diákcsoport!
És senki, senki...
Ó, irgalom!
Az olyan, mint mi,
szegény nagyon!

Megroggyan a térdem, a szívem megáll
Ó, ég, ó, gyermekem, terád mi vár!

A kamrasötétben
éhezne talán!
Már hallani vélem:
"Jaj, fázom, anyám!
Ne hagyj el engem,
ó, adj kenyeret!"
Úgy érzem, e percben
végsőt lehelek!
„Átok fejetekre!
- kiáltanám.
Jaj, szemfödeledre
tapadna a szám!

Terhem, ha a tested a sírba kerül,
egyedül vinném, ó, ég, egyedül…

Kálnoky László fordítása

August von Platen
Messzire vágyik

Messzire vágyik örökkön e szellem,
s mind távolabb tör, vonzza őt a távol;
az Éden is körülfoghatna bárhol,
nem tudna röghöz tapasztani engem.

Benső tusáktól felbolydulva lelkem
e kurta életben átélte százszor,
mily könnyű lemondani a hazáról,
s másikra lelni milyen lehetetlen.

De ki a Rosszat meggyűlölte mélyen,
az helyét hazájában sem találja,
ha gazság lesz úrrá a szolganépen.

Bölcsebb, ki azt mondja, hogy nincs hazája,
mint kit gyermeteg nemzedék körében
roskaszt a vak tömegdüh únt igája.

Eörsi István fordítása

Ugo Foscolo
Az estéhez

Tán mert jelképe vagy a nagy Nyugvásnak,
azért örülök úgy jöttödnek, Este;
s hozzad bár felhőnyáját a nyárnak,
csélcsap zefírt hozzál bár lengedezve,

vagy, tőlem hozz a megrémült világnak
havas égből hosszú homályt hetekre -
mindég egyformán hívlak, invokállak,
szivem titkos útjait ismered te.

Az ösvények, hol töprengőn bolyongok,
örök semmibe visznek; ámde vélek
fut a hitvány idő, és a fut a gondok

csapatja, s eltűnvén, velem enyésznek.
S amíg békéden, Este, elborongok,
alszik, s nem zúg bennem e harci lélek.

Jékely Zoltán fordítása

Rocco Scotellaro
Átköltözés a városba

Elvesztettem a paraszti szolgaságot,
jóízű poharat nem ürítek többet,
elveszítettem szabadságomat.
Város, ki végleg száműzted a csöndet,
robajok fehér villogása,
villamosaid futásával
kell mérnem időmet eztán,
zárt bőröndjeimet ki kell csomagolnom,
szabályoznom kell sírásom, nevetésem.

Búcsúzzam? Hogy búcsúzzam tőletek,
ligetek, erdők menny azúr
arcát bezúzó széles vállai,
tölgyek s gyertyánok, szélben összeborulva,
nyájak szunnyadó pásztoruk körül,
tövig nyírt sárga föld,
te vagy nekem az asszony aki szült,
testvéreim s a házak ahol élnek,
az ösvények, hol fecskemód suhannak
az asszonyok s anyám:
búcsút? hogy vegyek búcsút tőletek?

Elveszítettem szabadságomat
a júliusi vásáron, mikor a fülledt
hőségben szinte fennakadt a szó,
két kufár vásárolt meg engem,
egyik pénzt vett elő, végigmustrált a másik.
Elvesztettem a duzzadt ég, a tölgyek
és a tövig nyírt sárga föld
paraszti szolgaságát.
Éjjel villant elém a város,
egy egész hosszú nap után,
melyet végigzokogott a vonat,
s eltűnt az éj fekete asztala,
s az út mentén elvesztek a hegyek.

Rónay György fordítása

Bo Setterlind
Pegazus

Láttam egy lovat kavargó forgalomban,
a felfokozott iramtól nem félt,
nyugodtan kocogott,
áthúzva gazdája városán egy régi szekeret
emberek s gépkocsik között
s közben jóbajtársként igazodott
a sávokhoz, a forgalom lámpáihoz.

De futni nem akart, bandukolt a sorban
s nézte a lassan elmaradó fák szinét.
Ez volt a költészet, aki a városba jött
az elfeledett faluból,
s hirtelen ordibálni kezdtek az emberek,
rikácsolni az autók.
De a ló a gazda barátja volt
s már útban hazafelé, nem hökkent vissza
az ostoros levegőtől.

A bátorság jelent meg itt.

Éreztem, hogy az emberség árnyék gyanánt
ül a bakon, a világ szekerén,
és az örök Pegazus ez a ló,
a gazda szekere előtt
szellemként kozmikus kerekeket forgat,
kerékagy és küllő világított
akár a napkorong.

S midőn megtértek a kocsiszínbe,
egész éjjel mint a csillagzó egek,
álltak otthon az időben.

Nagy László fordítása

Rudyard Kipling
Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.

Kosztolányi Dezső fordítása

Leopoldo Panero
Szonett

Uram, a vén fa törzse összeroppan,
a nyers szeretet, amely lassan fölgyűlt,
megtöretik. A szív, a szegény őrült
kisírhatja magát most mély hangokkal,

az öreg törzsből míg készül halottnak
láda. Uram, e tölgy ujjaim közt űrt
hagy már tapintásra, tedd, hogy közöttünk
maradjanak, ó, szent vén, szétosztottan

nemes erői. Minden görcsös ága
testvérként élt-halt közös nedveikkel,
s vetett árnyat, hogy enyhedet találd ott.

Uram, most hangos szóval fejsze vágja,
csapás csapást ér, s kérdéssel telik meg
az emberszív, melyen zenédet játszod.

Csala Károly fordítása

Valéry Larbaud
Óda

Ó kölcsönözd nekem a zajt, az édes ritmusú,
Merész siklást a kivilágított világon át,
Luxusvonat! – s félelmetes zenédet,
Mely végigharsog cifra bőrrel ékes folyosókon,
Míg súlyos rézkilincsek és lakkajtók mögött
A milliárdosok alusznak.
 
Dudolva járom folyosóidat
S híven megyek veled Bécs s Budapest felé:
A hangom elvegyül ezernyi hangjaiddal,
Ó Harmonika-Zug!
 
Hogy élni milyen édes, azt először
A Nord-Expressen, Pskow és Wirballen közt
Éreztem át.
Mezők közt vitt az út, hol a juhászok
Dombhoz hasonló fák lábánál álltak
A nyers és szennyes birkabőrbekecsben…
(Nyolc óra reggel, ősz, s az ibolyaszemű,
Szép énekesnő énekelt a szomszédos kupéban.)
S ti, tükörablakok, miken keresztül elvonulni láttam
Szibériát s a Samnium hegyormait,
Kasztíliát virágtalan-kopáran,
S a Márvány-tengert langy eső alatt!
 
Adjátok nékem, Orient-Express, Süd-Brenner-Bahn,
Csodálatos, siket zenéteket,
Vibrálva síró üveghangotok;
Adjátok nékem a magas, de keskeny mozdonyok
Könnyű és friss lélegzetvételét, –
A gyorsvonat szép mozdonyaiét, amelyek
Biztosan és játszva mennek aranybetűs nagy
Sárgaszín vagon előtt a szerb hegyek magányos
Zugain s odébb, rózsával telt Bulgárián át…
 
Ó kell, hogy mind e zaj és mind e mozgás
Átmenjen verseimbe s mondja el
Helyettem elmondhatlan életem:
Gyermek vagyok, ki nem tud mást, csak ezt:
Remélni mindörökre határozatlan dolgokat.

Hankiss János fordítása

Guido Gozzano
Üdvözülés

Nem mindegy, hogy öt évet
élek, vagy öt napot?
Áldott legyen az álom,
mely majd elaltatott.

Megéltem s örvendeztem
lelkem hűs reggelét:
de jó lesz elpihennem
még éjszakám előtt.

Hozzá képest a nappal
öröme oly kevés:
nem lesz több drága hajnal,
nem lesz több ébredés.

Jékely Zoltán fordítása

Hans Jacob von Grimmelshausen
Az éj vigasza

Jöjj, éj vigasza, csalogány!
Halljam szavát édes, vidám,
ujjongó énekednek;
jöjj Alkotód dicsérni már,
mert alszik minden más madár,
s többé nem énekelhet;
fennen csattogj
friss vigasz-dalt, úgy magasztald
zengve szépen
Istenünket fenn az égben.

Bár elhanyatlott már a nap,
és a sötétség ránk szakadt,
még zengheti az ének
az Úr hatalmát, jó kegyét;
nem gátja semmi vaksötét
az ó dicséretének.
Rajta, csattogj
friss vigasz-dalt, úgy magasztald
zengve szépen
Istenünket fenn az égben.

Ekhó, a vad visszhang-verő,
az ujjongásban részt vesz ő,
dalolva döngi vissza;
fáradtságunkra rápirít,
mely vonzza testünk tagjait,
s álmunk csalni tanítja.
Rajta, csattogj
friss vigasz-dalt, úgy magasztald
zengve szépen
Istenünket fenn az égben.

A csillag fent azért ragyog,
hogy mindenek az Úr nagyobb
dicsőségére lássák;
a bagolynak nincs hangja más,
jelenti hát a huhogás
az Ő magasztalását.
Rajta, csattogj
friss vigasz-dalt, úgy magasztald
zengve szépen
Istenünket fenn az égben.

Kedves madárka, jöszte hát,
mért lennénk hétalvó tunyák,
s resteskednénk mi ketten,
sőt inkább, míg hajnal derül
a puszta rengeteg körül,
dicsérjük Őt imetten.
Fennen csattogj
friss vigasz-dalt, úgy magasztald
zengve szépen
Istenünket fenn az égben.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

Jean-Claude Renard
Jósigék

Kockáztasd meg az istent.
Szeress anélkül, hogy tudnád, miért szeretsz.
Akinek nincsen semmije, neked ad mindent.
Ne átkozz meg semmilyen titkot.
Menekülj hasonmásodtól.
Magad légy az, aki önmaga.
Űzd el a halál halálának démonát.
Gyaníts – de ne állíts.
Felelősségrevonás feleljen érted.
Szüntelenül szentségteleníts meg minden bálványt.
Mivel a Semmi vagy, s nincs közöd a létezőkhöz – csak te teszel bensővé minket.
Tűnj fel az eltűnő alatt.
Készülj fel rá, hogy állva fognak eltemetni.
Indulj el a lehetetlen színek felé.
Ne botránkoztasd meg lenyomataidat.
Nincsen út.
Te magad vagy az út – a vége is.
Az összejátszás legyen a birtokod.
Másutt szabad az, ami benned fogoly.
Hódolj a szédület előtt.
Hallgass: minden beszél!
Beszélj: minden hallgat!
Várj a felfoghatatlan fogadtatásra.
Ne légy idegen a Valakinek.
Semmisítsd meg hangodat a Hangban.
Csoda, hogy el tudod gondolni az elgondolhatatlant.
Végy ki magadból többet, mint ami vagy.
Járd be a hiánytól a hiány rejtelméig vezető utat.
Ne kérdezd: honnan? kicsoda? hová? –
Elég, ha átérzed, hogy nem felel.
Vajon talpra állít-e majd bukásod?
A fal mélyén nevedet mondja ki a megközelíthetetlen.

Bárdos László fordítása

Juhani Siljo
Az utolsó tavasz

Mert: „Nem vár több tavasz itt..."
kérted ajándékait,
utolsó virágát.

S a tavasz meghallgatott.
Hűlt földjét tapodhatod,
s új kegyelme jár át.

Fákon zöldell levél, virág
a fű közt idézi hát
legmelegebb májusát.

Tűzzel lüktetett ered,
kebled felbizsergetett
tavasz-mélyi vágyat.

Muzsikáltak nappalok,
éj hozott sugallatot:
éledt árva házad.

Ünnepest dalolt neked,
szerelemre szöktetett
tavaszi fuvallat.

A tavasz kedvedre járt,
reggelek – vigiliák! –
s éjszakák suhantak.

Bánatod bilincse hullt,
szivednek rügy-lángja gyúlt:
csodás kegyelem véd.

Gyerekre így hallgatott
a tavasz, s – kérted? – hozott
nagy gyereket ekképp.

De a nyár kapuja vár!
És e várás kínra tár,
remeg néma csended.

Érzéseid hajnalán
kaszát, kalászt hagyj, talán
még hajtást nevelhet.

Hosszú éjek friss ege
– tavasz kincse-rejteke –:
megszánsz és elejted.

Tandori Dezső fordítása

George Barker
A kamasz és a felnőtt allegóriája

Mesés, csodás idő volt épp: a dombon át
Altonba mentem el - virággal illatos
szelek szaga burkolt, sétálgattam, miként szent
Kolumbusz Kristóf a tenger hullámain,
nagy ünnepélyesen, csodára éhesen.

Ki tudja, ki voltam, nem ismert senki sem:
egy ifjú csak, ki hosszú kóborlásra indul,
lányokkal boldog, idegenekkel duhaj -
néhány dalt szeret; nem butább az átlagosnál -
mentem le a dombról s éreztem, hogy varázs jön.

Csodára éhesen egy hétfő reggelen
altoni dombokon, lápok közt kódorogtam,
mikor volt ez: ma, vagy egy éve már, öt éve:
e régi hétfő már sehogy nem jut eszembe.
Csak azt tudom: kisérte lépteim vidámság!

Mályvák és sziklák itt és rőt rózsák amott,
lejtettem köztük és tudtam, hogy nem csodák:
vak hernyóval a csíz és egy róka az erdőn
szállt, rohant idegesen előlem, de én
gonoszabb és ritkább, ritkább csodára vágytam.

Csak mentem így, mesés katasztrófákra lesve,
ugyan mi lesz, mi? - suttogtam - elrabolok majd
egy asszonyt feleségül, vagy király leszek tán,
alszom és megtudom: birodalmam az Álom?
Honnan ismerem meg csodám, ha végül eljön?

Aztán hosszú vándorlás, küzdelem, s ott voltam,
hová annyit vágytam: a világ vad szelében,
a dombtetőn és nem volt, nem volt másfelé
út, csak a völgy iránt - s csodát itt sem találtam,
csak bánatot, hogy nem találtam meg csodámat.

És kutatni kezdtem, a csíz volt-e, a hernyó,
a mályva volt-e, a virág, a sziklabérc,
vagy tán az álmom: férfiakról, asszonyokról -
melyik volt közülük csodám? Az volt, mikor
a dombtetőn álltam a világ vad szelében.

A világ a csodám - ahol a szél: miként
a szél úgy fú és vándorol; ahol a szikla
szikla. És hússá vált álom a férfi, asszony.
A dombomról lenézek: és erdők mögöttem.
És az Idő: tengerek káosza - alattam.

Végh György fordítása

Harry Martinson
Pamut

A kábel egyre dalolt,
amikor Amerikából átért Európába.
A kábel, a nagy, daloló kábel jól szólt,
s Európa leadta Amerikának:
„Van harminc millió bála pamuttok?"

S harminc millió bála megjött az óceánon,
s szövet lett:
szövet, hogy elbódítsa Szenegambia vadjait,
s lőgyapot, hogy megölje őket.

Egész Szenegambia
esengjen előtted!
Pamut!
Pamut!

Pamut, pamut, behavaztad a földet!
Fehér békéd halotti ingünk!
Benned mászkálunk fönn az egekben,
a jézusképű Booth világkikötőkből szállított bárányai.

Beborítod e forgatagot
új szükségletek takaróiba,
reánk peregsz, s felhőid elfogják tekintetünket.
Az Üzlet-folyam torkolatában,
a Piacok és a Rablások távoli tengerein
ott rettegjük, pamut, pamut,
hullámod törvényét, 
hullámod fenyegetését.

Hajdu Henrik fordítása

Carter Revard
A prérifarkas elmondja, miért énekel

Közel a barlangunkhoz, volt egy kicsiny patak,
Ott csörgedezett, egész száraz nyáron át,

Amikor megszülettem.
Késő augusztus egyik éjjelén, esett –

Mennydörgés ébresztett minket.
Homokszemek törtek utat

A kis tölgyfa durva levelein, a zuzmós sziklákon,
És az eső zuhogva zúdult le a dombon,

A szél nedvességet fújt az üregbe,
miközben levél, cseppenő eső

Hangját és átázott ágak suhogását
hallgattam a szélrohamban.

És akkor a kicsiny patak zenéje megváltozott –
sziklazuhanást hallottam,

Ami új fodrok csobogását hozta,
halkabb hangúakét.

Ahol az új fodrok voltak,
iváskor zavaros víz izgatta fogaim,

Arra gondoltam, milyen érzékeny
a szikla egyensúlya és hogyan

Zenélt a vihar, amikor megváltoztatta
körülöttem a földet.

Gyukics Gábor fordítása

Jean Tardieu
Uram! Uram!

Megbocsásson, uram
hogy így háborgatom,
csak hát fura kalap
vagyon az Ön fején!
Ez tévedés, Uram
hiszen nincs is fejem
ugyan honnan veszi
hogy hordok kalapot?

- És miféle ruhát visel, megmondaná?

- Uram, ha megbocsát
testem sincs, úgy bizony
s ha testem sincs miként
hordhatnék hát ruhát?
-Mégis, ha szólitom
Uram Ön válaszol
S ez arra bátorít
 hogy faggassam tovább.

Uram ott látom én
gyűlni a tömeget
mely még várakozik
nem indul. Kik ezek?
Uram azok a fák
a végtelen mezőn
rögzítve vannak és
így mozdulatlanok.

- Uram Uram Uram
ott a fejünk felett
les ránk ezernyi szem
az éjben. Kik ezek?
Uram bolygók azok
mind magában forog
nem leskel sehova.

Uram mi ez a hang
úgy hallom valahol
nevetnek boldogan
sírnak bánatosan
szenvednek szerfelett?
Uram ezek fogak
a tenger fogai
amint szirtet harap
nem is éhes pedig
nem szomjas nem dühös.

- Uram mi zajlik itt
hánykolódik a tűz
libeg-lobog a lég
sok bolygó szaladoz
dübögnek a dobok
dörögnek viharok.
minthogyha hadsereg
amely csatába megy
bár ellenség sehol?

- Uram ez az anyag
mely önmagát szüli
termékenyíti meg
s magával háborúz.
Uram most valami
valami meglepett
hisz nincs itt senki sem
mégis szólongatom
s maga hall engemet
hiszen felel nekem!

- Uram dolgok vagyunk
nem látnak hallanak
mégis szeretne mind
beszélni hallani.
- Uram körös-körül
mik hát e képek itt
néha kirajzanak
máskor meg rács mögött
s a nagy eszme melyen
átlengenek alakok
s hol a sok szín ragyog?

- Uram az volt az űr de az űr már halott.

Lackfi János fordítása

Claude Roy
Az árnyék

Az árnyék próbál hasonlítani
arra, kihez társul szegődött.
de nem sikerül teljesen,
folyton elölről kezdheti,
Árnyékszakma, arnyékszakma,
kutya mesterség, mondhatom.
fárad, majdnem összeesik,
töri magát majd' megszakad.
Árnyékszakma, árnyék útja,
az élet nem játék neki.

Hej, de örült neki az árnyam,
 ha tengerparton járhatott
De amint a vízben vagyok,
elenyészik szegény legott,
vergődik egyre nyöszörögve,
akár eltévedt kisgyerek.
Gyere, gyere ki a homokra,
kiabálja hűséges árnyam,
ide mellém visszagyere,
ne menj el, maradj itt örökre.

Jóval gyengébb, mint én vagyok,
néha elvész útközben is,
bozótosba gabalyodik
gyapjúszöszei hullanak,
térdét horzsolja néhanap.
patakokba fullad bele
és este tájban didereg,
szürke felhők láttán remeg.
Árnyékszakma, árnyék útja,
árnyékom elfáradt nagyon.

Lackfi János fordítása

Robert Pinsky
Városi elégiák IV. Utcazene

Édes Babilon, fejhallgatók. Dalcsontok.
A palaszürke lépcső lábánál, egyedül és felkészületlenül,
Nem messze a vén kőállomás
Taxijaitól és kocsmáitól,
A szokványos délutáni bronzfényben -
A valós város mögött a másik
Városban találod magad,
Ahol egykor az utcán aludtál.
Csupasz lábfejed, egy szürke gyerekblúz,
Durva cukra az emlékezésnek.

Talicskákkal és bódék sós Ninivéje,
A borbély, réztányérjával,
Koldusok és gabonáskofák,
Különböző nyelvjárások
Írástudóinak sikátora, a fülmosó Standjai, takács,
Fűszeres. Assurbanipal uralma.
Hasisárus nő, strici,
Hordár, lóti-futi,
Kapualjból eladott gyermek.

Száműzöttség és éhezések cukorka-Memphise.
Mézes naptárak és targoncák,
Szörpárusok és betegségek,
Ráolvasás, szamarak, édesburgonya,
Dorombzene, csoszogások
És rongyok. Kuruzsló, csiszár, részeges.
Friss víz, szennyvíz - akárhol is
Haltál meg a piacon valamikor,
Lelked eltemetett tortákra vadászva
Folyik a városban.

Gyukics Gábor fordítása

Annie Vivanti
A század leánya

Szép érzemények, többé nem dalollak,
örök szerelem, kék ég, holdkorong!
Únlak, szellő, virág, lagúna, csolnak
s alkonyi szép táj, csillag hol borong.

Útállak szívből, gitár s szerenád,
szőke dáma és halavány gavallér!
Fújjon, bábszínház, orkán szele rád,
szonettnemzet, dalország, csipkegallér!

Én szép s merész dalt dallok ím neked,
mely felrúg minden regulát, meg rímet
szerelmet, mely a síron is nevet,
s szent őrületből varr versemre hímet!

S ha így szeretsz - mert másként nem
hát csókolj szájon tűző Nap alatt,
szerelmed vad gőg, csengő pajzs legyen,
s véres bajvívás minden szép szavad!

Szerelmünk harsány, víg, új himnuszával,
mely rést hasít a pengő ég falán,
mi kézenfogva úgy haladjunk által
az életen, mint győzelmes csatán!

Rónai Mihály András fordítása

Peter Rühmkorf
Dal az időpocsékolásról

Nyár, csiripel épp a fecske,
holdak tetős ajtó közt —
Mint lágy fűre, kedvesemre
fekszem. Buta, mint a tök.

Fülünk déli szél cibálja,
s kitakarja a gyönyört;
inog a föld, de hiába,
a te öled ideköt.

Hűtlenség dalából élek,
zengek tüzet, levegőt.
Taréjdíszt rak rám az éjjel,
Hermész jelét, lebegőt.

Míg csillagra a szomáli-
barna éj felvicsorít,
torkomban már a moráli-
san gondolt szó nem szorít.

Lököm magam üdvösségbe
két dús mellbimbó között.
Így jutok a teljességre,
pocsékolva az időt.

Hajnal Gábor fordítása

Louise Glück
Egy álomkép

Elmondok valamit: minden nap
emberek halnak meg. S ez csak a kezdet.
Naponta halottasházakban, özvegyasszonyok
s árvák teremnek. Ott ülnek, kezükkel
ölükben, új életen töprengve.

S akkor a temetőben vannak, néhányuk
először. Látszólag rettegnek sírni,
néha épp nem sírni. Valaki áthajol,
s mondja nekik mit tegyenek, ami azt
jelentheti, hogy néhány szót mondjanak,
vagy dobjanak egy marék földet a sírba.

Utána, mindenki visszamegy a házhoz,
amelyik hírtelen tele van vendéggel.
Az özvegyasszony a diványon ül, feszesen,
úgyhogy az emberek felsorakoznak hozzá,
kezüket nyújtják, vagy megölelik.
Mindenkihez van egy szép szava,
köszöni, megköszöni, hogy jöttek.

Szívében, elmenni kívánja őket, mind.
Ott szeretne lenni ahol a temetőt hagyta,
ott a betegszobában is, a kórházban. Tudja
hogy lehetetlen. Mégis az egyetlen reménye,
hogy visszafelé kívánkozik. És egy kicsit, nem
olyan messze mint a házasság, az első csók.

Jánosi András fordítása

Ernst Toller
Fecskék könyve
Niederschönenfeld, várbörtön

Cellámban
1922-ben
két fecske fészkelt.

1.
Egy bajtársunk kiszenvedett.
Éjjel. Egyedül.
Rácsok álltak őrt a halott felett.

Már jő az ősz.
Bent izzik, ég a fájdalom.
Síri magány.

2.
Ó, végtelen egyhangúság süket éneke!
Színtelenül szétfolyó napok örök magánya!
Mindig
jön új nap,
mint a tegnapi jött,
mint a holnapi jön,
mindig.
Az idő szürke köd. Beleszívódik végtelen
vágyakozásod minden pórusába.
A rozsdás vasrudak, melyek cellád nyílásán
magasra törnek,
felnyársalták a kéklő égdarabkát,
mind közeledtek hozzád,
mind
közeledtek,
mind
közeledtek…
Te védekeztél,
de erősebbek voltak nálad a vasdorongok.
Most megnőnek szemedben,
s bárhova nézel,
mindenütt,
mindenütt rácsrudakat látsz.
A kisfiú is, ki játszik a messzi,
csillagfüves mezőn,
szemed rácsrúdjai közé szorult.

Éjszakáid, álmodó éjszakáid:
őrjöngő harlekinádok.
A süket magány koporsófödelét
karmolják körmeid.

Csoda sehol sem virágzik.
Zene szól.
Erdők suhognak.

Asszonyok élnek.
Szelíden hajló nyak íve
virágzik valahol.
Finom kéz vár rád valahol,
mely csupa édes melegség.
Csoda sehol sem virágzik.

Dsida Jenő fordítása

Francoise Sagan
Álmatlan éjszakák

Kacatokból kél ki a reggel
Szívem a szíved fölött nem ver
Csak félszárnnyal már.

  Nagy hajóján a szerelem
Vitorlánk lebocsátja
Lehullva mindkét vászna
Fényszőtte szőnyegen.

Vér tolul mind a két pilládra
És piros lesz akár a mályva
Az első reggelen.

Most már nem alszom el
Hadd haldokolj magad
Pucéran ébredj fel
Az éji hant alatt.

Lásd szerelmem ha fáj is
Álmatlan éjszakáink
Másnapja bánt csupán.

Tóth István fordítása

Robert Musil
Izisz és Ozirisz

Ezüst csendben,
a csillagok lombjában
pihent az ifju hold,
és a napkerék agyával
megfordult s föléhajolt.
Vörös szelet fútt a sivatag;
nincs vitorla a partok alatt.

És nővére az alvóról halkan
leoldozta s megette nemét.
És cserébe odaadta érte
s rákötötte lágy, piros szívét.
Mig az aludt, beforradt a seb,
s ez megette a gyengéd nemet.

S ím: dörgött a támadó nap,
hogy az alvó álmából riadt,
csillag rendült; mint a csónak
birkózik láncaival
ha kitör a nagy vihar.

Hold-fivérek üldözőbe
vették a tolvaj vadat.
Kezétől ég-íve dőlt le
és a kék tér beszakadt;
tört erdőkön taposott,
s vele futottak a csillagok.
De senki a madárvállu nővért
el nem érte, bármeddig futott.

Csak az ifjú, kit az éjeken hívott,
leli meg, ha nap s hold váltja egymást.
Száz fivér közül csak ezt akarja,
s egyikük a másik szívét falja.

Keresztury Dezső fordítása

Kingsley Amis
A romantika ellen

Az utazó, mérsékelt égövön,
Erdőn, hol nincs vad, lábnak kedves úton
Érzi: a tisztes felszín vékonyul:
Idegein egy sejtés tapogat.
Az anarchia ösztönét becézve
Megperzselt képek köröznek az erdőn,
S tülekszenek közel feltűnni vágyva;
Könyvízű jajgatással telt a lég.
És minden érzék boldog rémületben:
A szemnek tarkaság, vonzó kísértet
Vészjelet vagy absztrakciót lobogtat;
Megkövült dallamok szilánkjai,
Sírkő-fűrészelés zaja a fülben;
Az érintésre hődús test vonaglik,
S verbális illat bűvöli az orrot:
Tömjén és mirrha; legendás ize
Bornak, gyümölcsöknek, nyelvnek a nyelven.
Grandiózus jelentést rejt a kép,
Mely az agyat próféciákra gyújtja,
Fölbújtja, építsen jobb tért s időt
Annál, amely próféciáinak
Terepet nyújt, nyersanyagot dühéhez,
S összefüggést, melytől prófécia.

Egyszerű képpel, persze, többre mennénk:
Ha az intés világos, ha a formát
Kézközelben írjuk le, soha másképp.
De minden bonyolultságtól dagad,
S a felszín, bár nem törik szét, reped.
Legalább vízióink legyenek:
Az enyém hadd legyen fakó, ne vonja
Magára a szemet, ne szüljön Új szót.
Egy elhúzódó csöndes délután,
Történelem kormától tiszta házak,
Vadidegen járókelők, nyirott fű,
Nem hosszúszálú, borzongó vadon,
S zöld, nem aszalták el őrült Napok,
Túlteljesítve istenek parancsát,
És bamba unikornis sem taposta.
Túlbuzgó madarak ne szálljanak
Az égen, mindig pontosan baloldalt;
Legyen a láthatáron túlra ösvény,
S a végén mérsékelt égöv legyen:
Erdő, hol nincs vad, lábnak kedves út.

Rakovszky Zsuzsa fordítása

Diego Valeri
Ha lecsukod szemed...

Ha lecsukod szemed, s a test elernyed,
eljő kedves testvére a halálnak,
ki falakat nyit és csomókat old fel,
hogy az éjben magányos
lelked kísérje. Halvány

csillogású, magányos lelked, mely
ott bolyong lenn, ott lenn,
a láthatatlan, hosszú éjben.

Élet talán ez még, de elvegyült már
a halállal, s a sok kedves halottal,
akikkel együtt vesztél a homályba.
És hullámzik bársony hullámveréssel
körötted a felejtés óceánja ...

Lothár László fordítása

Diego Valeri
Mezítelen báj

Közel a hold és alatta fehéren
illeg az ifjú, bóbitás barackfa,
merő virág, egyetlen gally-botocska,
a barna rögből így szökött ki éppen.

Mezítelen báj, a hűs alkonyatban
könnyű kezeddel illatot ki hintesz,
kései fagytól nem félsz te: rövid lesz
virágzásod és mégis halhatatlan.

Bittei Lajos fordítása

Frank O'Hara
Óda az örömhöz

Mindenünk meglesz és többé nem lesz halál
a csinos pusztákon s vacsora-klubokban
címer gyanánt vulgár-materiális
nevetést fogadunk el
a telhetetlen szexuális étvágy fölé
és száguldó formák az utcákat betöltik majd
és gyilkosok narcisszuszok
filmsztárok fényképei
fojtott szoba-falakról s könyvekből
duzzadnak elevenné
hogy égő húsunkhoz tapadjanak
nemegyszer de végtelenül
ahogy víz nyargal a hegyről telt ajkú medencébe
és a vipera az utolsó strucctojásért is alámerül
és tollpárna tollászkodik a
lehanyatló-monolit alatt mely a szerelem sírján fáradság-utáni láthatóságot
s méz-édességet izzad
Többé nem lesz halál

Kedves ideiglenes látvány lesz a szerelem sírja
a szilfa tövén a szeretők bevésett névbetűi
és nem lesz többé zene csak szájban
fül se szellemesség
csak nyelv a fülben se dob csak fül a combon
mikor oly pőreséget jelez az este
milyet képzelni se tudtak
az ősök s majd a képzelet is mint
fáradt ivor-szerető
tántorog plasztikai szükségletében a
kéjnek mely sose
botlik akár egy aranyérmes hosszutávfutó
svéd vagy libériai
mikor lávába fúl a lenti távolban a
város lemondása
s a mindig magányra vágyó remete
egyedül lesz végül
és külső hőség préseli össze
a hőségutáló Puritánt
kinek önmagán győző bűne illő sírja
lesz végre hogy a szerelem éljen

Szédítő légbe mennek a házak
ahogy a szerelem is
a forgó életbe mit önmagának örökül választ
s az égen mérhetetlen gyengédség
ingerli a madarakat
lecsapni s változtatni irányt mint a mászkáló legyek elfoglalt végtagokon
melyek gyöngyveritéket sírnak a
rövid figyelem lepedőin
jön aszály a szőrre mely gyűjti a
nemiszervek aggódó nyilatkozatát
amint emelkednek épület módj án ideiglenes szomszédaik szüksége szerint
éhséget önteni a szívbe etetni a
vágyat intravénás utakon
mint istenek teszik az emberekkel ártatlan kombinációjában a fénynek
és húsnak vagy ahogy a legendák
lovagolják hőseiket
át a sötéten hogy ráleheljenek nagy
városokra hol minden élet
fenntartható együtt az idővel mely
úgy akarja hogy koktélra
ottmaradjunk egy bárban ebéd után
s enged élni vele Többé nem lesz halál

Nagy László fordítása

Charles Bukowski
Irodalmi románc

levelezés, költészet vagy valami
irodalmi ügy által ismertem meg.
kéjesen sóvárgó verseket küldözgetett
vékonyhéjú intellektualizmussal megspékelve.
nagyon zavart a dolog,
beültem hát a járgányba és irány
Észak hegyen-völgyön át
autópályákon keresztül megállás nélkül,
józanodva, frissen elválva feleségemtől,
munka nélkül, megöregedve, megfáradva;
éppen csak aludni szerettem
volna egy nagyot,
mondjuk öt-tíz évig.
végre valahára találtam
egy koszos motelt az út mellett.
beültem, rágyújtottam,
egy kicsit magamba
szálltam. mi a fenét keresel te itt, meghülyültél?
aztán mégis elindultam,
egy órát késtem a találkáról.
elég öregecske volt, olyan vénkisasszony-féle
nem nagyon vonzó.
egy kemény, félig zöld
almát kaptam tőle
maradék fogaimmal azt harapdáltam.
valami ismeretlen kór fonnyasztotta
valami fojtogatta, azt mondta
majd felfedi titkát...
tudom, mondtam neki,
harmincöt éve szűz vagy.
akkor elővette jegyzetfüzetét:
10-12 vers volt benne,
az egész életműve, s nekem
el kellett olvasnom őket,
közben hízelegnem kellett,
pedig a versek nagyon rosszak voltak.
később ökölvívómeccsre mentünk,
nagy volt a füst,
állandóan köhögött szegény.
soha nem izgulsz? - kérdeztem.
az este nagyon megszenvedtem,
de azért elélveztem.
aztán találkoztunk még
háromszor, négyszer.
egy kicsit elemeztük a verseit
nyelvét a torkomig lenyomta;
amikor abbahagytam
még mindig nem élvezett el.
úgy gondolom, ha egy nő
 harmincöt évig
összeszorított lábakkal él,
akkor igazán késő
mind a szerelemre
mind a költészetre.

Fenyvesi Ottó fordítása

Raymond Radiguet
A tenger foglya

A vesztegzár hajósinast fog;
Az anyja már csak messze partfok
Felől küld képesalbumot,
Eltéphetetlent - ám szívéről
Ezt bezzeg nem mondhatjuk el.

A díszlet skarlát-álma ez;
Bár mozdulatlan mind, gyalog
Bolyong, és hálóinget ölt,
Oly hosszút, mint a nappalok.

A skarlát-díszletek között, hol
A tengerek bús foglya meghal,
Nem vágyik enni-inni senki,
Ott angyalok leckéje cseng ki;

S midőn leckéje véget ér,
A tenger foglya megszökik
Felszáll az árboc-üstökig.

De van matróz s van fegyvere.
Tengermadár, nehézkes angyal,
Egy lélek hull a vízre le
Közétek, ó, galambriasztó
Fehér habok, nagy út előtt.

Én sorsot húzok szalmaszálon,
Hogy megtudjam, melyik legény lesz,
Ki hírt visz anyjához, szegényhez.

Franyó Zoltán fordítása