Sylvia Plath
Hajsza

Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?

Övé a föld: mindent befal,
Lohol az ősi bűn nyomán,
Felüvölt: vért, friss vért kíván,
A szája nyílt seb: húst akar.
A foga fényes és fehér,
Szép szőre forró és feszes,
A csókja perzsel, karma metsz,
Vak szomja végzettel felér.
Mohó nagymacska: asszonyok
Forró vérétől részegül,
A testük ég el étekül,
Ha szörnyű éhe fellobog.

Most árny remeg a dombokon,
Az éjfél forr a fák felett;
Ő puha talpakon követ,
Sötét szerelmével befon.
Álmom bozótján meglapul
A fényes karmú karcsú test:
A comb feszes, prédára les,
Vad éhe sosem csillapul.
Heve megperzsel, meggyúlok,
Rohanok égő fák alatt,
Hol oltsam izzó lázamat,
Ha sárga szempár billogoz?

Vérrel próbálom hűteni,
Odavetem a szívemet,
De ez sem elégíti meg:
Az egészet követeli.

Dorombol, csábít, szédülök,
Az erdő lángol, csonkig ég;
Szomjazom szörnyű közelét,
És mégis elmenekülök.
Félelmem szűk toronyszoba,
Oda kerget a bűntudat.
Sorra zárom a zárakat,
De gyorsul vérem ritmusa:

A lépcsőn párduc lépeget,
Hallom: jön, jön, jön, közeleg.

Szabó T. Anna fordítása

André Breton
A szabad társulás

Asszonyom haja rőzsetűz
Gondolatai forró villámok
Alakja homokóra
Asszonyom alakja tigrisfogak közé került vidra
Asszonyom szája a végső nagyságrendü csillagok kokárdája és bokrétája
Fogai fehér földön fehéregerek nyomai
Nyelve ámbra és dörzsölt üveg
Asszonyom nyelve tőrrel átszúrt ostya
Nyelve szemnyitó-hunyó baba
Nyelve hihetetlen kő
Asszonyom szempillái gyerek-írás rúdjai
Szemöldöke fecskefészek szegélye
Asszonyom halántéka melegház tetőcserepe
És ablaküvegen pára
Asszonyom válla pezsgő
És delfinfejü forrás a tükör alatt
Asszonyom csuklója gyufaszál
Asszonyom ujja véletlenség és kőr ász
Ujja learatott széna
Asszonyom hónalja menyét és bükkmakk
Szent Iván éjén
Fagyalbokor és csigahéj
Karja tengerhab és gát
És gabonának s malomnak keveréke
Asszonyom combja rakéta
Mozgása óraszerkezet és kétségbeesés
Asszonyom bokája bodzabél
Asszonyom lába iniciálé
Lába kulcsköteg és részeg hajóácsok
Asszonyom nyaka hántolatlan árpa
Asszonyom torka aranyvölgy
És zuhatag ágyában találka
Keble éj
Asszonyom keble tengeri vakond túrása
Asszonyom keble rubin szakadék
Keble harmatos rózsa rémképe
Asszonyom hasa a napok-éjek kitárt legyezője
Hasa óriási köröm
Asszonyom háta fölfelé menekülő madár
Háta kéneső
Háta sugár
Tarkója görgő szikla és áztatott kréta
És pohár hullása melyből ittak éppen
Asszonyom csípője hajócska
Csípője ragyogás és nyílvessző tolla
És fehér páva tollainak szára
Rejtett ringással
Asszonyom tompora homokkő és cement
Asszonyom tompora hattyu háta
Asszonyom tompora tavasz
Öle gladiolusz
Asszonyom öle csomagolnivaló és csőrösemlős
Asszonyom öle moszat és ódon cukorkák
Asszonyom öle tükör
Asszonyom szeme csupa könny
Szeme ibolyaszinü falitábla és mágnestű
Asszonyom szeme szavanna
Asszonyom szeme víz fegyházi ital
Asszonyom szeme folyton fejsze alatti fa
Szeme vízszintes lég- és föld- és tűzszintes

Weöres Sándor fordítása

Eustache Deschamps
Nem tudhatom, a mennyország milyen

Nem tudhatom, a mennyország milyen,
Hiszen sosem jártam ott életemben,
De a pokol ösvényeit szemem
Látta, midőn Magyarországra mentem,
S Lombardián vezettek által engem.
Hegyek között gleccserek, havasok,
A fagy kitart tizenkét hónapot,
Mély szakadék vigyáz oldalt az útra,
Csak pár fenyő s hitvány bokor van ott,
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Kordé s kocsi nem jár oly szűk helyen
A nap se tör utat a fellegekben,
Meg nem marad ott egy madárka sem,
Ha fúj a szél, lankásabb tájra reppen.
Másfél könyök sincs a csapás keresztben:
Ki félrelép, lehull, tüstént halott,
S ha két derék hátas szembekocog,
Az egyikük a másikat lerúgja,
A járható ösvény szűkre szabott:
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Szarvas vagy őz nem jár a szirteken,
Nincs búza, sem szőlő, minden kietlen,
Bár látható medve és zerge fenn,
De lakhelyük szegényes élelemben,
Nagy a sötét délelőtt s kora esten,
S a völgy felől zúgnak vad hangzatok.
És Lucifer, aki a legnagyobb
Ördögkirály, öccseit oda dugta,
Hogy fújjanak szerte havat s fagyot:
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Ajánlás

Uram, ha tán holmi könyörtelen
Bűnösöket büntetni kénytelen,
Küldje oda, s hagyja őket magukra,
Nem várja ott őket, csak gyötrelem,
Az a vidék a poklok rusnya bugyra.

Jeney Zoltán fordítása

André Chenier
De Pange lovaghoz

Ki a tudós szigort feladja: boldog ember,
hisz antik bölcselők tején növekedett fel,
s a készség is, amit ráhagyott valaha
egy mérsékelt világ - szabadnak bújtja ma.

Nyugalmas, szent magány az osztályrésze: édes
álom, semmittevés, napfény, liget, kedélyes
baráti lakomák - s ha jő az esti árny:
friss csókkal várja őt egy éjszemű leány.
Nincs semmi torlasza a legfelsőbb nyomásra,
elfojtja szellemét, kihúny a lelke lángja,
hogy tollat és időt áldozzon dicstelen
sok sötét ügyre: mind fontos lett rémesen...

Nincs kedve a szilaj, a háborgó habokba
lépni, hogy vagabund bárkáját vízre tólja,
kibírni képtelen húsz oktalan vitát,
ahol mindig nyerők a gonosz ostobák,
s az üres fecsegők szava mindegyre dől
őrült követelést rikoltva húsz felől,
papok, udvari nép, törtető zsarnokok,
urak, filiszterek, kevély tudatlanok,
mohó kalózok és bitorló kedvű vének -
méltó sáfárai atyáink örökének.

Nem hallgat ő oda, mikor a fűzfasíp
plüssből-pöffeszkedőn fújja zengzeteit,
nem kell álcáznia a szót, mikor kimondja,
lelkét rávennie örökös nyugalomra,
hogy békéje legyen: feladni szent ügyét,
hülyét mímelni, hogy megtűrjék a hülyék.

Baranyi Ferenc fordítása

Louise Labé
Gyöngysorszonett

Ó tőlem elfordított szép szemed,
ó meddő sóhajaim, könnyem árja,
ó fényes nappalok vesszőfutása,
ó gyötrődéstől kátrány éjjelek!

Ó testemannyi olthatatlan vágya,
ó kín, melyben az élet elveszett,
ó tőrvetések, buktatók, cselek,
ó végzetem reám mért ezer átka!

Ó nevetésed, homlokod és szád,
ó bánatos lantok és violák,
ó mennyi tűz és láng hogy meggyulladjon

egy gyenge nő! Nem bánom, csak panaszlom,
hogy fáklyádtól porrá ég szívem,
amíg reád nem hull egy szikra sem.

Faludy György fordítása

Francisco de Medrano
Óda egy kurtizánhoz

A fizetővendégek már nem rázzák
ajtódat éjjel, pedig egész falkák
jártak hozzád régebben és zavarták
meg szomszédaid álmát;

hány tölgyfaágy esett össze alattad
a ringástól, hány lepedőd repedt meg,
mikor még virgonc fiúk üzekedtek
veled! Most egymagádban

durmolsz, vagy a szép időkre emlékszel,
mikor veled táncoltak, tivornyáztak
az ifjurak s te hajnaltájt egymásnak
ugrattad őket késsel;

tavasz van most, hold süt, tested öregszik,
de te nem ál hatsz a szerelmi vágytól:
ilyenkor pukkadsz, s elátkozod százszor
a rothadt kölyköket, kik

hervadt, tág rózsád kelyhéből nem kérnek
 és frissebb lányok lába közt keresnek
bimbócskákat, melyek már kifeslettek,
de szűkek még s kemények.

Faludy György fordítása

Jean Giraudoux
Zsuzsanna dala

Londonban - pedig jó nagy város -
Akár egy bús hajótörött,
A egy fiú, és oly magányos,
Mint halott a deszkák között.
Csak kis tőzsér, de jó nagy mafla,
Hát ez a mestersége, Janka.

Dover városban élt egy roppant
Nagyész, s a csatornába pottyant.
Acsarkodva a mentőt kérte,
Nekiúszott a sziklás partnak,
S egy árva lélek sem nyúlt érte…
Adél, a naplopók így halnak.

A lancasteri nagy különc is
Magához csalogat virággal…
Kiáraszt bódult illatárral...
S pipája csillagként tündöklik!
Utcája liliomszagos,
S jaj, Cecilé, milyen járatos!

Edinburg városban a főlord
A hű szerelmet mind tagadta,
De egyszer csak meghalt az anyja,
S azóta mennyi könnye elfolyt...
írónkéra, drága gyermeken,
De nagy csapás a szerelem !

Mondd, mit láttál a bujdosásban
— Kérdte Spencert a felesége —
Rómába', Kalkuttába', Bécsbe'?
S ő azt felelte: Mit se láttam! . .
Ha kutatod a világ titkát,
Rozamunda, csukd le a pillád.

Tóth István fordítása

Edmond Vandercammen
A költő keze

Megőrzi gyakran még a kézben
Előbbi alakját a vágy;
A kéz úgy is zsákmányt ad át,
Ha elpihenni csüng le tétlen.

Az asztalon távolba térve,
Fehérlik bőre, mint a fény;
A költő csendje felel érte,
Mely vár a szíve peremén.

E lázban és e bosszúságban
Eltévedt kéznek mondhatod,
De ő most rögzít önmagában
Egy légies varázslatot.

Aztán újból helyére tér meg,
Egy emlék-zsákmányt ejtve még,
Majd egy pontján megáll a térnek,
S jövőbe írja a nevét.

Romok

A város megoszlott a sírjaiban,
Nagy léptekkel ment a szégyen
Oradouri gazságával,
És hamu született.
És annyi illat szállott fel még
Ledőlt akropoliszokról,
Hogy a halál is megingott
Az alvadt vértől szennyes úton.

Tóth István fordításai

Ted Huges
Gubbasztó karvaly

Hunyt szemmel ülök a fa koronáján.
Tétlenség, semmi csalóka álom
Horgas koponyám s horgas csüdöm között:
Pedig álomban legjobb ölést és falást próbálgatni.

Kedvemre való magas sudarak!
A napsugár s a léghullámok
Engem szolgálnak.
Arcát a föld szemlémre fölfelé tartja.

Karmom érdes ágat szorongat.
Az egész Teremtés fáradozott csüdöm
Kialakításán, minden egyes tollamon:
Most a Teremtést karmom és röptöm

Sűríti magába, és siklatja egész lassan -
Kényemre-kedvemre gyilkolok, mert minden enyém
Testem nem ismer semmi ál-okoskodást:
Megszokott módon szaggatok le koponyákat -

Mesterségem a halál.
Ha lecsapok, utam egyenesen
Hatol csontokon át az elevenig.
Jogomat bizonyítani semmi érv:

Mögöttem a nap.
Semmi se változott, mióta kezdtem.
Szemem nem engedett semmi változást.
Mást éppúgy véghezviszek, akárcsak ezt.

Rába György fordítása

Jorge Guillén
A nevek

Virrad. Szemét kerekre
tágítja ki a horizont.
De nem lát, csak nevekre.
Ott állnak a dolgok bevont

felületén. A rózsa
nem ismer más nevet még,
csupán rózsát. A kósza
emlékezet: sietség.

Élni, élni siet!
Forróbb szerelmi tűzbe
hajt a zord lendület,
a Perc, s annyira fürge,

hogy célt ér s hiába:
tovább-ért háborog!
Vigyázz, vigyázz, vigyázz csak!
Élek s élni fogok!

És a rózsák? Lecsukva
szemük: bevégezett
ég. Mi történt, ki tudja?
Maradnak a nevek.

Rába György fordítása

Luis Cernuta
Miként a halk hang

Miként a halk hang :
levél, mely az ablakra koppant,
kis kavicsot cirógató víz,
zápor csókja fiatal homlokon.

Miként egy perc simogatásra:
egy talp az úton, meztelen,
ujjak az első szerelmet tanulva,
hűs vászonlepedő magányos testeken.

Miként a vágy, a röpke:
fényben megcsillanó selyem,
nyúlánk alak feltündökölte,
könny, hogy embernél több lehess.

Miként az élet, ami másé
s mégiscsak az enyém,
miként e sok húr, névtelen,
nem az enyém, de szól nekem.

Miként mindez a közeli s a messzi
érint, csókol és fölsebez,
bennem vagy kívülem fogsz megjelenni:
az életem leszel s nem-életem.
Miként az egyik levél vagy a másik
csak a szelet jelzi, mely vele játszik.

Rába György fordítása

Pierre Jean Juve
Egy hattyú halálára

A te szépséged az egyszerű szomorúság
A gyalázat jeges terhétől görnyedő
Az égé nem lehet többé most csönd szele
Zilálja óceán-szemed kék idejét;
Szén- és kőgörgeteg nehezült a szivedre
Míg úgy roppant bele mint a hattyú nyaka
Se holt se eleven: többé nem vagy te már
Egyik helyen se hol szemed cafrálkodott.
 Mint a föld, fekete s bolondos fürtöd, asszony,
Zarándok szívemen mérgező édes íz
Gyűlik sűrűsödik sokáig s azután
Feltárul sarkig a halál: ott vagy te hattyú.

Lezárta a halál jaj! ifjú szemedet
De ameddig az én fejem nem koronázza
Vad ismeretlen és fagyasztó utazásra
Nem szövődik tovább efféle szerelem.
Az ember jelene egy szó: soha s te, sápadt
Eltűntél, fekete hattyú, te meztelen
Hús súlyától nyögő süány állati létbe
Sorolt ó szörnyűség! mindenki szüntelen.
Idézzük vízi zöld szobád, bolondos hattyú,
Hol utolsó dalát fehér combod dalolta
Mikor könnyek között sirattad életed
S a tenger álma szállt a nyoszolyád felett.

Rába György fordítása

Tennessee Williams
Férfi az étkezőkocsiban

Mozdulatlanul ült mezőgazdasági felszerelésük
összhangtalan terhe alatt meggörnyedve vagy lelapultan
elsuhanó tájak között
a férfi az étkezőkocsiban,
Wyomingot nem vette észre,
csak arról tudott, amit el akart felejteni,
arról, ami annál szorosabban tapadt hozzá, mennél
inkább el akarta veszíteni.
Valahányszor egy kocka kinyílt,
a másik bezárult.
De ő be volt zárva koponyájának levegőtlen dobozába,
és csak testének érzékszervei,
mint a szem, a száj, az ujjak
és kurtán szólva a nemiség,
adtak neki módot a menekülésre.
Igeöj mert föllázadt a zárka ellen,
jegyet váltott egy másik állomásra,
nevet változtatott,
ismeretségének körét kibővítette
új arcokkal,
de azok kiábrándítóan hasonlítottak az addigiakhoz.

Vas István fordítása

Lavinia Greenlaw
Szex, politika, vallás

A mosdótálba hátrahajtja fejét,
kibontakoznak arcvonásai.
Az idõt húzom, míg a víz épp fej-meleg lesz.
Megszoktam szinte már az öreg hajakat
és tisztelettel nézem az arcokat,
a homlokhoz szorítva szabad kezem,

amíg közelrõl végigspray-zem a fejbõrt.
Csak az ujjaimat szabad figyelnem,
a tollas orcát nem bámulhatom,
sem a göngyölt bõrt, ahogy lefolyik
és hurkás torkát látni engedi
a varrat nélküli lyukkal, amin levegõt vesz.

Ha jól értettem új, nyelõcsövi hangján
elböffentett szavait, akár a rákról
is kérdezhetném, hogy mi van akkor,
ha kezem megcsúszik, és a nyers hab
simán lezúdul a csatornarendszeren,
vagy egy légy... Muszáj odanéznem.

Szolid és sötét a nyílás. Körben a bõr
kibírhatatlanul puha.
A szemét lehunyja és mosolyog, mialatt én
durván masszírozom s magamban a három
tabutémát ismételgetem, melyekrõl
anyám szerint egy fodrász nem beszélhet.

Imreh András fordítása

Leonard Cohen
A vágyódás könyve

Nem teremtek hegyeket
A rendszernek vége
Hogy vannak gyógyszerek
Istennek hála érte

Követtem az utat
Káosztól művészetig
A vágy lova húzza a
Depressziókocsit

Hattyúként siklottam
Sziklaként süllyedtem
Rég elhúzott az idő
Amikor nevettem

Lapom túl fehér volt
Tintám túl halvány
Nappalom nem írta
Mit diktált éjszakám

Állatüvöltéseim
Angyalcsalódásom
A megbánásra mégsincs
Jóváhagyásom

Hisz az is valakié lesz
Mi nekem nem sikerül
Szívem az övé lesz
Személytelenül

Rálép az útra
Megérti mit mondtam
Szabadságom verdes
Tört akaratomban

Életünk összeér
Röpke pillanat
Az ajtó kitárva
Az idő fennakad

És megszületik a nő
Hozzád hasonlónak
Miket senki nem tett
Általa folytatódnak

Tudom hogy jönni fog
Tudom hogy keres
Az lesz a vágyódás
A könyv pedig ez

Szántó T. Gábor fordítása