GOTTHOLD EPHRAIM LESSING

(1729-1781)

A felvilágosodás szelleme Angliában, az angol polgári forradalom befejeztével, a XVII. század vége felé bontakozott ki, de Franciaországban a polgári forradalom szellemi előkészítőjeként a XVIII. században kezdődött, és onnét terjedt szét úgyszólván egész Európára. Stílustörténetileg mindenütt a klasszicizmust folytatta és fordította ellenkező irányba, előkészítve a romantikát, amelyben már benne lappangott a realizmus igénye. Ahová átterjedt a társadalmi fejlődés folytán a felvilágosodás szelleme, ott sajátos nemzeti változatot alakított ki. A német felvilágosodásnak ugyanúgy megvolt a sajátos jellege, mint a csaknem párhuzamosan kialakuló magyar, orosz, skandináv, olasz felvilágosodásnak. Sajátos, de véletlennek mégsem mondható időbeli egybeesés, hogy a német felvilágosodás szépirodalmát megkezdő és ösztönző dráma, Lessing „Emilia Galotti"-ja és a magyar felvilágosodás indító-ösztönző műve, Bessenyei „Ágis tragédiája" ugyanabban az évben - 1772-ben - lát napvilágot. A magyar testőr és a német dramaturg aligha tudhatott egymás létéről. De Voltaire bölcsessége és hozzá Diderot dramaturgiája mindkettejük számára szellemi mozgatóerő és eszmei megalapozás volt. Ahogy nálunk Bessenyeivel, úgy a német irodalomban és gondolkozásban Lessinggel valami kezdődik. - A német irodalomban, kultúrában, szellemben ez a kezdődő új a „német felvilágosodás", amit gyakrabban „német klasszicizmusnak" neveznek: Goethe és Schiller kora ez. Lessing a máig érvényes esztétika és dramaturgia kezdete, a világirodalmi jelentőségű német drámairodalom elindítója. Amihez ért, az kultúrtörténeti kezdetté erősödött.

Apja hitbuzgó evangélikus pap volt. Innét a fiú áhítatos kettős keresztneve. Hiszen ezt a fiút már bölcsőjében papnak szánták. Az egyetemen is teológushallgatónak indult. De akkorra már sok mindent összeolvasott és összetanult, hogy érdeklődése többféle hivatás közt tétovázzék. A papoknak kötelező görög-latin-héber nyelveken kívül olvasott franciául és angolul is. Nemcsak Voltaire-t és Diderot-t, de az angol előkészítőket, Locke-ot és Shaftesburyt is áttanulmányozta. A teológiáról előbb az orvosi karra iratkozott, a természettudományokban akart elmélyülni. De hamarosan felismerte valódi érdeklődését és hivatását, és ekkor már filozófiai karon folytatta tanulmányait, s a bölcseleti tárgyak mellett a szépirodalom klasszikusaiban s velük az irodalom tudományában igyekezett elmélyülni. Előbb Lipcse híres egyetemét látogatja, de azután Berlinbe költözik, mert ott kezd kialakulni az irodalmi élet központja. Ott ismerkedik meg Mendelssohn Mózessel, aki hamarosan jó barátja és eszmetársa lesz. Mendelssohnt is papnak szánták (persze zsidók lévén, zsidó papnak, rabbinak), de ő, akárcsak Lessing, előbb az orvostudomány, majd a filozófia felé fordult. Ketten együtt lesznek a német esztétika alapvetői. Ráadásul Mendelssohn az, aki szakít azzal a hagyománnyal és csökönyös divattal, hogy a tudományos jellegű tanulmányokat latinul vagy franciául kell írni. Nagy hatással lesz a fiatalabb nemzedékre, hogy németül írjanak. Lessing esztétikai tanulmányainak sikere pedig német elmélkedésre és német fogalmazásra ösztönzi az egész német irodalmat.

Lessing az írást hivatásnak tekinti, ebből igyekszik megélni is. Előbb újságokba ír, főleg kritikai és dramaturgiai tárgyú cikkeket. Majd Hamburgban az ottani híres színház dramaturgja lesz, színházi folyóiratot indít, ezt szerkeszti, sőt cikkeinek java részét is maga írja. Ezekből a cikkekből és kritikákból áll össze nagy esztétikai szakkönyve, a „Hamburgi dramaturgia" - mindmáig a kritikai irodalom egyik fő klasszikusa. A hamburgi színház azonban csődbe jutott, s ekkor - hogy nyugodtan élhessen, gondolkodhasson és írhasson - egy vidéki város könyvtárához szegődik könyvtárosnak. De ekkorra már neves színpadi szerző, nagy hatású esztéta, még ironikus hangú verseit is sokan kedvelik.

Apróbb, még jelentéktelen színpadi műveket már korábban is írt, de csak amikor elmélyül a dramaturgia problémáiban, akkor érkezik el azokhoz a komoly színpadi művekhez, amelyek döntő hatással lesznek az egész német klasszicizmus drámairodalmára.

Lessing dramaturgiai gondolkodása Diderot megismerésével kezdődik. Diderot dialógusokban írt elmélkedései a színházról, színészi munkáról, a drámák szerkezetéről volt az első nagy hatású hadüzenet a francia klasszicizmus ellen. Voltaire legharciasabb drámái is abban a hagyományos, merev formában jöttek létre, amelynek Corneille és Racine volt a mestere és Boileau az elméleti diktátora. Diderot elavultnak és értelmetlennek ítélte a szigorú klasszicista formát. Értelmetlennek mondta, hogy minden drámában versben beszélnek a szereplők. (A vígjátéki dialógusokat a reneszánsz óta prózában is lehetett írni, de komoly hangú színpadi műnél kötelező volt a verses forma.) Továbbá Diderot kifogásolta, hogy minden színpadi darabnak régebbi korban és távoli vidéken (országban vagy városban) kellett játszódnia. Diderot meghirdette az „itt és most" (latin műkifejezéssel „hic et nunc") elvét. És az egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy az Arisztotelész óta törvénynek elfogadott kettősség - hogy ti. a dráma kétféle lehet: tragédia vagy komédia - valójában már azelőtt sem volt érvényes. Van egy harmadik lehetőség, a „komoly dráma" (dráma sérieux), amelyet „középfajú drámá"-nak is nevezünk, manapság „színmű"-nek mondunk. - Maga Diderot példaadásul írt néhány, az akkori jelenben, Párizsban játszódó komoly, de nem tragikus kimenetelű, végig prózai színdarabot („A családapa", „A törvénytelen fiú"). Ezeknek ugyan nem volt nagy színpadi sikerük, de igen ösztönző hatásúak voltak a színpadi szerzőkre. Lassing dramaturgiai elmélkedéseiben Diderot színházi igényét folytatta. Helyeselte azt is, hogy a „középfajú drámá"-val megszűnt Arisztotelész kettős felosztásának merevsége. De kevesellte ezt az árnyalást, és tovább tagolta a műnemtípusokat. A tragédiánál megkülönböztette a „történelmi tragédiát" és a „polgári szomorújáték"-ot. A középfajú drámánál nemcsak a tragikomédiát különítette el, de azt is vizsgálta, hogy a komoly hang a tragédiához vagy a komédiához van-e közelebb. A vígjátékoknál pedig megkülönböztette a vádló nevettetést, a szatírát és a megbocsátó bohózatot. A helyzetkomikumot megkülönböztette a jellemkomikumtól. A dramaturgia mindmáig ezekkel a fogalmakkal él.

Esztétikai munkásságában legfontosabb műve a „Laokoon" című tanulmány, amely az irodalmi és a képzőművészeti szépség különbségével foglalkozik. Tőle származik az időbeli (irodalmi, zenei) és a térbeli (festészet, szobrászat) szépség megkülönböztetése. És ha a modern esztétika és dramaturgia kezdeteit Diderot munkássága jelenti, a mindmáig érvényes szakirodalomnak Lessing az alapvetője.

Emilia Galotti

Bölcs Náthán

Nagy hatású drámai műveit ezeknek a tudományos elemzéseknek az átgondolásával építette fel. A „polgári szomorújáték"-ra a „Miss Sarah Sampson" című családi drámával adott példát. Ez Angliában játszódik, mivel Lessing úgy vélte, hogy ott fejlettebb polgári élet van. De ez a mű olyan hatású volt, hogy Schillernél az „Ármány és szerelem" családi drámája már német környezetben játszódik. És kétségtelen, hogy Lessing eleve döntő hatással volt Schillerre. A „Miss Sarah Sampson" már prózai dialógusokból áll. És prózai játék a „Minna von Barnhelm" című vígjáték, amely az akkor is, azóta is többször fölmerülő német problémát, a politikai megoszlást teszi kritika tárgyává. Itt egy derék bajor leány és egy nem kevésbé derék porosz katonatiszt szerelméről van szó. Amíg a szerelmük megvalósulhat, a boldog kibontakozásig a politika és a közigazgatás akadályait kell legyőzniük. Nem csoda, hogy ezt a vígjátékot különböző korszakokban újra meg újra felújították Németországban.

De legszebb, legjelentékenyebb drámája a „Bölcs Náthán". Ez jambikus formában írt verses dráma. A keresztes háborúk korában játszódik. Eszmei mondanivalója a vallások - kereszténység, zsidóság, iszlám - egyenjogúsága. Igazi komoly hangú, jó kimenetelű középfajú dráma. Hőse az okos, békességteremtő zsidó: Náthán. Ezt a kitűnően jellemzett alakot barátjáról és filozófustársáról, Mendelssohn Mózesről mintázta. - A német antiszemiták sohase tudták Lessingnek megbocsátani, hogy Mendelssohn a barátja és leghíresebb drámahősének mintája volt. De az bizonyos, hogy ők ketten voltak az előharcosai a német nyelvű szakirodalomnak.

Lessing hatása nemcsak a német irodalomra általános, Európa egészében érezhető esztétikájának és dramaturgiájának továbbélése. Még a francia irodalomban is, amelyet pedig szinte kárhoztatott, a legjobb kritikusok és esztéták megszívlelték nem egy észrevételét. De elméleti írásain túl drámái is nyomot hagytak a következő nemzedékeken. Az egész német klasszicizmus, tehát Goethe is, Schiller is tanítványként folytatta, amit ő kezdeményezett. Legszélesebb körű hatása azonban Shakespeare utóéletében található. Az egész Európában ízlésbeli parancsnak tekintett francia klasszicizmus, Boileau esztétikája, Corneille és Racine gyakorlata olyan megszokott szabályrend volt, hogy még a felvilágosodás szellemi vezére, Voltaire is irányadónak tekintette. A német színházak el sem fogadtak olyan drámákat, amelyekben nem ez a formarend érvényesült. Lessing egyik legfőbb küzdőtere a francia klasszicizmus elleni harc volt. Ő a dráma felszabadulását Shakespeare követésében látta. És az ő kezdeményezése termő talajra talált. Az azóta is mindenütt érvényesülő Shakespeare-kultusz ővele és őáltala kezdődik és tart azóta is.

A mi kritikánk és színházi gyakorlatunk is vele kezdődik. Kölcsey, Bajza, Vörösmarty, majd a XIX. század második felében Gyulai és Péterfy elsősorban Lessingtől tanult, őt folytatta a mi körülményeink között. Híres drámái, drámaelemzései, esztétikai és dramaturgiai értelmezései mindmáig élnek. Ma is tanítómester.

Hegedüs Géza

 
Google
 

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2012
e-mail: Literatura.hu