Friedrich Gottlieb Klopstock (1724 - 1803)

Az irodalmi népszerűség-olvasottság és az irodalomtörténeti jelentőség olykor nagyon is elválhat egymástól. Goethe és Thomas Mann több mint évszázadnyi távolságból együtt vallja, hogy az újkori német irodalom Klopstock „Messiás"-ával kezdődik, Klopstock ódái a német klasszicizmus fő művei közé tartoznak. A világirodalom történészei egybehangzóan úgy értékelik, hogy a vallásos eposz vitathatatlan fő művei: Dante „Isteni színjáték"-a, Milton „Elveszett paradicsom"-a és Klopstock „Messiás"-a. De az utóbbi évszázadban vajon hány megszállott olvasó volt képes végigolvasni a „Messiás"-t? A germán ókor hőseit idéző drámai költeményei ugyan fő művei a német nemzeti öntudatnak, de alig volt és van olyan német, aki végigolvasta volna a római légiókat verő Hermannról szóló három magasztos - és rendkívül unalmas - teljesen színszerűtlen színjátékot. Igaz, néhány ódája nélkülözhetetlen a német antológiákban, de valójában ezeknek igazi értéke nem a tartalom, hanem az a számos nyelvi újítás, amely egyik alapja az utóbbi közel két évszázad német költői nyelvezetének. Kétségtelen, hogy Klopstock a legfőbb, legnagyobb hatású német költők közé tartozik, de az olvasó nagyközönség benne a német nagyközönség - számára műveltségi adat, nem olvasmány. Viszont kimaradhatatlan a világirodalom történetéből, mivel hatása két évszázad óta azokra is döntő hatású, akik unták vagy nem is ismerték.
Apja ügyvéd volt, módos polgár a feudális német világban. A család a lutheri reformáció legbuzgóbb híveinek, a pietistáknak a köreihez tartozott. A vallásos szellemben nevelt fiú papnak indult, tekintélyes iskolákban, majd egyetemeken teológiát tanult. Gyermekkortól kezdve otthonos volt, és egyre otthonosabb lett a Bibliában, az ókori történelemben, a legrégebbi germán hősök világában. 14 éves sihederként már tervezgette, hogy megírja Jézus Krisztus életének és halálának történetét. Még iskolás korában belefogott egy prózai műbe a Megváltóról. Ebből az első kísérletből, illetve témájából lett később a .,Messiás" első három éneke, de akkor már lendületes hexameter-ekben. Közben lírai verseket is írt, méghozzá az ókori görög és latin költők, főleg Horatius versformái szerint. Mire elérkezett az egyetemre, tehát 17-18 éves kora körül otthonos volt a görög és a latin nyelvben, az Ótestamentumot héberül olvasta, jól értette a francia és az angol szövegeket, s megtanult olaszul is, hogy eredetiben olvashassa Dantét. És a kezébe akadt az az angol nyelvű eposz, amely a legnagyobb hatással volt lelkivilágára is, költői célkitűzésére is: Milton „Elveszett paradicsom"-a. Ez a nagy mű a teremtésről, Isten és a Sátán örök ellentétéről, a bűnbeesésről és az elkezdődő világtörténelem kilátásairól szól. Izgalmas-mozgalmas szent kalandregény minden monoteista (egy istent imádó) vallás alaptörténetéről.
Az óriási terjedelmű - 20 énekre tagolt - költeményt, a „Messiás"-t huszonöt évig írja. Közben ódái egyre nagyobb tekintélyt biztosítanak számára. A lángoló szerelmes költemények ugyanolyan népszerűek, mint a hajdani germán hősöket idéző lírai művek és az olvasásra, de nem előadásra szánt drámák. Az időről időre közreadott „Messiás"-részletek mindenekelőtt a protestáns szellemű vallásos költészet nagy költőjének mutatják. Egy ízben a svájci költők és papok meghívják. Ünnepelni akarják, de jelenléte meghökkenést, sőt botránkozást vált ki a ridegen puritán zürichiek körében. Klopstock ugyanis buzgó vallásossága és ódái emelkedettsége ellenére életszerető, derűs férfi. Élete váltogatott szerelmek bűvöletében telik el. Még táncolni is szeret. A hol Kálvint, hol Zwinglit követő svájci protestánsok körében ez egyszerűen elképzelhetetlen. De vendéglátói már azon is megbotránkoznak, hogy a szinte imádságnak számító .,Messiás" költője korcsolyázni megy a Zürichi-tóra. Istentisztelet után a templomból kilépve szerelmes történetekkel szórakoztatja a lányokat és asszonyokat. Ez a találkozás a svájciakkal mindkét részről nagy csalódás volt.

Hamarosan megy is vissza, és végleges otthonát a nagyvárosi, világias életű Hamburgban találja meg. Ott is jelenik meg először 1773-ban a Messiás. Ez azonban nem végleges szöveg. 1780 és 1800 között folytonosan módosítja, javítgatja. A végleges szöveg csak három évvel a halála előtt jelenik meg. Addigra azonban már az a német klasszicizmus, amelynek Goethe, Schiller, Wieland, a tudományos életben és a filozófiában pedig a két Humbold fivér, Kant és a közéjük felnövő Hegel a fő alakjai, egyhangúlag úgy vélik, hogy ez az azonnal világhatású német klasszicizmus Klopstock-kal, a „Messiás"-sal, az ódákkal és a Hermann-drámákkal kezdődik. Új hangot adott nemcsak a német, hanem a század egésze számára, új hang, új stílus indulását jelenti. A Messiás megjelenésétől kezdve olyan korszakmeghatározó fő műnek számít, mint Dante „Komédiá"-ja és Milton „Paradicsom"-a. Holott valójában - fontos nyelvi-stilisztikai újításait elismerve - igen nehézkes olvasmány. Klopstock ugyanis mindenestől líra-i alkat, az epika ugyanolyan idegen tőle, mint a dráma. Ez pedig igazán csak az ódákban érvényesül. Eszébe sem jut kihasználni az epikus lehetőségeket. Az az izgalmas, sokszínű kultúrtörténeti háttér, amely oly meghatározó a kereszténység megszületésének eseményeiben, fel se villan a cselekmény mögött. Az alakok ábrázolásánál csak a filozófiai értelmezés a fontos, de nem a lélektani elemzés. Jézus az emberi sorsot vállaló Isten, illetve az isteni magasztosságú ember. Isten az elvont Jó, a Sátán az elvont Gonosz. Aki Dantétól ismeri a kárhozottak és az üdvözültek emberi sokszínűségét, vagy Miltontól a Sátán gőgös hősiességét - az se Jézusban, se híveiben, se ellenfeleiben nem ismerhet emberi típusokra. Még az első három ének a viszonylag legcselekményesebb, a következő hét ének a vértanúhalál mozzanatsorozata volna, de sokkal inkább hosszas elmélkedés, mint együttérzéssel követhető eseménysor. A tíz ének után következő újabb tíz ének pedig áhitatos elmélkedés, olykor szép vallásos líra, de egy pillanatig sem epika. Magyarra is csak az első tíz éneket ültette át a lelkiismeretes fordító, Tárkányi Béla József. (Ez a művelt, biztonságosan verselő katolikus pap szerencsés pillanataiban igen jó, világi tárgyú verseket tudott írni, hiszen „Coriolan" című balladája megérdemelné, hogy a mai antológiákban is helyet kapjon. Sajnos Tárkányit is alaposan elfelejtettük.)
Attól kezdve, hogy a „Messiás" első három éneke egy folyóiratban megjelent, Klopstock anyagi gondok nélkül élhetett a költészetnek és a német tudományos élet fejlesztését célzó tanulmányainak. A nagy utat megindító első három ének híre és azonnal felismert irodalomtörténeti jelentőségének méltatása hamar eljutott Koppenhágába is. A dán király ösztöndíj címen életjáradékot biztosított számára. Egy ideig Koppenhágában is élt: a királyi udvar és az arisztokrácia ugyanolyan lelkesen fogadta és pártolta, mint a művelt polgárság. A felvilágosodott filozófusok ugyanúgy méltányolták vallásosságát, mint a különböző vallások papjai - még a jezsuiták is elnézték felvilágosodott szellemét, zsarnokságellenességét, a francia forradalom kitörését üdvözlő ódáit. Az önkényt azonban akkor is elutasította, ha az a haladás oldalán jelent meg. 1793-ban indulatosan tiltakozott Robespierre diktatúrája, a tömeggyilkos rémuralom ellen, és ugyancsak ódában dicsőítette Charlotte Corday-t, Marat gyilkosát. A terrorral szemben a lázadó leányt a szabadság hősnőjének hirdette.
Ez a politikai kiegyensúlyozottság mindvégig jellemző volt rá, és nagyon megfelelt a polgárosodás felé tartó társadalmi rétegeknek. - Szerette az életet, voltak reménytelen szerelmei is, s voltak boldog szerelmes évei. Lírájában ennek ugyanúgy helyet adott, mint természetszeretetének. Első házassága négy évig tartó lángolás: felesége gyönyörű asszony volt, de négy év múlva egy hirtelen rárontó betegség megölte. A bánat ódái ugyanolyan népszerűek lettek, mint az üröm ujjongásai. Változatos újabb szerelmek után idős korában ismét újra lángolt, ismét nősült, lelki összhangban élt mindhalálig.
Világhírét, legnagyobb sikerét a „Messiás"-nak köszönhette. Ő maga is ezt tartotta fő művének. Ám ezt már életében is csak tisztelték, de alig olvasták. A halála óta eltelt közel két évszázad óta alig-alig akadt a tisztelők között is, aki végigolvasta volna. A Hermannról szóló három drámai költemény is dísze maradt a német nemzeti kultúrának, de soha sehol nem játszották. Egyes sorait idézgették, de az irodalom szakemberein kívül soha nem voltak olvasmányok. - De szerelmi lírája és a természet áhítatát árasztó költeményei nemzedékről nemzedékre mindig megújuló szépségélményt adnak a költészetre visszhangzó lelkeknek hazájában is s a föld különböző tájain is.
Hegedüs Géza

Vissza

copyright © László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu