Pascal

(1623—1662)

Sehogyan se lehet egyértelműen a kultúrtörténet egyik vagy másik fejezetébe besorolni, hiszen ez a nagy jelentőségű fizikus és matematikus csak játéknak tekintette azokat a tudományokat, amelyeknek múlhatatlan érvényű törvényszerűségeit állapította meg. Filozófiai vitairatai nemegyszer a legeredetibb gondolkodású teológusok közt jelölnék ki a helyét. Megsejtései odasorolják a korai pszichológusok körébe. De akár vitatkozik, akár leveleket ír, olyan költői és nyelvileg olyan gazdag a stílusa, hogy a legkülönbözőbb világnézetű írók és költők őt vallják a francia irodalmi stílus legnagyobb hatású mesterének. Ezért sokszínűsége és sokoldalúsága ellenére elsősorban irodalomtörténeti főalak, akit azok is mesterüknek tudnak, akik akár hívei, akár ellenfelei szélsőségek közt hullámzó világnézetének. Hiszen az olykor misztikusan hitbuzgó keresztény a szerelem szabadságát is a szent jogok közt tartja nyilván. Olykor az elegáns szalonok kedvelt társasági embere, a hölgyek szellemes szolgálója, aki szentségként hirdeti és áhítja a testi szerelmet. Máskor az aszkézisben véli megtalálni a gyönyörűség teljességét, és véteknek hirdeti az anyai csókot is.

Egyszerre indult csodagyereknek és reménytelenül beteg kisfiúnak. Mindössze 39 évet élt. Ez idő alatt néha megbénult, de hamarosan életerős hajszolója lett a testi és lelki gyönyörűségeknek, majd gyötrő kételyekből kereste a menekülést, hol Isten, hol a fizikai törvények felé. De nem volt olyan testi vagy lelki állapota, hogy stílusa ne legyen szárnyaló, nyelve ne legyen gazdag és mindig költői. A francia klasszicizmus kezdetén meghatározó szellemi tekintély. Richelieu bíboros, habár nem ritkán szidalmazta is, de fiatal korától fogva szellemi iránymutatónak tartotta. A francia klasszicizmus első nemzedékének nagymestere, Corneille már a siheder fiúban felismerte a nyelv és nyelvezet megújítóját. Később Racine, Moliere, La Fontaine stilisztikai példaképnek tekintették. — Idővel a felvilágosodás — élén Voltaire-rel — tagadta vallásos bölcseletét, de elismerte természettudományos eredményeit, nyelvi-stilisztikai téren szempontból is követendőnek tekintette. Majd a romantika benne látta a költői francia nyelv előharcosát. Persze az olyan katolikus világnézetű író-költők a XX. században, mint a francia Mauriac vagy az angol Eliotot vallja az egész újkatolicizmus leghitelesebb elődjének. Holott a hivatalos katolikus egyház a maga korában általában eretneknek nyilvánította. Tehát úgy érdekes jelenség, hogy igen nehéz jellemezni. De alig lehet tovább haladni az irodalomtörténetben, ha közben valamennyire nem jellemezzük Pascalt.

Az apja dúsgazdag polgár, pénzügyi szakember, adófőfelügyelő volt. Humanista műveltségű férfi. Korán elözvegyült, a három árvagyerekkel maga kívánt foglalkozni, hogy művelt emberekké nevelje őket. Két lánya és egy fia volt, a fiú — Blaise — a két leány közt született. A lányok szinte ugyanolyan tehetségesek voltak, mint a hamar érő elméjű fiú. Az idősebbik idővel férjhez ment, jó családi életet élt, közben irodalmi szalonja volt, nevezetes férfiakról írt életrajzokat, s később — öccse halála után — ő írta meg a már nagy hírű fivér első életrajzát. A kisebbik leány — Jaqueline — ifjúkorától finom hangú költő, a vallási hit megszállottja, az apa és a család akarata ellenére apáca lett, hangulatos vallásos prózai elmélkedéseket írt. Korán meghalt.

A helyes észjárásnak sokféle fajtája van; egyesek helyesen gondolkoznak egy bizonyos gondolatkörben, de másikban badarságokat követnek el. Vannak, akik helyes következtetéseket vonnak le csekély számú alaptételből, ez az egyik fajtája a helyes gondolkodásnak. Mások olyan esetekben következtetnek helyesen, amikor nagyszámúak az alaptételek.
Egyesek például helyesen értik a víz tulajdonságait, itt ugyanis csekély számú alaptörvénnyel van dolguk; a belőlük levonható következtetések azonban oly árnyaltak, hogy csupán rendkívül logikus gondolkodás képes levonni őket. Ám lehet, hogy ettől még nem lennének jó mértantudósok, mert ebben a tudományban nagy az alaptételek száma, és elképzelhetô olyan elme, amelyik igen jól lehatol néhány törvénynek egészen az alapjaiig, ellenben teljességgel képtelen felfogni azokat a jelenségeket, amelyekben sok törvénnyel találkozik.
Kétfajta gondolkodás létezik tehát: az egyik gyorsan és teljes mélységükben felfogja az alaptételekből származó következményeket, ezt nevezhetjük hibátlan gondolkodásnak; a másik egyszerre sok törvényt képes felfogni, anélkül hogy összezavarná őket, és ez az igazi geometriai gondolkodás. Az egyik az értelem ereje és tévedhetetlensége, a másik az értelem átfogóképessége. Mármost e kettő nagyon jól meglehet egymás nélkül, az emberi szellem ugyanis egyaránt lehet erős és ugyanakkor korlátolt, vagy átfogó, de ugyanakkor gyenge.
Akik megszokták, hogy megérzésükre hallgatva ítélnek, nem értenek semmit a következtetést igénylő dolgokhoz, mert egy csapásra szeretnének mélyükre hatolni, ahhoz azonban nincsenek hozzászokva, hogy megkeressék a törvényeket. Azok viszont, akik törvényekből kiindulva okoskodnak, ahhoz nem értenek, ami a megérzés körébe tartozik, mert ilyenkor is törvényeket keresnek, és képtelenek egyetlen pillantással mindent átfogni.

Az apai otthon kultúrája, a nővérek műveltsége és tehetsége közepette érett igen korán előbb természettudóssá, majd filozófussá és költői hangütésű stilisztává. Apja ugyan eleve tiltotta, hogy Euklidész művét olvassa, de ő már 8—10 éves korában latinul is, görögül is oly biztonságosan olvasott, mint franciául. És Euklidészből kiindulva gyermekként jött rá matematikai és fizikai törvényekre. 17 éves korában jelent meg első fontos tanulmánya „A kúpszeletekről". 24 éves volt, amikor napvilágot látott legfontosabb természettudományos tanulmánya, „Az űrre vonatkozó kísérletek". — Ezek már életében nagy híru tudóssá tették, de — habár mindvégig eljátszott a fizikai kísérletekkel és a számok világának rejtelmeivel érdeklődése egyre inkább a filozófia, a vallási problémavilág, az igazságkeresés felé fordult. Amikor apját Párizsba szólították pénzügyi feladatai, ő is vele költözött a fővárosba. Házuk a szellemi élet egyik otthona lett. Maga Richelieu bíboros is gyakran ült vacsoravendégeik közt. A már népszerű drámaíró, Corneille többször fordult meg náluk. A tudós hírű fiatalember megismerte a híres hölgyek szalonjait. Egy időre el is ragadta a nagyvilági élet. Ugyanakkor azonban megismerkedett olyan tudós papokkal, paptanárokkal is, akik sok mindenben másképpen vélekedtek, mint a hivatalos egyháziak. Ezek voltak a janzenisták. Ezt a vallásfilozófiai irányzatot Cornelius Jansen (1585—1638) yperni püspök, vallásfilozófus alapította. A hitet és az erkölcstant Szent Ágoston tanítására vezette vissza. A kegyelem tanáról elmélkedve tagadta a szabad akaratot, közelítve a tudományos világnézet determinista elméletéhez. Ezt elfogadták a kitűnő párizsi iskola, a Porte-Royal gimnázium tudós atyái, akik így szembekerültek a jezsuiták görcsös szabad akaratot hirdető elméletével. A jezsuiták a világi uralom feltétlen hívei voltak, a janzenisták pedig a szólásszabadság, az emberi méltóság, a tanítás szabadságának szószólói. Pascal meggyőződéssel állt a janzenisták mellé. Szellemes okfejtésekkel vitatkozott a Porte-Royal tudós atyáinak ellenfeleivel. Egy elképzelt vidéki ismerőshöz írt leveleiben a janzenista igazságot védte a hivatalos egyházi véleményekkel szemben. De a vitatkozó levélsorozat nemcsak filozófia, hanem kitűnő irodalmi remekmű is. (A magyar fordításának téves a címe, hiszen „Vidéki levelek" címen lett nálunk ismert, holott a helyes címe: „Levelek vidékre".)

A legtöbb elmélkedő vagy vitatkozó írása azonban elszórtan jelent meg, vagy életében meg se jelent. Leghíresebb művét úgy, ahogy mi ismerjük, maga összefüggően meg sem írta. Halála után barátai — főleg a Porte-Royal tudós tanárai szedték és rakták össze „Gondolatok" címen. A XVII. század, a francia klasszicizmus korának egész gondolatvilágát gyujti egységes — igen változatos összképpé ez a minden korban rendkívül érdekes könyv. Egy nagy gondolkodó összefoglalja azt a sok különböző, olykor ugyancsak szétágazó gondolatfolyamot, amely foglalkoztatja azt a korszakot, amelynek létérzését, világlátását a legmagasabb színvonalon Corneille, Moliere és a Pascal eszméivel egyetértő, hasonlóképpen janzenista Racine fejezett ki. És amely gondolatrendszernek híve és hitvallója volt a következő évszázad elején a franciaországi száműzetésben élo Rákóczi Ferenc. Rákóczi híres vallomásait, a hol latin, hol francia nyelven írt önéletrajzi műveket is jobban értjük, ha már eleve ismerjük a kor legtovább mutató filozófiáját, amely Blaise Pascal műveiben fogalmazódott meg.

 

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2011
e-mail:
Literatura.hu