Halikarnasszosz kis-ázsiai görög kereskedőváros volt. Lakói jón nyelvjárást beszéltek. Tengerparti helyzetük folytán jövedelmező hajózást fejlesztettek ki. Majd a görög-perzsa háborúk idején a jón városokat a perzsák megszállták, a városok fellázadtak, mire a visszavágó perzsák, akárcsak Milétoszt és Efezoszt, Halikarnasszoszt is lerombolták. Hérodotosz ekkor kisgyermek volt, születi elmenekültek, ő is velük vetődött idegen városokba. Ifjúkorától szenvedélyes utazó, hajózó volt. De szenvedélyes tanuló is. És főleg lankadatlanul kíváncsi. Nyilván ő maga is hosszú ideig hajóskereskedő lehetett. Így járt be sok országot, főleg Észak-Afrikában és Ázsiában. Később már abból élt, hogy különböző városokban előadta vagy felolvasta, mi mindent tudott meg a népek jelenéről és múltjáról. A perzsa háborúk utáni fellendülésben Athénban és néhány más gazdagodó városban érdeklődéssel fogadták, amit nyilvános előadásokon mesélgetett a távoli tájakról. És amikor leírta, amit tudni vélt, és ezt a könyvárusok sok példányban lemásoltatták, ezek árusítása bőséges jövedelmet biztosított a kereskedőknek is, a szerzőnek is.

Később Hérodotoszt földrajztudósnak, majd mindinkább történetírónak mondották. Periklész évtizedeiben pedig Athénban nagymértékben pártolták az irodalmat-költészetet. Olvasmányok írásából meg lehetett élni. És habár Hérodotosz mindvégig váltogatta otthonát, de amiket írt, azok elsősorban Athénban voltak divatosak. Nagyra becsült, vásárolt szerző lett. Évszázadokkal később Cicero, a római jogtudós-szónok-ismeretterjesztő Hérodotoszt a „történetírás atyjának" nevezte. Ez a jellemzés rá is ragadt, de az ő korában a történetírást még nem tartották tudománynak. Az ókori görög tudatban a történetírásnak, akárcsak a csillagászatnak, múzsája volt, vagyis ezeket művészeteknek tartották. Ugyanakkor a szobrászat a kőfaragó-mesterségek körébe tartozott, tehát nagyra becsült tevékenységnek, de mégis iparnak számított. A történetírás múzsája Klió volt. Nyilván maga a népszerű utazó-mesélgető maga is úgy vélte, Klió ihleti őt, amikor azokat az érdekességeket elmondja, amelyeket a távoli tájakon az ottaniaktól tanult a régvolt érdekességekről. - Kiindulási pontja mindig földrajzi volt. - Amerre járt, röviden jellemezte az országot, és legrégebbi emlékeivel indította a róla szóló elbeszélést. Egyiptommal, a tudomása szerint legrégebbi szervezett országgal kezdődik Hérodotosz történeteinek kilenc könyve. Első mondata közmondás, máig ismételt közhely lett: „Egyiptom a Nílus ajándéka". Ezek után már belevághatott az egyiptomi istenvilágba, Ízisz és Ozirisz meg a többiek mítoszaiba, és a tudomása szerint első fáraó, Menesz (vagy Mena) országegyesítő történetébe. Amennyit megtudott vagy meghallott erről a történetről, annyit mesélt róla. Majd átlépett a következő ország tudnivalóira és ott is elölről, a történetek kezdeteitől írta, amit tudni vélt. Az egész, kilenc könyvre oszló történelemnek az volt az alapgondolata, hogy az emberiség útját és kalandjait meghatározza Nyugat és Kelet örök ellentéte. Ezt az elképzelést végigvezeti az egész múlton, míg eljut saját korának nagy küzdelméhez: a görög-perzsa háborúhoz.

Bejárta Egyiptomot, Mezopotámiát, amely őrizte a babiloni és asszír emlékeket, tudta Lídia, Média, Perzsia mesés történeteit és természetesen a köztudatban élő görög múltat. Legtöbbet alighanem Perzsiában tudott meg, mivel ott az írástudók őrizték a meghódított országok és népek mesés történeteit. Az elbeszélt történetek modern értelemben vett hitelességével nem törődött se ő, se olvasói. Legtöbbjüket a perzsa változatokból ismerte és formálta kerek görög elbeszélésekké. A novella szót, amely eredetileg latinul újdonságot jelentett, csak közel kétezer évvel később kezdték irodalmi műfajnak tekinteni. De Hérodotosz rövid, kerek történetei már valódi novellák voltak. (Szabó Árpád ezzel a címmel fordította le őket: „Ó-perzsa novellák".)

Hérodotosz ma is gyönyörködtető, szórakoztató elbeszélő. Igaz, vele kezdjük a történetírást, sokan földrajztudósnak mondják, de mindenekelőtt író, elbeszélő, mesélő volt. Máig is példaszerű. - Nemsokára már megjelentek Xenophón művei is. Nem kevésbé volt művészi író, de az ő művei inkább tartoznak a riport, az emlékirat vagy éppen a történelmi regény műfajához, mint a tudományos értelmű történetíráshoz. Csak Thuküdidész, a sorrendben következő görög múltidéző volt olyan szerző, akit már történettudósnak mondhatunk. De hát a regény is a mítoszok meséivel kezdődik, a természettudományok a varázslók és alkimisták titkaiból fejlődtek ki - a történettudomány is azzal indult, hogy Hérodotosz nagyon érdekeseket mesélgetett olyan történetekről, amelyek talán meg is történtek, talán sohase történtek meg. De senki se lehet otthonos a történettudományban, aki nem ismeri a sok egyéb közt Hérodotosz kilenc könyvét.