Horatius

(Kr. e. 65-Kr. u. 8)

„Boldog lehet, ki közgondoktól távol él.

Akár a régi emberek"

ezt mondja Alfius, az uzsorás, amikor elindul, hogy beszedje kölcsönei kamatait. - Így kezdődik Horatius első és azonnal sikeres versgyűjteményének - az „Epodusok"-nak - első verse. És habár a költő a leggazdagabb témavilágú lírikusok közé tartozik, az érzelmes természetrajongó pénzember mosolygósan megértő, de mégis szatirikusan bíráló képe jellemző a költő bírálva megbocsátó egész világszemléletére. - Horatius kétezer év után is az emberi erények és gyöngeségek szeretetre méltó értője és értetője. Ugyanolyan indító és ösztönző erő a zordon Berzsenyi Dániel, mint a játékosan elegáns Babits Mihály számára.

Apja felszabadított rabszolga, aki leleményes pénzember, pénzváltó volt. Manapság bankárnak vagy uzsorásnak mondanák. Így a költő jómódú fiúként nevelkedett, bizonnyal lelkesedett a nagy hagyományú köztársaságért. 21 éves, amikor Brutus és társai a köztársaság védelmében megölték az egyeduralomra törő Julius Caesart, önkéntesként állt a köztársaságot védő Brutus és Cassius seregébe, hogy harcoljon a Caesar örökségét folytatni akaró Octavianus (a későbbi Augustus császár) és Antonius ellen. Ezzel indult a polgárháborúk gyilkos korszaka. Az első döntő ütközet a Philippinél vívott csata volt, amely Octavianus és Antonius győzelmével végződött. Horatiusnak, immár tiszti ranggal, ott kellett volna lennie, de addigra már nem látta a testvérháború értelmét, és az is kiderült, hogy nem alkalmas katonának. Később egyik öngúnyoló versében bevallotta, hogy úgy félt az öldökléstől, hogy az összeütközés kezdetekor pajzsát, fegyvereit eldobva menekült, vagyis katonaszökevény lett, és meg sem állt Athénig, ahol békés otthont talált a nagy hírű iskolákban. Titkos üzenetváltásokból apja megtudta, hol van, a gondos családfő óvta, hogy egyelőre hazatérjen. Titkos küldöncökkel bőségesen ellátta pénzzel, hogy gondtalanul tanuljon, amit csak akar. Ő pedig lelkesen tanulta a sokféle tudnivalót, amit a híres athéni iskolák ígértek. Nem csak a görög nyelvet, de a görög irodalmat és a görög tudományokat, köztük az egymással is vitázó görög filozófiai tanításokat is könnyen, szórakozva tanulta. Élte az ifjúság színes életét, tudományos előadásokon, vitákban, kocsmák eszem-iszom társaságaiban és a nőknek abban a forgatagában, amely majd otthon is, nagy hírű költőként is mindhalálig kísérte. Mértékletesen, de okosan kihasználva a napokat, fejlődött magas művészetté költői képessége. Elragadták a görög költészet változatos versformái, egyszerre lelkesítette Szapphó szerelmes költészete, Alkaiosz férfias, hazát féltő pátosza és Anakreón bordalai.

A tanuló és tanulni akaró, sokfelől összegyűlt, részben katonaszökevény fiatalok társaságában ismerkedett össze Vergiliusszal. Hamarosan felismerték egymásban nemcsak a költőt, de a jelentékeny költőt is. Barátságuk otthon is, az irodalmi életben is Vergilius haláláig tartott. A polgárháború vérengzése még jó ideig kísértett. A győzelem után Octavianus és Antonius egymás ellen fordult a főhatalomért, de Rómában már Octavianus volt az úr, Antonius pedig Egyiptomban, szövetségese és szerelmes párja, Kleopátra mellett a déli és keleti tartományokban uralkodott. A végső leszámolás még hátravolt, de Itáliában elkezdődhetett az újjáépítés, a lerombolt falvak és feldúlt szántóföldek rendbe hozása. Vergilius sietett is haza. Ha Octavianus rendet tud csinálni, békés életet teremteni az elpusztított vidéken, neki mellette van a helye. Ő parasztfiúként indult, nemcsak a szerelmes pásztorok életéről akart szép verseket írni, hanem a földművelés, pásztorkodás, gyümölcstermesztés, méhészet tudnivalóiról kívánt messzehangzó költeményeket alkotni. Horatiust azonban, úgy látszik, apja levelekben bíztatta, hogy maradjon csak a veszélytelen messzeségben, amíg a már császárrá készülő Octavianus amnesztiát - közkegyelmet - nem ad Brutus egykori katonáinak és minden katonaszökevénynek, akármelyik oldalról szökött meg.

Művei:

Szatírák (kortársakról rajzolt portrék)

Episztolák: Pisókhoz írt episztoláját az utókor ars poeticának nevezi. Arisztotelész poétikájának költői megfogalmazása és egyúttal személyessé tétele. A költői műgond fontosságát hirdeti. Az ‘ars’ kettős jelentéséből erőteljesen hangsúlyozza a mesterség fontosságát (ars = művészet, mesterség).
“Nonum prematur in annum”
“Kilenc évig ülj rajta” (ne adj ki mindent rögtön a kezedből)

Ódák: (oda, odae = dal, ének)
Nem a pindaroszi értelemben vett ódák, hanem bölcseleti, tanító jellegű költemények, melyekben életfelfogását, életelveit fejti ki. Felfogása közel áll a sztoikusokéhoz, de annál élettelibb. A fiatal Babits – kissé elhamarkodottan – Juhász Gyulának írt levelében “filozófus bonnvivannt”-nak nevezi.

Elvei:

  1. “Odi profanum vulgus”
    Babits fordításában (In Horatium): “Gyűlöllek, távol légy alacsony tömeg” (szellemi arisztokratizmus)
  2. “Aurea mediveritas”
    “Aranyos középszer”, “Arany középút”
    (A szélsőségektől mentes élet.)
  3. “Carpe diem!”
    “Szakítsd le a napot!” (Minden napnak szakítsd le a gyümölcsét, minden napodnak meg legyen az értelme.)
  4. “Memento mori!”
    “Emlékezz a halálra!”
    (Az élet végességének tudatában élj!)
  5. “Sapere aude!”
    “Merj tudni!” (Merj a saját értelmedre támaszkodni! – Kant teszi meg a felvilágosodás jelmondatának.)
  6. “Exegi monumentum”
    Emlékművet építek” (A költői öntudat, a műalkotás halhatatlanságába vetett hit megfogalmazása.)
  7. “Non omnis moriar”
    “Nem hal meg minden” (A műalkotás örökérvényűségére vonatkozik.)

A magyar Horatiust a klasszicizmus időszakában, a XVIII. század második felében fedezik föl (magyar Horatius: Virág Benedek). Berzsenyi Dániel költészetének pedig alapja, kiindulópontja.

Horatius tehát várt. Vergilius azonban otthon hamarosan megismerkedett azzal a Maecenasszal, aki nemcsak a legkitűnőbb irodalmi szakértő, írókat-költőket pártfogoló férfiú volt, de Octavianus jó barátja, tanácsadója, hamarosan a készülő császári rendszer kultúrpolitikai támasza. Maecenas azonnal felismerte Vergiliusban a teendők legművészibb és leghatásosabb kifejezőjét (ma úgy mondanók: propagandistáját), beajánlotta Octavianushoz, akit ekkor már, ha még nem is császárnak neveztek, de a Senatus elnöke (Princeps Senatus) címen már Itália kizárólagos ura volt. Vergilius pedig Maecenason keresztül a legfőbb hatalomnak is beajánlotta Horatiust, akihez el is érkezett a kegyelem. Az Athénban addig igen sokat tanuló s költőként sokat fejlődő egykori katonaszökevény tehát veszélytelenül hazatérhetett, Maecenas pedig a nagyon okos és nagyon vonzó modorú fiatalembert azonnal szívébe fogadta. Még azt is megértette, hogy az ifjúkori eszméiben csalódott, a polgárháború pártviszályaitól idegenkedő költő - egyelőre legalábbis - nem kíván a politika közelébe kerülni. Verseiben már mutatkozott az a megbocsátó gúny és öngúny, a szókimondó vád és a megértő megbocsátás, ami akkor is jellemezte, amikor már életében elért minden dicsőséget.

Hamarosan meg is jelent az „Epodusok könyve" című versgyűjtemény. Az „epodus" nem egy költői műfajt vagy témavilágot jelentett, hanem egy versformát, amely alkalmas volt bármilyen tárgyú költemény számára. Egy hosszabb sor után egy rövidebb sor sajátos lebegést adott a szöveg hangzásának. Leggyakoribb változat volt: egy 6 jambusos sor után egy 4 jambusos sor. De hexametert is lehetett vegyíteni egy jambusokon gördülő rövidebb sorral. - Horatiusnak ez az első könyve jórészt szatirikus, gúnyolódó életképekből állt. Ez kezdődött a hamar világhíressé, majd halhatatlanná váló pillanatképpel az érzelmes szívű uzsorásról. A kellemesen olvasható és mulatságosan felolvasható gyűjtemény minden értő fül számára azonnal bizonyította, hogy a költő okos, művelt, szellemes emberismerő és kitűnő verselő. Akit pedig Maecenas pártfogolt, az előtt nyitva állt az irodalmi út. És Maecenas szavára a császárrá leendő még nem Augustus, de máris Princeps (vagyis elnök) Octavianus is hallgatott. Türelmesen kivárta, amit a nagy pártfogó előre tudott, hogy a politikától úgy húzódozó is fel fog lelkesedni, amint igazi lelkesedésre lesz alkalom.

Ez is elkövetkezett. - A Földközi-tenger másik oldalán még Antonius és Kleopátra volt az úr. Róma és egész Itália szorongott, mi lesz, ha a végső összecsapáskor ők győznek, folytatódik a polgárháború és folytatódik a véghetetlen vérengzés. A döntésnek el kellett következnie. Octavianus hajóhadának és seregének javával elindult. Róma aggódva várta a híreket és végre jött a megnyugtató bizonyosság: Octavianus Actiumnál döntő győzelmet aratott, Antonius öngyilkos lett, Kleopátra fogságba került és ő is az önkéntes halált választotta. Ez Krisztus előtt 31-ben történt. Ezzel valósult meg Julius Caesar terve: az egységes, békés Római Világbirodalom. Caesar neve ettől fogva legfőbb hatalmat jelentett (mi császárnak mondjuk).

A diadal hírére örömtáncokra kelt a római utca is. Horatius végre megírta, amit Maecenas előre ígért, és a most már valódi császárrá emelkedett, most már nemsokára Augustus néven uralkodó Octavianus kezdettől fogva várt: a diadal ódáját.

„Nunc est bibendum!" („Most inni kell!") - így kezdődik az ünneplő és ünneplésre szólító halhatatlan költemény. Ezzel a tettnek számító alkotással és Vergilius hamarosan közismert „Georgicon"-jával, amely mezőgazdasági építésre és munkára lelkesíti az örvendező tömegeket, a két régi jó barát, Vergilius és Horatius az irodalom két élő főalakja lett.

Horatius élete ettől fogva a szakadatlan siker. Közüggyé lett az a mértéktartás életmódban és véleménymondásban, ami jellemezte a költő életét és költészetét. „Aurea mediocritas" („Arany középút") volt Horatius jelmondata, s ez erkölcsi mértékké nemesült. „Carpe diem" („Használd ki a napot") - ez lett a mértéktartó önzés aranyszabálya. És az annyiszor ismételtjelmondat: „Dulce et decorum est pro patria mori" („Édes és díszes meghalni a hazáért") - maradandó harci jelszó egy egykori katonaszökevénytől.

Horatius számos verssora lett közmondás vagy ismételgetett közhely. Formagazdagsága múlhatatlan példaadás mindenfajta költő számára. Vágyai közvágyakozások, megbocsátó humora, de leleplező szókimondása is magatartáseszménnyé lett. Eredeti bölcsek és unalmas álbölcsességmondók kétezer éve szakadatlanul idézik. Szerelmi költészete pedig a szenvedélytől a játékosságig minden érzelemárnyalatnak példákat szolgáltató. Szinte folyton szerelmes volt, ifjan is, éretten is, öregen is. De sohase nősült meg. Elvileg nem volt hajlandó lemondani a többi nőről. Nagyon különbözik nagy lírikus elődjétől, Catullustól, aki a szerelem lázas szenvedélyében élt. De különbözik kitűnő utódjától, Ovidiustól, akinél a szüntelen szerelem játékos léhaság. Ő a szerelmi változatosságban is úgy használta ki a napot, hogy betartotta az arany középút szabályát.

És közben az irodalomtudománynak mestereként tanítója lehetett a költészet véghetetlen nemzedékeinek. Idős fővel írt, levélnek fogalmazott hexameteres tankölteménye, az „Arcs poetica" („A költői művészet") évezredekre példája lett ennek a sajátos műnemnek. A klasszicizmus XVII. századbeli irodalmi törvényhozójára, Boileau-re ugyanúgy hatott, mint a mi Arany Jánosunkra, aki megírta az oly fontos szakmai hatású tankölteményét, a „Vojtina ars poeticájá"-t.

Horatius mindegyik nyugati irodalomba beleépült, se szeri, se száma magyar fordításainak; a XVIII. században Virág Benedek, a mi századunkban Csengeri János összes költeményét lefordította, de számos költeményének tucatnyi magyar változata is van. Mondatainak nem kis részéről bárki azt hiheti, hogy a mi saját közmondásunk.

Ezer évek irodalmában aligha van nála élőbb költő.

 

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2012
e-mail:
Literatura.hu