FRANZ GRILLPARZER

(1791 - 1872)

A német romantika felettébb sokarculatú, világnézetben is, politikai eszményeiben is, stílusárnyalataiban is. Büchner forradalmiságától Kleist katonás fegyelemkultuszáig olyan nagy a különbség, mint a klasszicizmus és a naturalizmus közt, holott a schilleri ösztönzésből csírázott ki, és Büchner ugyanolyan példaadó előzménye volt a naturalizmusnak is, de még Brechtnek is. Ám talán helyesebb is német irodalom és romantika helyett német nyelvű irodalomról és romantikáról beszélni, hiszen a német nyelvű osztrák irodalom Mária Terézia évtizedeitől fogva elkülönül a porosztól bajorig vagy a klasszikus weimariig terjedő hagyományos német irodalomtól. A svájci német irodalomnak pedig más az atmoszférája, mások a nyelvi ízei is, mint akár a weimari-berlini-hamburgi, akár a bécsi, ugyancsak német nyelvű irodalomnak. A klasszikus múltak örökségét továbbvivő Grillparzer, a színpadi tömegtermelő Kotzebue vagy a halhatatlan népmulattató Nestroy egymástól ugyancsak különböznek, de osztrákságuk mégis elkülöníti őket Goethe és Schiller örököseitől is, de Conrad Ferdinand Meyer magas hegyvidéki komolyságától is. A XVIII. század bécsi és schönbrunni kultúrájával kezd az osztrák öntudat elkülönülni. Josef Sonnenfels, Mária Terézia, majd József császár, a „kalapos király" házi filozófusa és könyvtárosa az osztrák felvilágosodás előkészítője és ösztönzője kezdi kiformálni a némettől elkülönülő osztrák szellemi arculatot. És amikor a keleti tartomány (az Ostmark) a XIX. század elején, a napóleoni háborúk közepette Keleti birodalommá (Österreichhé) önállósul, kultúrája, benne irodalma is, kiformálja sajátos nemzeti arculatát. Ennek első igazán nagy jelentőségű és talán mindmáig legnagyobb drámaírója Franz Grillparzer. Legnagyobb sikerei az ókori klasszikusok ihlette tragédiák (Szapphó, az Aranygyapjú-trilógia) úgy is tűnhetnek, mint a klasszicizmus végső remekei, de a spanyol barokk szerzők - főleg Calderón - hangütését folytató, illetve megújító későbbi játékai a romantika színpadi mesterévé avatják. Mindenképpen a XIX. század világirodalmának egyik igen jelentékeny alakja.

Apja ügyvéd volt, tekintélyes jogtudós, a felvilágosodás szellemének lelkes híve. Fiát is ebben az irányban nevelte. De meghalt, amikor a fiú 18 éves volt és éppen megindult apja nyomdokán a jogászpályák felé. - Az anya érzékeny lelkű, nemcsak zenekedvelő, de művészi színvonalon zongorázó asszony volt. Fiának nemcsak Mozartot és Beethovent játszott, de még a fiú kisgyerek volt, amikor a Varázsfuvola szövegét, Schikaneder mesejátékát is elolvastatta vele. (Ez a könyvecske minálunk Csokonainak is kedvelt olvasmánya volt.)

A vagyontalan polgárcsalád a családfő halála után olyan nélkülözések közé került, hogy a művészi tehetségű anya zongoratanításra kényszerül, az egyetemista jogászfiú pedig egészen doktorátusáig diákgyerekek házitanítója. De miközben szorgalmas diák és lelkiismeretes korrepetitor, rengeteget olvas, tanul. Az iskolavégzettek közt akkor még természetes latin és a Bécsben szinte kötelező francia mellett megtanul spanyolul is, és hogy igazán értse az ókori klasszikusokat, folytatja a középiskolában csak elkezdett görög nyelv tanulását. Szophoklész ugyanúgy kedvelt olvasmánya, mint Calderón. Idővel Calderónt fordítja is, népszerűsíti a romantikus költők és olvasók körében. Mindeközben is időt szakít, hogy anyjával négykezest játsszanak. Szülei személyesen ismerték Beethovent. Az özvegy anya felserdült fiával el-ellátogat a nagy muzsikushoz. Ahogy majd később, már sikeres íróként ellátogat a már igen öreg Goethéhez, Hegelhez, Chamissóhoz. Ezektől is tanulni akar. Verseket ír, főleg antik versformákban.

Magánéletének nagy megrázkódtatása, hogy amikor már el tudja látni magát és édesanyját, a finom lelkű, művész hajlamú asszony elméje elborul. Elmegyógyintézetben hal meg. A gyász időszakában barátkozik össze egy közelben lakó leánnyal. Az ismeretségből szerelem lesz, a szerelemből eljegyzés. És kideríthetetlen, hogy miért maradnak évtizedekig jegyes állapotban. Sohase házasodnak össze. Szerelmük jellegét, testi-lelki tartalmát kideríthetetlen titok fedi. Menyasszonyával is sokat zongorázik. Ezek a négykezes órák jelentik élete legszebb közjátékait. Napjai nagy részét hivatalban töltötte. Az egyetem után állami tisztviselő lett. Rendkívül szorgalmas, lelkiismeretes hivatalnok volt, lassan, de fokozatosan haladt előre a ranglistán. És éjszakánként mégis megírta azt a tragédiát, amellyel azonnal sikeres, megbecsült drámaíróvá emelkedett. Ez a mű a „Szapphó". - Ókori görög téma a leszboszi költőnőről. Lényege szerint a művészsors tragikus nehézségeiről szól. Az is hangsúlyt nyer itt, hogy a nőknek nehezebb az élet, és még nehezebb a hivatás. Szapphó mindemellett vesztes marad a szerelemben. A nagyszerű asszony és a méltatlan férfi kapcsolata. Ebből alakul a nagyon szép, nagyon érdekes dráma cselekménye, amely a katasztrófa, Szapphó öngyilkossága felé vezet. - A zajos siker nem volt véletlen. Akkor is, azóta is sokan mondták, hogy a Schiller utáni drámairodalom legnagyobb alkotása. A későbbi lélektani drámák egyik fontos előkészítője. Sikerén felbuzdulva és a színház igénye szerint felépítette legterjedelmesebb művét, „Az aranygyapjú" trilógiát, amelynek az az átfogó mondanivalója, hogy a vagyon - ezt jelképezi az aranygyapjú - gonoszságot, szenvedést és végül pusztulást hoz. Harmadik része, a „Médeia" önmagában talán még a Szapphó-nál is kitűnőbb irodalmi alkotás. A mondabeli gyermekgyilkos anyát Grillparzer megsértett, megalázott, méltatlanul szenvedő asszonynak ábrázolja. Ez viszi a szörnyűségek felé vezető szinte önkívületi állapotba. Férje, Jászon pedig a kíméletlen férjek örökjelképe lett. Sikere volt a drámának, de elkövetkezett a ma már érthetetlen törés.

Az Udvar - Ferenc császár uralma idején - nagyra becsülte a lelkiismeretes hivatalnokot, és tudott a sikeres színpadi szerzőről. Amikor olyan magas hivatali rangot ért el, hogy méltóságos úrnak kellett szólítani, Ferenc császár maga elé hívatta. Közölte, hogy a magas méltóság és a drámaírás összeegyeztethetetlen. A színházban előadott drámáról bármelyik újságíró rossz kritikát írhat. Ezért meg se lehet büntetni. Az azonban megengedhetetlen, hogy akárki lebecsülje azt, amit egy méltóságos úr csinál. Grillparzer tehát fogadja meg, adja a kezét magának a császárnak, hogy amíg hivatalát betölti, addig nem ír drámát. Ha mégis titokban drámát írna, eltitkolja mindenki elől. - Egy ilyen felszólítás elől annak idején Schiller még a hadseregtől is megszökött. Grillparzer azonban lojális osztrák tisztviselő volt. Szavát adta és meg is tartotta: amíg nyugdíjba nem ment, még ha írt is drámát, nem mutatta. Amikor sokára nyugdíjba ment, akkor lépett újra a színházi közönség elé. Verseket azonban írhatott. Már csak azért is, mert ifjúkorában a forradalmár írókhoz-költőkhöz vonzódott, egyre magasabb rangú tisztviselőként viszont egyre jobban távolodott minden forradalmiságtól. Azt sem értette, hogy a magyarok és a csehek miért kívánnak maguknak önálló országot. Ez a rebellis szellem - úgy vélte - gyengíti a Birodalmat. 1848-ban is idegenkedett a magyar, az olasz, a cseh nemzeti mozgalmaktól. És amikor a forradalmak vérbefojtása után akadtak hangok, amelyek felidézték, hogy a méltóságos úr valamikor nagyon is kedvelte a forradalmárokat, ő ódával fordult Radetzky tábornagyhoz, a forradalmak leverésének főintézőjéhez. Ugyanezt tette ez időben Bécsben az idősebb Johann Strauss is, hogy elfeledtesse forradalmár múltját. Ő a Radetzky-marsot komponálta meg. Neki is, Grillparzernek is kegyesen elfelejtették a múltat. De nem véletlen, hogy a Bécsben kedvelt Grillparzer-epigrammák nálunk sohase lettek nemhogy népszerűek, de még ismertek sem. Hiszen ezekben hol gúnyos, hol haragos sorokat is olvashatnánk a magyar vágyak és indulatok ellen. Grillparzer drámáit nálunk - igen indokoltan - sokáig nem is játszották. Nemcsak a kiegyezésnek, hanem a feledésnek is el kellett következnie, amíg a kitűnő drámák újra megjelenhettek színpadjainkon.

De új drámákra Bécsben is addig kellett várni, amíg a szerző nyugdíjba ment (és akkor már Ferenc császár sem élt).

Késői színjátékai azonban sohase lettek olyan népszerűek, mint a korai görög tárgyúak. Ez időben az ő ízlése is már mindenestül hasonult a romantika meseszerűségéhez és fordulatosságához. A spanyol barokk és főleg Calderón igen népszerű előzménynek tűnt. „Az élet álom" meg a „A zalameai bíró" sikerdarab lett Bécsben is. Calderónt pedig éppen Grillparzer vezette be a német nyelvű színpadokra. Egy ízben azután éppen Calderón ihletésére Grillparzer írt egy különös, versekkel csengőbongó drámát, amely „Az élet álom" megfordítottja volt: „Az álom élet". Különös színjáték ez, fínom pszichológiai állapotok ábrázolása. De nem aratott olyan sikert, mint a Szapphó vagy a Médeia. És az is előfordult, hogy a már öreg drámaköltő vígjátékkal akarta szórakoztatni a közönséget. De a közönségnek vígjáték sem kellett már tőle.

Az oly lelkes osztrák hazafi már nem csak a magyarokat, cseheket, lombardiai olaszokat nem értette, kezdte az osztrákokat sem érteni. De azok is egyre kevésbé értették őt. Hiszen József császár és Sonnenfels felvilágosodásával kezdte... és nyolc évtized múltán Ferenc Józseffel végezte. A legnagyobb osztrák drámaköltő elidegenedett már Ausztriájától is.

81 éves korában halt meg. Halálának 100. évfordulóján mi is azzal ünnepeltük, hogy a Médeiá-t és a Szapphó-t újrafordítottuk és nem egy színházunkban ismét játszottuk. Indokoltan, hiszen ezek nagyon szép drámák.
Hegedüs Géza

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail:
Literatura.hu