Sir Francis Bacon (1561—1626)

A metafizikai spekulációk légköréből a valóság szilárd talajára visz Bacon filozófiája. Francis Bacon  sokoldalúságában, a szellem merészségében tipikus reneszánsz jelenség. Tizenkét éves korában lesz a cambridge-i Trinity College hallgatója, hét évvel később Lord Burleigh-hez intézett levelében bejelenti: „a közpályán csak korlátolt, de az eszmélkedésben hatalmas céljaim vannak, mert a tudás egész területét választottam birtokomul". 1584-től képviselő, később Essex pártfogoltja, de 1501-ben, a sikertelen felkelés után, Bacon képviseli leghatékonyabban a vádat, amely a királyi kegyenc kivégzéséhez vezet. Igazi fölemelkedése mégis I. Jakab uralkodása alatt kezdődött. Már a király trónralépésének évében lovaggá ütik, két évvel később hiperbolikus dicséretek kíséretében ajánlja Jakabnak a tudomány fejlődését tárgyaló, korszakalkotó művét (The Advancement of Learning, 1605 — A tudomány haladása): „Krisztus ideje óta nem élt király vagy világi uralkodó, ki annyira jártas lett volna minden irodalomban, isteni és emberi tudományban. . . Felséged birtokolja azt a hármasságot, amelyet tisztelői hajdan Hermész-nek tulajdonítottak: a király hatalmát és vagyonát, a pap tudását és megvilágosodását, a filozófus ismereteit és egyetemességét". Bacon királyhűsége el is nyerte jutalmát: 1607-ben koronaügyész-helyettes,, 1613-ban főügyész, 1618-ban lordkancellár lett, ugyanebben az évben Verulami bárójává, három évvel később St. Albans őrgrófjává nevezték ki. A királyi kegyet az abszolutizmus buzgó támogatásával hálálta meg. Essexen kívül Somerset és Raleigh elítélésében is oroszlánrésze volt, a parlament és a törvényesség védelmezőjével, Sir Edward Coke-kal szemben az erős központi hatalom, a királyi előjogok mellett foglalt állást. Bukását végső soron a parlament ellenszenve idézte elő. A korrupt Buckingham herceg meteorszerű előretörése idején Bacon a királyi kegyenc táborához csatlakozott. A képviselők végül megelégelték Buckingham sötét cselszövéseit, üzleti machinációit, a monopóliumok és pátensek összpontosítását saját kezében; mivel a hatalmas kegyencet nem merték személyében bevádolni, párthívét, a lordkancellárt állították 1621-ben a Lordok Háza elé, a megvesztegetés vádjával. Bacon megvetéssel utasította vissza a vádat, készült a védekezésre, de a királlyal folytatott megbeszélés után váratlanul beismerő vallomást tett, bűnösnek mondva magát „korrupcióban és hanyagságban". A pálfordulás valószínű oka az, hogy a védekezés során Buckingham szerepét is tisztázni kellett volna, s Bacon a király és kegyence kedvéért áldozta fel magát. Büntetése drákói szigorra vall: negyvenezer font bírságra ítélték, száműzték az udvarból, eltiltották minden közéleti funkcióitól, s a Towerba zárták. A bírság és a börtön alól a királyi kegyelem mentesítette, de polgári jogait sohasem nyerte vissza. Utolsó éveit irodalmi munkásságának, természettudományos kutatásainak szentelte. 65 éves korában, egy téli utazás közben halt meg Arundel grófjának házában, ahol menedéket kért a zimankó elől — sajnos már későn.

Bacon jelentősége a modern gondolkodás kialakulásában csak Descartes-éhoz mérhető. A francia filozófus és matematikus a kételkedés szükségességéből kiinduló s a gondolkodást a középpontba állító racionalizmus, a természettudományos eredményekre támaszkodó Bacon a tapasztalatnak elsődleges szerepet tulajdonító empirizmus úttörője, első nagy képviselője, de mindketten engesztelhetetlen harcot vívtak a középkori gondolkodás formái, a skolasztika hagyománya ellen. Bacon maga büszkén vallotta, hogy egy új kor harsonása, „buccinator növi temporis". Kritikájának éle egyaránt irányul a hagyományos filozófia tartalma és módszerei ellen. A skolasztika Isten-központú szemléletével szemben Bacon meggyőződéses materialista filozófiájának tengelyében az objektíve létező anyagi világ áll, amely független az észlelő tudattól. Az Advancement I. könyvében élesen elhatárolja magát a tudomány szokványos betegségeitől: a szavakra, és nem dolgokra irányuló középkori és reneszánsz retorika gyakorlatától; az egyetemeken divatos skolasztikus tanulmányoktól, amelyek a természetet mellőzve, meddő szellemi tornára összpontosítják a figyelmet, s végül az olyan áltudományoktól, mint az asztrológia és az alkímia.

Az Advancement II. könyve az emberi tudás egész területét áttekinti, feltérképezve a legfontosabb eredményeket és kijelölve a legközelebbi teendőket. Ez a rész arra is figyelmezetet, hogy Bacon a szervezett tudományos kutatás apostola, aki Űj Atlantisz (New Atlantis, 1626) című utópisztikus értekezésében a Royal Society, az angol tudományos akadémia előképét rajzolta meg.
Sokat foglalkozik a természet megismerésének folyamatával és módszereivel is, főleg Novum Organum (1620) című értekezésében. Egyik alaptétele az az elfogadott gondolat, hogy a valóság bonyolultsága, szubtilitása jóval meghaladja az emberi elméét, a megismerés ezért az objektív igazság megközelítésének állandóan fejlődő folyamata. A Novum Organum legismertebb része a természet megismerését gátló ködképeket elemzi, és az indukció módszerét fejti ki.
Bacon hirdeti elsőnek teljes határozottsággal, hogy a tudás hatalom, hogy az embernek a természet urává kell válnia. „A filozófiai és természettudomány szövetsége az Elme és a Világegyetem nászágya", e házasságból kell foganniok azoknak az erőknek, a felfedezők nemzedékeinek, amelyek enyhítenek és győzedelmeskednek az emberiség szükségén és nyomorán. Bacon gondolatvilágát áthatja a történelem dinamikus, optimista felfogása, az aranykort — írja Bush — többé nem az emberiség mitikus gyermekkorában, hanem az elérhető jövőben keresi.
Ezek azok a legfőbb mozzanatok, amelyek Bacont az új természettudományos világnézet úttörőjévé, sőt költőjévé avatják — Shelley méltán ismeri fel benne a költő-filozófust, Platon társát. Költővé nemcsak magvas, művészi stílusa teszi, hanem az igazságkeresés szenvedélye, végtelen hite az ember képességeiben, egy új világtörténelmi korszak nagyszerű látomása.
Szemléletében bőven akadnak ellentmondások, múltból örökölt vonások is. Reakciós politikai nézeteire, a hatalommal való megalkuvására már utaltunk. Világnézetében alkati törést jelez a „kettős igazság" elmélete. Bacon élesen elválasztja egymástól a tudomány és a vallás igazságát, s nem lát hidat közöttük, íme egy-két mondat De Augmentis Scientiarum (1623) című művéből, amely az Advancement bővített latin változata: „Hinnünk kell Isten szavában, ha értelmünk meg is botránkozik rajta . . . Mennél képtelenebb és hihetetlenebb az isteni titok,. . . annál nemesebb a hit diadala." Az ilyen kijelentések erősen középkori ízűek, s a Ter-tullianusnak tulajdonított híres mondást juttatják eszünkbe („Credo, quia absurdum est"). Az anyagban rejlő „formák" és „natu-rák" elvét Bacon a skolasztikából kölcsönözte ugyan, de e koncepció segítségével sikerült elkerülnie a későbbi materialista iskolák mereven mechanikus jellegét. Bacon rendszerében az anyagot belső feszültség jellemzi, amely elválaszthatatlan a mozgástól.

Szenczi Miklós

Vissza

copyright © László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu