Rabelais

(1493 - 1553)

Ki ne ismerné, sőt ki nem mondta már, ha tanácsot kértek tőle: „Tégy, amit akarsz"? De talán még többen ismételgették ezt a közhellyé vált igazságot: „Evés közben jön meg az étvágy". Mind a kettő és még tucatnyi szállóigévé vált bölcs — vagy álbölcs — mondat Rabelais könyveiből való. — Ez a maga korában nagy hírű francia orvos elsősorban azért írta mulatságos regényeit (vagy ha tetszik összefüggő, tehát egyetlen műnek tekinthető regénysorozatát), hogy gyógyszerként felolvassa komorságban szenvedő betegeinek. Mivel nemcsak a gyógyfüvek felhasználásának, nemcsak az érvágásnak és beöntésnek, hanem a depresszió és a melankólia szavakkal való gyógyításának, a lelki betegségek szavakkal való gyógyításának is korai mestere volt.

Igazi humanista volt, ahogy a reneszánsz nemzedékek idején a mindenféléket megtanult tudósokat nevezték. Annyit tudott az emberi test titkairól, amennyit abban az időben tudni lehetett. Emellett azonban jártas volt az ókori görögök és rómaiak történetében, mitológiájában és költészetében. De otthonos volt a matematika, geometria és a csillagászat tudnivalói közt is. Levelezett távoli nagy hírű tudósokkal, többek közt a legkitűnőbbel, a Hollandiából származó, de leginkább Svájcban élő Rotterdami Erasmusszal.

Mindezt tudomásul kell vennünk, ha el akarjuk helyezni a szépirodalom történetében. Ha túlzás is Chateaubriand elragadtatott állítása, hogy „megalapította a francia irodalmat", hiszen francia költészet — igen magas színvonalon — a középkor derekától fogva volt, de már-már elfogadható az a vélemény, hogy a francia széppróza művészi színvonalon ővele kezdődik. És amiket írt, az félezer év óta regény a javából és olyan humor, amely egyszerre játék és világnézet. Jelmondata volt: „Éljetek vidáman!" És egyik hősének, a világutazónak a legfőbb tanácsa mindenki számára: „Igyál!" A regény műfaját ókori és középkori tapogatózások után a XVII. és XVIII. században bontakoztatták ki a legáltalánosabban keresett olvasmánnyá. A köztudat igen indokoltan Cervantesben, Swiftben és Defoe-ban ismeri a nagy kezdeményezőket. De mégis, a kezdeteknek is kezdete az évszázaddal korábbi Rabelais és regényciklusa, a „Gargantua és Pantagruel". Fel lehet tenni a többféle választ váró kérdést, hogy ezek a regények mesék vagy tudomány és fantázia keverékei? Abszurd viccek sorozatai? Vagy talán gúnyos társadalomkritika? — Mindegyikre igennel válaszolhatunk, és minden válasz igaz lesz. Rabelais doktor nyilván magamagát is elszórakoztatta, amikor lelki betegeit akarta vigasztalni, de legalábbis nevettetni.

De többet mondok. Ez növevénynek segítségével a láthatatlan mineműségek láthatóvá válnak, azokat megállíthatod, megfoghatod, tarthatod és úgy szóllván tömlöcbe vetheted. Fogságba ejtésükkel a nagy és sulyos malomköveket fürgén forgathatod nem csekély hasznára az emberi életnek. És csudállom, hogy az illyen felhasználásnak leleménye annyi századokon által rejtve maradhatott a régi bölcsek előtt, hiszen felbecsülhetetlen haszon származik belőlle, ez nélkül tűrhetetlen fáradságot kellvén elviselni a malmokban. Ennek segítségével, a levegő áradatjának béfogásával, elindittatnak kikötőikből a nagy dereglyék, a bőséges, pompás mulatozó-hajók, az erős gályák, ezer és tízezer embert béfogadó hajók, és hajttatnak, amerre a kormányos akarja. Ennek segítségével eljöhetnek hozzánk ollyan nemzetek, amellyek természettől fogva távolinak, elérhetetlennek és esméretlennek láttatának, és azonképpen mi is elmehetünk hozzájuk. Melly dolgot nem cselekedhetnék meg a madár sem, ámbátor könnyü a szárnya, és a természet szabadon engedi úsznia a levegőben. Ceylon szigetje látja vala Lappországot, Jáva a Riphei hegyeket, Phebol meglátandja Thelemát, az izlandiak és grönlandiak az Euphratest. Ennek segitségével Boreas látja vala Austernek udvarházát, Eurus meglátogatá Zephyrust.

Olly annyira, hogy a mennyei Okosságok, tengeri és földi istenek, mind ijedten látják vala, hogy ez áldott pantagruelionnak jóvoltából az arktikus népek az antarktikusoknak szeme láttára átkelének az Atlanti tengeren, keresztülhaladának a két trópuson, béfordulának a forró-övezetbe, végigszánták az egész Zodiacust, mozgolódónak az equinoctium vidékén és szemlélék mindkét sarkot a láthatárnak szélén. Hasonlóképpen megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák. Rövidesen megházasodik. Feleségével gyermeket nemz. Ez végezést semmiképpen el nem hárithatjuk, mert átment vala a sors-intéző nővéreknek, a Szükség leányainak kezén és orsaján. Gyermekei talán hasonlatos erejű füvet lelnek, azzal pedig az emberek meg tudják keresni a jégesőnek forrássait, az esőnek csapját, a mennyköveknek mühelyeit. Béhatolhatnak a Hold tájékaira, az égi Jegyek helyére eljuthatnak, és szállást foghatnak, egyik az Arany-Sasnál, másik a Birkánál, esmént mások a Koronánál, a Hárfánál, az Ezüst Oroszlánnál; asztalhoz ülnek véllünk és feleségül veszik az istennőinket, mert csak ez módon válhatnak istenekké. — És végezetül okoskodni, tanakodni kezdének, miképpen lehetne mindezeket meggátolniok.

Benedek Marcell fordítása

Az óriási terjedelmű történethalmazt Gargantua kalandjaival kezdte. Ez a Gargantua életszerető óriás, mindenkinél nagyobb étvágya és korlátlanabb szomjúsága van. Egy-két ökör egy ültében nem sok neki, a bort pedig hordószámra issza. Ebben az élettúlzásban ismeri meg a különböző emberi jellemeket és magatartásokat, a változatos helyzeteket. — Ez a mulatságos regény később a nagy mu második kötete lett. Mert olyan nagy volt a sikere, hogy az olvasók többet kértek belőle. A korlátlan képzeletű orvos-író-mesélgető erre megírta Gargantua apjának, Pantagruelnek a történetét. Ez legalább olyan óriás, mint a fia, vágyai és kalandjai még elképesztőbbek. Ekkor már Pantagruel és Gargantua volt a végleges cím. De még mindig nem volt elegendő az olvasóknak, és Rabelais néhány év alatt további két kötetet írt a sorozathoz. (Sajnos csak az első kettőnek van magyar fordítása, de állítólag nyelvileg-stilisztikailag egyre nehezebb megtalálni az eredeti különösségek megközelítő magyar változatát. )

A nagy regénysorozatnak még mulatságos kalandjainál és gúnyos kritikájánál is izgalmasabb és fontosabb a nyelvezete. Francia nyelv már régóta volt. A hajdani lovagköltőknek, majd Villonnak és Charles d’Orléans-nak költészetében fejlett és változatos volt már a nyelvezet. De a francia széppróza irodalmi nyelve Rabelais tolla alatt született meg. Többen mondották már, hogy egészen Victor Hugóig Rabelais a leggazdagabb, legváltozatosabb és legszínesebb nyelvezetű francia írástudó. A francia reneszánsz nagy filozófusa, Montaigne évtizedekkel később lép fel, esszéinek nyelve máig stilisztikai hatóerő. De már ő is főleg Rabelais-tól tanulja a mondatok lehetőségeit.

Kortársai, utódai, követői rég elavultak, de ő él a francia irodalomban is, a nemzetközi humorban is, a példaadó emberségességben, azaz a humanizmusban is. És ma is igaz, hogy „evés közben jön meg az étvágy". Még ezt is ki kellett találni. És ő találta ki.

Hegedűs Géza

 

Vissza

copyright © László Zoltán 1999 - 2011
e-mail:
Literatura.hu