Emily Bronte (1818 - 1848) |
|
Vannak az irodalomtörténetnek nagy talányai, Emily Bronte
esete is ezek közé tartozik. Hogyan egyeztethető össze egy teljes mértékben
átlagos és "unalmas" élet azzal az irodalmi alkotással mely mindmáig emberek
millióira fejti ki lenyűgöző hatását?! Az ír lelkész gyermeke szinte egész
életét Haworthben, a yorkshire-i lápvidéken élte le. Anyja halála után nagynénje
nevelte Charlotte nővérével és Anne hugával, valamint fivérükkel Branwellel
együtt. Rendszeres iskolai oktatásban csak rövid ideig részesült. 1836-ban hat
hónapig nevelőnő volt, majd Charlotte nővérével Brüsszelbe ment, hogy
tapasztalatokat gyűjtsenek tervezett nevelőintézetük vezetéséhez. Nagynénjük
halála miatt hazatértek és Emily soha többé nem hagyta el otthonát. Tüdőbajban
halt meg, végig lábon viselve betegségét és utolsó percéig sem fordult orvoshoz.
Kötöttséget nem tűrő, heves természetű, szárnyaló képzeletű, befelé forduló
egyéniség volt. Charlotte 1845-ben találta meg húga kéziratos verseit, melynek
egy része egy képzeletbeli országról, Gondalról, Emily és Anne gyermekkori
fantáziavilágáról szól.
Emily Bronte egyetlen regényt írt, az Üvöltő szeleket (Wuthering Heights, 1848),
világirodalmi jelentősége mégis páratlan. Sőtér István „eszményi regényének
nevezi, mert „az ábrázolás olyan szerencsés, majdnemhogy véletlen teljességét
nyújtja, mint Dosztojevszkij-en
kívül alig valaki". S felveti ő is a kérdést, amit szinte valamennyi Emily
Bronte-kutató, az Üvöltő szelek minden értékelője és értelmezője felvetett: „Ki
gondolná, hogy Emily Bronte . . . aki az életből csak az álmokat ismerte . . .
olyan könyörtelen élességgel tudta megrajzolni a téboly és a szenvedélyek képét?
. . . Milyen hatalmakat kellett megidéznie ahhoz, hogy megírhassa a legdémonibb
művet, melyhez hasonlót nem ismer a XIX. század angol regényirodalma?"
Mitől válik egy könyv, mitől válik ez a könyv remekművé?
Akkor vagyok legboldogabb Akkor vagyok legboldogabb, mikor nem vagyok - s nincs se föld, Tapfer Klára fordítása |
Pusztulj virág, hullj levél Pusztulj virág, hullj levél, Mosolygok, ha jégvirág Szegő György fordítása |
Mindenekelőtt az emberben élő szenvedély olyan elementáris erejű ábrázolásától, amely a regény rendelkezésére álló összes új és hagyományos művészi kifejező eszközöket a maga szolgálatába állítja. Az új itt voltaképpen a hagyomány más jellegű felhasználása: az Üvöltő szelek is átveszi a romantikus regény kellékeit, megidézi a szellcmvilágot, és a titok atmoszférája lengi be hősei életét, de itt a szellcmck a halálon túl is élő-lobogó érzés képviselői, a szerelem és a gyűlölet generációs változásának hordozói, akik a változás ritmikájával a természeti erők állandóságát jelképezik, s ezzel a szenvedélyek dúlta belső világ képét egységbe hozzák a külső, biológiailag élő világgal. Ezt a benyomást megerősíti a természeti háttér, az „üvöltő szelek" világának állandó bekapcsolása a regény menetébe, ami különös, időtlen hangulatot áraszt — nem a koruktól elszakadt, hanem ellenkezőleg, a lét teljességével telített műalkotások hangulatát. Valahol mélyen ehhez a regényhez az egész keresztény civilizációnak nincs köze, pogány, de úgy, hogy a kereszténységet meg is előzi, túl is haladja. Ez a pogányság egyúttal lázadás is, lázadás a puritán szigor ellen, amely megmételyezi az élet örömét, s mert a jó felé nem tud kiteljesedni, a harag és gyűlölet irányában hatol előre, elpusztítva a gyengéket, s olyan animálissá téve az erőseket, hogy időnként habzik a szájuk, fogukat csikorgatják, szerelmük pedig a gyűlölet határán jár és néha át is lépi ezt a határt. A megbékítő szeretet elérhetetlen itt, csak a vágya kísért, de az is szenvedést okoz. A vérségi kapcsolat (apa-fiú) aligha számít ebben a világban, az emberek egymáshoz való viszonyát természetes adottságaik, affinitásuk határozza meg.
|
|
|
Sorscsapások itt senkit sem szelídítenek, az itt élők szoros,
zárt világukban maguk teremtik meg poklukat is, mennyországukat is. Van valami
elképesztő abban, milyen magától értetődően mozognak Emily Bronte alakjai ebben
a világban, mintha a hatalmas szenvedélyek légköre volna az egyetlen, amelyben
élniök lehet. A valósághoz a szó vulgáris értelmében alig van köze az Üvöltő
szeleknek — hőseit reggeltől estig lefoglalja, teljes mértékben igénybe veszi
az, hogy élnek, voltaképpeni munkája, jövedelmet adó foglalkozása egyedül az
elbeszélő Mrs. Dean-nek van, amellett elszigetelt helyzetükben falu vagy város
közösségi rendje se köti őket —, de ha a valóság a szeretet és gyűlölet
szenvedélyes erejét, halálon túl is megmaradó hatását jelenti, úgy Emily Bronte
regénye páratlan alkotása a valóságot legmélyebb lényegében ábrázoló
irodalomnak.
copyright © László Zoltán 2009 - 2011
e-mail: Literatura.hu