聯rily Lajos

(1887 - 1967)

Mi a titka az 聯rily-versek var嫙s嫕ak?

Hiszen aligha van versolvas ember, akit el ne bv闤ne ez a k闤t廥zet, ez a format闥幨y, amellyel egy tiszta lelk, szer幯yen, s鰗 szem廨mesen nagy mvelts嶲, egy廨telm vil墔oss墔gal gondolkod 廥 廨z mv廥zember kifejezi mag嫢. Tal嫕 廧pen a tisztas墔 az, ami els鰆orban megragadja a lelket: tisztas墔 a l幨ekben, tisztas墔 a mondatokban, verssorokban, ritmusban, r璥ekben 廥 幨etig幯yekben. Ebben a szinte testi 幨vezettel mondhat k闤t廥zetben nincs olyan 廨z廥, amelyet b嫫melyik eg廥zs嶲es 飉zt霵vil墔, l幯ye eg廥z憝el tisztess嶲es ember ne 廨ezhetne; nincs olyan gondolat, amelyet egy valamelyest mvelt eur鏕ai ember ne gondolhatna; nincs benne se eszmei, se formai jdons墔 廥 m嶲is a szenz塶i 幨m幯y彋 adja az olvas鏮ak, 廥 nagy hat嫳ok kelt廥幯ek lehet鰆嶲彋 a versmond鏮ak. 聯rily k闤t廥zet廨鯷 minden igaz嫕 embers嶲es, mvelt 廥 emelkedett lelk, de soha verset nem 甏 ember gy 廨ezheti, hogy is meg甏hatn, ha olyan nagyon j鏊 tudna verset 甏ni, mint 聯rily.

De az 聯rily-var嫙snak tal嫕 mindezen tl vagy mindezek m鐷飆t az a f titka, hogy kifejezi egy olyan ingathatatlan becslet f廨fi lelk彋, aki harmonikusan akar 幨ni egy diszharm鏮i嫜kal teljes vil墔ban, rend癃hetetlenl embers嶲es az embertelens嶲ek k驆epette, nem akar t鐽bet tenni, mint amit megtehet, de azt hib嫢lan lelkiismeretess嶲gel teszi is, 廥 a t顤t幯elem r幦letess嶲ei vagy kisebb, de m嶲is b嫕t kellemetlens嶲ei k驆t 鰎izni tudja meghitt kapcsolat嫢 a term廥zettel 廥 a szel獮 廨zelmeket ad csal墂i mag嫕幨ettel. 聯rily nem k驆幨eti k闤t, de az 廨telmes k驆幨etnek n幨kl驆hetetlen szks嶲e van az ilyen mag嫕emberekre; pontosabban: egy ilyen embers嶲es mag嫕幨et fontos k驆gy.

A tz kialszik

Ezt 幯 az erd鰒-alv鏦t鏊 tudom
- sokszor gondolok irigykedve r奫uk,
reggel feny鰗 van a hajukon
廥 fstszag a tzt鯷 a ruh奫uk -:

K廥鰒, mikor a l嫕g m嫫 nem harap
s a f嫫adt szemre is lehull a f嫢yol,
megsuhog a leveg 廥 lecsap
a nagy flesbagoly az 嶴szak墎鏊.


Megt嫥adja a szunnyad鏦 tz彋,
tus嫙ni kezd a lobban par嫙zsal,
s 幨鰆zen彋 csattogva veri sz彋
viharosan suhog sz嫫nycsap嫳sal.


P嫫 villan嫳ig tart a fergeteg,
a szikraz嫚ort hamuv zil嫮ja.
S a dlt tz felett gy鶝tesen lebeg
az 嶴jel f幯yt鯷 ingerlt kir嫮ya.

Eltnt. A sz彋sz鏎t tz kihamvadott.
Egyik se sz鏊, a lelkkben var嫙s van.
S mintha egy istent l嫢tak volna ott,
ut嫕a n憴nek, n幦嫕, babon嫳an.

犆 tavasz

翼lsz s visszan憴el szkl k顤鐰b鯷:
Maholnap hatvan. T鐽b is lesz tal嫕?
Nagy 廨c-闥闤lel j id d顤闣b闤
egy幯is嶲ed sziklav嫫-fal嫕.


Eml幧eid? Riadt ny奫, szertesz幨ed.
Aki bar嫢od volt, meghalt. Csal墂?
Miatta volt 廥 廨te volt az 幨et -
ma terhe vagy, ha t鞿renkedni l嫢.


Borzalmakat, v廨t, csendedb鯷 kivetve,
t鐽bet l嫢t嫮, mint 鰆eid sora.
Irt霩t嫮 m嶲 a v廨t鯷 s v幯 szivedre
lesjtott a sors 鏊mos ostora.


N憴d, a mez鰈霵 friss vizek fakadnak,
puhul a f闤d az irt t幨 ut嫕.
J sr f嫜 k驆t 嫳s odt magadnak
廥 tnj el innen, zordon purit嫕.


 

 

Erd幨yi volt, civil neve szerint: J幧ely Lajos. Brass鏙 protest嫕s csal墂 fia, Kolozsv嫫ott v嶲ezte el az egyetemet, Nagyenyeden lett tan嫫. K驆ben alkalma volt vil墔ot l嫢ni, P嫫izsban egy esztend鰗 is t闤t飆t. Szlet廥幯ek d嫢uma szerint a Nyugat els nemzed幧幯ek kort嫫sa, sok mindenben hasonl hat嫳ok alatt fejl髇ik k闤t鬑 tehets嶲e, 廥 hamarosan birtok墎an van mindama formai v癉m嫕ynak, amely a BabitsKosztol嫕yiT鏒h 臆p墂 f幦jelezte k闤t鬑 k顤 legnagyobbjaira jellemz. Semmivel sem kisebbrend formamv廥z azokn嫮. Benne azonban nincsenek j癃, irodalmi forradalmat tervez vagy szervez v墔yak. De sok壾g csak sz鏎v嫕yosan, itt-ott foly鏙ratokban megjelen versei eszt彋ikai 廨t幧ben egyenrangak a nagyv嫫adi Holnap, majd a budapesti Nyugat k闤t廥zet幯ek jav嫛al. Kezdetben kiz嫫鏊ag Erd幨yhez tartozik, akkor is, amikor Erd幨y m嶲 Magyarorsz墔 keleti r廥ze, akkor is, amikor Erd幨y Rom嫕ia nyugati r廥ze. K飆ettel azonban viszonylag k廥鰒 harmincn嶲y 憝es kor墎an, 1921-ben jelentkezik, amikor a kir嫮yi Rom嫕i墎an 霵嫮l arculat嫢 alak癃ja az erd幨yi magyar irodalom. Budapesten ebben az id騸en m嫫 a Nyugat m嫳odik nemzed幧e indul a maga indulatosabb, kritikusabb hangj嫛al, Babits幧hoz k廧est formalaz癃嫳aival, amikor 聯rily Kolozsv嫫ott a vele egyid鰆ek klasszikus formafegyelm彋 鰎zi Erd幨y helyi 廥 Eur鏕a antik eml幧eivel. Ezt a k闤t廥zetet kezdett鯷 v嶲ig 嫢hatja az erd幨yi t奫 廥 a g顤鐷 mitol鏬ia 幨m幯ye, s mindv嶲ig m幨ys嶲es k驆e marad a kem幯y moralit嫳 protestantizmushoz. Protest嫕s szellem iskol墎an tan嫫 Nagyenyeden is, k廥騸b Budapesten is, ut鏏b protest嫕s le嫕yiskola igazgat鎩a. Tan嫫nak is, iskolaigazgat鏮ak is eszm幯yi; egykori tan癃v嫕yai mindig az elragadtatott szeretet hangj嫕 eml幧eznek 鏎壾ra is, int憴ked廥eire is. De ha szerkeszteni kell, ugyanilyen egyszerre fegyelmet tart 廥 szeretetrem幨t鏇n m幨t嫕yos irodalomszervez. Egy ideig Kolozsv嫫ott az Erd幨yi Helikon szerkeszt鰋e, k廥騸b Budapesten a Protest嫕s Szeml澭. 牚y protest嫕s, hogy soha semmif幨e vall嫳i bal癃幨ete nincs, sz嫥嫫a a hitvall嫳 az 霵mag嫛al szemben is szigor erk闤cs飉s嶲et, az emberek szeretet彋, az embertelens嶲 tagad嫳嫢 jelenti. Harmonikus 廥 szel獮 k闤t廥zet嶵en tal嫕 ez廨t oly gyakori az el嶲ikus hang, sot a r嶲i 廨telemben vett kifejezett el嶲ia. A term廥zet, a csal墂i 幨et, a kultra pedig mintegy mened幧 a klvil墔 ellen. De nincs szakad幧, nincs ellentmond嫳 a gyakran mitol鏬iai k廧ekben 闤t驆tetett b嫕at, a term廥zet adta 鏚ai elragadtatotts墔 廥 a csal墂i idill k驆t.

Erd幨yben jelentkez廥彋鯷 kezdve az irodalom els sor墎a l廧, 廥 amikor 1929-ben Budapestre k闤t驆ik vele j霵 j h甏e. Azonnal tisztelt k闤t, 嫥b嫫 soha semmif幨e irodalmi k顤h驆 nem tartozik. Helye voltak廧pen a Nyugat k顤l lehetne, de idegen t鯷e a Nyugat viszonylagos polg嫫i baloldalis墔a. Az ellenforradalom azonban nem j嫢szhatja ki a Nyugat ellen, mert kem幯y humanizmus墎鏊 k饘etkez, szinte alkati demokratizmusa m嶲 idegenebb a r幦s嶲eket el鰈廥z癃 jobboldalis墔t鏊.

玡y azut嫕 tisztelik inn彋 is, onn彋 is, iskol嫜ban 廥 p鏚iumokon lelkesen szavalj嫜 kitn髊n mondhat ak嫫 skand嫮hat k闤tem幯yeit, val鎩墎an elszigetelt jelens嶲 abban az irodalomban, ahol nem lehet se jobboldal璯ak, se baloldalinak, se n廧iesnek, sem urb嫕usnak, se korm嫕yp嫫tinak, sem ellenz幧inek nevezni. Olvass嫜, szeretik, a pedag鏬ust 廥 szerkeszt鰗 tisztelik... 廥 annyira mindenki, akiben embers嶲es 廨zelmek 幨nek, hogy senki sem mondhatja a mag摋nak. Versesk霵yveinek mindig sikere van, de sem irodalmi szenz塶i鏒, sem ellentmond嫳t nem keltenek egyik oldalon sem. Az bens harm鏮i奫a, magasztos sz廧s嶲幨m幯ye ugyan nagyon is kifejez egy k驆飉 v墔yakoz嫳t, de elszigetelt mag嫕y a fokoz鏚 diszharm鏮i墎an.

A felszabadul嫳 ut嫕 egy ideig saj嫢os helyzetbe kerl. Humanizmusa egy pillanatig sincs ellent彋ben sem a bontakoz, sem a kialakul szocializmussal, de sem a koal獳i kezdeti 憝einek irodalmi vit壾, sem a szem幨yi kultusz irodalomra is r嫕ehezed dogmatizmusa nem tud mit kezdeni ezzel a sz廧s嶲gel politiz嫮, lelke 飉szhangj嫢 hib嫢lan, 憝ezredek formai 顤闥s嶲彋 mindenki sz嫥嫫a 廨thet髊n felhaszn嫮, l甏嫛 csiszol k闤t廥zettel. 牚y is mondhatjuk, hogy vagy egy 憝tizedig mell鶝飆t". Mell鶝飆t, de nem kirekesztett; l嫢sz鏊ag idegen, akit m嶲sem tekintenek ellens嶲nek vagy ak嫫 csak visszahz er鰒ek. Ez a viszonylagos mell鶝飆ts嶲 bontakoztatja ki a tehets嶲e jelleg嶵鯷 k饘etkez kitn mford癃鏒. Mvelts嶲, nyelvtud嫳, formamv廥zet ez a n幨kl驆hetetlen el髆elt彋ele a j mford癃鏮ak. 宄 eg廥z kultr嫕k sokat k飉z霵het annak, hogy 聯rily Lajos vagy egy 憝tizeden 嫢 k幯ytelen mford癃嫳b鏊 meg幨ni. A kiad鏦 szinte versengenek 廨te. A klasszikus orosz 廥 a modern szovjet k闤t廥zetnek az egyik legfontosabb 廥 legsz璯vonalasabb tolm塶sa. 玡y szletett meg Puskin Anyeginj幯ek remekm癉 modern ford癃嫳a, amely a n嫮unk r嶲鏒a oly n廧szer klasszikus verses reg幯yt olyan sz幨es k顤闥ig viszi, ahov nem jutott m嶲 el B廨czy K嫫oly mlt sz嫙adbeli, m嫫 nemzeti klasszikus mnek sz嫥癃 ford癃嫳a sem. Ez a magyar Anyegin m幨t鏇n sorakozik 聯rily t鐽bi mford癃鏙 f鰅ve Ibsen Peer Gyntje 廥 Schiller Wallensteinje mell. Ezeken k癉l k飆etre men sokas墔嫢 tolm塶solja a vil墔irodalomnak.

Ez id騸en m嫫 nem 幨 Budapesten. A Visegr墂 melletti Szentgy顤gypuszt嫫a k闤t驆ik, ott 幨 a term廥zet 闤幯 most m嫫 mindhal嫮ig. K闤t廥zet幯ek k驆廨t幧el廥嶵en azonban d霵t fordulat 嫮l be 1957-ben. Ekkor v嶲re megjelenik 繅el fstje c璥 gyjtem幯yes k飆ete, amelynek k彋harmada gondos v嫮ogat嫳 valamennyi kor墎bi versesk霵yv嶵鯷, egyharmada azonban az jabb verseknek sora, amelyeket a h墎or borzalmai 廥 a mell鶝飆ts嶲" l幨ekbeli nyugalma idej幯 甏t. 宄 a kritika egyszerre egy霵teten el嫥ul: az imm嫫 hetven憝es po彋墎an felfedezik korunk egyik legnagyobb magyar k闤t鰋彋. 宄 m嶲 t鐽b mint t瞵 憝 adatott neki, hogy 幨vezhesse a nyugodt dics鰆嶲et. Megkap minden elismer廥t, szel獮, ders, dics鰆嶲gel teljes 顤egkort 幨het csal墂i k顤ben, a term廥zet 闤幯. Most m嫫 az eg廥z irodalom sz嫥嫫a nyilv嫕val, hogy l甏奫墎an azt a sz璯vonalas, kultur嫮t bens 飉szhangot fogalmazta meg, amelyre minden embers嶲es ember v墔yakozik, 廥 amelynek el廨廥嶭ez m嶲 seg癃s嶲et is ad az 聯rily-k闤t廥zet olvas嫳a. 宄 幨etmve eg廥z幯ek jellemz廥e ok墎鏊 tegyk hozz, hogy 幨ete folyam嫕 k彋 egyfelvon嫳os verses dr嫥嫢 is 甏t, kor墎ban az Idahegyi p嫳ztorokat, majd m嫫 a felszabadul嫳 ut嫕 az Oedipus Korinthosbant. Val鎩墎an ezek a g顤鐷 mitol鏬iai t嫫gy sz璯j嫢幧k闤tem幯yek ugyangy l甏ai kompoz獳i鏦, mint legk驆elebbi rokonai, a r嶲mltb鏊 Ungv嫫n幦eti T鏒h L嫳zl N嫫cisza, a k驆elebbi mltb鏊 Babits Laodamei奫a. De 廧pen az廨t kell sz鏊ni ezekr鯷 is, hogy l嫳suk, k闤t廥zetnknek van egy olyan vonulata is, amely az emberi alap廨zelmeket az antik trag嶮ia forma- 廥 jelk廧rendszer憝el fejezi ki.

聯rily ma m嫫 beletartozik klasszikus k闤t鬑nk n憝sor墎a, visegr墂i s甏j墏oz ki-kij嫫nak hajdani tan癃v嫕yai, verseinek kedvel鬑, egykori bar嫢ai, hogy tiszteletad鏇n id憴z幧 fel hib嫢lan mv廥zet彋 廥 szeretetre m幨t embers嶲ess嶲彋.

Hegeds G憴a

Vissza

copyright L嫳zl Zolt嫕 1999 - 2010
e-mail:
Literatura.hu