Az Ady utáni magyar költészet főalakja, a magyar irodalomból
világirodalomba nőtt lángelme, a XX. század uralkodó eszméinek világviszonylatban
is nagy jelentőségű lírai kifejezője, a szocialista világköltészet egyik
példamutatója és vezéralakja. Jelentősége a nemzetközi irodalomban semmivel sem
kisebb, mint Bartóké a zenében. És élt mindössze harminckét évet, sorsa
nélkülözés, üldöztetés s meg nem értés volt. Rettegett a belülről fenyegető
őrülettől és a kívülről fenyegető világőrülettől, a fasizmustól. Élete
végső napjain is remekműveket írt, s nem reménykedve többé semmi jóban,
öngyilkossággal fejezte be az életet.
A proletariátus legmélyéről indult, a munkásosztály élményvilágát hozta
gyermekkorából. Az eltűnt apa és a korán halt mosónő árvája áttengődi az
országot: proletárnyomor után a paraszti nyomort. Alulról ismerte meg a várost is, a
falut is, és úgy emelkedett fel a szellem egyre magasabb rétegeibe, hogy számára nem
volt különbség, még kevésbé ellentét népi és urbánus között. A kor károsan
szított irodalmi fő ellentéte az ő költészetében teljes egységben jelenik meg:
"az utca és a föld fiá"-nak tudja magát.
Tehetsége azonban korán érik, és rokoni támogatásokkal, szívós kitartással,
küzdve a napi kenyérért, iskolába jár, érettségiig verekszi magát, egyetemre
iratkozik. Szinte elképzelhetetlen, hogy ennyi kényszerű küzdelemmel hogyan tudott
már ifjúkorában olyan nagy műveltséget és olyan fejlett irodalmi kultúrát
szerezni. De annyi bizonyos, hogy tizenhét éves korában már birtokában van a Nyugat
verstechnikájának, minden versformát biztosan kezel.
József Attila ars poeticái:
A XX. századi költői hitvallások
sajátossága, hogy bennük a lírai én nem csupán a versírás szakmai-elméleti
problémáival vet számot, hanem életprogramot is ad, önmagának a világban elfoglalt
helyét is meghatározza. Az igazi ars poetica mindig kettős szorításban készül, a
vállalás és elutasítás kettősségében.
József Attila költészetében az első jelentős költői hitvallás a ‘Nem én
kiáltok’ kötet címadó versében található. József Attila ekkori útkeresése
kettős irányú. Vonzódik az avantgárd expresszionista–konstruktivista–aktivista
irányzatához és emberképéhez, ugyanakkor a ’20-as évek közepétől Bartók és
Kodály munkássága nyomán előtérbe kerülő újnépiességhez is. Ennek sajátossága a XIX. századihoz
képest, hogy jóval archaikusabb rétegekben vizsgálja és kutatja a folklórt, s ily
módon akarva-akaratlanul is a modern művészet sokféle törekvésével rokonítható.
Nem én kiáltok (1924.):
A vers a fiatal József Attila gondolati tájékozódásának sokféleségét,
sokirányúságát mutatja. Az expresszionizmus életérzése, a fenyegetettség éppúgy
megtalálható benne, mint az ezt feloldó, az én és külvilág antitézisét
elviselhetővé tevő perszonalizmus. A Martin Buber nevével fémjelezhető filozófiai
irányzat az elidegenedést jelképező Én–Az viszony helyébe az Én–Te viszonyt
állítja. Felfogásában tehát a személyiség nem önmagába zárt individuum, hanem a
világ és embertársai felé nyitott valaki. Ennek a gondolatnak a legszebb művészi
megszólaltatása a magyar költészetben a vers szentenciózus két sora: “Hiába
fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat”. József Attila
felfogásában az embert nem az általa vállalt feladat vagy szerep nagysága minősíti,
hanem az általa vállalt szerep maradéktalan betöltése (“Légy egy fűszálon a
pici él / S nagyobb leszel a világ tengelyénél.”).
A költemény előrevetíti az érett József Attila szinte minden jellegzetes művészi
módszerét, versépítő technikáját és képalkotását: a szentenciózus
gondolatiság, a mikro- és makrokozmosz állandó együtt láttatása. József Attila
szerint a költő médium, közvetítő a világ és az emberek között, fölerősítője
a világ rejtett és artikulálhatatlan hangjainak.
Tiszta szívvel (1925.):
A költemény ars poetica abban az értelemben, amennyiben ide sorolhatjuk a lírai én
önmeghatározási kísérleteit, helyzetértékelését. Bár József Attila a
későbbiekben gyakorta hivatkozik a verset ihlető életrajzi körülményekre, illetve a
vers szerepére életének alakulásában, valójában egy hagyományos dal-műfaj, a
középkorig visszanyúló vágánsdal egyik típusáról van szó. Ezt az archaikus
formát jelzik az első versszak gondolatritmusra épülő párhuzamai, az anaforikus
szerkezet, melyek egyúttal fölidézik Babits ‘Cigánydal’-ának motívumait is.
Sokféle hangnembeli és művelődéstörténeti–poétikai utalás található a
költeményben (népballada, az ördöggel való alku stb.).
Ignotus egy nemzedék
hitvallásának nevezte a költeményt, mely az ifjúságnak a világgal való totális
szembenállását fejezi ki nagy művészi erővel.
|
Csokonai óta ő a magyar versformák
legváltozatosabb eredményű kísérletezője, költészetének formavilága szélesebb
skálájú, mint Kosztolányié vagy Babitsé.
Tizenhét éves korában Szegeden Juhász Gyula felfigyel rá.
Nemsokára meg is jelenik első kötete (Szépség koldusa). Ebben még Kosztolányi és
Juhász Gyula tanítványának mutatkozik, de úgy, hogy hallható már saját hangjának
eredetisége is. Később is magába fogadja a különböző hatásokat, és magához
hasonítja. Hamarosan megilleti Ady, majd Kassák
költészete, később a modern nyugati költészet. Ezekből ötvözi össze a maga
hangját-stílusát, amellyel kora legfőbb mondanivalóit tudja klasszikus
végérvényességgel megfogalmazni.
A műfajiság problémái József
Attila költészetében:
A tiszta műfajiság felbomlásának kezdete egyszerre függ össze a romantika korában
az egység szétesésével, és mintegy utolsó kísérletként az egység, az egész, a
teljesség megragadásának igényével. A tiszta műfajiság felbomlása azonban
megfordíthatatlan folyamat volt, s az avantgárd esztétikájában és költői
gyakorlatában véglegesen eltűntek a műfaji határok. József Attila egyik legfontosabb
emberi és költői törekvése a szabadság és a rend antitézisének feloldása egy
lehetséges harmónia jegyében. Ennek poétikai vonatkozása az a kísérlet, melyet a
hagyományos és tiszta műfajok visszaállításáért tett. Ez a törekvés
tükröződik reprezentatív versei egy csoportjának címadásában is.
Elégia (1933.):
Műfajelméleti szempontból József
Attila a schilleri elégiaértelmezést követi: eszményt és valóságot állít
szembe egymással. Ez az ütköztetés jelenik meg a vers képi világában, az
ellentétpárokban, az egymás mellé rendelt mondatok egymást kizáró gondolati
tartalmában, az oximoronban (pl.: kopár öröm). Gondolati szinten az ideál az elképzelt jövő, a reál a jelen, a
valóság, melyből – s ez adja a vers elégikus, melankolikus, lemondó hangulatát –
nem születhet meg a jövő. A lírai én magatartása – mint oly sok nagy József
Attila versben – a szemlélődés. Viszonya a tárgyához éppen ebből fakadóan kettős. A kívülállás,
mely lehetővé teszi a tárgy pontos számbavételét, leltárszerű összegzését, és
az érzelmi azonosulás vágya egyszerre van jelen. A vers másik íve az
önmeghatározás szándékát és folyamatát tárja elénk. Az identitás
keresésének, illetve az identifikáció folyamatának legfontosabb kérdését teszi
fel, amikor önmaga eredetére kérdez rá. Az önmeghatározás ismételten kettős kifutású. Az értelmi, logikai sík
tagadja az ürességgel és a hiánnyal való azonosulást, az érzelmi vonulat
túllépve az elme vizsgálódásán a megtalált azonosságát hangsúlyozza. Ezzel függ
össze az utolsó szerkezeti egység
hangnem- és műfajváltása. A lemondó, fájdalmas hangulatot a megtalált
azonosság ódikus hangneme váltja fel.
Óda (1933.):
A műfaj két legfontosabb
alkotás-lélektani mozzanata, az eleváció és az illumináció fellelhető a versben. A
felütés sajátos és jellegzetes József Attila-verskezdés, a meditációs helyzetet
teremti meg. A helyzet egyúttal képi szinten is jelzi a felülemelkedést, a dolgokra,
érzelmekre, világra való rálátás lehetőségét. Az első egység József
Attilától szokatlan módon egy otthonias, bensőséges, meghitt világot és hangulatot
tár elénk. Egyúttal
előrevetíti a vers egyik legfontosabb gondolatát az öntudatlan emlékezés révén:
ember és világ, ember és természet ellentéte feloldható, az egység és harmónia
megélhető. A második egység elemi erejű felkiáltása után a hangsúlyos helyen elhelyezett oximoronok révén (a távol
közelében, édes mostoha) szintén a világban fellelhető ellentétek
kiegyenlíthetőségéről szól. A szerelmi érzés képes betölteni és humanizálni a
világot. A harmadik egység első versszaka a szerelmes versek jellegzetes költői
megoldásával hasonlatsorozattal próbálja érzékeltetni és kimondani az
artikulálhatatlan érzelmet. Az anaforikus szerkezetben a hétköznapi, konvencionális
hasonlatok váltakoznak a meghökkentővel és eredetivel. A második versszak a szerelmi
érzés természettudományos törvényeken alapuló magyarázata. A harmadik
versszakban az összes érzékelési terület a kedves alakját idézi. Az állandóság
és változás nehezen megragadható törvénye érzékletessé válik a szerelmi
érzésben. A 4. egység az emberi biológikum, az anatómia példáin keresztül szól az
emberi test csodájáról, a mikro- és makrokozmosz egységéről, az egyéni és
társadalmi–szociális létezés harmóniájáról. Az ábrázolás funkcionális
naturalizmusát oldják és átlényegítik a szakrális kifejezések, illetve
rájátszások. Az 5. egység nehezen értelmezhető módon szól a létezés esetlegességéről és a törvény
bizonyosságáról. Hogy mit takar a két fogalom, az nem is annyira a versből, mint
talán az életmű egészéből magyarázható. A zárójeles hozzátoldás a
megvilágosodás képi ábrázolása révén egyszerre utal vissza az átélt, megtapasztalt élmény elementáris erejére, de arra is,
hogy ennek nagysága egyszeri és megismételhetetlen, s ennek hiánya ezentúl rávetül
a lírai én életére. A Mellékdal a maga népdalszerű egyszerűségével a megélhető
szerelem élményét villantja fel, ellentétben mindazzal, amit a meditációs folyamat révén a
lírai én megtapasztalt és átélt. Ebben az értelmezésben műfaji szintézisről van
szó: az óda emelkedettségét a dal egynemű élményvilága elégiává minősíti át.
A Dunánál (1936.):
A költemény az 1936-os könyvhétre
megjelent Szép Szó kiadvány ‘Mai magyarok régi magyarokról’ esszékötet
nyitóverse. Az “alkalmiságra” utal a címet felidézve az utolsó előtti versszak
felszólítása is. A vers hármas felépítése kísérlet a klasszikus pindaroszi
ódaszerkezet felújítására. A
Duna egyszerre konkrét és jelképes értelmű a versben. A folyó látványa indítja el
a meditációs helyzet felvázolása után a lírai én gondolatmenetét. A folyó azonban
a legősibb bölcseleti attribútum, már Hérakleitosznál a pantha rei
gondolatában az állandóság és
változás egységének kifejezője. A Duna azonban a vers kontextusát tekintve,
illetve a költemény alkalmi jellegéből
is következően a környező népek – eltérő történelmi sorsuktól
függetlenül – egységét és egymásrautaltságát is jelképezi. Nem utolsó sorban
azonban kifejezi a József Attila-i szemlélet és világértelmezés tágasságát is. Az első szerkezeti egység a
pindaroszi ódafelfogásnak megfelelően a tárgyhoz való odafordulást
jelképezi. A lírai én jellegzetes magatartásformája, a szemlélődés és meditáció nem a világhoz
való passzivitás kifejezője, hanem éppen a világ megértéséhez adekvát magatartás.
A második egység a tárgyról vallott
felfogás kifejtése. Rendkívül sokrétű filozófiai–eszmetörténeti gondolatot
sűrít össze a harmadik versszakban József Attila. Éppúgy föllelhetjük benne a
bergsoni időfelfogást a szubjektív és objektív időről, a tudat mozgófényképes jellegéről, mint ahogy Freud tudatalattiról
szóló tanítását, illetve Jungnak az archetípusról való szemléletét is. A
második részt szervező kép az egy, az egység, a keleti filozófiák tanításához
éppúgy kapcsolódik, mint Plótinosz gondolataihoz, aki mindent az Egyre vezetett vissza. A hellenisztikus
gondolkodónál is a kezdeti ősegységből alakult ki a kettős világ. A harmadik rész,
mely a tárgyból levonható magatartásformát és mintát tartalmazza, erőteljes
kezdősorával a történelmi–szociális egységet hangsúlyozza, 1936-ban, az erősödő fajelmélet
időszakában hittétel az embereket, emberiséget a fajon, származáson túl
összekötő lényegi–nembeli összetartozása mellett. A lírai én egyúttal föllép
a szelektív emlékezet és történelemfelfogás ellen, lett légyen az osztályszempontból teleologikus, avagy a nemzeteszme
jegyében kisajátított. Az utolsó strófa a sor elejére vetett és itt
nyomatékosított E/1-ű személyes névmással az én szerepét és feladatát
hangsúlyozza. A bonyolult filozófiai és bölcseleti fejtegetés után az első mondat egyszerű kijelentése (“Én
dolgozni akarok”) rendkívül nyomatékossá válik. A munka József Attilánál az
értelmes és célirányos emberi cselekvés kifejezője. Megfogalmazza a
múlt–jelen–jövő egymáshoz való viszonyát, immár az első két rész felismerése jegyében: a múlt bevallása és
számbavétele lehet a kiindulópontja a jövőbe irányuló jelenbeli cselekvésnek. |
Tanulmányait azonban nem folytathatja. Költészetének még ösztönös, de jól
érezhető forradalmi hangja ellene fordítja a professzorait: eltanácsolják az
egyetemről. De nem akadályozhatják meg szakadatlan továbbtanulását. Hamarosan
felfigyel rá az irodalom, Juhász Gyula után az új hangokra oly érzékeny és mindig
segítőkész Kosztolányi, majd - ellentétes érzelmekkel - Babits is, és a Nyugatnál
harciasabb, baloldali-polgári A Tollat szerkesztő Zsolt Béla, de felfigyelnek a
szociáldemokraták is, hiszen a Népszava irodalmi rovatát a költészethez jól értő
Révész Béla szerkeszti. Így azután hamarosan a Nyugat, A Toll és a Népszava kezdi
hozni a József Attila-verseket. És a kitűnően induló fiatal költőnek most már
alkalma nyílik külföldi útra is, ha vállalja a nélkülözéseket, de hát ezt
kisgyermekkora óta megszokta. Nekiindul a világnak, fő állomások Bécs és Párizs.
Eddig is tudott németül és franciául (nyelvtanárnak indult), most tökéletesítheti
ismereteit, s ami még fontosabb, nyelvismerete révén kinyílik előtte az új német
és francia költészet. Bécsben megismeri az irodalmi emigrációt, és az emigránsok
között Kassák Lajost és Lukács Györgyöt. Az ő körükben kezd a lázongó
fiatalember tudatos marxista forradalmár lenni. Marxot, Hegelt, Lenint olvas. Párizsban
már kommunistának tudja magát. Majd amikor nagy tapasztalatokkal hazatér, kapcsolatba
kerül az illegális munkásmozgalommal, idővel a kommunista párt tagja lesz. Pártos
költő, aki hiszi, hogy a munkásmozgalom képviseli most már az emberiség ügyét: ezt
akarja szolgálni.
Bukj föl az árból
Ijessz meg engem, Istenem,
szükségem van a haragodra.
Bukj föl az árból hirtelen,
ne rántson el a semmi sodra.
Én, akit föltaszít a ló,
s a porból éppen hogy kilátszom,
nem ember szívébe való
nagy kínok késeivel játszom.
Gyulékony vagyok, s mint a nap,
oly lángot lobbantottam - vedd el!
Ordíts reám, hogy nem szabad!
Csapj a kezemre menyköveddel.
És verje bosszúd, vagy kegyed
belém: a bűntelenség vétek!
Hisz hogy ily ártatlan legyek,
az a pokolnál jobban éget.
Vad, habzó nyálú tengerek
falatjaként forgok, ha fekszem,
s egyedül. Már mindent merek,
de nincs értelme semminek sem.
Meghalni lélekzetemet
fojtom vissza, ha nem versz bottal
és úgy nézek farkasszemet,
emberarcú, a hiányoddal! |
Száradok, törődöm
Száradok, törődöm,
korán elöregszem.
A sivatag földön
álmatlanul fekszem.
Éltető, friss nedvek
nagy eres husomba
nem öntenek kedvet
s epedek busongva.
Szemem is öregbül,
árnyékolja árok.
Könnyes bölcseség ül
rajta mint a hályog.
Gyors emlékpojácák
forgatnak meg ébren
s alva ujra játsszák,
mily bolondul éltem.
Nehéz ez a bánat,
nem birja az elme.
Ifjits meg, bocsánat!
Flóra szép szerelme!
|
Fiatalos hévvel támadja bal felől versben is, kritikában is Babits
politikai elhúzódását. Lényegében igaza van (ezt évekkel később a Jónás
könyvét író Babits maga is tudja), de a hang sértően kíméletlen és méltánytalan
(ezt viszont József Attila látja be néhány évvel később). Ez a támadás
elszigeteli a polgári költészettől, a Nyugat elzárkózik előle. A pártban viszont
sokan őt tartják idegen elemnek. Az akkori pártszervezés szektás szellemének gyanús
minden olyan nagy műveltségű értelmiségi, aki túlnéz a napi politikai teendőkön.
József Attilát polgári entellektüelnek vélik, s az idegenkedést fokozza a költő
tudományosan felkészült rokonszenve a freudizmus iránt. Nem áll egyedül József
Attila a jelentékeny gondolkodó elmék között, akik Freud tanításának fő
eredményeit be akarják építeni a marxizmusba. Ez lehet vita tárgya, de a szektás
szellem szemében pártellenes bűn. S így, miközben József Attila ismételten kerül
bíróság elé verseinek világnézete miatt, az egyik verseskönyvét el is kobozzák,
miközben nemcsak a hivatalos jobboldal, de az ellenzéki polgári baloldal is egyre
inkább a kommunista költőt ismeri fel benne - törölték a párt tagjai közül.
Idegzete eddig sem volt jó. Művész volt, nagy művész: eleve érzékeny
idegrendszerű. A sok nélkülözés, a mélyre szívott érzelmi válságok, szerelmi
reménytelenségek, rendetlen életmód eddig is koptatták-rongálták az érzékeny
idegzetet, egyszer ifjúkorában már kísérletezett is az öngyilkossággal. Amikor
elkötelezte magát a párt feladataihoz, a pártban találta meg az egyetlen biztonságos
fogódzót az életben. És most kivetetten, egyedül állt. Ekkor kezdett rohamosan
romlani az idegrendszere.
Körülötte pedig az egész világ készült megőrülni: a fasizmus, úgy látszott,
ellenállhatatlanul terjed Európában. József Attila előbb ismerte fel a
népfrontpolitika nélkülözhetetlen szükségességét, mielőtt a kommunista párt
meghirdette volna. Amikor ő igényelte, ezt a dogmatikusok pártellenesnek
minősítették. Nemsokára ez volt a pártvonal, de akkor József Attila már
kivetettként rettegett a megőrüléstől.
Adódott olykor boldog szerelem is, amelyet megmérgezett a nyomor és a betegség,
keresett még boldogabb szerelmet, de viszonzásra nem talált.
József Attila kései költészete:
Az irodalomtörténet az 1936–37-ben
keletkezett költeményeket kései, összegző vagy leltárverseknek nevezi. A két év
termése József Attila világszemléletének, poétikájának és poézisének
kiteljesedését jelenti.
Életrajzi–eszmei háttér:
1.) Egyre erősödő betegsége, az elme
kétségbeesett küzdelme a tisztánlátásért, a személyiség megtartásáért és
megőrzéséért.
2.) A pszichoanalitikus kezelés –
ha akaratlanul is – nem oldotta,
inkább tudatosította betegségét. (Csak 1943-ban írták le az Egyesült Államokban
József Attila feltételezhető kórisméjét, az ún. határeseti betegségét.)
3.) Reménytelen küzdelem a
megtartó közösségért, a társért, még akkor is, ha van magányt oldó eszmei
közösség (Szép Szó), és van társ, Flóra.
4.) Fölerősödik a nemzet
sorsáért való aggódás. A Szép Szó révén bekapcsolódik a kor eszmei–politikai küzdelmeibe, a
népi–urbánus vitába.
5.) Félelemmel és féltéssel
tölti el a fasizmus előretörése, a demokratikus eszmék háttérbe szorulása.
6.) Szembe kell néznie a korábban vallott bolseviki kommunista eszmék eltorzulásával, embertelenségével, a
baloldali eszmék és erők gyengeségével és megosztottságával.
Ebben a küzdelemben, ezzel a
háttérrel a költészet, az alkotás válik utolsó menedékké, öngyógyító
mechanizmussá a tisztánlátásért és önmegőrzésért vívott harcban. Ennek jele a
versek számának növekedése. A megelőző időszakokban évi 10–12 verset írt,
’36-ban 37-et, ’37-ben 45-öt.
Legfontosabb témakörök:
1.) A totalitárius rendszerek ellen írott versek
Világosítsd föl (1936.):
A fasiszta kommunizmus jelzős
szerkezet utalás a két totalitárius rendszerre, melynek közös jellemzője a
szabadság kiiktatásával megteremtett rend. A csahos kutya frázis a kommunista mozgalom
kedvenc nyelvi fordulata, mint ahogy a “ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad,
ami jó” kitétel a szovjet alkotmány abortusz ellenes tézisét idézi, de válasz a
népi mozgalom nemzetmentő programjára is, mely a gyerekszám növekedésének
fontosságát, kötelező jellegét hangsúlyozta.
Két hexameter (1936.):
Mindkét költemény közös
gondolata, hogy a külső világ szabadságának hiánya nem oldozza fel az embert az
erkölcsi döntés felelőssége és szabadsága alól.
Thomas Mann üdvözlése (1937.):
A műfaj a keletkezés körülményeit tekintve alkalmi, köszöntő költemény. Ez
határozza meg a hangvételt, a kapcsolatteremtő funkció erős jelenlétét. A műfajnak
megfelelően utal Thomas Mann műveire, a Varázshegyre, magyarországi kapcsolataira
(Kosztolányi: Néró, a véres költő című regénye német kiadása elé Thomas Mann
írt előszót). Fölvázolja Thomas Mann jelentőségét az egész versen végigvonuló
apa–gyerek allegóriával. József Attila Thomas Mann-képe megfelel az európai
értelmiségnek a német íróról kialakított felfogásának: ő az európai humanizmus
letéteményese, a tisztánlátó humanista művész. (1937 januárjában Thomas Mann
Magyarországra érkezik, s a Zeneakadémián tartott előadást, felolvasóestet. József
Attila versét az ügyészség nem engedte felolvasni.) Az alkalmi vers azonban ódává
emelkedik, a két alkotáslélektani kellék, az illumináció és eleváció
versszervezővé válik. Két paradoxon feloldására törekszik a lírai én. “Az
igazat mondd, ne csak a valódit” kitétel a tényeken való túllépésben, az
igazságig való eljutásban látja a művész szerepét. A fehér és európai
ellentétpár megkülönbözteti az antropológiai–faji és a kulturális–erkölcsi
dimenzióit az embernek, elvetve az előbbit, hangsúlyozva azt, hogy európaiságunk
lényege az évezredek során felhalmozott erkölcsi, művészi, kulturális értékek
védelme és továbbadása.
Ős patkány terjeszt kórt...
(1937.):
Ősi és sokszor használt metaforát (Camus: A pestis), a pestist, a járványt
használja József Attila a totalitárius rendszerek létrejöttének jellemzésére.
Ennek legfőbb oka “a meg nem gondolt gondolat”, a következményeivel nem számoló
gondolkodás, hiszen az emberiség történetében mindenféle gondolat megvalósulásra
tört és tör.
2.) A nemzet jelenével, múltjával és jövőjével számot vető alkotások
Hazám (1937.):
A népi–urbánus vita idején József Attila publicistaként, baráti köre révén az
urbánusok táborához tartozott (Szép Szó). Költészetében viszont fölé tudott emelkedni a magyar értelmiséget megosztó
polémián. A Hazám a népi írók szociográfiai tevékenységét idéző teljességgel
vet számot az ország, a vidék helyzetével, a liberális demokrácia, a szabad
választás eszméjének sürgetése inkább az urbánus gondolkodókra vall. Az első szonett a meditációs helyzet
felvázolása. A 2–6. szonett tényfeltárás, a tárgy kifejtése. A 7. szonett a
mégis-motívummal a reformkori sorsódákat idézi, egyén, közösség, emberiség
szintjén oldja meg a problémát, illetve a klasszikus retorika leghatásosabbnak vélt fordulatával, fohásszal
fejeződik be a költemény.
3.) A létösszegző versek
Általános poétikai jellemzői, hogy a költemények nem egy gondolkodási folyamat
tükörképei, leképezői, hanem ennek a folyamatnak végső eredményét,
konklúzióját adják. Ebből fakad a versek erős szentenciózussága,
kinyilatkoztatásszerű volta. E végső letisztultság folytán az egyes strófák és
sorok között rendkívül erős a kauzalitás, még akkor is, ha az összefüggéseket
nyelvtani–logikai szinten jelző kapcsolóelemek gyakorta el is maradnak. Háttérbe
szorulnak az önéletrajzi jellegű képek, s meghatározóvá válik az általános
érvényt hordozó természeti metaforika.
Verstípusok:
Uralkodóvá válik a mú lt–jelen–jövő
hármasságát ok-okozati összefüggésbe állító még–már–most típusú
időszembesítő vers, a személyiség válságát általános érvénnyel megfogalmazó
önmegszólító vers, illetve e két verstípus sajátosságait ötvöző létösszegző
verstípus.
Etika:
A személyiség kegyetlen
önmagábanézése, sorsával, szerepeivel való számvetése szükségszerűen hozza
magával a fájdalmasan tragikus felismerést a kiteljesedés lehetetlenségéről, a
boldogság eljátszásáról. A véglegesen felnőtté vált lírai én önanalízise megköveteli azt, hogy elutasítsa magától a
gyermeki szándék-etikát, s helyette a felnőtt következmény-etikáját vállalja. A
kései versek fontos üzenete, tragikus voltában is humánus volta abban tükröződik,
hogy ugyan általános érvénnyel szól az ember buká sáról, de csak mint lehetséges bukásról, és
nem az emberi sorsból szükségszerűen következő tragikumról beszél.
Tudod, hogy nincs bocsánat
(1937.):
Az első két versszak a kétféle etika szembeállítása, elutasítva a megbánás
gyermeki gesztusát, s vállalva a következményeket. A bűn a személyiség
kiteljesítésének elmulasztása. Az 5., 6., 7., 8. versszak a rossz szerepek
felsorolása, melyből logikusan következik a folytathatatlanság érzése. Az utolsó
versszakban felvillantott lehetőség kettősen értelmezhető. Egyrészt az elvek
feladása, azaz az önfeladás révén lenne folytatható csak az élet, illetve ha a
szerelmet hangsúlyozzuk, akkor az emberi kapcsolatok megtartóereje emelhetne ki a
tragikus léthelyzetből.
Karóval jöttél... (1937.):
A lírai én és a világ tragikus
antitézise valójában a világgal, környezettel való nem mindig indokolt
konfrontációból fakad. A lírai én a végső szembenézéskor ezt az ellentétet nem
háríthatja át a világra mintegy önmagát felmentve az életkudarc alól.
Talán eltűnök hirtelen...(1937.):
A mindenfajta konkrét életrajzi mozzanattól mentes költemény a legősibb metaforikát
és toposzokat használva szembesíti egymással a 3 idősíkot. Értékhiányos,
eltékozolt és elpazarolt múltból – annak jelenbeli felismerése után – nem
fakadhat értéktelített, reményteli jövő.
|
És közben - legalábbis irodalmi körökben - híres költő lett. Most már
Babits
is újra elismerte; összebékültek, Kosztolányi
lelkesedett érte, a polgári baloldal a magáénak kívánta. Valamennyire javult hát
anyagi helyzete (Hatvani, a nagy mecénás, Ady hajdani pártfogója
is segítette), szerkesztője lett egy új, színvonalas haladó polgári folyóiratnak, a
Szép Szónak. De itt is eléggé magányos volt, a munkatársak, ha jó barátok is
voltak, politikailag tőle jobbra álltak (legközelebb talán az anarchista Remenyik
Zsigmond volt). Egyre jobban nyomasztotta az idegbaj. Az orvosok és pszichológusok csak
ideig-óráig tudtak valamit javítani: az életet egyre elviselhetetlenebbnek érezte.
Pedig első gyűjteményes kötete, a Medvetánc óta meg lehetett elégedve a
fogadtatással, és évről évre tökéletesebb remekműveket írt. Világnézeti
lírája egyenrangú Petőfiével és Adyéval, de
túllépett rajtuk, ő a nagy szocialista megoldás vátesze, Majakovszkij és
Aragon
társa a világirodalomban. Szerelmi lírája pedig hasonlóképpen Petőfivel és Adyval
teszi egyenrangúvá, s a világirodalomban a legelsők társa Petrarcától Baudelaire-en
keresztül Éluard-ig. Költészetében klasszicizmustól
szürrealizmusig, ősmítosztól
marxizmusig évezredek eredménye szövődik óriási egységgé. Minden, ami
költészetünkben addig volt, beleolvadt József Attilába; minden, ami azóta van, vele
kezdődik. A "szellem és szerelem", a humanizmus, az európai magyarság
klasszikusa volt. Csak idegekkel nem bírta tovább. Vonat elé vetette magát. A
Baumgarten-díj halála után érkezett meg. Azután nemzeti klasszikus lett. Azután
világirodalmi klasszikus.
Hegedűs Géza
Vissza
copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail: Literatura.hu