Edward Morgan
Forster
(1879 - 1970)

Edward Morgan Forster mint a Bloomsbury csoport egyik vezető alakja, az esztétista nézeteket sűríti egybe, amikor megkülönbözteti a „kis társadalmat", két ember szerelmi avagy baráti közösségét, a másik ember „másvoltával" való kapcsolatot, és a „nagy társadalmat", a társadalmat úgy, ahogyan a tradicionális angol regényírók értelmezték és ábrázolták. A Bloomsbury-csoport érdeklődési köre erre az úgynevezett „kis társadalomra" szűkült.
Forster maga különben nem tagadta a társadalmi erők determináló hatását az egyénre, hiszen önmagáról is találóan állapította meg: „Az vagyok, amivé korom és neveltetésem tett — polgár vagyok, aki ragaszkodik a brit alkotmányhoz, inkább csak ragaszkodik, mint támogatja." A Bloomsbury-csoporthoz tartozó művészek, de az írásaikért lelkesedők is együtt vallhatták Forsterrel: „Individualista vagyok és liberális, aki rájött, hogy a liberalizmus összeomlik alatta, és először szégyenkezni kezdett. Aztán körül nézett, s úgy döntött, hogy semmi különös oka a szégyenkezésre, mivel mások, bármiként is éreztek, ugyanúgy bizonytalankodtak."
Forster esztétikai nézetei sem kevésbé jellemzőek erre a generációra. Ahogyan a líra egyre inkább a zenéhez, a regény egyre inkább a költészethez közeledett. Forster azonban egy fokkal tovább megy. Olyan regény lebeg a szeme előtt, amely Beethoven V. szimfóniájához hasonlatos hatást vált ki. „Nem befejezés, nem kikerekítés, hanem megnyitás." Valóban, ő is, társai is olyan regényeket írtak, amelyekre a befejezetlenség jellemző. Regényeik válságba jutott emberekről szólnak, akik túljutnak a krízisen és folytatják magányos útjukat.
Maga Forster öt regényt írt. Nagy hatással volt rá Jane Austen, igen sok regénye austeni családi komédia. Saját vallomása szerint csodálta Proust regényírói módszerét, mivel megvalósított olyan törekvéseket (pl. a zenei szerkesztésmódot), amelyek őt is foglalkoztatták. Bár a XX. század irodalmát oly sok tekintetben formáló Freudot és Jungot, ahogy ő maga mondta, „olvasni sem bírta", mégis hatottak és hatnak művei olyan, a freudizmust részben vagy egészében magukévá tevő költőkre és írókra, mint Auden, Spender, Isherwood, Elizabeth Bowen vagy Iris Murdoch.
Első regénye, a Where Angels Fear tó Tread (1905 — Ahol nem mernek lépni az angyalok), Lionel Trilling szerint igazi jamesi konfliktusra, két világ, két értékrend ellentétére épül, csakhogy Forster regényében nem az amerikai és európai mentalitás ütközik meg, hanem olasz földön az angol puritán szigorúság és az olasz ösztönösség, kötetlenség kerülnek szembe egymással, hogy végül megrázó katasztrófához, egy gyermek halálához vezessenek. A Room with a View (1908 — Szoba kilátással) is az angol és az olasz életforma ellentétét ábrázolja. Időrendben második regénye, a The Longest Journey (1907 — A leghosszabb utazás) művészregény. Hőse, Rickie Elliot, maga az író, aki a barátság, szerelem kapcsolataiban keresi a teljes értelmű életet. Epikus felépítésű, tragikus kicsengésű mű ez, amelyben a polgári humanizmus és a kispolgári provincializmus ütköznek meg egymással. A regény szerkezeti felépítésében már előrevetíti a mestermű, az Út Indiába, hármas zenei szerkezetét. Tézis, antitézis és feloldás struktúrájában rendezi Forster mondanivalóját három helyszín körül. Cambridge az angol entellektüellek fészke; Sawton képviseli mindazt, amit Forster bírált a korabeli Angliában: az álszemérmet, a pénzimádatot. Itt, ebben a második részben kifakad a hős minden ellen, amit gyűlöl a körülötte levő világban, és Forster hangja szinte butlerivé válik. A harmadik színhely, Wiltshire végül a még romlatlan angol vidéket jelképezi, ahol nem jelentkeznek az ellentétek olyan élesen.

1910-ben jelent meg negyedik regénye, a művészileg kiemelkedő Howards End. Isherwood így jellemezte e művet: „Forster az egyetlen, aki érti, milyennek kell lennie a modern regénynek ... Az volt a fatális tévedésünk, hogy tragédiákban hittünk . . . Arra kellene törekednünk, hogy komikus írók legyünk . .. Forster egész technikája a teaasztalra épül: ahelyett, hogy jeleneteit a végső izzásig felfokozná, lehalkítja a tónust úgyannyira, hogy vénasszonyok pletykázásának tűnik." Valóban ez a jellegzetesen angol understatement üti szíven Forster olvasóját. A Howards End című regényében az Edward-korabeli Angliát mutatja be. A Bloomsbury-csoport befelé élését, esztétizálását a Schlegel nővérek képviselik, a Wilcox férfiak testesítik meg a gyakorlatias, magabiztos business-szellemet. Az egész regény mottója: „only connect". Az egyetlen lehetőség a kapcsolatteremtés. A regényben ez meg is valósul a két ellentétes mentalitást képviselő család összeházasodásában. De egyúttal a mű halk szavú választ ad arra a kérdésre is, amely Lionel Trilling szerint a regény legfőbb mondanivalója, hogy ti. „Ki örökli Angliát?" azaz az 1914 előtti Angliát. A családi hajlék egy törvénytelen és „osztálytalan" gyermeké lesz, akinek apja az alsó rétegeket, a szegényeket képviseli a műben.
Legutolsó és legnagyobb regényét 1924-ben írta Forster. Whitman egyik költeményéből vette a kifejező címet: Út Indiába (A Passage to India). Az Indiát személyes élményekből jól ismerő író itt azt a problémát próbálta megoldani, lehetséges-e tartós baráti kapcsolat két ember között, ha az egyik angol és a másik indiai. Fielding és dr. Aziz történetén vizsgálja a kérdést. A regény a barátok elválásával végződik, és végigkíséri az író szkeptikus állásfoglalása, mégsem végérvényesen leverő a befejezés. Forster megragadó erővel ábrázolja művében az angolok indiai szereplését, viselkedését, és ezzel kétséget kizáróan utal arra, hogy megváltozott körülmények között a két nép viszonyának megváltozásával az egyéni kapcsolatok sem lennének eleve sikertelenségre ítélve.
A regény végén Aziz és Fielding együtt lovagolnak. A lovak eleinte egymás mellett kocognak, majd szétválnak, ismét találkoznak, végül újra elválnak. A lovaglásnak ez a ritmusa szimbolikusan érzékelteti a két barát búcsúját, végső elválását. Útjaik többé már nem találkoznak, de a befejezés a szeretet-motívumot hangsúlyozó hindu ünnepséggel együtt azt sugallja, hogy ha az adott pillanatban a politikai megértés nem is lehetséges, a szeretet legalább pillanatnyi harmónia megteremtésére képes.
Ez a mű is hármas felépítésű. A részek elnevezései vallásos jellegűek. Az első a „Mecset", ahol a mohamedán Aziz és Forster legrokonszenvesebb női szereplője, Mrs. Moore találkoznak. A második rész címe: „Barlangok". Az egész történés központi eseménye az a kirándulás, melynek során a Marabári barlangokat látogatják meg Aziz, Mrs. Moore és az Angliából látogatóba érkezett Miss Quested. Hallucinációs élményei azt a benyomást keltik az angol lányban, hogy Aziz erőszakot akart elkövetni rajta, Aziz ezért megaláztatások, meghurcol l atások áldozata lesz, és csak a bírósági tárgyaláson vonja vissza Miss Quested a vádat. De megmagyarázhatatlan, misztikus élményben van része Mrs. Moore-nak is. A teljes hitevesztettség, a teljes szkepszis állapotában hajózik el India földjéről, és még a regény befejezése előtt meghal. A harmadik rész a „Templom" címet viseli. Ebben válnak el Fielding és Aziz véglegesen, és nyer megfogalmazást a Krishna ünnepségek során Godbole professzor szavaiban és magatartásában a hindu világnézet. Az ünnepség India diadalának és győzelmének jelképe, India szabadságának szinte prófétai látomása. Godbole a szemlélődő életforma szószólója, s az egyetemes szereteté. A szeretet számára nem romantika, hanem vallásos rítus, nem vágy, hanem szolgálat, az én megsimmisülése, és nem az én kiteljesedése; az aktivitásra épülő európai életeszmény ellentéte.
A forsteri mestermű legfőbb értékét abban látja sok kritikus, hogy a húszas évek tipikus életszemléletét fejezte ki, a vallásos hitrendszerek végső összeomlását. Mint T. S. Eliot A puszta ország című nagy lírai költeménye, Forster regénye is több civi lizációval hozza kapcsolatba az olvasót, ezek a civilizációk ellentmondanak egymásnak, és felmerül a szorongó kérdés, amit T. S. Eliot öregembere tesz fel a Gerontionban:
Ilyen tudással hol a megbocsátás? .
S azt, amiben nem hiszünk, vagy ha még hiszünk,
Az emlékezet hiszi csak, az újraélt szenvedély,
Vas István fordítása
A hit elveszett Forster és nemzedéke számára. Fielding, Forster szószólója a regényben, úgy véli, hogy az ésszerű és a misztikus egyaránt lehet igaz, és éppen úgy lehet hamis is. Az egyedüli, amiben Forster hisz, a barátság ereje, ám egy kaotikus világban az emberi kapcsolatokat is állandóan az összeomlás veszedelme fenyegeti. „Nem hiszek a Hitben" — vallja Forster. Hogy mennyire csak a „kis társadalmat" értékelte, hogy menynyire csak a két ember közötti kapcsolat értelmét ismerte el, leginkább ez a nyilatkozata példázza: „Gyűlölöm az ügyeket, és ha választanom kellene a között, hazámat áruljam-e el, vagy barátomat, remélem, lenne elég bátorságom ahhoz, hogy hazámat áruljam el".
Jelentősek Forster esszéi és irodalmi kritikái is, de fő érdeme abban áll, amiben Pritchett jelölte meg az író 80. születésnapján: már a század elején lerombolta azt a Birodalmat, amit Kipling ünnepelt. Talán azért hallgatott azóta, mert amit akart és tudott, igen korán elmondta, öt magát pedig André Gide-ről írott szavaival jellemezhetjük legigazabban: „Nem volt lángelme, de szabad elme volt."

Katona Anna

Vissza

copyright © László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu