Laczkó Géza(1884—1953) |
A Nyugat első nemzedékének jelentékeny novellistái közé
tartozik, aki egyben nagy képzettségű nyelvtudós volt, igen jól verselt,
kordokumentumnak is értékes önéletrajzi trilógiát írt, történelmi regényeit a
páratlan nyelvi archaizálás ellenére is sikerült olvasmányossá tennie, legjobb
prózai műfordítóink közé tartozott — de legművészebb, nemegyszer leglíraibb
alkotásait mégis csillogó rövid esszéiben találhatjuk. Jellegzetesen baloldali
értelmiségi volt, akitől mégis idegen maradt a forradalom. Helyzete és útja
jellemző is az egyre inkább szükség szerint jobboldalivá váló polgár és a
szükségszerűen szocialistává fejlődő baloldaliság között a baloldali polgár
intellektuális magáramaradottságára. Helyzete némiképp emlékeztet a hajdani
felvilágosodott francia arisztokratákéra, akik idegenek maradtak a forradalom
tüzétől, és még idegenebbül éltek tovább a restauráció jeges dermedtségében,
előkelő idegenként őrizvén Voltaire-ék
forradalmat előkészítő, de forradalomig nem jutó eszmevilágát, és végül mégis
gyanús alakokként élték szellemi magányukat. Laczkó ráadásul megérte a
felszabadulást, amelynek éveiben tisztelt idegenként mégis hozzátehetett még
valamit a nem jelentéktelen életműhöz.
Egy ünnepelt kolozsvári színésznő —
Laczkó Aranka — törvénytelen fia volt. Gyermekkora a színház világában,
színfalak mögött, öltözőkben telt, művelt, irodalomért lelkesedő emberek
körében. Izgatott érdeklődése és kitűnő nyelvérzéke hamar kitűnt. Útja a
nyelvészet felé vezetett. Érettségi után előbb a kitűnő tudósképző Eötvös
Kollégium tagjaként kezdi egyetemi tanulmányait, majd sikerül Párizsba jutnia,
ott végzi el tanulmányait. Franciául ugyanolyan tökéletesen tud, mint
anyanyelvén, de többé-kevésbé jártas a legtöbb európai nyelvben, latinul is
folyékonyan beszél. És bár ifjúkorában elragadja a szimbolizmusból éppen
szecesszióba hajló költészet, maga is ilyen jellegű versekkel kezdi, de az igazi
nagy, egész életét betöltő irodalmi élménye:
Flaubert. Az ő lelkiismeretes
adatszerűsége, szinte leltározó világábrázolása, öngyötrően választékos stílusa,
hangjának látszólagos személytelensége mindvégig művészi eszménye marad.
Hazatérte után gimnáziumi tanár lett, nagyon lelkiismeretes pedagógus, aki
tantárgya iránt izgalmat tudott ébreszteni tanítványaiban; idővel
iskolaigazgató. Közismerten haladó, a Habsburg-világgal szemben kritikusan
baloldali ellenzék. A tanácsköztársaság idején egyetemi tanárnak nevezik ki. Ezt
az ellenforradalom soha nem bocsátja meg neki, fegyelmi úton megfosztják
állásától, még a középiskolai tanítástól is eltiltják. Ez időre azonban már
tekintélyes író, akit a polgári lapok szívesen látnak vezető munkatársul, olykor
könyvkiadó vállalatok hívják irodalmi vezetőnek. Ennek is, annak is elsőrangú,
mert rendkívül képzett szakember és nagyon lelkiismeretes munkaerő. Ez a
lelkiismeretesség irodalmi műveire is jellemző: híven követi a Flaubert mutatta
szellemi utat.
Verseskötettel kezdi, később is ír még egy regényes múltban
játszódó elbeszélő költeményt. Ezekkel a hazai szecesszió jellegzetes költői
közé tartoznék, de életművében a költészet csak kirándulás. A Nyugat fedezi fel
benne a legjobbakkal azonos színvonalú novellistát. Ebben a műfajban Maupassant
az eszményképe, a fegyelmezetten zárt drámaiság (persze ne feledjük:
Maupassant is Flaubert-tanítvány
volt). Bármely novelláját a műfaj iskolapéldájául tekinthetnénk, néhány pedig
ezek közt a műfaj legmagasabb színvonalát jelenti irodalmunkban (A porosz levél,
Madame de Rothe halála, William Blackbirth lelke).
Mint regényíró is
nemzedéke jelentékeny alakjai közé tartozik. Lassan írt, még önéletrajzi
regényeihez is könyvtárnyi forrásmunkát olvasott át, hogy a felidézett éveket
történetírói hitelességgel és részletességgel, a lehető legszabatosabban
ábrázolja. Az egyik főtémája saját életútja: hogyan fejlődik a kolozsvári
törvénytelen származású fiú tudóssá és írásművésszé. De úgy írja az
önéletrajzot, mintha nem magáról volna szó: harmadik személyben. Lányi Dénesnek
hívják a regény-hőst, az alteregót, akinek gyermekkorát Noémi fia című
regényében mondja el, diákéveit a Királyhágóban, felnőtt ifjúságát a
forradalmakig a Szent Iván tüzében. Ez utóbbiból derül ki a baloldali polgári
értelmiségi értetlensége és szkepszise a bukott forradalmak iránt. Lányi Dénes
alakja és útja típussá szélesedik.
Nem kevésbé jelentékenyek történelmi
regényei, amelyekben sikeresen tudja végigvinni a nyelvi archaizálást is.
Legjobb regényében, a Német maszlag, török áfiumban a költő Zrínyi Miklós
alakját és korát idézi. Lélektanilag is kitűnő emberábrázolás, stilisztikailag
pedig egészen csodálatos tudással és beleélő készséggel megvalósított felidézése
a XVII. század magyar nyelvének. Hasonló teljesítmény végső nagy műve, a
Rákóczi, amely már a felszabadulás után készült, s habár töredék maradt, így is
nagyarányú lélektani megközelítése a vezérlő fejedelemnek és a Rákóczi-kor
társadalmának; kitűnően érzékelteti itt is a XVIII. század legelejének beszélt
nyelvét.
LUCIEN BEZARD HISTÓRIÁJA Egyetemi óravég zsibbasztó dermedtségébe hetykén
csilingelt bele a villanyos-csengő. |
De az író Laczkó mellett sohase szabad és nem is lehet megfeledkezni a
tudósról. Nyelvtudományi tanulmányai, nyelvművelő cikkei és rádióelőadásai
ugyanúgy hozzátartoznak életművéhez, mint híresen lelkiismeretes műfordításai,
amelyekkel francia remekműveket tolmácsolt.
És külön helyet foglalnak el
Laczkó Géza változatos műfajú műveinek sorában azok a kis esszék, amelyeket az
egykori Kultúra Könyvkiadó életrajzsorozatának kis kötetei elé írt. Ezt a
sorozatot ő szerkesztette: nagy írók tanulmányai voltak nagy írókról vagy nagy
történelmi alakokról. Kitűnő, igen hasznos és nagyon érdekes sorozat volt. És
valamennyi kis kötet elején mint bevezető olvasható Laczkó Géza csillogó
stílusban megírt, mindig nagyon eredeti gondolatokat felvető elmélkedése nem a
szerzőről, hanem arról az alakról, akiről a szerző szól. Talán ezek a rövid
írások a legeslegjobb művei; egyesül bennük Laczkó Géza tudós tájékozottsága,
emberábrázoló képessége, fegyelmezetten bravúros stílusa, s mindemellett lírája
is: saját alanyi viszonya a felidézett alakon keresztül a világ jelenségeihez.
Tudásának határtalanságát és egyéni érzelemvilágát az olvasó jobban megérti
belőlük, mint személytelen önéletrajzából. Az ismeretterjesztés és a vallomás
egysége ilyen mértékben és ilyen stiláris színvonalon talán egész irodalmunkban
nem valósul meg ezen kívül ilyen izgalmat keltő érdekességgel. Lehetséges, hogy
főművének tekintenők, ha egyszer ezek a kis esszék végre egységes kötetbe
gyűjtve jelennének meg.
Kétségtelen: nem a nagyközönség írója, még
legkitűnőbb novellái is a művelt, az irodalmi árnyalatokat érzékelő és értékelő
kisközösségnek adnak igazi művészi gyönyörűséget. Nincs meg benne az igazi nagy
elbeszélők sodró lendülete. Történelmi regényei a szélesebb olvasóközönség
számára kifejezetten nehéz olvasmányok, olykor valósággal nyelvészeti műveltség
kell igazi élvezetükhöz. Értekező prózája, különösen azok a kis esszék
élvezetesebb irodalmi olvasmányok, mint szépirodalmi művei. Igazi intellektuális
író. De léte, illetve jelenléte irodalmunkban olyan színvonalat képvisel, amely
rangban mégis a Nyugat-nemzedék legjobbjainak körébe sorolja, és nélküle nem is
lehet megrajzolni a nagy nemzedéknek teljes szellemi arculatát
Hegedűs Géza
copyright ©
László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu