Roger Martin Du Gard (1881 - 1953)

Roger Martin du Gard emlékiratai elárulják, hogy az író még diákkorában elkötelezte magát az irodalomnak, már az iskolapadban arról ábrándozott, hogy - ha felnő - megírja az új Háború és béké-t. Ifjúkori álma teljesült, élete főművét, A Thibault család-ot a kritika valóban századunk Háború és bekéjének tartja. Martin du Gard egész írói munkásságát betöltötte ennek az ifjúkori fogadalomnak a beváltása. Ezért is tekinthető Roger Martin du Gard egykönyvű írónak, hiszen A Thibault család monumentális építménye mellett elhalványodnak korábbi munkái, amelyek tulajdonképpen mind csak bevezetők, vázlatok, a nagy korregény formába öntésének első kísérletei. Pedig Martin du Gard-nak ezek A Thibault család-ot előkészítő vagy a nagyregény árnyékában született írásai a maguk műfajában önmagukban is kitűnő alkotások, amelyek az életművet betetőző családregény nélkül is előkelő helyet biztosítanának szerzőjüknek a francia irodalom huszadik századi ranglistáján. Maupassant óta nem akadt író, aki olyan erővel merte volna megfesteni a francia vidék képét, mint Roger Martin du Gard a Vén Európá-ban. Az Afrikai vallomás Martin du Gard egyetlen elbeszélése, de nincs olyan számottevő huszadik századi francia novella-antológia, amelynek ez az elbeszélés ne lenne egyik ékessége. Leleu apó testamentuma, Roger Martin du Gard három-felvonásos parasztkomédiája ma is repertoárdarabja a franciák Nemzeti Színházának, a Comédie-Francaise-nak. 1913 novemberében jelent meg az Egy lélek története. A kiadás előzményei elég érdekesek ahhoz, hogy érdemes legyen felidézni e különös formájú, párbeszédben írt regény megjelenéséhez vezető út történetét.
Roger Martin du Gard, néhány sikertelen írói próbálkozás után - az elvetélt kísérletek a tűzbe kerültek, vagy szekrénye fenekére süllyesztette őket -, 1909-ben saját költségén megjelentette Devenir! (Lenni valamivé!) című regényét. Könyve nem aratott sikert, de az író barátai buzdításából erőt merített a további munkához. Az egy évvel később kiadott újabb regénye, a L'Une de Nous ... (Egy asszony közülünk...), már egyáltalában nem talált olvasókra, s a maga költségén kinyomatott könyv egyetlen példányát sem sikerült eladni. Ezt a regényét Roger Martin du Gard később meg is tagadta, a fellelhető példányokat zúzdába küldette, s ez a munkája összegyűjtött műveinek gyűjteményes kiadásában sem szerepel. Az irodalomtörténészek szerencséjére a könyvtárak köteles példányai nem semmisültek meg, s így igazolhatjuk, hogy sem a közönség, sem Martin du Gard nem tévedett e regény megítélésében.
Az újabb balsiker sem törte le Roger Martin du Gard-t. Annál kevésbé, mivel ígéretet kapott egy jónevű kiadótól, Grasset-től, hogy vállalja következő regénye kiadását. De a nagy terjedelmű, szokatlan formájú, csupa párbeszédben írt regény láttán a kiadó megrémült, és arra kérte Roger Martin du Gard-t, hogy mondjon le az Egy lélek történeté-nek a megjelentetéséről. Hiszen amúgy sem találnak olvasót, vélte, akit érdekelnének a regény ideológiai fejtegetései a vallásról, a lélek halhatatlanságáról, a materializmus igazságáról.

Az Egy lélek története végül is a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy nem került a fiók mélyére, a többi ki nem adott kézirat, mellé. Roger Martin du Gard-t jó sorsa újra összehozta egy volt osztálytársával, Gaston Gallimard-ral, aki a Nouvelle Revue Franqaise folyóirat körül tömörülő író barátai segítségével éppen akkor létesítette később híressé vált könyvkjadóvállalatát. Gallimard hajlandónak mutatkozott arra, hogy elolvastatja Martin du Gard kéziratát néhány író barátjával, s ha azoknak tetszik, ki is adja a könyvet, így került az Egy lélek története André Gide-hez. Három nap múlva Gide ezt táviratozta Gallimard-nak: „Habozás nélkül kiadni." Következett egy részletesebb levél: „Úgy fogadtam ezt a kéziratot, mint valami balesetet, s vonakodva fogtam olvasásához; de az első lapoknál láttam ... stb. ... Ki ez a Martin du Gard, akiről sohasem beszélt nekem?" S levelét így fejezte be: „Lehet, hogy nem művész, aki írta, de legény a talpán."
Így jelent meg az Egy lélek története, s a regény sikerének hatására az N. R. F. írói be is fogadták maguk közé Roger Mariin du Gard-t. Ez az írógárda nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megmenti a francia irodalmat az unalmas akademizmussá fajult naturalizmus-tól és a szórakoztató ipar veszélyes anyagi csábításaitól. Az N, R. F. írói felismerték, hogy a századfordulóval nemcsak új század kezdődött, de a történeti fejlődés is korszakhatárhoz érkezett.
A valóság megismerésének igényét írta zászlajára ez az írói csoportosulás annak ellenére, hogy többségükben szakítottak a tizenkilencedik századi kritikai realizmussal, és esztétikájukat éppen a realista tradíciókkal szemben dolgozták ki. Kétségtelen érdemük, hogy bátran elindultak sötét, ismeretlen területek felfedezésére, s ha el is tévedtek a huszadik század labirintusában, vizsgálódásaik, részletkutatásaik, tapasztalataik eredményeit jelentős művészi alkotásokban foglalták össze, s e részletigazságokat felvillantó művek összességéből az utókor mégis megismerheti ezt a háborúkkal, társadalmi válsággal, forradalmakkal terhes korszakot.
Roger Martin du Gard két hatalmas regényében, az Egy lélek történeté-ben és A Thibault család-ban a századforduló nagy társadalmi és világnézeti válságának a bemutatására, elemző vizsgálatára vállalkozik. Az Egy lélek történeté-ben a válság eredetéhez, világnézeti gyökereihez próbál leásni, A Thibault család-ban pedig a régi világ összeomlásának végső fejezeteit jeleníti meg széles, átfogó történelmi freskóban.
Az Egy lélek története Jean Barois életregénye, világnézeti fejlődésének története a katolicizmustól az ateizmusig, s a vallástalanságtól vissza az ifjúkor hitéhez. Tulajdonképpen történelmi regény: középpontjában a századforduló francia történelmének egy jelentős politikai csatája áll, a Dreyfus-per körüli küzdelem.
A Thibault család 1936-ban megjelent hetedik kötete, a L'Été 1914 [1914 nyara] kitágítja, európai összefüggésekbe ágyazza az előző kötetek társadalomrajzát, magasrendű művészi egységbe fogja az egyéni életutakat meg a kortörténetet, ennek is része van abban, hogy az 1940-es Epilogue [Epilógus] címlapján már egy Nobel-díjas író neve díszeleghet. A század egyik legszélesebb hömpölygésű regénye a katolikus Thibault-k és a protestáns Fontaninek sorsában megmutatja a háború előtti évek francia polgárának minden létmódozatát. A legjellegzetesebbek: Jacques Thibault kezdettől fogva lázadóként szegül szembe az övéhez hasonló lelkialkatú és vérmérsékle-tű, ám szelvényvagdosásból élő, konzervatív apjával, Oscar Thibault-val, és hivatásos forradalmárrá válik; fivére, Antoine a tudomány elégtelenségét fölismerve és a polgári önelégültségtől megcsömörölve jut el családja megtagadásáig. Mindkettejüket egyforma részvétlenséggel tapossák el a háborús körülmények, tanúságot téve a történelem vak mindenhatóságáról. Tolsztoj-i igényű és zolai teljességű mű a Martin du Gard-é. Utolsó éveiben újabb nagylélegzetű regénybe kezdett, de nem fejezhette be, és már csak visszaemlékezéseit adta közre: Notes sur André Gide [Jegyzetek André Gide-ről]; Souvenirs autobiographiques ét littéraires (1955).

Mihályi Gábor

Vissza

copyright © László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu