Szomory Dezső
|
A
szecesszió-nak nevezett stílustörekvés a századfordulón és a század
elején kiutat keresett a kicsinyessé és szürkévé vált polgári világból, már
szembe is fordult a polgársággal, csak azt nem tudta, minek a nevében harcol, és
merrefelé vezet az út: polgárellenes polgári magatartás volt, antikapitalizmus
forradalom nélkül, elfutás valahonnét valahová, anélkül hogy pontosan tudnák, mi
elől menekülnek, és hová is lehet menekülni. Így azután a szecesszió jórészt
megmaradt a stilisztikai lázadásnál, az új szókötések és új mondathangulatok
keresésénél, a polgári élet megvetésénél, egy tulajdonképpen önmagával
meghasonlott polgári tudatnál. A szecesszió a századfordulón világjelenség,
hatása igen széles körű, a művészetek minden ágában jelentkezik. Az irodalmi
szecesszió burjánzó nyelvi törekvéseit nevezik stílromantikának.
Ennek a
szecessziónak, ennek a stílromantikának a mi irodalmunkban a legjellegzetesebb
alakja Szomory Dezső.
A pesti zsidó kispolgári világból kinőtt tehetséges
fiatalember már korán idegenkedik eleve adott környezetétől. Hívják, elragadják
a művészetek: költészet, zene. Muzsikusnak indul, a Zeneakadémia hallgatója,
Liszt Ferenc bűvöletében él. Később, aggastyán koráig a maga gyönyörűségére
orgonázik, és élete folyamán hosszú időkön át volt mellékesen zenekritikus. A
félig még kamasz ifjút Jászai Mari, a mindenkinél nagyobb tragika tünteti ki
szerelmével, ő találja ki számára a Szomory nevet is. 1890-ben - huszonegy éves
korában - be kellene vonulnia katonának, de retteg tőle, és Párizsba szökik.
Tizenhat évig él Franciaországban, ott érik magyar íróvá. Korábban nyomorog, de
azután Daudet írói és
Munkácsy Mihály művészi körébe kerül, újságoknak dolgozik, egy francia
novelláskötete is megjelenik. Ekkor még tart a
naturalizmus divatja,
és Szomory naturalista írónak indul: az élet apróságainak finom megfigyelője.
Lelkében, vágyaiban itthon él, de nem jöhet haza, mert körözött katonaszökevény.
Maga helyett cikkeit és novelláit küldi haza. Távolléte alatt két novelláskötete
is jelenik meg itthon, neve kezd ismert lenni az újakat kereső századfordulói
irodalomban. Csak ő maga nincs a hazájában. Holott egyre jobban gyötri a
honvágy, de nem a hazai polgári világhoz, ahonnét származik, hanem ahhoz a
magyar nemesi-udvari körhöz, amelyet megszépítve képzel el. Szomory Dezső egy
sohasem volt, emelkedett érzésvilágú, ünnepélyesen színes magyar
mágnás-mesevilágot formál ki képzeletében, ez az úri kör lelkesedik a
Habsburgokért, és ezek a mesebeli Habsburgok maguk is lelkesen szeretik a maguk
magyarjait. Ez az ábránd talál költői megfogalmazásra a Párizsban írt költői és
ünnepélyes színjátékban, a Mária Terézia udvaráról szóló A nagyasszonyban.
Ennek a drámának a költőisége elfeledteti, hogy rosszul szerkesztett, inkább
párbeszédes epika,
mint dráma;
sajátosan költői nyelvezete azt is elfeledteti, hogy jellemei elvont példázatok.
Itt szakít Szomory a naturalizmussal, itt jelenik meg a jellegzetes
Szomory-stílus. Erre a nyelvezetre erősen hatott
Bródy is, de a régi magyar irodalom
is, és a modern francia stílustörekvések is. A maga sajátos vegyességében
jellegzetesen szecessziós mű, de a barokk idők hangulatát idézi. S minthogy a
Habsburgok dicsőségéről szólt, a szerző kegyelmet kapott, hazajöhetett, művét
sikerrel bemutatták, és ettől kezdve jó három évtizeden át Szomory ünnepelt
prózaíró és színpadi szerző volt.
A vérbaj A napokban egy igen finom és elegáns vacsorán voltam. Mindenki égett a
vágytól, hogy a vérbajról beszéljen. Mert Ehrlich tanár világmegváltó
találmánya óta, a vérbaj a legvonzóbb s legkecsesebb társalgási téma. A
legjobb családok kedvenc eszmecseréje az arzenobenzol. Die Mondscheinsonata.
|
Hegedűs Géza
copyright ©
László Zoltán 2011
e-mail: Literatura.hu