Antik görög dráma és színház

Alapja:
A Dionüszosz (bor, mámor, termékenység istene) tiszteletére előadott kardalok, dithüramboszok. A kórus az isten tetteit adta elő.

A drámává válás folyamata:

1.) Arion (i.e. 600 körül)
50 tagú szatüroszokból (félig ember, félig állat) álló kart (+ karvezetőt) léptetett fel a színházban. Dialógus létrejötte.

2.) Theszpisz (i.e. VI.sz. körül)
A kórus emberekből, karvezetőből és 1 színészből állt. A színész feladata a kórus által mondottak értelmezése, a közbevetés azaz az epeiszodion volt.
Theszpisz kordéja:
1. Az a szekér, amely Dionüszosz szobrát vitte a színházba
2. Az a szekér, amely a színészeket vitte a színházba

3.) Aiszkhülosz (i.e. V.sz.)
Kar, karvezető és 2 színész

4.) Szophoklész
Kar, karvezető és 3 színész
A drámai konfliktus hordozója a szereplők egymás közti párbeszéde, az epeiszodion. A kórus feladata, hogy értelmezze a szereplők cselekedeteit.

A tragédia meghatározása Arisztotelész szerint:
“A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása.”

komoly:
A tragikus hősöknek a köznapi mértéket meghaladó hősöknek kell lenniük, hogy bukásuk kiválthassa a katarzist.

befejezett:
Befejezett az a mű, melynek van eleje, közepe és vége. Az eleje az a műnek, amely nem következik szükségszerűen valamiből, de ami után más következik. Közepe az a műnek, ami valamiből következik és utána más is áll. Vége az a műnek, ami valamiből következik, de utána nem áll más.

meghatározott terjedelem:
Amekkora terjedelmen belül bekövetkezik a szerencsésből a szerencsétlenbe történő fordulat, az a megfelelő terjedelme a tragédiának.

A hármas egység problémája:
Arisztotelész a görög dráma és színházi előadás sajátosságait megfigyelve szól a hely egységéről, érinti a cselekmény egységét azaz a történetnek kitérők, epizódok nélkül kell haladnia a végkifejlet felé, az idő egységéről csak annyit jegyez meg, hogy törekedni kell arra, hogy a dráma ideje és az előadás időtartama közelítsen egymáshoz (24 vagy 36 óra alatt játszódjon le a drámai cselekmény).
Arisztotelész megfigyeléseit a XVII. századi francia klasszicista drámaesztétika kanonizálta, azaz kötelező előírássá tette. A francia klasszicizmusban kezdődik a hármas egység problémája.

A görög dráma fénykora

Aiszkhülosz (i.e. 525–456):
90-ből 7 tragédiája maradt fenn; két színészt alkalmaz (párbeszéd a színészek között is); mondai tárgyú drámák.
1. Oltalomkereső
2. Perzsák
3. Leláncolt Prométheusz

4. Oreszteia (egyetlen görög trilógia, amely fennmaradt)
a. Agamemnón
b. Áldozatvivők
c. Eumeniszek

5. Heten Théba ellen

Szophoklész (i.e. 496–406)
123 tragédiából 7 maradt fenn (és egy szatírjáték töredéke)
1. Philoktétész
2. Trakhiszi nők
3. Elektra
4. Oidipusz király
5. Antigone
6. Aiász
7. Oidipusz Kolonoszban (utolsó drámája)

Euripidész (i.e. 480–406)
18 műve maradt fenn; a kar szerepe háttérbe szorul
1. Oresztész
2. Heléné
3. Bakkhánsnők
4. Alkésztisz
5. Elektra
6. Medeia
7. Ifigenia Auliszban
8. Trójai nők

Az Oresztész–Elektra témakört mindhárman feldolgozták.

A görög tragédia részei

(Arisztotelész nyomán)

1.) prológosz – a kar első bevonulását megelőző rész

2.) khorikon – kardal

3.) epeiszodion – két teljes kardal közötti rész (a szereplők beszélgetnek)

4.) exodosz – ami után már nincs teljes kardal (kivonulás)

A dráma szerkezete

1.) expozíció:
A szereplők, a helyszín, az időpont bemutatása; az alapvető konfliktus érzékeltetése.

2.) bonyodalom:
Teljes egészében feltárul a szereplők közötti konfliktusrendszer, a szereplők egymáshoz való viszonya, a képviselt eszmék és elvek mibenléte.

3.) tetőpont:
A konfliktus legteljesebb mértékben kibontakozik.

4.) krízis vagy válság:
Végérvényessé válik, hogy a tragikus összeütközés elkerülhetetlen; a szereplők ragaszkodnak az általuk képviselt erkölcsi, világnézeti stb. elvekhez.

5.) retardáció vagy késleltetés:
Váratlan lehetőség nyílik a konfliktus megoldására.

6.) katasztrófa vagy megoldás:
A konfliktus negatív irányba való eldöntése.

Vissza