I

I

Amennyiben oldalainkon nem találnál valamit,
használd a mellékelt keresőt:

IDILL: antik, görög-római műfaj, többnyire pásztorokról szóló mimosz, rövid, verses drámai életkép - Schiller meghatározása szerint idillnek minősül minden olyan irodalmi mű amely az eszményit valóságosként ábrázolja - idillikusság: esztétikai minőség, a szépség feszültségmentesen nyugodt, felszabadult derűs válfaja.

IDŐMÉRTÉKES VERSELÉS: a szótagok időtartamának váltakozásán alapuló versritmus. Az időmértékes verselésre olyan nyelvek alkalmasak amelyeknek hangrendszere világosan érzékelhető különbséget tesz a rövid és hosszú magánhangzók között, s amelyekben közepesen gyakoriak a mássalhangzó torlódások.

IGRIC: mulattató. A magyar irodalomban a középkori énekmondók neve.

ILLÚZIÓ: a valóság egyes tényeinek, fejlődésének hamis, idealizált felfogása - a művészetnek az érzéki megjelenítés törvényeiből adódó azon sajátossága, hogy ábrázolásai közvetlen élmény benyomását keltik - hamis álom mely az önbecsapás egyik formája

IMAGIZMUS: angol-amerikai avantgardista költészeti mozgalom a tízes-húszas években, alkotásaira a felfokozott képszerűség illetve a képszerűség központi rendező elvként való használata jellemző, fő képviselője Ezra Pound

IMPASSIBILITÉ: érzéketlenség - a parnasszizmus elve, mely szerint az írónak hűvös, szenvtelen tárgyilagossággal kell bemutatnia alakjait -

IMPRESSZIONIZMUS: a múlt század harmadik harmadában létrejött stílusirányzat mely a pillanatnyiság illúzióját akarta kelteni, a pillanatnyi lelkiállapotok, benyomások rögzítésére törekedett - a képzőművészetben csodálatos és egyedülálló alkotások születtek az impresszionizmus jegyében.

Oscar Wilde: Impression du matin

A kékes-arany éji Themze
bús szürke leplét veszi fel:
okker-sárga szénát cipel
egy bárka: hűsen permetez le

a sárga köd a hidak ormán,
a ház kontúrja szétfolyó,
úgy leng, mint egy szappangolyó
Szent Pál kupolája mogorván.

Már az élet zaja rikoltoz;
rázkódnak a parasztkocsik:
egy kis madárka dalol itt
a napban és fényt és mosolyt hoz.

És míg a napsugár cikáz ránk,
egy sápadt nő bújik elő,
az ajka láng, a szíve kő,
fakó haján remeg a gázláng.

( Kosztolányi Dezső fordítása )

A kifejezést először egy Leroy nevű újságíró használta gúnyos értelemben az 1874 májusában Nadar fényképész műtermében kiállító festőművészek ( Monet, Renoir, Pissarro, Cézanne, Degas ) képeinek a megjelölésére. Ezek a festők a pillanatnyiság illúzióját akarták kelteni oly módon, hogy a kis színfoltok vibráló tónusaiból a néző szemében szülessen meg a kép. A szobrászatban Rodin is a mozgás és a lét pillanatnyiságát érzékeltette naturális hűséggel, a felületek fény-árnyék hatásokra törekvő megmunkálásával. A zenében Debussy, Ravel a hangok és akkordok festőiségét állította előtérbe a dallam rovására. Az irodalomban az impresszionizmus igazi területe a líra és a leíró próza. Legjellemzőbb stíluseszközei között, ott találjuk az eddig nem ismert színekben pompázó, sokszor szinte varázslatos képeket, a szóképek közül a metaforát, a megszemélyesítést és a legkülönbözőbb érzéki benyomásokat összeolvasztó szinesztéziát Kedveli továbbá a benyomásokat jól érzékeltető névszókat ( a főnevet és melléknevet ), a sajátos szerepű értelmezőket, a hiányos mondatokat, mindazt, amit az ún. nominális stílus magában foglal. Szívesen él a nyelv zeneiségével is. Legismertebb képviselői: Proust, Wilde, Rilke, Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula.

( Impresszionizmus a képzőművészetben )

INDIVIDUALIZMUS: Életszemlélet, amely az egyént a társadalom fölé helyezi, valóságosnak és lényegesnek egyedül vagy elsősorban az egyén érdekeit tartja. Elméleti alapja az a felfogás, amely szerint a személyiség a társadalomban autonóm és abszolút jogokkal rendelkezik. A polgári teoretikusok többsége azt vallja, hogy az individualizmus az örök emberi természet sajátja. Az egyént a közösséggel szembehelyező, a társadalmi érdeket a magánérdeknek alárendelő elv a magántulajdon keletkezésével és a társadalom osztályokra szakadásával alakult ki. Legteljesebben Stirner filozófiájában és Nietzsche bölcseletében jut kifejezésre.

INVERZIÓ: megfordítás. Stilisztikai és nyelvelméleti fogalom. Leginkább a természetes szórendhez viszonyított szórendi cserét jelent. A magyar irodalomban sokan alkalmazzák de, igen jellemző eszköz Krúdy Gyula prózájában és Ady Endre költészetében.

INVOKÁCIÓ: felhívás, segítségül hívás. Az eposz egyik kelléke. A költő a mű első soraiban az isteneket vagy az isteni eredetű múzsát hívja segítségül, hogy tárgya nagyságához méltón énekelhessen. A keresztény szellemű eposzok Isten vagy Szűz Máris segítségét kérik.

IRÁNYREGÉNY: Regénytípus, amelynek írója valamilyen közvetlen politikai-társadalmi célt tűz ki maga elé regénye megírásakor. A választott értékrendet vagy művelődési célt úgy fogalmazza meg, hogy a mű tartalmi időtállósága legtöbbször hiányt szenved. Társadalmi látásmód, határozott állásfoglalás, agitatív szándék, politikai elkötelezettség jellemzi. A 19. századi realizmus késői szakaszában jelent meg.

IRÓNIA: Egy sajátos nézőpontnak, a bírálatnak jellegzetes, finom módszere. Dicséretbe burkolja a negatív vélekedést, de oly módon, hogy valamely nyelvi elem, illetve szövegösszefüggés utal a fordított jelentésre. Gyakran él a túlzással is, így összefonódhat a gúnnyal.

ISMÉTLÉS: Egyike a legáltalánosabb művészetelméleti fogalmaknak, hiszen az ismétlődés az ember számára egzisztenciális jelentőségű. Alig van nélküle stíluseszköz, a jelfunkciónak, nyelvhasználatnak is alapja, szöveg és versszervező erő. Szorosabb értelemben: alakzat, amely minden nyelvi szinten érvényesül, az alaki erősítés eszköze, s a közlésegység hangalakjának vagy variációjának kettőzését, illetve többszörözését jelenti.

Vissza