Aeneas

AENEAS

Messze-messze, szemben az italiai partokkal, állt régen egy város, Karthago, tyrusi gyarmatosok alapították. Az egész földkerekségen ezt a várost szerette a legjobban Juno, még szülőföldjénél, Samos szigeténél is többre becsülte. Itt tartotta fegyvereit és díszes szekerét, s már az ősidőkben azt a tervet melengette szívében, hogy ha a Végzet megengedi, ez a város legyen úrrá a nemzetek felett. De meghallotta, hogy trójai vérből hatalmas új nép fog születni, mely felforgatja majd egykor a tyrusi várakat : így görgetik a sorsot a Végzet istennői, a Parcák. Ettől félt az istennő, meg aztán a régi háborúról sem feledkezett meg, amelyet kedves görögjeiért viselt Trója előtt, s nem hullottak ki emlékezetéből a korábbi sérelmek sem, melyekért az egész trójai népet meggyűlölte, kivált Paris ítélete, mely semmibe vette - Venus szépségével szemben - az ő alakját, s az a megbecsülés, amelyben egykor Ganymedest részesítette az ő rovására Juppiter. Ezért a maroknyi trójait, akiket meghagyott a görögök fegyvere, most ő akadályozta meg sokáig abban, hogy eljussanak Latiumba. Sok évig kellett bolyonganiok. Már-már azt hitték, hogy útjuk végéhez közelednek. Szicília szigete is csaknem eltűnt már a szemhatárról, boldogan feszítették vitorláikat a szélnek és a hajók ércorrával szelték a tenger habjait. De Juno észrevette őket és szívében olthatatlan gyűlölettel így szólt magában : - Hát nekem kell engednem? Hát tiltja a Végzet, hogy távol tartsam a trójaiak királyát Italiától? Pallas Athéné felgyújtotta a görög hajókat az egyetlen Aias bűne miatt, de én, az istenek királynéja, Juppiter nővére és hitvese egy személyben, annyi éve küzdök hiába a trójaiakkal. Ki fogja, ezt látva, imádni már Juno isteni hatalmát, vagy térdet hajtva ki fog áldozatot hozni oltáraimra? Égő haragjában felkereste Aeolus királyt, ki hatalmas barlangjában tartotta féken a szeleket. - Aeolus - szólította meg könyörögve a szelek királyát Juno -, neked adott arra hatalmat Juppiter, hogy elcsitítsd és hogy felkavard a hullámokat. A Tyrrheni-tengeren az én ellenségeim hajóznak: magát Iliumot, a legyőzött isteneket, Trója Penateseit viszik át Italiába. Önts erőt a szelekbe, merítsd víz alá a hajókat, üss szét a hajósok között és szórd szét testeiket a tengeren. Kétszer hét szépséges nympha áll a szolgálatomban, a legszebb valamennyi között Deiópeia: őt adom neked jutalmul, hogy feleséged legyen örök időkre és szép gyermekekkel ajándékozzon meg téged. Juppiter hitvesének a kívánsága parancs volt Aeolus számára. Szigonya végét belevágta a hegy oldalába; ahol nyílás támadt, csapatostul rontottak ki a barlang mélyéről a szelek, neki a tengernek, Eurus, Notus és a zivataros Africus egyszerre, és hatalmas hullámokat gördítettek a partok felé. A férfiak hangos kiabálása összevegyült az evezők nyikorgásával. A felhők hirtelen elrejtették az eget a trójaiak szeme elől; fekete éjszaka feküdt a tengerre. Megdördültek az ég sarkai, sűrűn villámlott és minden a halál jelenlétével fenyegetett. Megdermedtek Aeneas tagjai s két tenyerét a csillagok felé emelve így kiáltott: - Háromszor boldogok, akik Trója falai alatt a harcban eshettek el ! Alighogy kimondta, zúgó északi szél vágott elölről a vitorlába, a hullámokat a csillagokig emelte, az evezők összeroppantak, a hajó megingott és oldalával fordult a haboknak, a vízár meredek hegy gyanánt tornyosodott fel. Az egyik hajót, amelyen a hűséges Orontes volt a lyciai szövetségesekkel, Aeneas szeme láttára kapta hátba egy hatalmas vízár: a kormányos kibukott és fejjel előre zuhant a tengerbe, a hajót háromszor forgatta meg egy helyben a hullámzás, míg elnyelte az örvénylő forgatag. Itt-ott feltűnt még az áradatban egy-egy úszó ember, fegyverek, deszkák és a szétszóródott trójai kincsek. De már Ilioneus erős hajóját, a hős Achatesét, Abasét és az ősz Aletesét is kikezdte a vihar, hasadékaikon keresztülszivárgott a víz. Közben észrevette Neptunus a vihart s kiemelte fejét a habokból, hogy körülnézzen. Szétszóródva látta Aeneas hajóhadát, a trójaiak közül sokat elborítottak már a hullámok: tudta a tenger istene, hogy Juno haragja okozta mindezt. - Hát már ennyire elbíztátok magatokat, hogy az ég és a föld nyugalmát az én megkérdezésem nélkül merészelitek megháborítani? - ripakodott rá a szelekre. - Ellátnám a bajotokat, ha nem volna sürgősebb, hogy a felzaklatott hullámokat lecsendesítsem. De máskor nem viszitek majd el ilyen könnyen. Most szedjétek a lábatokat és mondjátok meg a gazdátoknak: nem neki jutott a tenger birodalma meg a háromágú szigony osztályrészül, de nekem. Így- szólt, de kimondott szónál is gyorsabban megszelídítette a dagadó tengert, szétszórta a fellegeket és visszahozta a ragyogó napot. Cymothoe, Nereus leánya, és Triton segítik le az éles szirtekről a hajókat, maga Neptunus is a szigonnyal, és utat nyit a hatalmas homokzátonyok között s kocsijának könnyű kerekeivel siklik tova a habok tetején. Aeneas és társai kimerülten keresték a legközelebbi partot, és Libya tájaira vetődtek. Egy védett öbölbe futottak be, melynek szomszédságában a nymphák édesvizű forrásokat rejtő barlangja nyílt. Hét hajó gyűlt ide mindössze; vágyódtak már nagyon a szárazföld után a trójaiak, kiszálltak a partra és kimerülten hevertek le a homokba. Achates első gondja volt, hogy tüzet csiholjon. Fáradtak voltak ugyan mind, de azért kihozták a megmaradt gabonát a hajókból, ki a kézimalmot is és az elázott szemeket megszárogatták, majd az őrléshez fogtak. Ezalatt Aeneas felhágott az egyik sziklacsúcsra és onnét nézett szét, a tenger színét fürkészve, hogy nem pillantja-e meg valahol a hiányzó trójai hajókat. De hajó nem mutatkozott a szemhatáron, csak három szarvast pillantott meg a parton, s a három szarvas mögött egész csorda legelészett a völgyben. Űzőbe vette Aeneas a csordát és nem nyugodott addig, amíg nyilaival le nem terített hét szarvast, a hajók számának megfelelően. Akkor aztán visszatért a kikötőbe és kiosztotta társai közt a zsákmányt. Töltött mindegyiknek a borból is, mellyel a trójai származású Acestes ajándékozta meg őket, amikor elindultak Szicíliából, és így vigasztalta őket: - Társaim, hiszen már láttunk azelőtt is nehéz időket, szenvedtetek el már súlyosabb bajokat is, majd csak meghozza ennek is a végét az isten. Szedjétek össze bátorságtokat: egyszer talán még erre is szívesen fogtok visszaemlékezni. Annyi nehéz kalandon át Latium felé törekszünk, ahol hazát jelölt ki számunkra a Végzet: isteni rendelés, hogy ott szülessen újjá Trója. Míg így beszélt, saját fájdalmát elnyomta és derűs arcot igyekezett mutatni társainak. Azok hozzáláttak a szarvasok elkészítéséhez, majd ettek és ittak s miután éhségüket elverték, hiányzó társaikat emlegették. Azt sem tudták, élnek-e, halnak-e, kivált Aeneas siratta Orontest, Amycust, Lycust, Gyast és Cloantbust. Juppiter is lenézett az égből s végighordozva a földkerekségen, Libyára vetette tekintetét. Könnyes szemmel lépett hozzá Venus és megszólította: - Hatalmas Juppiter, mit vétett ellened az én fiam, Aeneas, mit vétettek a trójaiak, hogy Italia miatt az egész földkerekség van elzárva előlük? Hiszen te magad ígérted, hogy a római nép fog származni tőlük, mely az egész világot fogja törvényei alatt tartani - mi térithetett el ettől, atyám? Pedig én evvel vigasztaltam magamat Trója pusztulásáért, s most ilyen sorsra jutnak ők is. Bezzeg Antenornak sikerült a görögök elől megmenekülve partot érni az illyr öbölben, megalapíthatta Pataviumot s most békében élhet, míg Aeneas, aki tőled magadtól származik, ki van szolgáltatva az egy Juno haragjának s nem juthat el Italiába. Hát ez a jámborság jutalma, így adod meg nekünk a hatalmat, amelyet ígértél ! Rámosolygott az emberek és az istenek atyja a viharos eget felderítő tekintettel s csókkal érintette leánya ajkát. - Ne félj, Cytherea - nyugtatta meg -, nem változott a tiéid végzete. - És feltárta az istennő előtt a jövőt: a harcokat, amelyek Aeneasra Italiában várnak, Aeneas fiának, Ascanius-Iulusnak alba-longai városépítését, majd utódjának, Romulusnak a városalapítását és Rómának az egész világot lenyűgöző nagyságát. Aeneas utódja lesz, az Iulustól származó gens Juliának tagja az az Octavianus, akinek uralkodása meghozza a várva várt békét. E béke záloga, hogy a római történelem küszöbén testvérvért ontó Romulus megbékél Remusszal és jele a földön, hogy a Janus-templom ajtaja bezárul... Küldte is már Juppiter Mercuriust, hogy készítse elő Dido királynőnél Aeneas érkezését, nehogy zárt ajtókra találjanak a menekülő trójaiak Karthagóban. A kegyes Aeneas, gondban átvirrasztott éjszaka után, elhatározta, hogy hajnalra kelvén, kitapasztalja, emberek vagy vadak lakják-e a vidéket, ahová a vihar vetette őket. A hajókat a parti fák sűrűjébe rejtette; csak a hű Achatest vette maga mellé kísérőül. Az erdő közepén anyja jelent meg Aeneas előtt, de vadászó leánynak öltözve: vállán íj függött, haját a szél lebegtette, meztelen térde fölött csomóra volt kötve lenge ruhája. - Mondjátok meg, ifjak - szólította meg őket -, nem találkoztatok-e itt a vadkan nyomát űző nővéreimmel ? - Hírét sem hallottam nővéreidnek - felelte Aeneas - s azt sem tudom, téged minek nevezzelek? Istennőnek mutat tekinteted s hangod, Phoebus nővérének, vagy valamelyik nymphának. Légy boldog és segíts a mi bajunkon, bárki is vagy, mondd meg legalább, hogy hol vagyunk, mert ismeretlenül bolyongunk itt, ahová a vihar sodort. Oltárodon fogunk majd hálaáldozatot bemutatni. De ezt már elhárította magától Venus : - Nem vagyok méltó ilyen tiszteletre : a tyrusi lányok szokása az, hogy tegezt viselnek és magas bíbor sarut kötnek a lábukra. - Aztán készségesen felelt Aeneas kérdéseire : phoeniciai gyarmatváros ez, pún királyság, melyen a Tyrusból testvére elől elmenekült Dido királynő uralkodik. A királynő menekülését is elbeszélte: Sychaeus volt Dido férje, nem volt senki, kinek több földje lett volna Phoeniciában, de a király Pygmalion volt, Dido fivére. Ez, nem törődve nővére szerelmével, kapzsiságból orvul megölte Sychaeust, s még titkolta is gaztettét mindaddig, amíg a szerencsétlen nőnek álmában meg nem jelent férje árnyéka, hogy felfedje halála titkát s Didót is gyors menekülésre szólítsa fel. Sokan voltak, akik gyűlölték Pygmaliont, vagy akiknek okuk volt félni a zsarnoktól: ezek Didóhoz csatlakoztak, megrakták kincsekkel a hajókat. - Sychaeus, a halottak mindentudásával, rejtett kincsekre is figyelmeztette hitvesét -, végül is Libyába érkeztek, ahol földet vásároltak. Hiarbas, Libya királya el akarta ugyan űzni előbb a jövevényeket, de mikor Dido kincseiért csupán annyi földet kért cserébe, amennyit egyetlen bika bőrével lehet körülkeríteni, hogy kipihenjék az út fáradalmait : szívesen belement a vásárba. Arra nem gondolt, hogy a phoeniciaiak szíjakra hasítják a bika bőrét s így hatalmas területet tudnak vele körülkeríteni. Már épül is rajta az új város: Karthago. Csak ezek után kérdezte meg, mindentudását leplezve az istennő : - Hát ti kik vagytok, honnan jöttök és hová igyekeztek? És felelt Aeneas : - Trójából jövünk, ha ugyan hallottad hírét e régi városnak : én vagyok Aeneas, az ellenség kezéből kimentett isteneket hozom magammal, Italiában keresek új hazát. Húsz hajóval szálltam tengerre, anyám, ki istennő, mutatta az utat, s alig hét hajóm menekült ki a viharból. Most ismeretlenül járom Afrika pusztáit: Európa és Ázsia egyaránt kivetett magából. Nem hagyta tovább panaszkodni Venus. - Bárki vagy - szólt közbe -, nem hiszem, hogy az égiek gyűlölete kísért volna ide, a púnok városába. Folytasd csak utadat a királynő küszöbéig. Elveszett társaidat és hajóidat is visszakapod, mert nemhiába tanítottak engemet a madárjóslásra szüleim. Nézd csak e tizenkét fehér hattyút : sas vette üldözőbe őket, de már földet érnek, játékosan verdesnek szárnyukkal és énekszóba kezdenek. Így érnek vagy értek máris kikötőbe a hajók, csak menj tovább, amerre ez az út vezet. Szólt és sarkon fordult: akkor rózsaszínű fényben csillant meg a nyaka, s hajának ambrosiás fürtjei isteni illatot árasztottak, ruhája egyszerre a lábáig omlott s távozó léptei elárulták az istennőt. Mikor Aeneas felismerte anyját, elsuhanó alakja felé kiáltott: - Miért vagy te is kegyetlen hozzám, hogy fiadat annyiszor csalod meg káprázatokkal? Miért nem válthatunk szót egymással úgy, mint anya gyermekével? Sűrű köddel vette körül az istennő a két férfit, hogy útjukban senki se tartsa fel őket, maga pedig boldogan tért vissza paphusi szentélyébe. Útközben Aeneas megcsodálta a hatalmas építkezéseket s a serény munkások közé elegyedve - ő mindent láthatott, de őt magát a csodálatos ködfal mindenki elől eltakarta - felsóhajtott : - Ezek már boldogok, hiszen már városuk falai emelkednek. A város közepén, árnyékos berekben, állt már Juno temploma. Itt vigasztalódott meg először Aeneas, mikor a templom falain a trójai háború jeleneteit, s ezekben a saját alakját is felismerte. - Van-e még hely a világon - szólt Achateshez -, amely ne volna tele a mi szenvedéseink hírével? Ime itt van Priamus: itt is megadják hát a dicső tett jutalmát és van, aki megilletődött lélekkel ejt könnyeket a halandó sors felett. Ne félj már: a trójaiak híre neked is meghozza a menekülést. Még be sem telt a sok csodálatos látnivalóval Aeneas, mikor megjelent a templomban, nagy csapat ifjútól kísérve, a szépséges Dido és leült a trónszékbe, hogy törvényt lásson és kiossza az építkezés munkáját. Egyszer csak azt látja Aeneas, hogy nagy csődülettel körülvéve közelednek Antheus, Sergestus, Gloanthus és még több trójai, akiket már elveszettnek hitt, mikor a tengeren a sötét örvény elragadta őket szemei elől. Ő is, Achates is megrendülten nézték, első örömükben szerették volna megragadni megkerült társaik jobbját, de a szokatlan helyzet megzavarta őket. A ködfelhő védelme alatt maradtak és úgy lesték ki, hogy mi lett a sorsuk, mily parton hagyták hajóikat és mi járatban jöttek ide. Mindegyik hajó képviselve volt a küldöttségben: oltalomért könyörögni jöttek a templomba, a királynő elé. Ilioneus adta elő a kérést; az ő szavaiból tudta meg Aeneas is, hogy tőle elsodródott társainak hajóit Libya lakói nem engedik kikötni. De mikor a királynő meghallotta, hogy hajótörött trójaiak vannak a hajókon, akik Aeneas vezetésével Italia felé törekedtek, megígérte támogatását : - Vessétek ki a szívetekből a gondot, trójaiak. Imént alapított országom nehéz helyzete kényszerít arra, hogy a határokat gondosan őriztessem. De ki ne tudna Aeneas népéről és Trója városáról? Bárcsak királyotok is itt volna: megbízható embereim fogják felkutatni az egész partvidéket, hátha őt is valamerre ide vetette ki a vihar. Alighogy ezt kimondta, szétoszlott a ködfelhő Aeneas és Achates körül. Ott állt Aeneas, mindenki szeme láttára, arca és vállai istenekre emlékeztettek. A királynő felé fordult : - Itt van, akit kerestek - mondta váratlanul. - Én vagyok a trójai Aeneas, megmenekültem a libyai tenger habjaiból. Neked, ki egymagad könyörültél meg Trója kimondhatatlan szenvedésein s házadba és városodba fogadsz be minket, mindenünkből kifosztott földönfutókat, mi nem tudjuk meghálálni jóságodat. Az istenek adják meg méltó jutalmadat s bárhová szólítson a sors, tudni fogom, hogy mivel tartozom neked. - Aztán társaihoz lépett s egymás után ölelte meg őket. Dido már atyja házánál hallotta Aeneas hírét; most első meglepetéséből magához térve, szíves vendégszeretettel fogadta az isteni származású hőst fényes királyi lakában s társainak is küldött a hajókhoz húsz bikát, száz sertést és száz bárányt az anyajuhokkal. Aeneast nem hagyta nyugodni az apai szeretet. Achatest küldte le a hajókhoz Ascaniusért s Trója megmaradt kincseiből is felhozatott vele néhány, asszonyok kedvére való ragyogó darabot. Venus sem nyugodott, Cupidot rávette, hogy Ascanius alakját öltve magára jelenjék meg Dido lakomáján és titkon élessze fel a szerelem tüzét a királynőben Aeneas iránt. Örömmel engedelmeskedett anyjának Cupido, szárnyait levetette, míg Ascanius tagjaiba szelíd álmot öntött az istennő és gyöngéden vitte ölében a cyprusi Idaliumba, ahol a majoránna édes illatával teli árnyékos ligetben rejtette el. Azalatt Cupido zavartalanul elvégezhette a rábízott feladatot. Lakoma közben a púnok egyaránt megcsodálták Aeneas ajándékainak pazar gazdagságát és fiának csodálatos szépségét. Maga Dido is elragadtatva vette ölébe a gyermeket s az Ascaniusnak hitt Cupido a mit sem sejtő királynő szívében szerelmet ébresztett Aeneas iránt. Sychaeust már lassan-lassan el is felejtette. Borral teletöltött aranykehellyel kezében kérte az isteneket, hogy a tyrusiak és a trójaiak késő unokái egyaránt örömmel emlékezhessenek vissza erre a napra. Késő éjszakáig lakomáztak együtt: hallgatták Iopast, az énekest és beszélgettek hosszan, miközben a szerencsétlen Dido valósággal itta magába a szerelmet. A trójai háború részléteiről kérdezgette vendégét. - Mondj el mindent - kérlelte végül -, elejétől fogva mondd el a görögök cselvetéseit, a tiéid sorsát és a te bolyongásaidat. Hiszen hét álló esztendeje járod a világot. Elhallgatott erre mindenki és figyelmesen nézett maga elé. Aeneas elkezdte magas kerevetén : - Kimondhatatlan fájdalom megújítására kényszerítesz, királynő. Meg aztán a lehanyatló csillagok is inkább az álomra biztatnak már. De ha olyannyira vágyol megismerni sorsunkat s hallani Trója végső küzdelmét, bár visszaborzad bennem a lélek az emlékezéstől, elkezdem. - És elbeszélte Trója utolsó óráit, a trójai faló történetét, Sinon cselét, s meg nem hallgatott Laocoon kínhalálát. Magát Aeneast a szörnyű éjszakán a harcban elesett Hector árnyéka látogatta meg álmában; e látomás világosította fel küldetéséről: - Fuss innét, istennő gyermeke, ragadd ki magadat a lángok közül. Az ellenség ellepte már a falakat; Trója leomlott. Megtettük, amit tehettünk a hazáért és Priamusért : ha erős kézzel meg lehetne védeni a várat, az én jobbom is megvédte volna. De házi isteneit reád bízza Trója: ők legyenek kísérőid végzetes utadon, számukra keress falakat! - Így szólt Hector árnya és kezében a szentélyből kihozta Vesta szalagokkal díszített szobrát és az örökké égő tüzet. Hirtelen támadt harcizaj vetett véget a látomásnak; Aeneas felriadt s a háztetőre sietett fel, hogy onnét nézzen szét. Akkor szeme elé tárult a görögök álnoksága. Égett a város; Deiphobus háza össze is omlott már, a szomszéd Ucalegon házába kapott a láng; a Sigeioni hegyfok körül pirosra festette a tűz a tenger habjait. Fegyvert ragadva sietett le Aeneas is a többi közé, de már szembe jött vele Panthus, Apolló papja, kezében a szentségekkel és Trója legyőzött isteneivel, kicsiny unokáját vonszolva maga után, hogy legalább azokat helyezze el Anchises még biztonságosabbnak látszó házában. - Eljött a végső nap, voltunk csak trójaiak : a kegyetlen Juppiter a görögök kezére játszott át mindent - kiáltotta kétségbeesetten Aeneas felé Panthus. Az tovább rohant, a fegyverek és a lángok közé. Hű bajtársaival találkozott; elszántan vették fel a reménytelen küzdelmet a falakat elárasztó görögökkel, míg végre Achilles fia, Pyrrhus, akit Neoptolemusnak is neveztek, a királyi palota falát beszakította és Priamust megölte. Az agg király meggyalázott holtteste Aeneasnak magával tehetetlen ősz atyja, Anchisest, hitvesét, Creusát és kicsiny gyermekét, Iulust juttatta az eszébe. Anyja, Venus is megjelent megint s feltárta előtte a történések halandó szeme előtt máskor rejtve maradó rugóit: Trója menthetetlen, mert az istenek harcolnak ellene. Aeneas szót fogadott anyjának, menekülésre szánta el magát s visszatért családjáért. De Anchisesnek elég volt egyszer túlélnie hazája pusztulását, amikor Hercules dúlta fel a hitszegő Laomedon Trójáját. - Ti, akiknek nem tört még meg ifjúi erőtök, meneküljetek innét. Ha azt akarták volna az égiek, hogy én tovább éljek, megoltalmazták volna hazámat. Búcsúzzatok el tőlem és hagyjatok magamra: meg tudok halni egyedül is, lesz ellenség, aki megkönyörül rajtam és aki megkívánja azt, ami rajtam van. Úgyis gyűlölnek az istenek és senki sem látja hasznomat, mióta Juppiter villáma sújtott. - Es hiába sírtak Aeneas, Creusa s a kis Ascanius, nem tudták elhatározása megmásítására bírni. - Azt hiszed, atyám, hogy itt tudnálak hagyni? - mondta elkeseredetten Aeneas. Ha Trója romjait családod romlásával akarod tetézni, legyen: jön Pyrrhus, Priamus gyilkosa, ki atyja szeme láttára öli meg a gyermeket és az oltár előtt az atyát. De én visszamegyek a harcolók közé, legalább nem halunk meg bosszulatlanul mindnyájan. Már fegyvereihez nyúlt ismét Aeneas és indulni akart. De útját állta hitvese, a kis Iulust tartva feléje : - Ha a halálba mégy, mi is megyünk veled, de ha van még mit remélni fegyvereidtől, először ezt a házat védd meg velük. Mert kire marad különben a kicsiny Iulus, kire atyád, és kire én, akit valaha hitvesednek mondtál? Betöltötte a házat a szegény nő kiáltozása. De hirtelen csodálatos jel mutatkozott. Szülei karjai között a kicsiny Iulus fejebúbján könnyű fénykoszorú jelent meg, ártatilan lángokkal nyalta körül lágy hajfürtjeit és halántékát. Rémülten fogtak az oltáshoz, forrásvizet hoztak a hajfürtök között bujkáló tűzre. De Anchises atya felderülve emelte szemét a csillagok felé és tenyereit az égre tartva imádkozott : - Mindenható Juppiter, tekints le reánk, s ha megérdemeljük, nyújtsd segítségedet és e csodajeleket erősítsd meg. Erre megdördült bal felől, és csillag hullott az égből, az éjszaka árnyain át hosszú fénycsóvát húzva maga után. A háztető felett elsuhanva az Ida hegyi erdőben tűnt el, fénylő barázdájával jelezve az útját; messze határ kéntől füstölgött a nyomában. Ekkor már Anchises is felemelkedett : Most már nem szabad késlekedni: megyek, amerre vezettek. Atyai istenek, ti őrizzétek házamat, ti őrizzétek meg unokámat. Tőletek jött ez a jósjel és a ti isteni hatalmatokban van Trója. Engedek én is a sorsnak s már nem vonakodom az úttól, megyek veled, fiam. Aeneas vállára vette béna atyját, kezénél fogva vezette a kis Iulust; Creusa néhány lépésnyi távolságból követte. A szentsége- ket és a házi szentély isteneit, az ősi Pena, teseket Anchises tartotta kezében, mert Aeneas csak az imént tért meg a harcból: vérrel szennyezett kezei nem illethették az isteneket mindaddig, amíg élő vízzel le nem mosta őket. Szolgáiknak a város szélén álló Ceres-templomnál adtak találkozót. Soha görög fegyver meg nem ijesztette a hőst idáig, de most, vállán atyjával, kezén gyermekét vezetve, minden szellőre megriadt. Már-már kiértek a városból, mikor háta mögött lábdobogást hallott, s atyja is fegyverek csillogását vélte látni. Mellékutakra tértek, de ekkor Creusa elmaradt mögülük: csak Ceres templománál vette észre Aeneas a fájdalmas veszteséget. Fiát, atyját és a trójai Penateseket társaira bízta Aeneas, akiket ott talált a megbeszélt helyen, s maga visszarohant a városba. Ott látnia kellett a szörnyű pusztítást, amit a gőgös ellenség véghezvitt, de Creusát hiába kereste s hiába szólította nevén újra meg újra. Végül is Creusa árnya jelent meg előtte : mintha magasabbra nőtt volna alakja a megszokottnál. Aeneas torkán elakadt a szó; Creusa fordult hozzá vigasztaló szavakkal : - Miért adod át magadat az őrült fájdalomnak, édes férjem? Az istenek akarták így, hogy ne követhesselek. Előtted hosszú út áll, a Tiberis partján királyság és királyi hitves vár reád, hagyj fel már a könnyekkel kedves Creusádért. Nem hurcolnak el engem a trójai rabnők között a görögök, Venus menye vagyok, s most az istenek anyja, Cybele tart maga mellett ezen a vidéken. Élj boldogul és szeresd mindig a kettőnk gyermekét. Háromszor akarta átölelni Aeneas, s háromszor siklott ki kezei közül Creusa alakja, mint a könnyű szellő, mint a szárnyas álom. Visszatért a Ceres templománál hagyott társaihoz; meglepetve látta, hogy távolléte alatt mennyire megnövekedett a száműzetést vállaló menekültek csapata. Hajnalig már mind megszállták a kapukat a görögök, többé se ki, se be nem mehetett rajtuk trójai. Aeneas már nem is tehetett egyebet, mint hogy övéivel a hegyekbe húzódott. Ott hajókat ácsoltak maguknak, s amint a nyári időszak beköszöntött, tengerre szálltak, könnyes szemmel véve búcsút a földtől, amelyen egykor Trója állott. A thrák partokon kötöttek ki először; Aeneas már itt város alapítására gondolt. Áldozattal akarta kezdeni; a közeli som- és myrtusbokrokról szedett lombos ágat, hogy befedje vele az istenek oltárait. De a leszakított myrtuságból vér csöpögött és hang hallatszott a lomb közül: - Miért bántasz még te is, Aeneas? Ne szennyezd be a rokonvér bűnével jámbor kezedet, mert az én vérem hull az ág nyomán. Polydorus vagyok, akit itt öltek meg; menekülj te legalább e kegyetlen országból ! Így értesült Aeneas rokonának, Polydorusnak szomorú sorsáról. Priamus király ezt a legkisebb fiát vendégbarátjához és vejéhez, a thrák királyhoz küldte át, hogy legalább ő meneküljön meg, ha Trójának el kell pusztulnia. De Polymestor - mert így hívták a királyt - megszegte hitét: mikor hírül vette a görögök győzelmét, megölte a gyermeket, hogy a vele adott trójai kincseket magának szerezze meg. Aeneas, miután megadta a végső tisztességet szerencsétlen rokonának, sietve elhagyta népével Thraciát. Delus szigeténél pihentek meg ismét; itt Anius, a sziget királya és Apollo papja, Anchises régi barátja szívesen látta őket. Apollo szentélyében jóslatot is kaptak: - Bátor trójaiak, az a föld, ahonnét őseitek származtak, boldogan fogad vissza keblére. Keressétek anyátokat : ott fog uralkodni Aeneas háza, gyermekeinek gyermekeiben, hosszú nemzedékeken keresztül. Anchines Krétára magyarázta a jóslatot: onnan került Trójába hatodik őse, Teucer. Áthajóztak tehát Kréta szigetére és ott rakott városfalakat Aeneas. De itt is csodálatos jelek akadályozták meg a letelepedést: halálthozó év köszöntött rájuk, sorvasztó betegség támadta meg az embereket és a mezők is kiszáradtak. Már-már visszafordultak, hogy ismét a delusi Apollótól kérjenek tanácsot, mikor éjszaka ragyogó fényárban megjelentek Aeneas szeme előtt a trójai istenek, akiket ő mentett ki a város lángjai közül. Maguk a Penatesek világosították fel, hogy Apollo nem Krétát, hanem Itáliát értette a trójaiak őshazáján, ahol Priamus és Anchises közös őse, Dardanus, Juppiter és Electra fia született. Most már Anchises is emlékezett Kassandra homályos szavaira, melyek a trójaiak jövőjével Hesperiát, a Nyugat mesés országát hozták kapcsolatba, de akkor még senki sem vette komolyan a jövőbe látó leány jóslatát. Az új jóslatban megnyugodva, újra a tengerre bízták hajóikat. Irtózatos vihar érte utol őket, három nap és három éjszaka nem látták sem a napot, sem a csillagokat, Palinurus, a kormányos sem tudott tájékozódni. Negyednapra a Strophades szigetcsoportjához értek; kikötöttek és a parton őrizetlenül legelésző állatokból áldozati lakomát csaptak. Ám az undorító hárpiák, mint egykor Phineus királyt, őket is megakadályozták abban, hogy ételüket elköltsék. Sőt, mikor a trójaiak fegyverhez nyúltak, hogy a hárpiákat elzavarják, ezeknek egyike, Celaeno (Kelainó) kegyetlen jóslattal rémítette el őket: - Juppiter Phoebusnak, Phoebus meg énnekem nyilatkoztatta ki: el fogtok ugyan jutni Italiába, de nem építhettek várost mindaddig, amíg az éhség nem kényszerít benneteket, hogy az asztalt is megegyétek ! Innét menekülve szerencsésen hajóztak el a görög szigetek között és a görög partvidék mellett. Az epirusi Buthrotumban trójaiakkal találkoztak: Helenus, Priamus jóstehetségű fia uralkodott itt, Hector özvegyével, Andromachéval. A kegyetlen Pyrrhus, Achilles fia hurcolta őket ide, aztán, rabszolga rabszolgával, egybekeltek, de Pyrrhus halála után csodálatosképpen Helenus lett ezen a vidéken a görögök királya s az elpusztult Trójáért itt keresett kárpótlást, új hazája folyóját is Simoisnak, a fellegvárat Pergamumnak és Iliumnak nevezte emlékeztetőül. Helenus és Andromache szívesen látják Aeneasékat; Helenus jóslatot is mond: ott fognak útjuk céljához érni, ahol a folyó partján fehér emsét fognak találni, harminc fehér malacával. S lelkére köti Aeneasnak, hogy kerülje Italia Görögország felé forduló keleti partját, óvakodjék a Scyllától és a Charybdistól, engesztelje ki Juno istennőt, és ha Cumaeba ér, kérjen jóslatot a Sibyllától. Gazdagon megajándékozta mindegyiküket Helenus, Andromache, a szegény kis Astyanaxra emlékezve, Ascaniusnak adott saját kezével hímzett ruhákat. Megfogta Helenus tanácsát Aeneas, Italiát nyugati partja felől igyekeztek megközelíteni. Hogy a Scyllát és Charybdist is elkerüljék, Szicília szigetét is körülhajózták. Drepanumban meghalt Anchises: fájdalmas veszteség, melyre sem Helenus, sem a kegyetlen Celaeno jóslata nem készítette elő Aeneas hűséges gyermeki szívét.

További információk a témáról és minden egyébről:

Vissza Tovább