ODYSSEUS HAZATÉRÉSE

Az Odysseia nyomán

Odysseus

A többi görög hős, akit Trója alatt megkímélt a háború, már mind odahaza volt, a harc és a tenger veszélyeit kiállva. Csak Odysseus vágyódott hiába haza, feleségéhez, mert Kalypsó nympha erővel magánál tartotta odvas barlangjában, és azt akarta, hogy az ő férje legyen. Az istenek már mind szánakoztak rajta, Poseidón kivételével, mert ez engesztelhetetlenül haragudott az isteni Odysseusra, amiért a fiát, Polyphémost megvakította. Hanem egyszer Poseidón a föld szélein lakó aithiopsok népét látogatta meg, hogy részesüljön a bikákból és kosokból álló nagy hekatombában. Ott gyönyörködött az áldozati lakomában, mig a többi halhatatlan az olymposi Zeus termeiben gyűlt egybe. Zeus szavai nyitották meg az istenek gyűlését, és itt Pallas Athéné vette pártfogásába Odysseust. - Ó, atyánk, Kronidés, királyok fejedelme, a soktudó Odysseusért aggódik a szívem, a szerencsétlenért, ki már régen kedveseitől távol szenved a hullámmosta szigeten, ahol a tenger köldöke van. Erdős sziget, rajta istennő lakik, Atlasnak a leánya, a szörnyű titánnak, aki a tenger minden mélységét ismeri és egymaga tartja a nagy oszlopokat, amelyek az eget a föld fölé emelik. Ennek a leánya tartja magánál a szerencsétlent, hiába siránkozik, s mindig lágy és sima szókkal simogatja s bűvöli, hogy Ithakáról megfeledkezzék. De Odysseus csak haza vágyódik, s nem akar meghalni, míg a szülőföldje felől felszálló füstöt nem látta meg legalább. S neked csak nem lágyul meg a szíved mégsem, olymposi. Hát Odysseus nem járt kedvedbe mindig, a görög hajók mellett áldozatot mutatva be a széles Trójában? Miért is haragszol rá ennyire, Zeus? El is határozták az istenek, hogy leküldik Hermést Órgygié szigetére. Az mondja meg a sziget úrnőjének, a széphajú nymphának, hogy bocsássa már útjára Odysseust. Athéné pedig Ithakába ment, Odysseus családja régi barátjának, Mentésnek az alakjában, hogy Odysseus fiát, Télemakhost ellássa tanácsokkal. Odysseus házát Pénelopé kérői lepték el, a gazdátlanul maradt vagyont fényűző lakomákkal pusztítva. Mentés, kiben csak eltávozása után ismerte fel az istennőt az ifjú, arra biztatta Télemakhost, hogy adja ki anyja kérőinek az utat, és keresse fel atyja bajtársait, menjen el Pylosba Nestórhoz, és Spártába Menelaoshoz, aki utolsónak érkezett haza a görög hősök közül. Hátha hall valami hírt atyja felől. Másnap reggel gyűlésbe hívta Télemakhos Ithaka népét. Csodálkoztak is az emberek, hiszen amióta Odysseus útra kelt öblös hajóin, egyetlenegyszer sem hívta össze senki tanácsba a népet. Télemakhos panaszt emelt anyja kérői ellein, akik ellepték Odysseus házát, s állandó dorbézolásukkal már-már felemésztik vagyonát. De Antinoos magát Pénelopét okolta : - Immár három éve, s hamarosan már a negyedik év is odalesz, amióta ígérgeti : Ifjak, én kérőim - izengeti nékünk -, csak addig várjatok, amíg ezt a leplet megszövöm, apósomnak, Laertésnek szemfedőül. Hittünk neki, s amit nappal szőtt a szövőszéken, éjjel felfejtette. Így múlt el három év, és így hitegette az akhaiosokat, de amikor megjött a negyedik esztendő, egy asszonycselédje, aki mindent látott, kibeszélte nekünk, s rajtaértük, amint felfejtette éppen a ragyogó vásznat. Úgy szőtte csak végig, kénytelen-kelletlen. Ezért így felelnek neked anyád kérői: Anyádat küldd el a háztól, s parancsolj rá, hogy menjen férjhez, mert mi nem tágítunk s nem megyünk dolgunkra, amíg férjhez nem ment valamelyikünkhöz, akit éppen választ az akhaiosok közül. S felelt az okos Télemakhos : - Antinoos, nem küldhetem el erővel a háztól szülőanyámat. De nektek megmondom: távozzatok a mi termeinkből, faljátok a magatok vagyonát, felváltva egymás házánál rendezve lakomákat. A kérők nem tudták, hogy Télemakhost az előző napon Pallas Athéné kereste fel, csak meglepetten látták, hogy az idáig gyámoltalannak mutatkozó ifjú egyszerre férfias határozottsággal lép fel. Most már nem lehetett megfélemlíteni. Bejelentette, hogy elmegy Spártába és Pylosba, tudakozódni atyja után. Ha azt hallja, hogy él még és útban van hazafelé, tűr még egy évet, akármilyen nehéz is a sorsa. De ha azt hallja, hogy meghalt Odysseus, hazaérve sírt hantol és halotti áldozatot mutat be, ahogy az ismeretlen földön meghaltakat megtisztelni illik, s aztán anyját is férjhez adja. A gyűlés után kiment a tenger partjára és Athéné segítségéért imádkozott. Az istennő Odysseus régi barátjának, Mentórnak az alakjában jelent meg; és ellátta őt tanácsokkal. A házba visszatérve, ott találta a mulatozó kérőket, ezek gúnyosan marasztalták maguk között, de Télemakhos ment tovább. Atyja dajkájától Eurykleiától kért útravalót, s megeskette a hű dajkát, hogy anyja előtt eltitkolja, amíg csak lehet, elutazását. Akkor aztán megrakták a hajót és elindultak. Athéné, Mentór képében, a hajó tatján helyezkedett el. Egész éjszaka haladt a hajó a tengeren. Napkeltekor megérkeztek Pylosha. Pylos népe éppen a tenger partján ünnepelt: Poseidónnak áldoztak kilencszer kilenc fekete bikát. Csak az áldozati lakoma végeztével kérdezte ki Nestór az idegeneket, s mikor Télemakhos elmondta, hogy honnan s mi járatban jöttek, Pylos agg királya örömmel fogadta hű bajtársa fiát. S elmondta, töviről hegyire, hogy s mint érkezett haza Trója feldúlása után. Athéné istennő nehezítette meg a görögök hazatérését, mert volt közöttük olyan, aki elvesztette a győzelem mámorában józanságát. Aiasra, Oileus fiára célzott evvel Nestór, aki Kassandrát meggyalázta Pallas Athéné templomában. A többiekről annyit tudott, hogy Diomédés, Philoktétés és Idomeneus épségben megérkeztek, ki-ki a szülőföldjére, Agamemnón is hazajutott, de otthon szörnyű halál várta. Menelaos talán többet tud, mert csak nemrégen érkezett haza hosszú bolyongás után : Nestór hozzá utasította Télemakhost, mert Odysseusról ő maga nem tudott semmi bizonyosat. Másnap befogatta fiaival fényes szőrű lovait Télemakhos számára, vele adta egyik fiát, Peisistratost, és úgy küldte Spártába.   Menelaos szíves vendégszeretettel fogadta az idegeneket, s csak miután már ettek ételéből, akarta kérdezni, hogy kik ők és mi járatban vannak. De lakoma közben Odysseusra került a szó, és ekkor Télemakhos bíborköpenyével takarta el könnyes szemét. Menelaos észrevette, és felismerte vendégét : - Van minek örülni, bizony jó emberem fia jött házamba, olyané, aki az én kedvemért sok nehéz küzdelmet vett magára. - S Odysseusra emlékezve mindnyájan sírva fakadtak, sírt az argosi Helené is, Zeus leánya, sírt Télemakhos is, és Atreus fia, Menelaos. De még Nestór fiának a szeme sem maradt szárazon: bátyjára gondolt, Antilokhosra, kit ő már sohasem ismert, mert ott maradt Trója alatt: Éós fia, Memnón ölte meg. Míg mindnyájan ott sírdogáltak, mást gondolt Helené, Zeus leánya. Hirtelen varázsszert hintett a borukba, bánatot orvosló, búfelejtő italt. Enyhült erre a fájdalom. Odysseusról beszélgettek továbbra is, de derültebb emlékeit szedegették össze. Azután lefeküdtek, Télemakhosnak és Peisistratosnak a pitvarban vetettek ágyat Helené szolgálói. Csak másnap reggel tértek Télernakhos útjának céljára, s Menelaos elmondott mindent, amit Proteustól, a tengeri öregtől megtudott Odysseusról, mikor Egyiptomban jóslásra kényszerítette. Ezalatt Ithakában megtudták a kérők, hogy Télemakhos csakugyan útrakelt, és megijedtek férfias határozot- tságától. Látták, hogy ezután nem lesz már gazdátlan Odysseus háza, mert bizony odáig nem vették valami komolyan a tapasztalatlan ifjút, s tervezett útját is üres szóbeszédnek hitték. Most Antirzoos javaslatára elhatározták, hogy megölik Télemakhost, mielőtt hazatérne, s lesbe álltak Ithaka és Samé között a kis Asteris szigetnél. Pénelopé egyszerre tudta meg Télemakhos elutazását és a kérők gyilkos szándékát. Pallas Athéné bocsátott rá vigasztaló álmot. Reggelre ismét összegyűltek az istenek Zeus palotájában az Olymposon. Athéné emelt szót újra Odysseus érdekében, most már Télemakhos sorsán is aggódva. Erre Zeus Athénére bízta, hogy vezesse haza épségben Télemakhost és hiusítsa meg a kérők gonosz szándékát, Hermést pedig leküldte Kalypsóhoz. Szót fogadott Hermés, gyorsan felkötötte lábára szép saruját, az ambrosiásat, aranyosat, azok vitték a tenger habjain és a végtelen föld felett a szél fuvallatával. Kezébe vette vesszejét, mellyel, ha akarja, álomba bűvöli az emberek szemét, máskor meg álmukból felébreszti őket. Mikor elérkezett a messzi szigetre - Pieriáig a levegőben, onnét a tengerre csapva, mint a halászgató sirály -, kilépett az ibolyaszín tengerből a szárazföldre, s ment, amíg a nagy barlanghoz érkezett. Ott lakott a széphajú nympha, éppen bent találta. A tűzhelyen égett a tűz, s a cédrusfa égő hasábjainak az illata betöltötte a szigetet. Bent volt a nympha, énekelt szép hangon, s a szövőszék mellett arany vetélővel szövögetett. Viruló erdő nőtt a barlang mellett, nyárfa és égerfa s jóillatú ciprus, az ágak közt széles szárnyú madarak fészkeltek, gyöngy-bagoly és sólyom és tengeri varjú. Köröskörül buja pázsit tenyészett, források fakadtak, sorjában négy tiszta, kristályvizű forrás, egymás mellett eredt, s egyik erre, másik arra fordult. Partjukon ibolya és zeller virágzott: volt mit nézni mindezen még egy istennek is. Megbámulta Hermés, s mikor kigyönyörködte magát, bement a barlangba. Elborzadt Kalypsó szíve, mikor meghallotta Zeus parancsát, de tudta, hogy nem szegülhet ellene. Amint Hermés eltávozott, kiment a tenger partjára. Ott ült és sírdogált Odysseus, egyre csak a tengert nézte, mert haza vágyódott, és könnyek közt múltak el az édes élet napjai. Megmondta Kalypsó, hogy már haza engedi, csak készítsen tutajt magának, s esküvel biztosította, hogy nem a vesztét akarja, mikor a törékeny tutajon küldi a tengeri útra. Bevezette még utoljára barlangjába; leült Odysseus a karszékbe, honnét csak az imént kelt fel Hermés, s együtt lakomázott az istennő és a halandó ember. Ételt-italt tett Odysseus elé a nympha, amilyennel emberek élnek, neki magának meg ambrosiát s nektárt szolgáltak fel a cselédek. És megszólalt az istennő : - Laértés isteni fia, leleményes Odysseus, hát már menni kívánsz, haza, szülőföldedre? Menj hát és légy boldog. De ha tudnád, mennyi szenvedést kell még elviselned, mielőtt hazaérsz, tudom, itt maradnál, s velem őriznéd ezt a házat, és halhatatlanná lennél, még ha kívánod is látni már a feleségedet, aki után vágyódsz szüntelen, nap mint nap. Pedig tudom, én sem vagyok csúnyább nála, alakra, termetre, hiszen nem is illik, hogy halandó asszony szépségben az istennőkkel vetélkedjék! Másnap reggel Kalypsó ellátta szerszámokkal és a sziget végébe vezette : ott válogathatott magának a nyárfák, égerfák és fenyők között tutajravalót. Húsz fát döntött ki Odysseus, azokat kötözte össze, Kalypsó vásznat is adott vitorlára. A negyedik napon elkészült a tutaj, s az ötödik napon útrakelt Odysseus, miután Kalypsó ellátta étellel- itallal és kioktatta a csillagok járására. Tizenhét napon át hajózott Odysseus és nem hunyta le szemét ezalatt, a kormányt kellett tartania állandóan, mert egyedül volt. A tizennyolcadik napon már feltűnt Skheria szigete, a phaiakok országa. Akkor tért meg Poseidón az aithiopsok országából, s meglátta Odysseust, kinek hazatérését az ő háta mögött határozták el az istenek. Haragosan rázta meg a fejét, összevonta a felhőket, felkavarta a tengert háromágú szigonyával. Az Enros, a Notos, a Zephyros és a Boreas egyszerre fújtak, az irtózatos viharban összetört Odysseus tutaja, s elpusztult volna, ha meg nem segíti Leukothea, a tengeri istennő, ki egykor halandó királyleány volt, Inó, Kadmos leánya. Fátylát adta neki, hogy azt terítse a melle alá, úgy ússzon a partig, s aztán a megmentő fátylat dobja vissza a tengerbe. Két nap és két éjjel hányódott így a habok közt, de Inó-Leukothea fátyla fenntartotta, s a harmadik napon kisímult a tenger színe, Odysseus végre elérte a földet, és egy folyó torkolatánál nagy nehezen partra kapaszkodott. Aztán bevette magát a parti fák közé, a magasan álló avarba bújt, és betakarta magát levelekkel. Athéné istennő álmot öntött a szemére, hogy hamar kipihenje a szörnyű fáradságot. Míg Odysseus aludt, az istennő a phaiakok városába, egyenesen Alkinoos királyi palotájába ment, ott is a királyleány, Nausikaa hálószobájába, leánypajtásának, Dymas leányának az alakjában. Megállt a királyleány feje felett és így szólt hozzá: - Nausikaa, miért is vagy ilyen gondatlan? Szép fényes ruháid szennyesen hevernek, pedig közeledik már a lakodalmad, arra szépen kell magadnak is felöltöznöd és szép ruhákat kell adnod azoknak is, akik vőlegényed házába vezetnek. Mert csak így kél jó híred az emberek között, hogy örüljön apád és felséges anyád. Nosza, menjünk mosni, amint a nap felkel, én is veled megyek, hogy hamar bevégezd, hiszen nem leszel már hajadon sokáig.

Télemakhos A Kyklópsok szigete A lótuszevők szigete

Kérik már a kezed a nép legjobbjai a phaiakok között, ahonnét te magad is származol. Kérd meg hát dicső atyádat kora hajnalban, hogy fogassa be az öszvéreket a szekérbe, az vigye az öveket és a peplosokat és a fényes vásznakat, neked magadnak is sokkal jobb így, mintsem gyalog menni, hiszen a mosóvermek messze vannak a várostól. Így szólt s eltávozott a bagolyszemű Athéné az Olymposra. Hamarosan megjött már a széptrónusú Hajnal, ez felébresztette Nausikaát. Elcsodálkozott álmán a leány, s ment, hogy jelentse szüleinek, édesatyjának és anyjának. Bent találta őket a teremben. Anyja a tűzhely mellett ült a szolgáló asszonyokkal, a tengeri-bíbor fonalakat sodorva. Atyjával az ajtóban találkozott, amint éppen a dicső királyok közé indult, a tanácsba, hová hívták a phaiakok. Megállt előtte és megszólította : - Kedves apus, nem fogatnál-e be nekem a jól gördülő, magas szekérbe, hogy elvigyem pompás ruháinkat a folyóhoz kimosni? Mert már szennyesen hevernek, pedig magadnak is úgy illik, amikor az előkelők közt vagy a tanácsban, hogy tiszta ruha legyen rajtad. Es öt fiad is van itt a termeidben, kettejük már házas, három viruló legény még, s ezek mindig frissen mosott ruhában akarnak a táncba menni, és az én szívemnek okoz mindez gondot. Így szólt, mert szégyellt volna lakodalomról beszélni édesapja előtt, de ez mindent megértett és szolgáival befogatott. A leány kihozta a ruhákat és feltette a szekérre, anyja ellátta étellel-itallal és aranyedényben olajat is adott vele. Ekkor kezébe vette az ostort és a ragyogó gyeplőt a leány, hajtotta az öszvéreket, ezek nekifeszültek és vitték a ruhát és a leányt, nem egyedül, mert vele mentek a szolgálók is. A folyó torkolatánál voltak a mosóvermek, ott kimosták a leányok a ruhákat, miközben az öszvérek a mézédes lóherét ropogtatták. Azután a kavicsos partra kiteregették, hogy száradjon a ruha a napfényben, maguk is megfürödtek, és bekenték magukat bőségesen olajjal. Ettek is ittak, s miután jóllaktak, fátylukat elvetve labdáztak a parton. A fehérkarú Nausikaa énekelni kezdett. Már-már hazafelé készültek, de mást gondolt Athéné, és úgy intézte, hogy előbb felébredjen Odysseus és találkozzék a leánnyal. Az egyik szolgáló felé akarta dobni a labdát a királyleány, de eltévesztette és a folyó mély örvényébe ejtette. Nagyot sikoltottak a leányok, Odysseus felébredt erre és előugrott a cserjésből. Leveles ágat szakított le és avval fedte be mezítelenségét. Testét a tenger iszapja elrútította, ijedten szaladtak szét a leányok, csak Alkinoos leánya nem futott el, mert Athéné bátorságot öntött a szívébe. Hozzá fordult Odysseus, és tőle kért valami ruhát, s térdeit átfogva könyörgött, hogy mutassa meg neki a várost. Visszaparancsolta a királyleány a szolgálóit, ruhát, ételt-italt adatott az idegennek, és megparancsolta, hogy fürösszék meg a folyóban, hiszen Zeus védelme alatt áll minden idegen és koldus. Szót fogadtak a cselédek, de Odysseus maga fürdött meg, és felöltözött a ruhába, melyet Nausikaa adott neki. Athéné szebbé és nagyobbá tette, csak csodálkozott rajta a királyleány, mikor meglátta. Hazamenet a város széléig együtt ment Odysseus a lányokkal, de Poseidón szentélyénél Nausikaa elmagyarázta az utat, és magára hagyta, mert félt, hogy megszólják, ha az idegen férfival megy végig a városon. Athéné szent ligeténél várt Odysseus egy darabig, míg gondolta, hogy a leányok már a palotába érkezhettek. Csak akkor ment be ő is a városba. Athéné sűrú köddel vette körül, hogy senki se zaklassa kérdéseivel útközben, s maga jött eléje, korsót vivő leány alakjában. Odysseus tőle kérdezte az utat Alkinoos palotája felé, Athéné elvezette s útközben kioktatta, hogy a királyné, Arété jóindulatát nyerje meg először, ha a phaiakok segítségét akarja kérni. Úgy is tett Odysseus. A palotában együtt voltak mind a phaiak vezérek, már a lakoma végénél tartottak s éppen az utolsó poharat ürítették Hermés tiszteletére, mielőtt nyugodni térnének. Csak itt oszlott el a köd Odysseusról, mely idáig eltakarta őt az emberi szemek elől. Némán csodálkozva nézték a phaiakok, míg ő egyenesen a királynéhoz lépett és átfogta térdét, pártfogásáért könyörgött. Másnap reggel a népgyűlésben határoztak arról, hogy miként segítsék meg az idegent. Alkinoos kiadta a parancsot, hogy készítsenek útra egy hajót, amelyet most először eresztenek tengerre, s válasszanak ki ötvenkét legényt a legderekabbak közül, hogy azok kísérjék haza. S aztán palotájába hívta meg a nép előkelőit, hogy együtt lakomázzanak az idegen tiszteletére. Megtelt a királyi palota a vendégekkel. Míg ők lakomáztak, a vak Démodokos énekelt, és megénekelte, hogy s mint civódott Odysseus és Akhilleus Trója alatt. A phaiakok gyönyörködve hallgatták Démodokos énekét, de Odysseus bíborköpenyével takarta el arcát, mert könnyekre indították az emlékek, és elérzékenyülését szégyellte a phaiakok előtt. Csak Alkinoos vette észre, és abbahagyatta az éneket. Kihívta a szabadba a vendégeket, hogy ott bemutassák a phaiakok ügyességüket a versenyjátékokban s jóhírüket vigye hazájába az idegen. Odysseus félrevonulva nézte a phaiak ifjak nemes játékát, és türelmetlenül várta a végét, mert egyre csak haza gondolt. De a gőgös Euryalos fitymáló szavai felkeltették benne is a versenyző kedvet, közéjük elegyedett, és Athéné segítségével olyan messzire dobta a korongot, hogy a többiek közelébe sem értek. Alkinoos felszólította a tizenkét phaiak királyt, hogy ajándékozzák meg az idegent, ő, a tizenharmadik sem marad hátra, s Euryalos különösen engesztelje meg szóval és ajándékkal, mert igazságtalan volt az előbb iránta. Mindnyájan helyeselték a szavát, s Euryalos ezüstmarkolatú rézkardját adta Odysseusnak elefántcsont hüvellyel, és mondta: - Légy boldog, tiszteletre méltó idegen, s ha kíméletlen szó hagyta el a számat, vigyék szét a szelek, s neked adják meg az istenek, hogy meglásd feleségedet és érkezz haza szülőföldedre, mert már régen szenvedsz távol kedveseidtől. Megengesztelődve felelt Odysseus : - Te is, kedves, légy nagyon boldog, és az istenek adjanak neked minden jót, és ne bánd meg soha, hogy ezt a szép kardot nekem ajándékoztad. Mikor ismét lakomához ültek, Alkinoos mellé, a trónszékbe ült Odysseus. Ettek és ittak, míg Démodokos Odysseus hadicselét, a trójai faló történetét énekelte el, Odysseus nem tudta elfojtani könnyeit. Észrevette Alkinoos, abbahagyatta újra az éneket, s most már kérte az idegent, fedje fel kilétét, mondja el, mi fűzi a Trója alatt harcoló görögökhöz, hogy mindig megtelik könnyel a szeme, valahányszor Iliosról esik szó az énekben. Ekkor megmondta a nevét Odysseus és elbeszélte egész útját, Trója alól idáig. Iliosból a kikónok földjéhez vitte Odysseust társaival a szél, ott partra szálltak, feldúlták a várost, sok zsákmányt ejtettek, hogy mindenkinek jusson belőle. De a feldúlt város lakóinak rokonai bosszút álltak és sokat megöltek közülük. Akik megmenekültek a haláltól, tovább hajózva már majdnem hazaértek, de Maleia hegyfoknál vihar érte utol őket és elsodorta a görög partoktól. Innen kilenc napon át vitték a vészes szelek a halban gazdag tengeren, s a tizedik napon a lótuszevők földjéhez érkeztek, akik virágeledelen élnek. Ezek Odysseus társait is megkínálták jó szívvel a lótusz mézédes virágával. Ámde aki ebből eszik, az nem akar többé hazatérni, hanem ott akarna csak maradni mindig a lótuszevőkkel, szaggatva a lótuszt. Erőszakkal vezette őket vissza a hajókra Odysseus, csak úgy sírtak, s a többieknek megparancsolta, hogy gyorsan evezzenek tovább, nehogy még valaki egyék a lótuszból s megfeledkezzék hazájáról. Tovább hajóztak a Kyklópsok földjéig. Ezek törvények nélkül élnek, mindent az istenre bízva nem vetnek és nem szántanak, csak úgy terem nekik minden, nincsenek tanácskozó gyűléseik sem, hanem külön-külön élnek magas hegyek ormán odvas barlangjaikban, ki-ki gyermekei s asszonyai közt ítél, és egymással nem törődnek. Lakatlan sziget van a közelben, ott kötöttek ki, és ettek jóllakásig, mert a hegyi nymphák vadkecskéket hajtottak eléjük. Csak egyetlen hajóval keltek át néhányan Odysseus vezetése alatt a kyklópsok földjére. Tizenkét társával szállt itt partra Odysseus és egy tömlő bort is vitt magával. Megtalálták Polyphémos barlangját. A kyklóps nem volt bent éppen. Hiába könyörögtek Odysseus társai, hogy vegyenek csak magukhoz a sajtból, és hajtsanak el gödényeket meg bárányokat és induljanak tovább gyors hajóikon, Odysseust nem engedte a kíváncsiság, és megvárta a kyklópsot. Jött is az hamarosan, terelte haza a nyáját és nagy zajjal hozta a fát az erdőről. A nőstényeket beterelte a barlangba, hogy megfejje őket, a hímeket kívül hagyta, és a barlang szájához hatalmas követ gördített, huszonkét szekér sem tudná elhúzni onnan. Elvégezte a fejést és a gödölyéket meg a bárányokat anyjuk alá vezette, hogy szopjanak, ivott maga is és tüzet gyújtott, akkor aztán meglátta a barlangban a jövevényeket. Hiába kért kíméletet Odysseus, Zeusra, az idegenek védőjére hivatkozva, dölyfösen mondta a kyklóps : - Balga vagy, idegen, vagy nagyon messziről jöttél, hogy azt hiszed, majd az istenektől fogok félni a kedvedért. Mert sem az aigistartó Zeusszal nem törődnek a kyklópsok, sem a boldog istenekkel. - S mindjárt fel is falt kettőt Odysseus társai közül.

További információk a témáról és egyebekről:

 

 

Vissza            Tovább

copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail: Literatura.hu