Legfőképpen azt hagyta meg neki, hogy keresse fel a halottak országát. Hadés és a dicső Persephoné birodalmát, és kérjen jóslatot Thébai vak látnokától, Teiresiastól, kitől Persephoné halálában sem vonta meg az értelmet. Kirké áldozati állatokat is adott velük a túlvilági istenek számára, s akármint borzadtak is Odysseus társai az élő embernek járatlan úttól, menniük kellett. Teiresias lelke az alvilágban ezt a jóslatot adta Odysseusnak: - A hazatérő utat keresed, dicső Odysseus? Ezt egy isten nehezíti meg neked, mert nem fog megfeledkezni rólad a földrengető Poseidón, aki megharagudott rád, amiért kedves fiát megvakítottad. De így is, bár sok baj vár még tireátok, hazajuthattok végre, ha le tudod győzni lelked és társaid mohó kíváncsiságát, amikor hajótok Thrinakié szigetéhez érkezik az ibolyaszínű tengeren. Ott legel a nyája Héliosnak, aki mindent lát és mindent hall: ügyelj, hogy ebben ne tegyetek kárt, ha haza kívánkoztok. De ha hozzányúltok a Nap teheneihez, akkor elpusztul a hajód, s ha te meg is menekülsz, csak nagyon sokára és rengeteg viszontagság után jutsz haza, minden társadat elvesztve, idegen hajón. Odahaza is bajra találsz: szemtelen férfiakra, akik vagyonodat felemésztik és feleséged kezéért versengenek. Mikor aztán végeztél a kérőkkel, csellel vagy fegyverrel megölted őket, vedd a válladra eveződet és keresd fel azt a népet, amelyik nem ismeri a tengert és még sohasem látott hajókat. Könnyű lesz rájuk ismerned: eveződet gabonaszóró- lapátnak fogják nézni. Ott szúrd a földbe az evezőt, mutass be gazdag áldozatot Poseidónnak, kost, bikát, és disznót, akkor aztán hazatérhetsz, és odahaza áldozz hekatombát az ég isteneinek, sorban mindegyiknek. Így majd szelíd halál ér utol szép öregségben, és boldog lesz a nép körötted. Anyja, Antikleia lelkével is beszélt Odysseus. Ezt szegényt a fia utáni vágy vitte sírba, s most hű feleségéről beszélt Odysseusnak, meg fiáról, ki derék férfivá nőtt azóta, hogy Odysseus eltávozott hazulról, és öreg apjáról, Laertésről, aki a városba sem tér meg, hanem a mezőn hál, a szolgák közt, és rossz rongyokba öltözve egyre csak fiát gyászolja. Sírva hallgatta Odysseus, és meg akarta ölelni anyját. De a testtelen lélek háromszor siklott ki kezei közül, mint az árnyék vagy az álomkép. A halottak országából visszatérve még egyszer kikötöttek Odysseusék Aiaié szigetén. Kirké ellátta őket útravalóval, és jó tanácsokat adott, mert bizony Odysseusra és társaira sok baj leselkedett. Az első veszedelem, melyre Odysseust Kirké figyelmeztette, a seirének csábító éneke volt, melynek halandó ember nem tud ellenállni. Odysseus viasszal tömte be társai fülét, de ő maga hallani akarta éneküket. Ezért az árbochoz köttette magát, és meghagyta szigorúan, hogy ha majd el akar szabadulni, kössék meg még erősebben.

Csak mikor már jó messzire voltak, vették ki a viaszt a saját fülükből s oldották el Odysseust az árboc mellől. Ezután két szikla következett, mintegy nyíllövésnyire egymástól. Az egyiken Skylla lakott, egy irtózatosan ugató hatfejű szörny, a másikon, egy hatalmas vadfügefa alatt, Kharybdis, mely napjában háromszor okád ki magából örvénylő, fekete vizet, és napjában háromszor szippantja vissza. Hogy ne kerüljenek a Kharybdis örvénylő torkába, inkább a Skylla felé eveztek, de hat társuk így is elveszett: a hatfejű szörny mindegyik szájával elragadott egyet a hajóról. A megmaradtak sebesen hajóztak tovább, s igy értek Thrinakiehoz. Itt legeltette Hélios két leánya: Phaethua, a "Ragyogó" és Lampetié, a "Fényes", apjuk halhatatlan nyáját. Odysseus nem feledkezett meg Teiresias jóslatáról, de kiéhezett társai nem törődtek az ő tilalmával. Míg aludt, levágták Hélios legszebb teheneit és megsütötték. Hamarosan megvitte Lampetié a hírt atyjának, s Hélios panaszra ment az istenekhez. Zeus meghallgatta, vihart támasztott és büntetésül villámmal hasította ketté Odysseus hajóját. Társait elnyelte az örvény, Odysseus maga is a Skyllához és Kharybdishez sodródott vissza, csak üggyel-bajjal menekült meg a szörnyektől. Kilenc napon át sodorták a hullámok tova, végre a tizedik napon Ogygié szigetére vetették az istenek. Itt aztán Kalypsó vette gondjaiba. Ennyi kalandot tudott elbeszélni Odysseus; ámulva hallgatták a phaiakok. Másnap tengerre vonták a hajót. Hajóra szálltak a kiválasztott hajóslegények is, de kormányozni nem kellett; a phaiakok hajói maguktól is tudták az utat. Odysseus aludt az egész úton, és a hajó könnyedén siklott a tengeren, a sólyom sem repül sebesebben. Akkor sem ébredt fel Odysseus, mikor megérkeztek Ithakába, Phorkysnak, a tenger öreg istenének kikötőjébe. A nymphák barlangja közelében óvatosan tették partra Odysseust, hogy ne zavarják édes álmában, kirakták melléje a drága kincseket is, amit a phaiakok ajándékoztak neki, s aztán visszafelé indultak. Ellenük fordult Poseidón haragja, mikor meglátta, hogy a gyűlölt Odysseus hazatért és kicsúszott a hatalmából. Már közel voltak hazaútban Skheria partjaihoz, mikor utolérte őket Poseidón, tenyerével rácsapott a hajóra és kővé változtatta. Egyszerre megállt a phaiakok gyors hajója, mintha csak gyökeret eresztett volna a tenger fenekén. Ezalatt Odysseus is felébredt. Pallas Athéné ködöt öntött köréje, hogy senki rá ne ismerjen. Odysseus sem ismerte fel szülőföldjét, olyan sokáig volt távol hazulról. Már azt hitte, hogy a phaiakok visszaéltek bizalmával és valami idegen földre tették ki. Számba vette gyorsan a kincseit, de nem hiányzott belőlük semmi.  Pallas Athéné lépett hozzá, nyáját legeltető királyfi kényes alakját öltve magára. Ot kérdezte a vidék felől Odysseus és tőle hallotta meg, hogy hazaérkezett Ithakába. De a ravasz Odysseus nem árulta el magát és azt füllentette, hogy Krétából menekül, mert Idomeneus fiát megölte. Elmosolyodott a bagolyszemű istennő, megsimogatta Odysseust, tetszett neki, hogy még ő sem tud túljárni az eszén és Odysseus nem feledkezett meg az óvatosságról. És megnyilatkozott előtte isteni szépségében: egyszerre sudár termetű nőhöz vált hasonlóvá, aki ért a fényűző kézimunkához. Eloszlatta a ködöt Odysseus szeméről és megmutatta a földet: Phorkys kikötőjét, a nymphák szent barlangját - kőből voltak ott a szövőszékek, amelyeken szőttek-fontak a nymphák, és kőből voltak a korsók, melyekbe a mézet rakták a méhek a nymphák számára -, és megmutatta az erdőbe öltözött Nériton hegyet. Megörült Odysseus és megcsókolta a földet és imádkozott az ártatlan nymphákhoz, Zeus leányaihoz. Aztán bevitték a kincseket a barlangba és a bejáratot elzárta kővel Pallas Athéné. Még kioktatta mindenről az istennő Odysseust és óvatosan intette, s hogy rá ne ismerjenek, öreg koldussá változtatta. Aztán elment Spártába, hogy Télemakhos hazatéréséről gondoskodjék: a hosszú utazással már bizonyságot tett az ifjú arról, hogy apjához méltó, s Athéné úgyis csak azért küldte az útra, hogy Odysseus fia is hírt és dicsőséget szerezzen magának. Athéné meghagyását követve, először is Eumaiost, régi kondását kereste fel Odysseus. A kutyák megugatták a rongyos koldust, de a derék kondás szétkergette kutyáit és szíves vendéglátásban részesítette a Zeus oltalma alatt érkező idegent. Étellel-itallal kínálta, s barátságosan kikérdezte, honnét jön és hogyan vetődött ide. Odysseus nyelvét megoldotta a bor, de nem árulta el magát; koholt történeteket mondott el magáról, azt állította, hogy egy dúsgazdag krétai ember rabszolganőtől született gyermeke, s kalandos élete során Trója alatt Odysseusnak is bajtársa volt. Arról is szót ejtett, hogy hosszú bolyongása közben biztos hírt hallott Odysseusról: életben van és hazája felé közeledik. Eumaios óvatos kétkedéssel fogadta az idegen szavait, hiszen máskor is megesett már, hogy messziről jött vándor hamis híreket hozott Odysseus közeli hazatéréséről, mert így akarta magát megkedveltetni. Mégis remény támadt a szívében, Odysseus pedig körülnézett és örömmel látta, hogy Eumaios rendben tartja gazdája távollétében is a jószágot és a szolga szavaiból meggyőződött arról, hogy hűséges maradt hozzá. De még nem érkezett el annak az ideje, hogy felfedje előtte kilétét. Az éjszakát ott töltötte. A derék kondás a tűz mellett készített számára fekhelyet és saját subájával. takarta be.

A Spártában időző Télemakhost Pallas Athéné figyelmeztette a hazatérésre. S mikor Télemakhos, a lesben álló kérők figyelmét elkerülve, megérkezett Ithakába, az ő első útja is a hű kondás tanyájához vezetett. A hazatérő fiú Eumaiosszal izent anyjának és a hű kondás lelkére kötötte, hogy csak Pénelopéval magával közölje megérkezését. Mikor Odysseus és Télemakhos maguk maradtak, megjelent Athéné Odysseus előtt. Télemakhos nem vette észre, mert nem mindenkinek mutatkoznak meg az istenek.

Csak Odysseus látta meg, és a kutyák, de nem ugattak, hanem szűkölve lapultak meg a karám körül. Szemével intett az istennő Odysseusnak, kihívta a házból, és így beszélt hozzá : - Laertés isteni fia, ravasz Odysseus, most már fedd fel kilétedet fiad előtt, hogy a kérők számára halált hozva együtt menjetek be ketten a városba. Én magam sem fogok soká elmaradni tőletek, mert mellettetek akarok állni a harcban. Szólt, és aranyvesszejével megérintette Odysseust az istennő. Egyszeriben kicserélődtek koldusrongyai szép fényes és frissen mosott ruhákkal, arca megtelt, a ráncok elsimultak s szép barna lett a bőre, sötét a szakálla. Elcsodálkozott Télemakhos, mikor újra belépett hozzá Odysseus, istennek hitte és rémülten könyörgött hozzá. Alig akart hinni Odysseus szavainak : - Nem vagyok én isten, miért is gyanítasz bennem halhatatlant? Hanem atyád vagyok, akiért te annyit sírdogálsz és szenvedsz erőszakos férfiak miatt. Mindez, amit láttál, Athéné istennő műve, aki olyanná tesz, amilyenné akar, hiszen módjában áll; egyszer koldushoz tesz hasonlóvá, másszor szép ifjú férfivá. Mert könnyű az isteneknek, akik a széles eget lakják, akár megdicsőíteni a halandó embert, akár csúffá tenni. Könnyezve ölelte át atyját Télemakhos és mindketten sírtak. Napszálltáig is sírtak volna, ha nem lett volna annyi megbeszélnivalójuk. Kivált azt kötötte fia lelkére Odysseus, hogy senkinek ne árulja el hazaérkezését, még magának Pénelopénak és Laertésnek se. A nagy túlerővel szemben csak ravaszsággal győzhetnek, s még azt is ki kell tapasztalniok, hogy a cselédségben ki maradt hű Odysseushoz. Estére hazaért Eumaios, addigra Athéné vesszeje újra öreg koldussá változtatta Odysseust. Ott töltötte az éjszakát Eumaios tanyáján Télemakhos is és csak reggel kereste fel aggódó anyját. De előbb meghagyta Eumaiosnak, hogy az öreg koldust, kinek kilétét még a hű ember előtt is titkolták, vezesse be a városba, hadd kolduljon ott magának valami eleséget. Mikor Odysseus és Eumaios a palota elé érkeztek, már kihallatszott a mulatók zaja és Phémios éneke. A kapuban hevert Odysseus vén kutyája, Argos, elhanyagoltan és senkitől számba nem véve. Most felemelte fejét és fülét hegyezte; a hű kutya húszévi távollét után is ráismert gazdájára, a farkát csóválta, de már nem tudott gazdája elé menni. Odysseus meghatottan morzsolt szét egy könnycseppet a szemében, titokban, hogy meg ne lássa Eumaios, s bementek a palotába. A szegény Argos meg éppen csak megérte, hogy húsz év múltán még egyszer lássa gazdáját, s azzal kiadta páráját. Bent a palotában Télemakhos, aki szintén jelen volt a lakmározók között, magához intette Eumaiost, s vele küldött valami harapnivalót Odysseusnak és biztatta, hogy járja körül koldulva a vendégsereget. Odysseus illendően megköszönte, térdére fektette a koldustarisznyát, az ételt arra helyezte és úgy falatozott. Majd sorjában körüljárta a vendégeket, mindenki adott neki valamit, csak Antinoos utasította el gőgösen. Pénelopé is meghallotta, hogyan bánt Antinoos a házukhoz érkezett idegennel s nagyon haragudott érte. Felhívatta szobájába Eumaiost, hogy kérdezze az idegen felől és vele izenjen érte: bizonyosan sokfelé megfordult, hátha tud valami hírt Odysseusról. S miközben Pénelopé házuk hű emberének arról beszélt, hogy ha Odysseus hazatérne, fiával együtt hogyan állna bosszút a gonosz kérőkön, felhallatszott lentről Télemakhos hangos tüsszentése. A tüsszentés jó előjel, boldogan figyelmeztette rá a királyné Eumaiost. Lement Eumaios az idegenért, de ez visszaüzent vele: várjon, amíg a nap lemegy, hogy ne keltsen feltűnést a kérők között, ha hírt visz a királynénak. Helyeselte az okos Pénelopé és bevárta az estét, Eumaios pedig elköszönt még Télemakhostól és visszatért estére a karámba. De megjött a helybeli koldus, a híres nagyevő. Arnaiosnak hívták, mármint ezt a nevet adta neki anyja születésekor, de az ifjak mind csak Irosnak, azaz "Iris úrnak" nevezték, mert ő hordta szét a híreket és az üzeneteket, akárcsak Iris istennő az istenek között. Ez rátámadt Odysseusra és el akarta kergetni a háztól, ahol ő régibb jogon szokott kéregetni. De Odysseus nem hagyta magát. Meglátta Antinoos, hogy összekapott a két koldus, nagyot nevetett és még biztatta is őket a viadalra. Hamarosan földhöz vágta Odysseus a nagytermetű, lomha Irost, még a szájából is ömlött a vér és a fogai kihullottak. Aztán kivonszolta, miközben a kérők majd hogy halálra nem nevették magukat. Mikor visszajött Odysseus, nagy nevetés közt ünnepelték a győztest benne, és Antinoos feléje nyújtotta a versenydíjat, a töltött kecskebendőt. Pénelopé is lejött két cselédje kíséretében az emeletről, s amint megállt a tetőzetet tartó oszlop mellett, fényes fátylát tartva arca elé, elbűvölte a kérőket csodálatos szépségével. Télemakhost feddette először, hogy részt vesz a kérők mulatságain és eltűrte az otromba tréfát a házában menedéket kereső idegennel. Aztán a kérőket leckéztette, háza méltósága felett őrködve. Boldogan hallgatta okos feleségét Odysseus. A kérők elszégyellték magukat, szolgáikat hazaszalajtották, hogy hozzanak drága ajándékokat Pénelopé számára, de azért együtt maradtak akkor is, mikor a ház asszonya visszavonult szobájába az emeletre. Odysseus ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy a teremből kihordják a fegyvereket. Míg ezeket a közeli kamrába hurcolta Télemakhos és Odysseus, Athéné tartott aranymécsest. Télemakhos csodálkozva nézte, hogy telnek meg fénnyel a falak. Aztán Télemakhos nyugodni tért. Pénelopé ekkor kérdezte ki az idegent férje felől. Odysseus most Idomeneus testvérének, a krétai Minós király unokájának adta ki magát, s elmondta, hogy Krétában vendégül is látták Odysseust és biztos hírt hallott felőle : most Dódónába megy, hogy hazatérése előtt Zeus tölgyeitől kérjen jóslatot. Pénelopé sírva hallgatta az idegent, és nem is sejtette, hogy akit siratott, az ült mellette. S hogy vendégszerető háza szégyenben ne maradjon, megparancsolta szolgálóinak, lássák el mindennel a jó hír hozóját és mossák meg langyos vízzel a sok vándorlásban elfáradt lábát. Odysseus vonakodott a szolgálók segítségét igénybe venni : legfeljebb egy öreg cselédnek engedné, hogy a lábához érjen. Ekkor Pénelopé Odysseus öreg dajkájának, Eurykleiának adott parancsot. Örömmel szolgálta ki Eurykleia az idegent, hiszen annyi vendég fordult meg a háznál, de egy sem hasonlított még ennyire Odysseusra.

További információk a témáról és egyebekről:

Vissza                  Tovább

copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail: Literatura.hu