AZ OLYMPOS
Görögország legészakibb részében, Thessalia és Makedonia határán áll az Olympos, Görögország legmagasabb hegye. Égbe nyúló csúcsait az év nagyobb részében hó borítja. Homérosnál előforduló jelzői közül így a fizikai valóságot fejezi ki az, hogy "havas", valamint egyenlőtlen tagozódását, számos csúcsra töredezett gerincét találóan jellemzi a költő, mikor "soknyakúnak" mondja. De máskülönben az Olympos mint az istenek lakóhelye, Homérosnál és a későbbi költőknél egyaránt, kívül esik a fizikai tapasztaláson : a görög mitológiai képzelet és nem a természet világában van helye. |
Más a thessaliai Olympos lenyűgözően fenséges látványa, melyet kivált a Thermaios
tengeröböl felől közeledő utazók magasztalnak, mindenesetre érthetővé teszi,
hogy az Olympos- mitosz éppen erre a hegyre lokalizálódott. Jellemző, hogy mikor
Görögország török uralom alatt állt, a törökök is ezt a hegyet nevezték Szemavat
Evinek, azaz az "Egiek lakásának". A hegy iegmagasabb csúcsait örökösen
felhők veszik körül, érthető, hogy már
Homéros is "Olympos" helyett gyakran egyszerűen eget mond, és
"égi istenek" vagy "olymposi istenek" számára sokszor egészen
egyet jelentenek. S azt az ellentmondást nem is veszi észre, hogy az Olymposra
örökös tavaszt képzel, bár más helyen havas ormait emlegette. Itt, a mitikus
Olymposon van az istenek örök székhelye. Szél nem rázza soha, sem eső nem áztatja,
sem hó nem lepi be, hanem mindig derült, felhőtlen égbolt hajlik föléje, és
fehér fény fut rajta keresztül. Az Olymposra hívja össze tanácskozni Zeus
az isteneket, és az Olympos az istenek gondtalan lakomáinak állandó színhelye.
Apollón játszik a lantján ezeken a lakomákon, és a
Múzsák énekelnek, váltakozó énekkel. Hébé, az ifjúság istennője tölt piros nektárt
a kelyhekbe, vagy Ganymédés, a szép trójai királyfi, akit Zeus sasmadara ragadott
fel az Olymposra, a halhatatlanok sorába, hogy Zeus pohárnoka legyen. Az istenek
örök gondtalanságban élnek itt. Az olymposi istenek a boldog istenek; Thetis,
mikor istennő létére halandó fia, Akhilleus sorsát siratja, szégyell felmenni
az Olymposra. Az istenek halhatatlanok, örökké fiatalok és minden emberi tulajdonság
a végtelen tökélétesség fokán van meg bennük. Nagyobbak és szebbek az embereknél,
s bár az emberekhez hasonlóan esznek és isznak, nem kenyéren és boron élnek,
hanem nektárt isznak és "halhatatlan ételt, ambrosiát esznek, amit galambok
hordanak az Olymposra. Vérük is más, mint az embereké : ereikben ikhór folyik.
Az istenek külön nyelve is tökéletesebb, kifejezőbb, mint az emberi nyelv; egy-egy
név helyett, melynek etimológiai értelmét már a görörök sem tudták, az istenek
olyan szavakat használnak, melyek a dolog lényegét jelzik. Így a Trója alatt elfolyó Skamandrost az istenek nevezték Xanthosnak,
azaz "Szőkének", és van egy sötét színű éjszakai madár is, melyet
az emberek kymindisnek, de az istenek khalkisnak, vagyis "rézmadárnak"
neveznek. Az Olymposról távolmaradnak a föld és a föld alatti világ sötétebb
istenségei. Az Olympos az örök derű hona, itt nincs helye semminek, ami a boldog
összhangot megzavarná, Atét, a megrontó elvakultság istennőjét Zeus
lehajította az Olymposról az emberek közé. Mikor Kronos
fiai egymás közt osztják fel az uralmat, Poseidón
a tengert, Hadés az alvilágot és Zeus az eget kapja, de az Olympos közös
maradt. Mégis : Zeus, az ég ura, az Olymposon is uralkodik, Poseidón a tenger
mélyén levő aranyos barlang-palotájából alkalomadtán feljár ugyan az olymposi
istenek közé, de Hadés örökké a maga sötét világára szorítkozik, és csak egészen
kivételesen esik szó arról, hogy pl. Héraklés nyilától
érve ő is az Olympos orvosát, Paiéónt keresi fel. Mikor a rendszerező theológia
tizenkettőben állapítja meg az istenek számát, általában ezen is az olymposi
isteneket értik és legtöbbször így határozzák meg a sorozatot : Zeus és Héra, Poseidón és Déméter,
Apollón és Artemis,
Héphaistos és Athéné,
Arés és Aphrodité,
Hermés
és Hestia. S az olymposi tizenkét isten uralmának legkézzelfoghatóbb megmutatkozásait
háromszor három istennő fejezi ki. A három Hóra a rendet őrzi a természet és
erkölcs világában egyaránt : ők a váltakozó évszakok istennői, de egyéni neveik,
Eunomia: a "Törvény rendje", Eiréné: a "Béke", Diké: a "Jog",
arra utalnak, hogy a világrendet erkölcsi vonatkozásban is ők biztosítják. A
három Moira fonja a sors fonalát. Ha egyik embernek hosszú élet jut, a másiknak
rövid, az egyiket boldogság éri, a másikat szerencsétlenség, az emberi ész számára
egyenként megokolhatatlan "véletlenek" ezek, de a Moirák létezése
azt fejezi ki, hogy mindenkin a számára rendelt osztályrésznek kell beteljesednie.
Az egyik neve Klóthó, aki "fonja" a fonalat, a másik Lakbesis, aki
az "osztályrészt" juttatja, és a harmadik Atropos, az "elfordíthatatlan".
Tehát általuk is valamiféle kiszabott rend érvényesül, de ezt a rend az ember
számára hozzáférhetetlenebb, értelme számára megközelíthetetlenebb és ellenőrizhetetlenebb,
mint az a rend, amelyet a Hórák képviselnek. Tykhé, a "véletlen",
a sors szeszélyes istennője, kinek forgandóságát fejezi ki, hogy gömbön áll,
szárnya van és feje hátul kopasz, vagyis akkor kell üstökön ragadni, amikor
eléd kerül - az Olympos-mítosztól idegen, aránylag késői képzet. A harmadik
háromság, melyben az Olympos uralma fejeződik ki, a három Kharis: Euphrosyné,
a "Boldogság", Thaleia, a "Virulás", Aglaia, a "Fény".
Mert a földi élet fölé épült Olympos jelenti a derűt a világban, és teszi kívánatossá
nemes rendjével az életet. Az Olympos környékén, Pieriában és a Tempé-völgyben
lakó Múzsák, kik magukban is háromszor hárman vannak, és akik maguk is "olymposiak",
e nemes rend uralmát hirdetik a kiválasztott költők énekén keresztül. Az olymposi
tizenkét isten közül Homéros
Démétért, a kenyéradó föld megszemélyesítőjét többször említi ugyan, de arisztokratikus
Olymposán nem ad helyet neki; annál jelentősebb szerephez jut
Hésiodos paraszti világképében, ahol a földművelő nép a jó termésért imádkozik
hozzá. Hermés olymposi isten, de nem csak olymposi. Ő az, aki emberekkel a legszívesebben
társalog, mint hírvivő, közvetit az isteni és emberi világ között és az alvilágba
is ő vezeti a halottak lelkét. Dionysos és
Héraklés, Zeusnak halandó anyáktól való gyermekei, csak
földi szenvedéseikkel és küzdelmeikkel érdemelték ki az Olympost. Az olymposi
világ Zeus nemzedéktársainak és utódainak a világa. Az
olymposi istenek éterikus ragyogásának és nemes összhangjának természetes ellenzékét
a Föld alaktalan, súlyos és nehézkes gyermekei teszik. Nemcsak Kronost és a
titánokat kell legyőznie Zeusnak, Gaia új meg új ellenfeleket támaszt uralma
ellen. Az olymposiak győznek a Föld durva és erőszakos gyermekei fölött a giganiomakhiában,
" gigasok harcában", de csak, mikor az olymposi világrend követelményeit
vállaló halandó : Héraklés is az Olympos istenei mellé áll. A gigasok megölése
után hozza világra Gaia legfiatalabb gyermekét, Typhónt, a százfejű, tűzokádó
óriást, hogy ez is az Olympos uralma ellen lázadjon. Az istenek Egyiptomba menekültek
előle, de végül is Zeus legyőzte és az Aitné (Aetna) hegyét borította rá: ez
magyarázza a szicíliai Aetna vulkanikus természetét. Typhón Ekhidnától, Tartarosnak
félig kígyó alakú leányától származó gyermekeit hagyja maga után a föld színén,
egyebek közt a nemeai oroszlánt és a lernai hydrát. Ezeket is Héraklés öli meg,
aki a Gaiától származó emberi és állati szörnyek kiirtásával a földön is az
olymposi rend uralmát biztosítja. Aki az Olympos ellen lázad, buknia kell, de
az olymposi világrend szolgálatában a halandó Héraklés is kiérdemli az Olympost.
A Föld táplálta fel óriásokká Alóeus két fiát is, Ótost és Ephialtést. Ezek
már kilencéves korukban kilenc rőf szélesek és kilenc láb magasak voltak és az
Olympos halhatatlan lakóit fenyegették meg háborúval. Az Olympos fölé az Ossát és
az Ossára a Péliont akarták rakni, hogy így jussanak az égbe. Férfisorba jutva meg
is valósították volna vakmerő tervüket, de Apollón fiatal korukban ölte meg
mindkettőt. Héphaistos, a kovácsisten készítette az Olymposon az istenek
ércpalotáit, Zeusnak hatalmas megaront, mint a földi királyoknak, arany trónszékkel
a közepén, ahol alattvalóival tanácskozhatik és lakomázhatik; Hérának titkos
zárat a hálószobájára, melyet csak maga az istennő tud kinyitni. Magának
Héphaistosnak a tűzhányók mélyén levő füstös és borzalmas műhelyeken kívül az
Olymposon is van csodálatosan berendezett, aranytól ragyogó műhelye. Az Olympos
mérhetetlen magasságban van a föld felett. Mikor egyszer Zeus és Héra
civódásába, anyja pártjára állva, beleszólt Héphaistos,
Zeus lehajította az Olymposról, és ekkor egész napon át
zuhant, amíg földet ért Lémnos szigetén. De ez a mérhetetlen magasság nem jelenti
az istenek teljes elszigeteltségét az emberi világtól. Nemcsak a magasból uralkodnak,
hanem jelenlétük állandóan megérezhető az emberi dolgokban. Az ügyeskezű
mesterembert Athéné vagy Héphaistos, a derék vadászt
Apollón vagy Artemis tanította.
Plasztikus istenalakjukban ugyan csak kiválasztott emberek előtt jelennek meg, de
jelenlétüket mások is átélik, s a megkezdett emberi cselekvés váratlan sikere, egy
szó vagy egy lépés meglepő helyénvalósága, döbbent borzongás, néha valami
különös jó illat bizonyítja közelségüket. Ha áldozatot mutatnak be az emberek, az
istenek mindig eljönnek láthatatlanul, hogy részesüljenek az áldozati lakomában, s
meghitt közelségük élménye, a theoxenia ("isten-vendégség") hite több
mítoszban talált kifejezést. Vannak kiválasztott, jámbor népek, melyek különösen
gyakran látják vendégül az isteneket; ilyenek különösen a föld szélein lakó
mesés népek, nyugaton és keleten az aithiopsok, északon a hyperboreiosok. Mindennapos
esemény a theoxenia a phaiakok mesebeli népe számára is, máskülönben ritka,
kivételes áldást hozó jelenség. Homérosnál pl. az Odysseiában
látjuk, milyen megrendült boldogság tölti el az agg Nestór szívét, mikor kitűnik,
hogy Pallas Athéné, ki Mentór alakjában kísérte el az ifjú Télemakhost Pylosba,
szemmel láthatóan volt jelen azon az áldozati lakomán, melyet Pylos királya Poseidón tiszteletére rendezett. Minden idegen (xenos) Zeus
Xenios oltalma alatt áll, de azért is meg kell becsülni, mert ki tudja, nem rejtőzik-e
a vándor kopott ruhája, vagy éppen a koldusgúnya alatt valamelyik olymposi isten, aki
bejárja az emberek városait, hogy kiismerje jámborságukat és gonoszságukat?
Philémón és Baukis története: a "theoxenia" legemlegetettebb példája.
További információk a témáról és minden egyébről:
|
copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail: Literatura.hu