Trója

A TRÓJAI HÁBORÚ 3.

Akhilleus távolról nézte a küzdelmet, a görögök szorult helyzetét, s a szíve örült, mert már látta, hogy az ő segítségéért fognak nemsokára könyörögni. De Nestór bölcs szavai már a harci lelkesedést ébresztgették Akhilleus hű társa, Patroklos szívében. Nemsokára már a görög hajótábor sáncfalait szaggatták a trójaiak, és maga Hektór hatalmas követ ragadott fel - ketten sem bírnák el a mai emberek - és avval betörte a kaput. Sötét tekintettel, mint a hirtelen leszakadó éjszaka, de ragyogó vértezettel ugrott be a kapun Hektór, kezében két dárdával. Halandó ember nem tudta őt feltartóztatni.

És hívta maga után a trójaiakat; azok elözönlötték a falakat. A görögök odvas hajóik mellett rémülten látták a kérlelhetetlenül zajló tömeget. Apollón isten is segített a trójaiaknak. Könnyedén bedöntötte az árok oldalát, és úgy hidalta át, hogy utat nyisson. A falakat is ledöntötte, mint gyermek a tengerparton a maga homoképítményét, úgy tiporta el az isten, amit a görögök fáradságos munkával emeltek. Patroklos, mihelyt meglátta, hogy a hajókhoz rontottak a trójaiak, és a görögök között irtózatos rémület támadt, rögtön Akhilleushoz sietett, hátha rá tudja venni már a harcra. A hajóknál nagy volt a kavarodás, a görögök nem tudták visszaverni a trójaiakat, de a trójaiak sem bírtak a sátrakba és a hajókra hatolni. Teukros már Hektórt vette célba íjával, melyet Apollón ajándékozott valamikor neki, de a megfeszített ideg elszakadt, pedig csak reggel szerelte fel frissen a hős. Hektór látta s tudta, hogy Zeus tette hasznavehetetlenné Teukros íját, s még nagyobb rohamra serkentette a trójaiakat : aki meghal, hazájáért, hitveséért, gyermekeiért, házáért és ősi birtokáért hal meg ! Már égő fáklyákkal jöttek, hogy felgyújtsák a görög hajókat, az egyik elesett, helyébe lépett a másik; maga Aias tizenkét trójait ütött le, akik mind tüzet akartak vetni a hajókra. Patroklos ezalatt sírva panaszolta Akhilleusnak a görögök szörnyű veszteségeit. - Mit ér az utókor a te vitézségeddel, ha most nem hárítod el a görögök felől a méltatlan csapást? Kegyetlen, nem lehet Péleus az atyád, sem Thetis az anyád, a kék tengertől eredsz meg a meredek kősziklától, azért ilyen kemény a szíved. Legalább engem küldj a myrmidónok népével s engedd, hogy felöltsem a te fegyvereidet. Akhilleus még mindig gyűlölettel gondolt Agamemnónra, de azt megengedte, hogy Patroklos menjen. Csak azt hagyta meg, hogy ne kövesse a városig az ellenséget, térjen vissza, mihelyt a hajókat megszabadította. Akkor már Hektór eltörte Aias dárdáját is, és evvel az utolsó akadályt is elhárította, a trójaiaknak sikerült felgyújtaniok az első hajót. Most már Akhilleus maga sürgette Patroklost, ez felöltötte Akhilleus fegyverzetét, csak hatalmas dárdáját kellett otthagynia: ezt Kheirón, a kentaur hozta egykor a Pélion csúcsáról Péleusnak, és olyan súlyos volt, hogy csak maga Akhilleus tudta felemelni. Automedón befogta a harciszekérbe Akhilleus szélsebes, halhatatlan lovait, a Xanthost (a "Fakót") és a Baliost (a "Tarkát") ; ezeknek Zephyros, a nyugati szél volt az apjuk, és Podargé harpyia, a "gyorslábú" viharistennő volt az anyjuk. Akhilleus maga szólította fegyverbe a myrmidónokat. Mikor együtt voltak és hadi rendbe álltak, Akhilleus rövid beszédet intézett hozzájuk : menjenek, töltsék ki harci kedvüket, hiszen idáig is folytón unszolták Akhilleust, hogy vezesse már csatába őket. Szorosan felzárkóztak - pajzs támaszt pajzsot, sisakot sisak, ember az embert -, élükön Patroklos és Automedón haladtak. A trójaiakat már puszta megjelenésük is megriasztotta. Azt hitték először, hogy Akhilleus tért vissza a háborúba. S Patrokios kitett magáért; a trójaiakat elűzte a hajóktól, Prótesilaos lángban álló hajóját eloltotta. A görögök fellélegzettek, a trójaiak után vetették magukat, s maga Hektór is menekült már. A lykiai szövetségesek álltak legtovább helyt, Zeus fia, Sarpédón tartotta a lelket bennük. De mikor szembe került Patroklosszal, meg kellett halnia. Hiába szánta meg Zeus, hiába szerette volna a harc forgatagából Lykiába elragadni, a Moirával, a halandó ember kiszabott osztályrészével szemben nem tehet semmit ő sem. Csak Sarpédón holttestét bízhatta Zeus Apollónra. Ez most lejött az Ida hegyéről, a hulló nyilak közül kiragadta a holttestet, megmosta a folyó vizében, megkente ambrosiával és isteni ruhákba öltöztette. S rábízta a két ikertestvérre, Hypnosra és Thanatosra, az "Álomra" és a "Halálra" ; azok gyorsan vitték s letették Lykiában, hogy ott testvérei és rokonai eltemessék, s hantoljanak sírt föléje, emeljenek oszlopot, mert ez az ajándék jár a halottaknak. Patroklos pedig megfeledkezve Akhilleus szaváról, a városig űzte a trójaiakat és a lykiaiakat. S Patroklos keze által már be is vették volna Tróját a görögök, ha nem állt volna meg oltalmazólag a bástyatorony fölött Apollón. Háromszor rohanta meg a falat Patroklos és háromszor taszította el Apollón, halhatatlan kezével nagyot ütve a fényes pajzsra. Hanem amikor negyedszer szaladt neki, istenhez hasonlóan, akkor félelmeteset kiáltva szólt hozzá a messzelövő Apollón: - Fordulj meg, isteni Patroklos, mert nem az a végzet, hogy dárdádtól pusztuljon el Trója, de még Akhilleusétól sem, pedig ő nálad sokkal derekabb hős. Patroklos meghátrált, Apollón pedig Hektórt buzdította Patroklos ellen. Mikor szembetalálkoztak, Patroklos megölte Hektór kocsisát, Kebrionést, s most Kebrionés holtteste körül tört ki a küzdelem. De Phoibos Apollón harcolt Patroklos ellen; a hős nem vette őt észre, mert sűrű ködbe volt burkolózva. Homlokát és vállát ütötte meg az isten, és leverte fejéról a sisakot - Akhilleus sisakját, melyet így juttatott Hektórnak Zeus --, dárdája eltörött, vértje megoldódott, ő maga elkábult: meztelenül és kiszolgáltatottan állt már ott, amikor Euphorbos dárdája eltalálta. Még életben volt ekkor és Hektór fegyvere ölte meg. De még haldokolva sem tűrte el Hektór gúnyolódó szavait és megjósolta neki, hogy Akhilleus keze által fog elesni. Akkor elborította a halálos vég, lelke, testéből kiröppenve, a Hadésba szállt, saját pusztulását siratva, hogy el kellett hagynia a férfias erőt és az ifjúságot. Hektór elgondolkozott a halott jóslatán, de megbiztatta magát, kivette a dárdát a halott sebéből, a holttestet félrelökte, s Automedónt, Akhilleus derék szolgáját akarta megtámadni. Csakhogy ezt elragadták előle a fürge, halhatatlan lovak, melyeket Péleusnak az istenek adtak ajándékba lakodalmán. Menelaos Telamón fiát, Aiast hívta segítségül Patroklos holttestének a védelmére. Akkor már megfosztotta Hektór Patroklos holttestét a fegyverektől és már húzta magával, hogy levágja válláról a fejét, s magát a holttestet a trójai kutyák elé dobja. De Aiast meglátva, meghátrált, a lykiai Glaukos bosszúságára, ki már azt remélte, hogy Patroklos holttestével Sarpédón fegyvereit fogják kiválthatni. Hektór nem akart elbújni a harc elől, csa,k félrevonult, hogy felöltse előbb Akhilleus fegyverzetét, melyet Patroklostól szedett el, s melyet Akhilleus atyjának az égi istenek ajándékoztak. Eközben Akhilleus lovai már messze jártak a harc forgatagától, és sírtak, mert ők tudták meg először Patroklos halálát. Hiába ütötte őket Automedón az ostorral, hiába noszogatta őket mézédes szavakkal, s hiába átkozódott, nem akartak sem a hajókhoz visszatérni, sem pedig a csatába, hanem álltak mereven, mint az oszlop halott férfi vagy nő sírja fölött, fejüket a földre szegezték, s forró könnyük hullott Patroklosért. Szánakozott rajtuk Zeus és a fejét csóválta: - Szegények, miért is adtunk titeket Péleus királynak, a halandó embernek, mikor ti örökifjak és halhatatlanok vagytok! Hát azért, hogy a nyomorult emberek között titeket is fájdalmak érjenek? De nem fog Hektór, Priamos fia rátok és a mesteri harci szekérre felhágni, mert ezt már nem engedem meg. Hát nem elég, hogy a fegyverekhez jutott s még dicsekszik is vele? Nektek erőt adok inaitokba és lelketekbe, hogy Automedónt is mentsétek ki a harcból és vigyétek az odvas hajókhoz, mert most még a trójaiaknak juttatom a dicsőséget, hogy öljenek, amíg a hajókig érnek, s lenyugszik a nap és a szent este eljön. Es Pallas Athénét küldte le, hogy Menelaost és társait kitartásra buzdítsa; a másik oldalon Hektórt Apollón szavai tüzelték. Zeus atya pedig a bojtos, ragyogó aigist vette kezébe, az Ida hegyét felhők közé rejtette, villámlott és mennydörgött, és rázta a pajzsot, a győzelmet a trójaiaknak adta és megriasztotta az akhaiosokat. Látták a vitézek, hogy maga Zeus segíti a trójaiakat. Aias, Telamón fia körülnézett, hogy legalább elküldjön valakit Akhilleushoz a gyászos hírrel, de a sűrű ködben nem ismerte fel társait. Imájára Zeus eloszlatta a ködöt, a nap kisütött, és eléjük tárult az egész küzdelem. Aias Menelaosnak szólt, hogy menjen hátra, keresse meg Nestór fiát, Antilokhost, és vele izenjen Akhilleusnak. Mikor meghallotta Antilokhos a hírt, elborzadt a szóra, szeme megtelt könnyel és a hangja is elakadt. De szót fogadott és ment, hogy megvigye Akhilleusnak a hírt legkedvesebb társa haláláról. Menelaos visszatért a harcba. A trójaiak egyre féktelenebb erővel támadtak. A görögök már csak azért küzdöttek, hogy kiragadják Patroklos holttestét. Végül is sikerült, Menelaos és Mérionés vállukra emelték a holttestet és úgy futottak vele a hajók felé. Csak a két Aias tartotta még fel valamennyire a trójaiakat, azok mindjobban előre törtek Aineias és Hektór vezetésével, a görögök pedig megfutottak. Még folyt a harc, mikor Antilokhos megvitte a gyászos hírt a myrmidónok hajóihoz : - Jaj nekem, Péleus fia, gyászos hírt tudsz meg tőlem, bár ne kellett volna megtörténnie! Elesett Patroklos, s meztelen holttestéért folyik most a küzdelem, a fegyverek már a sisakrázó Hektór kezében vannak. A fájdalom sötét köde borult Akhilleusra. Mindkét kezével port hintett a fejére és beszennyezte kedves arcát, nektáros khitónján fekete hamu ült, és maga a föld porában hosszan elnyúlva feküdt, kezeivel haját tépte és zilálta. A szolgálók is, Akhilleus és Patroklos rabnői fájdalmasan kiáltoztak, kiszaladtak az ajtón és körülvették a hős Akhilleust, mindnyájan mellüket verték, s megroggyant a térdük. Antilokhos is ott állt és fogta Akhilleus kezét, félt, hogy fájdalmában magában is kárt tesz. Irtózatosan jajgatott Akhilleus, meghallotta felséges anyja is, ülve a tenger mélyében agg atyja mellett, s ő is jajveszékelt. Köréje gyűltek az istennők mind, ahány néreis csak volt a tenger mélységében. Megtelt velük az ezüstös barlang, s mind a mellüket verték és Thetis kezdte el a siratást : - Halljátok, testvéreim, Néreus leányai, mennyi fájdalom van az én lelkemben. Jaj, én szerencsétlen, hogy csak fájdalomra hoztam a világra a legderekabb hőst! Felnőtt, mint a hajtás, én magam gondoztam, mint fácskát a kert jó, termékeny földjében, s engedtem a görbe hajókon Iliosba, hogy harcoljon a trójaiakkal. De nem fogom többé már fogadni otthon, nem tér haza többé Péleus házába. S addig is, amíg a nap ragyogó fényét látja, csak baj éri, és nem tudok segíteni rajta. De megyek, hadd lássam kedves gyermekemet, s tőle halljam, mi a bánata. Így szólva elhagyta a barlangot. Könnyes szemmel mentek vele a többiek is, köröttük a tenger habjai elültek. Trójához érkezve kiléptek a partra sorjában, ott, ahol a myrmidónok hajói álltak. A keservesen síró Akhilleus mellé állt felséges anyja, éles jajszóval megfogta gyermeke fejét és panaszosan szólt hozzá: - Gyermekem, miért sírsz, mi gyász ért szívedben? Mondd ki és ne titkold. Hiszen azt már megadta Zeus, amit előbb kértél, hogy a hajókig űzessenek a görögök, és megérezzék, hogy rád vannak szorulva.

Keservesen sóhajtva felelt a gyorslábú Akhilleus : - Anyám, ezt megadta az olymposi Zeus. Hanem mi örömöm lehet még benne, ha elveszett kedves bajtársam, Patroklos, akit mindegyik közt legjobban szerettem? Szerettem, mint ennen magamat, és most elvesztettem, megölte Hektór és elszedte tőle a csodálatosan nagy fegyvereket, melyeket Péleusnak az istenek adtak fényes ajándék gyanánt azon a napon, amikor tégedet halandó férfival kényszerítettek házasságra. Bárcsak a halhatatlan tengeri istennők mellett maradtál volna, s Péleus halandó asszonyt vett volna feleségül! Most nem fogod többé hazatérő fiadat fogadni, mert nem hagy a lelkem élni, amíg Hektór dárdámtól érve, el nem veszti életét s nem lakol meg Menoitios fiának, Patroklosnak haláláért. Thetis könnyek között figyelmeztette sorsára rövid életre szánt fiát : Hektór halála után rögtön meg kell halnia. - Hát haljak meg rögtön - felelte Akhilleus, s keservesen bánta haragját, amiért nem volt ő is Patroklos mellett a csatában. - Hanem itten ülök hajóimmal, felesleges teher a földnek, pedig az ércinges akhaiosok között senki sem ér fel velem a harcban. Bár kiveszne Eris az istenek és az emberek közül, és a harag, amely a józan embert is elvakítja, s a pergetett méznél édesebben száll le a férfiak szívére és növekszik, mint a füst. De hagyjuk a régi haragot, most megyek, hogy megtaláljam, aki e kedves fejet elpusztította, Hektórt, s a halált akkor fogadom, amikorra Zeus és a többi isten ki akarja mérni rám. Csakhogy Akhilleusnak már fegyvere sem volt; Thetis megígérte, hogy másnap hajnalban hoz neki újat Héphaistostól, csak addig ne elegyedjék a harcba. S tengeri testvéreit kérte, hogy térjenek vissza a tengerbe és vigyenek hírt atyjuknak, a tengeri öregnek, ő maga pedig felment az Olymposra, hogy megkérje Héphaistost, adjon fegyvereket a fiának. Ezalatt a görögök tovább hátráltak, s Patroklos holtteste is újra veszedelembe jutott; Hektór háromszor is hozzáért, már megfogta a lábát és vonszolni akarta, a két Aias háromszor is ellökte, de Hektór nem tágított. Ekkor Héra, Zeus és a többi isten háta mögött, Irist küldte Akhilleushoz, hogy hívja a sánchoz. Akhilleus, bár még nem volt fegyveres Thetis parancsát sem akarta megszegni, engedett Iris szavának. A sánchoz ment, Athéné vetette az aigist a vállára és csodálatos fényt gyújtott a fején. Háromszor kiáltott Akhilleus az árok fölött megállva, háromszor zavarodtak meg Akhilleus puszta látásátói és hallásától a trójaiak. Most már végleg biztosították Patroklos holttestét a görögök, hordágyra helyezték, s körülvették siránkozva, köztük Akhilleus hullatta forró könnyeit, meglátva sebektől hasogatottan bajtársát, akit ő küldött a harcba, de ki nem tért többé élve vissza hozzá. Egész éjszaka siratták Patroklost a görögök. Holttestét megmosták és bekenték olajjal, de Akhilleus megfogadta, hogy addig nem temetik el, amíg meg nem öli Hektórt és vissza nem szerzi a fegyvereket. Máglyájánál tizenkét trójai ifjat fog megölni, és addig a trójai rabnők fogják éjjel-nappal siratni. Thetis ezalatt fölkereste Héphaistost. A kovácsisten, feleségével, Kharisszal együtt, szívesen fogadta s örömmel vállalta a fegyverek elkészítését, hiszen Thetis iránt régen hálára volt kötelezve. Hozzá is látott mindjárt a munkához. Mire felkelt sáfrányszín leplében Éós és Őkeanos hullámaiból, megérkezett Thetis a hajókhoz az istentől az ajándékokkal. Fiát Patroklos mellett találta, hangos sírás közben; vele sírtak bajtársai is. Thetis átadta a fegyverzetet és Patroklos holttestét bebalzsamozta nektárral meg ambrosiával. Akhilleus összegyűjtötte maga köré a vezéreket. Dárdájukra támaszkodva sántikáltak a gyűlésbe Diomédés és Odysseus, Agamemnón is meg volt sebesülve. Akhilleus kibékült Agamemnónnal, keservesen bánva haragját, mely annyi derék görögnek okozta halálát. El is hozták még a gyűlés színe elé Agamemnón dús ajándékait, drága kincseket, pompás edényeket, tizenkét lovat, hét ügyeskezű rabnőt és nyolcadiknak a széparcú Briséist. S felállt Agamemnón, áldozatot mutatott be és Zeushoz emelve kezét, megesküdött, hogy Briséist meg sem érintette, amíg nála volt. Bevitték Akhilleus sátrába az ajándékokat, a kincseket elhelyezték, az asszonyokat leültették, a lovakat a többi közé hajtották. Belépett Briséis is, szép volt, mint maga az aranyos Aphrodité. S mikor meglátta Patroklos sebektől eléktelenített holttestét, éles sikoltással omlott le melléje, kezével a mellét tépte, és zokogva mondta : - Patroklos, ki legkedvesebb voltál nekem, szegény nyomorultnak, éltél, hogy elmentem, s most holtan talállak, népek vezetője, mikor visszatérek. Szüntelen siratlak, meghaltál, ki mindig jóságos voltál hozzám!
Zeus ezalatt megparancsolta Themisnek, hogy hívja gyűlésbe az isteneket. Ez elment és elhívta mindet Zeus palotájába. Nem maradt el senki, a folyók sem, az egy Ókeanos kivételével, a nymphák sem, akik a szép ligeteket lakják és a folyók forrásait és a pázsitos réteket. Zeus kihirdette, hogy most lemehetnek a trójai harcmezőre, segítheti ki-ki, akit segíteni akar, de ő maga az Olymposon marad és innen gyönyörködik a küzdelemben. Mentek az istenek és az istennők : Héra, Pallas Athéné, Poseidón, Hermés és Héphaistos a görögök mellé álltak, Arés, Apollón, Artemis, Létó, Aphrodité és Skamandros folyamisten, akit az istenek Xanthosnak neveztek, a trójaiakat segítették. Mikor az istenek lejöttek, már a görögök győztek, mert megjelent közöttük Akhilleus. A hős csak Hektórt kereste, de Apollón Aineiast küldte ellene. Az istenek félrevonulva nézték a két istennő halandó fiait: Thetis fiát, Akhilleust, és Aphrodité fiát, Aineiast, de mikor azt látták, hogy Akhilleus már-már megöli Aineiast, Poseidón, bár mindig a görögök pártján volt, beleavatkozott: - Menjünk; mentsük meg Aineiast a haláltól, nehogy ránk haragudjon meg Kronos fia, ha Akhilleus megölné. Mert az a végzete, hogy megmeneküljön, nehogy magvaszakadtan, nyomtalanul elpusztuljon Dardanos ivadéka; mivel Dardanost szerette Zeus legjobban minden halandó gyermeke közt. De Priamos ágát már meggyűlölte és elvetette Kronidés, így most Aineias fog uralkodni a trójaiak felett, ő és az unokái, nemzedékről nemzedékre. Amikor már az örvénylő Xanthos folyóig űzte Akhilleus a trójaiakat, ezek hanyatthomlok rohantak a folyóba, mint a sáskák, amelyeket tűzcsóvákkal űznek el a mezőkről. Maga Xanthos, a mély örvényű folyó istene is megsokallta és rászólt, a mélységből férfi alakjában felemelkedve: - Ó, Akhilleus, nincs ember, ki nálad erősebb volna és gonoszabbat tenne. Ha már megadta neked Kronos fia, hogy minden trójait elpusztíts, legalább az én medremből a mezőre vonulva vidd végbe a szörnyű pusztítást. Szépséges habjaim holtakkal telnek meg, nem tudom már az isteni tengerbe önteni hullámaimat, mert eItorlaszolják a holttestek, s te irtózatosan öldökölsz tovább. Hanem már elég volt, hagyd abba, borzadok, s csodálkozom rajtad, népek vezetője. Akhilleus meghallgatta a folyó szavát: - Úgy lesz, amint parancsolod, isteni Skamandros - de a harc mámora vitte tovább és nem tudott megállni, amíg a városig nem űzte a trájaiakat. Égett a vágytól, hogy Hektórral mérje össze az erejét. A folyamisten összeszedte minden erejét Akhilleus ellen. A holtakat zúgó morajlással kivetette magából, az élőket elrejtette, hogy megmentse Akhilleus kezétől. Irtózatosra dagadva dobta hullámait Akhilleus után; az már elvesztette lába alól a talajt, kezével hatalmas szilfába kapaszkodott, de a part beomlott, a fa gyökerestül kidőlt. Sűrű lombja gátat vetett a haboknak és áthidalta az áradatot, ennek a segítségével a partra ugrott Akhilleus. De a folyó sem nyugodott, sötét hullámai űzőbe vették a hőst és elnyeléssel fenyegették. Szorongatott helyzetéből Poseidón és Pallas Athéné mentették ki. Folyó- testvéréhez, a Simoeishez fordult segítségért a Skamandros, úgy ment újra Akhilleus ellen, magasra felcsapva, tajtékkal és vérrel és holttestekkel kavarogva. Már majdnem elnyelte, mikor Héra Héphaistost küldte hozzá - az istenek harcában ő volt Xanthos méltó ellenfele -, hogy állítsa meg tüzével a folyó parttalan áradását. Már magát a folyó erejét sorvasztotta a tűz, s csak akkor szólította vissza sánta fiát a fehérkarú Héra, mikor megígérte a Skamandros, hogy felhagy Akhilleus üldözésével és nem segíti a trójaiakat többé, még ha felgyújtják is a várost a görögök.

További információk a témáról és egyebekről:

Vissza Tovább