ZEUS
Zeus, "az emberek és istenek atyja", a legfőbb isten (hypsistos). "Királyok királya , boldogok közt a legboldogabb és a tökéletesek közt a legtökéletesebb erő, áldott Zeus" - így szólítja meg az oltáránál menedéket kereső leányok kara Aiskhylosnál. Tőle származtatták a földi királyok hatalmát is; ezek legtöbbször Zeusig iparkodtak visszavezetni családfájukat, vagy azt híresztelték, hogy királyi pálcájuk Zeus ajándéka. Általában azt tartották, hogy boldogságából ő juttat a boldogoknak, mint ktésios, ő adja és őrzi a vagyont. Tökéletessége juttatja tökéletességhez az emberi kezdeményeket, ezért teleios, a "befejező", a "tökéletességet adó". Ő az egyetlen lény, aki teljesen szabad (eleutheros), bár a természeti és erkölcsi világ rendjét ő sem változtathatja meg. |
Sőt éppen az ő létezése a biztosítéka az egyetemes megkötöttségeknek,
a Moirákat, a Végzet istennőit éppen úgy az ő leányainak tekintették, mint a
Hórákat, akikről viszont az volt a felfogás, hogy a természeti és erkölcsi világ
egymásnak szorosan megfelelő rendjét őrzik. Természeti és erkölcsi világ rendjének,
Themisnek, a "Törvénynek", aki néha leánya Gaiának, a Földnek, de
néha azonos vele, és aki anyja a Hóráknak, feltétlen elismerés és tisztelet
jár. De azontúl a szabadság az emberhez méltó életforma, s bár Aiskhylos szerint
"senki sem szabad Zeuson kívül, Zeus ajándékai között szerepel a szabadság
is. Ezért, mikor a plataiai győzelem a görögök szabadságát biztosította a perzsákkal
szemben, mint Zeus Eleutheriosnak, a "szabadságot adó" istennek, alapítottak
számára ötévenként ismétlődő ünnepet. Zeus jelentőségének egyetemességét juttatja
kifejezésre az égbolthoz való vonatkozása, hiszen az égbolt az ami elől elfutni
nem lehet ami mindenütt ott van a fejünk fölött, s aminek áldásait mindenki
éppen úgy várhatja, mint sújtó villámait. Istenségében az égbolt természeti
oldala is igen határozott vonásokkal érvényesül. Ő a "felleggyűjtő"
(nephelégeretés), a "hangosan mennydörgő" (erigdupos) és "villámokban
gyönyörködő (terpikeraunos). Ő küldi az esőt (hyetios- "esőző") és
elsősorban az ő hírnöke a tarka ruhájú Iris, a szivárvány.
Csak a késői, rendszerező mitológia foglalja le Irist Hérának
és az istennőknek, míg Zeus és a férfiistenek követének Hermést,
a férfihírnököt állandósítja. Irist a szivárvánnyal való azonossága magában
véve is az ég királyának, eső, mennydörgés és villám urának a hatáskörébe utalja.
A szivárványt is (görögül: iris) Zeus vonja fel a felhőkre "jelül az embereknek",
de Iris nem éppen a vihar utáni megbékélést jelenti, mint a bibliai szivárvány,
hanem inkább az esős időszak beálltát, mely az emberekkel abbahagyatja a mezei
munkát és a nyájban kárt okoz, vagy egyenesen háborút jelez, mint a magyar nép
képzeletében az, ha veresedik az ég alja. Különösen az arkadiai pásztornép tisztelte
Zeust oly szertartások között, melyek meteorológiai jelentőségével álltak kapcsolatban.
Ha Arkadia híres legelőit szárazság látogatta meg, akkor a Lykaion hegyen Zeus
szent forrását, a Hagnót (a "tisztát") tölgyfaággal verdeste meg a
pap - a szent tölgyfa is ott állt a forrás mellett -, hogy köd szálljon fel
belőle, abból gyűjtsön esőfelhőt az isten. Utóbb Zeus meteorológiai vonásai
is erkölcsi jelentést kapnak. Mint az ég erőinek ura, egyszersmind az igazságnak
is legfőbb őre, s pusztító vihart bocsát azokra az emberekre, akik nem tisztelik
Themist: elferdítve kezelik a törvényeket és száműzik Dikét, a "Jogot".
Olyankor rohannak le a hegyről a megáradt folyók és útjukban tönkreteszik az
emberi kezek munkáját. Minden, ami az egyetemes világrendet illeti, Zeus hatáskörébe
tartozik, így az esztendők is "Zeus esztendői" és az évszakok "Zeus
hórái". A görög a világot jellemzően "kosmos"-nak, azaz "rendnek"
nevezte, s a világ- rend rendet követel az emberi viszonylatokban is, az igazságtalanság
alapjában rendíti meg a világot és ebben ismét Zeusnak igazságot követelő hatalma
érvényesül. Pelops két fia, Atreus és Thyestés közül az uralmat Atreus számára
egy aranygyapjas bárány birtoka biztosította. De Thyestés elcsábította Atreus
nejét, Aeropét és ez kezére játszotta a bárányt, miáltal ő jutott uralomra.
Zeus csodálatos égi jellel figyelmeztette az embereket, hogy fonákjára fordult
az igazság: a nap és a csillagok pályáját visszafelé fordította. Így került
vissza Atreushoz - Agamemnón és Menelaos atyjához - a királyi hatalom. Mint
maga a mindenütt jelenlevő égbolt, mindent lát, panoptasnak, mindentlátónak
is mondja Aiskhylos, mint mások Héliost, a mindenhová bevilágító Napot. Minden
oldalra egyenlő mértékkel mér, ő az az isten, ki, ha két hős szemben áll, egyformán
becsülheti meg mindkettőt. Igazi mivoltát a legélesebben az a helyzet mutatja,
mikor az Ida hegyén, a Gargaron-csúcson ül ragyogó dicsőségében és egyforma
nyugalommal néz le a trójaiak városára és a görög hajótáborra. A többi istenek
megoszlanak, ki a görögök, ki a trójaiak pártján áll, de Zeus aranyos mérlegét
veszi kezébe, hogy lemérje a két szemben álló nép sorsát. Arésról,
ki általában a trójaiak mellett áll, szintén halljuk itt-ott, hogy a görögöket
segíti, de ez a kiszámíthatatlan "hadiszerencse szeszélyessége és nem pártatlanság
: aki háborúba elegyedik, mindig kockázatot vállal. Viszont, ha Zeus egy darabig
látszólag a trójaiaknak osztja a győzelmet, ezt Thetis
kérésére és nem minden "lelkiismeret-furdalás" nélkül teszi, s jellemző,
hogy ő az egyetlen isten, akit ezért a többiek részéről szemrehányás illethet.
Az ő feladata éppen, hogy a Moira érvényesülésére, az Ananké, a Végzet beteljesedésére
ügyeljen. Az Ida hegyén is volt szentélye, mint Zeus Idaiosnak, és
Homéros is tudja, hogy azért éppen ott, mert onnét az egész Trója
látszik. Zeus világuralma mindenben az egészet nézi, a részérdekeken túl az
egész világot, az emberi érdekellentéteken túl a világ örök rendjét őrzi. Mindig
az egészet néző, egyenlő mértékkel mérő mivoltából folyik, hogy ő a szerződésnek,
az eskünek is a legfőbb őre és biztosítéka, mint Zeus horkios. éppen az egyetemesség
szempontja biztosítja mindenkinek az őt megillető részt. Nemcsak a horkost,
az esküvel megkötött szerződést védi, mely kinek-kinek megköti a jogát és a
szerepét, hanem a herkos, a sövény is az ő oltalma alatt áll, mely a világ nagy
egészéből egy-egy házhelyet kerít el egv-egy család számára, azaz mint az eskü,
szintén elhatárol, a herkos területet, a horkos jogot és hatáskört: a közös
szótő is mutatja, hogy a görögség az emberi élet e két tényezőjének közös lényegét
érezte. Zeus herkeiosnak a ház sövényén belül volt oltára. Ugyanő védi a hazátlan
földönfutó, az oltalomra szoruló, idegen, a szűkölködő koldus helyzetét is.
Mint xenios, védi az idegent (xenos = "idegen, "vendég"), de
meg is bünteti, ha ez visszaél a vendégjoggal. Különösen védelme alatt áll az
oltalomkereső, a hiketés, aki valakitől pártfogást kér, rendesen egy város vagy
egy ház oltáránál keresve menedéket. A hiketést, az oltalomkereső üldözöttet
Zeus hiketésios kiséri, olyannyira, hogy a homérosi világban elég volt meglátni
a hiketést és máris Zeusnak áldoztak, mert a hiketés nyomában mindig pártfogója,
Zeus jelenlétét érezték. S az oltalomkeresőt elutasítani vagy éppen bántalmazni
a legsúlyosabb bűnnek számított, mely mindig Zeus haragját vonta maga után.
Zeustól való a koldus is, és az ajándék kedves, ha még oly kicsiny is. Zeus
tiszteletének ez a vonása, az égi hatalom egyetemességének az emberi viszonyokban
is érvényesülő ereje, bizonyos fokig "nemzetközi jogot" is pótol.
Zeus oltalma alatt áll a követ is. Akárminő céllal, akárhonnan és akárhová igyekszik,
minden követ megbízóján felül Zeusnak is követe : Dios angelos. Látni való,
Zeus alakja komoly erkölcsi követeléseket fejezett ki : a bűn büntetését is
neki tulajdonították. (Zeus timóros: a "büntető".) De ez semmi esetre
sem jelentette azt, hogy a földi javak mindig az erényt jutalmazzák és a csapások
mindig a bűnöst érik. Zeus küszöbén két hombár van, egyikben a jó adományok,
másikban a csapások. Általában keverve osztja ezeket Zeus, s akinek így osztja,
az egyszer boldogságra, másszor bajra talál az életben. De a theodice kérdésére,
azaz arra a kérdésre, hogy miként fér meg az isteni igazságossággal az, ha az
igaz embert is éri szenvedés és a gonosz ember is boldogul sokszor, magyarázatot
a görög ember sem talált, s Homéros nem is igen keresett, csak felismerte és
a mítoszokban ábrázolta az ellentmondást. Az olymposi Zeus maga osztja a boldogságot
a jóknak és a rosszaknak egyaránt, ahogyan éppen akarja, mondja
Homéros, és az erkölcsi következményeket éppen ebből vonja le: az egyetemes
világrend szempontja, a zeusi követelés mindig az, hogy a Moirát tiszteletben
kell tartani, kinek-kinek a maga osztályrészét, a neki jutott helyzetet és határokat.
A balsorsot is türelmes lélekkel kell elviselni. Csak ha valakit szüntelenül
üldöz a balsors, az kelt megdöbbenést, de éppen úgy, mint az emberi mértéket
felülmúló szerencse. Kivételes és baljóslatú, az emberi viszonyokon kívülállást
jelző, az emberektől elszigetelő jelenség mindkettő.
Tökéletes boldogság: az istenek osztályrésze, és ezek közt is elsősorban a
legtökéletesebb istené, akinek a lényege éppen ez a tökéletesebb teljesség.
Zeusnak erre vonatkozó jelzője, teleios, kettős értelmű: "tökéletes" és
"tökéletessé tevő". Tökéletessé e kíméletlenül tör elismertetésére
kedves madara a sas a legtökéletesebb madár, a királyi ragadozó. A mítoszokban
többször szerepel bikaalakban. A növényvilágból a tölgy tartozik hozzá, tehát az
a fa, melynek latin neve : robur, egyenesen az erőt jelenti. Hangsúlyozott férfiassága
is ezt a királyi győzelemre törést ábrázolja. Hozzátartozik ehhez az
elismertetését kierőszakoló tökéletességhez, hogy a vele vetélkedni merészelő
embereket is súlyosan megbünteti. Így Salmóneust, Élis királyát, mert zörgő
szekerével és fáklyákkal a mennydörgést és a villámot merte utánozni, a
Tartarosba vetette. Sőt még az olyan kis emberkéket sem kímélte haragja, mint Kéyx
és Alkyoné. A boldog házaspár annyira büszke volt egymásra, hogy
"Zeus"-nak és "Hérá"-nak szólították egymást; de meglakoltak
érte, mert Zeus az asszonyt jégmadárrá, a férjét tengeri sirállyá változtatta
büntetésből. Ilyenféle mítoszok más isten féltékenységéről is ismeretesek.
Zeusnak keményebb ellenfelekkel szemben kellett kiküzdenie elismertetését: saját
atyjával, Kronosszal és a titánokkal, majd a gigászokkal kellett mérkőznie. Ezt az
uralomra törő céltudatos férfiasságot fejezik ki az Otricoliban talált Zeusszobor
kemény vonásai. Ő segíti célhoz az emberi törekvéseket is, ő adja a telost, a
befejezést, a tökéletességet. Természetes, hogy ő előre tudja mindennek a végét,
még Apollón jóstehetsége is a mindentudó Zeustól való. De maga Zeus is ad jósjelet
az embereknek. Szent madarának, a sasnak a röpte és a mennydörgés hangja egyaránt
lehet kedvező vagy kedvezőtlen előjel, aszerint, amint balról vagy jobbról jön. A
szent tölgyfák susogásából lesték el a jóslatot Dódónában Zeus papjai, a
kezdetleges életmódot folytató, "földön- háló" Sellosok. Már korán
hallottak a görögök az egyiptomi Ammón istenről, kinek a sivatag egy oázisán volt a
jóshelye. A kosszarvú istent Zeusszal azonosították, és Zeus Ammón szentélyét
Görögországból is gyakran felkeresték jóslatért. Érdekesen fejezi ki Zeus teleios
voltát, mindent jó végre juttató természetét egy ritkábban előforduló mellékneve
is. Ő, a legfőbb isten, mint tritos ("harmadik") is szerepel néha. Ennek a
jelzőnek ősi eredetét teszi valószínűvé, hogy a germán mitológiában Odinnal
kapcsolatban is előfordul (Thridhi), továbbá az óind mitológia ismert egy Trita Aptya
nevű hőst; e név első tagja ugyancsak a. m. "harmadik", Aptya két
testvérének, Ekatának és Dvitának a neve pedig "elsőt" és
"másodikat" jelent. E kettő - a bibliai József testvéreihez hasonlóan -
irigységből veti egy verembe a "harmadikat", ahonnét az csodálatos
körülmények között szabadul ki, akárcsak a népmese jellegzetes hőse, a
"legkisebb fiú", aki ugyancsak többnyire a harmadik a testvérek közül, s
aki minden kalandon diadalmaskodva általában szerencsés véghez juttatja a mesét. Zeus
is Poseidón és Hadés mellett
Kronosnak harmadik fia, aki elkerüli azt a veszedelmet, amely valamennyi testvérét
elnyelte, sőt testvéreit - három nővérét is - ő szabadítja ki Kronos gyomrából.
De Zeus tritos, azaz harmadik abban a tekintetben is, hogy Uranos és Kronos
után ő az, aki a harmadik istennemzedékben uralkodik. A mitológiai cselekményekkel
indokolható jelzőnek erkölcsi tartalmat tulajdonítanak, amennyiben kifejezi Zeusnak az
igazsághoz való viszonyát, ugyanazt, amit a mítosz avval is érzékeltet, hogy Dikét
az ő leányának mondja. Mert a bíró és a tanú az, aki mint érdektelen harmadik az
igazság oldalán áll, ezért függ össze a latin testis, a. m. "tanú" a
tertius, a. m. "harmadik" szóval, s a tretyij sorszámnév a régi orosz
nyelvben is "döntőbírót", "tanút" jelentett. Továbbá Zeus
tritos az, akinek a tökéletességet, teljességet, sikert biztosító hozzájárulása
szükséges még ott, ahol már két erő összejátszott, vagy két tényező
megegyezett. Aiskhylos szerint hiába van valaki mellett Kratos és Diké, az
"Erő" és az "Igazság", az osztálytársadalomban ritka
szövetségben, győzelemre ez is csak akkor vezet, ha Zeus, a "harmadik" is
jelen van. Homérosnál Zeus tritos jelzője nem fordul ugyan elő, legfeljebb annyiban,
hogy leányát, Pallas Athénét ő is "Tritos
leányának", Tritogeneiának nevezi, de Zeust többször állítja elénk a
"harmadik" jellegzetes szerepében. Zeus az, aki, amikor a görögök és a
trójaiak küzdelme az isteneket is két pártra osztotta, nem foglal állást, hanem a
cselekmény legmagasabb kilátó pontjáról, az Ida hegyéről nézi a háborút, s
csupán a Végzet beteljesedésére ügyel. Idevág az is, hogy amikor a görögök és
trójaiak esküvel kötöttek fegyverszüneti szerződést, a két szerződő fél
fölött álló harmadik, Zeus, nem "teljesítette a szerződést, ezért bonthatta
meg trójai részről Pandaros. Minden megbeszélésen is Zeus telost adó jelenléte
szükséges; mint agoraios biztosítja a népgyűlésen a kielégítő határozatot,
általában mint métieta, ő küldi el a megfontoltságot az emberek közé, és ő
nyújtja két ellenfél közül egyiknek vagy másiknak a harci dicsőséget. Ezért
tartotta Pheidias szobrán Zeus a tenyerén a szárnyas Nikét, a
sebes szárnyon járó, állhatatlan "győzelmet". Ez a szobor a Zeus
tiszteletére minden negyedik évben tartott olympiai versenyjátékok színhelyén, Élis
tartományban állott; maga a szobor elpusztult, de némi képet alkothatunk magunknak
róla, mert több élisi pénz maradt ránk, melyre e szobor képmását verték, több
régi író szól róla, és újabban öntőmintája is előkerült.
Pheidias szobra Zeust már nem az erőszak, hanem a fensőbbséges erő oldaláról mutatja, az isteni hatalomnak azon a fokán, mely már a szelídséget és nyugalmat is jelenti, mint maga a világrend biztossága. Itt már nincsenek erőszakos mozdulatok, szemöldökének egyetlen rándításával kormányozza a világot. Strabón írja, aki még épen láthatta e szobrot, hogy Pheidiast Homéros sorai ihlették: "Szólt és sötét szemöldökével intett Kronos fia, ambrosiás fürtjei hullámzottak a világ urának halhatatlan fejéről és megrázta vele a nagy Olympost." Zeust, a világ urát, Kréta szigetén mint gyermekistent tisztelték. |
A mítosz szerint itt, a Dikté hegy barlangjában született. Míg öt idősebb gyermekét elnyelte Kronos, Zeust, a legkisebbet, megmentette Rhea és a Kurésekre, valamint a Dikté hegy két nymphájára, Adrasteiára és Idára bízta, hogy felneveljék. Az Amaltheia nevű kecske táplálta a gyermeket, a Kurések, a fegyveres ifjak pedig őrizték a barlangban és dárdáikkal verték ércpajzsukat, hogy a fegyverzaj elnyomja a gyermek sírását, nehogy Kronos meghallja a hangját. Sok mesés hagyomány volt a gyermek Zeusról, hallunk még labdájáról is, melyet Adrasteia, a dajkája készített számára. Azt is beszélték, hogy méhek táplálták. A méh görögül melissa, s így némelyek szerint az egyik nympha neve Melissa, mások meg Adrasteia és Ida atyját mondják Melisseusnak. Az Amaltheia kecske egyik szarvából nektár, a másikból ambrosia ömlött, és az ő letört szarvának mondták a bőségszarut is, Plutosnak, a "Gazdagság"-nak és Tykhének, a "Szerencsé"-nek jelvényét, amely ételt-italt kifogyhatatlan bőségben ont magából. Zeus pajzsát, az aigist ("égisz"-t), mely eredetileg a sötét viharfelhőt jelentette (kataigis = "vihar"), szintén evvel a kecskével hozta kapcsolatba a népetimológia. Aix (töve : aig-) = "kecske", miért is az aigist "kecskebőrpajzs"-nak magyarázták és azt regélték róla, hogy az Amaltheia kecske bőréből készült.
További információk a témáról és minden egyébről:
copyright © László Zoltán 1999 - 2010
e-mail: Literatura.hu