Eric Burdon
"Az Animals, a War  - és a saját hangja!"

Angol énekes, dalszerző.

Eredeti neve: Eric Victor Burdon

                       1941. május 11. Walker-on-Tyne, Anglia.
A CD online megvásárolható!

Eric Burdon hangja eltéveszthetetlen: akár bluest énekel, akár rockot, vagy soult. Az Alan Price Combo majd az Animals együttes tagjaként a hatvanas évek eleje óta jelen a világ színpadain. A közel fél évszázad alatt az Animals és aWar tagjaként, illetve saját együtteseivel mintegy ötven sorlemezt jelentetett meg. Az Animals tagjaként a rock and roll halhatatlanja.
Sokoldalú érdeklődése volt, a zene kezdetben életének csak az egyik része volt, képzőművészeti tanulmányokat is folytatott. A blueszal akkor barátkozott neg, amikor Amerikából hozzájutott fekete előadók lemezeihez. Az Alan Price Combo tagjaként állt először a szélesebb nyilvánosság elé, ez az együttes jelentette az Animals alapját. (részletesen ld. Animals szócikkünknél)
Amikor az Animals harmadik felállása is feloszlott 1969-ben, Burdon csakhamar társult a feketékből álló, soult és funkyt játszó War együtteshez. Három lemezük készült közösen, közben Eric Burdon Jimmy Withersponn amerikai fekete blueszenésszel is készített egy kitűnő albumot. A War legnagyobb sikerei a Spill The Wine, a Tobacco Road, a Paint It Black (sokak szerint ütősebb, mint a Rolling Stones eredeti változata) , a Night in White Satin, vagy a Beatles A Day in The Life-ja. A War együttes (nem eredeti) tagjaival 2008-ban a londoni Royal Albert Hallban volt közös fellépése.
A hetvenes évek elején kezdődtek Burdon szólóprodukciói Eric Burdon Band, Fire Dept, Flying Eye néven. Az utóbbi években ismét elővette a bevált Animals nevet, de régebbi társai közül senki sem volt tagja. (Az Animals eredeti tagjai 1977-ben és 1983-ban készítettek egy-egy lemezt, amelyek közül az 1977-es sikerült lényegesen jobban, ám ennek sem volt mérhető sikere.
Ami repertoárját illeti, szólókorszakában is, de az újonnan szerveződött Animals-formációkkal is sok hatvanas évekbeli sikert tűzött műsorára. Noha gyakran ismételt, nem hangzott el kétszer egyformán egyik sem. A rock számos nagyágyújával dolgozott. Még 1970-ben, egy nappal Jimi Hendrix halála előtt készítettek közös felvételt (csak bootleg formájában terjedt el). A hetvenes években Alexis Korner is szerepelt egyik lemezén 1977-ben. Készített közös felvételt és koncertezett Robbie Kriegerrel, a Doors együttes, gitárosával, Brian Auger biullentyűssel (Budapesten is felléptek együtt) , Ansley Dunbar dobossal, s láthattuk Jon Bon Jovival is. A hatvanas évek végi utolsó Animalsnek tagja volt a később a Police-ban játszó Andy Summers).
Budapesten összesen hétszer lépett fel Burdon: először 1984-ben Zoot Moneyval (két estén) , 1992-ben és 1993-ban (Brian Augerrel) , 1994-ben a Sziget fesztiválon, 2006-ban és 2007-ben Alsóörsön, 2010-ben a StarGarden rendezvényen.
Főleg koncertfelvételei és a blues hagyományait őrző darabjai értékesek a szólókorszakából .Könyve jelent meg néhány éve, mi más is lehetett volna a címe mint Don’t Let Me Be Misunderstood. Számos koncertfilmen szerepelt, többek között a Monterey Pop-ban, Magyországon is elérhető Finally című DVD-je, amely nemcsak az Animals korszakába enged bepillantást., de az utóbbi évek turnéit is kiadták több DVD-n .
(Kovács Miklós)

War lemezek:

Eric Burdon Declares War (1970)

Black Man’s Burdon (1971)

Love is All Arounds (1976)

Szolólemezek:

Eric Is Here (1967)

Winds Of Change (1967)

Guilty ( Jimmy Withersponnal) (1971)

Sun Secrets (1974)

Survivor (1977)

Black And White Blues (1979)

Last Droive (1980)

Comeback (1982)

Power Company (1983)

I Used To Be an Amimal (1988)

Wicked Man (1988)

Access All Area (Brian Augerrel) (1993)

Lost Within The Halls Of Fame (1995)

Live at The Roxy (1998)

Athene Traffic Live (2005)

Soul of the Man (2006)

Ultimmate Rarities Vol 1-2 (2008)

Mirage (2008)

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!
A CD online megvásárolható! A CD online megvásárolható! A CD online megvásárolható!

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2011 - 2012
e-mail: Litertaura.hu