Gerry and The Pacemakers
„Akik a  Beatles riválisának indultak.”

1959-ben alakult angol beat együttes.

Eredeti felállás: Gerry Marsden ének, gitár

                            Freddie Marsden dob

                            Arthur Mack majd Leslie Maguire zongora

                            Les Chadwick basszusgitár
Gerry and The Pacemakers

 A Gerry and The Pacemakers amely sokáig a Beatles nagy riválisának tűnt a hatvanas évek elején, a rock and roll alapú pörgős slágereknek éppúgy mestere volt, mint az érzelmes lassú daloknak. A két testvér – Gerry és Fred Marshden – társaival együtt 1959-ben indították el a néhány évre szabott sikertörténetüket. A liverpoooli társaság első három kislemezével listát vezetett Angliában, s ezt nagyon sokáig senkinek sem sikerült behoznia.
A banda vezetője valóban a munkásosztály egyik hőse volt, hiszen vasúti munkásként dolgozott. A Fifties egyyüttesben kezdett zenélni, majd Mars-Bars néven saját formációt szervezett. Ez az együttes pár hónapig létezett, és megalakult a The Pacemakers. A rock and roll amerikai nagyágyúi, Chuck Berry, Buddy Holly, Gene Vincent voltak a példaképeik,
Akárcsak a Beatles, ők is eljutottak Hamburgba, majd Angliába visszatérve Liverpool klubjaiban folytatták. Brian Epstein, a Beatles felfedezője 1962-ben már elég érettnek tartotta őket arra, hogy pártfogásába vegye. A menedzser nagyjából ugyanazokon a helyeken szerepeltette őket, mint a Beatlest, s Gerryék nem okoztak csalódást. A Gerry & The Pacemakers nagy lendülettel vágott neki a slágerlisták meghódításának, s már Brian Epstein irányításának első esztendejében, 1963 márciusában a brit lista éllovasa volt a How Do You Do It című daluk, a kislemez másik oldalára az Anyway from You került. Producere a Beatles-történelemből jól ismert George Martin. Alig két hónappal később az I Like It a az It’s Happened To Me-vel a B oldalán szintén a csúcsra került, s ősszel követte a You’ll Never Walk Alone-ra, amely az It’s Alrighttal együtt futott be az első helyre. Még 1963-ban megjelent első albumuk világslágerekkel, ez a második helyezett lett Nagy-Britanniában, - listavezető dalaik egyike sem szerepelt rajta.
A következő évben ugyan nem tudták tartani a kezdősebességet, de 1964 januárjában 2. helyezett lett az I’m the One, tavasszal a Don’t Let The Sun Cath You Crying a 6., majd a Ferry Cross the Mersey a 8. helyen kötött ki. Mint a brit hullám egyik képviselője, Amerikában is befért a Billboard legjobbjai közé ez utóbbi daluk s némi fáziskéséssel a How do you Do It, valamint Ferry Cross the Mersey is. Albumaik közül több a Billboard 200-ra került. Saját dalaikon kívül kezdettől fogva feldolgozták mások sikereit, köztük a Maybellene-t, a Jamballayát, a Slow Downt, a Summertime-ot és másokat.
Az együttes 1965 végéig maradt reflektorfényben, szerepeltek – másokkal együtt - a Ferry Cross The Mersey című filmben, amelynek anyaga lemezen is megjelent, más kortárs együttesekkel közösen. Később már nem jelent meg sikeres daluk vagy albumuk, jóllehet a koncertjeiken még egy ideig szép sikert arattak. A Gerry&The Pacemakers 1966 októberében feloszlott.
A Magyarországon is járt Gerry Marsden később is zeneközelben maradt. Televíziós műsorokban, zenés produkciókban, gyermekműsorokban szerepelt. (Magyarországon is látható volt egy zenés tv-műsorban.) Nagy futballrajongóként számos alkalommal fellépett hangulatcsinálóként nagy meccsek előtt. Olykor régi zenésztársaival együtt is koncertezett. A kilencvenes években megjelent önéletrajza, You’ll Never Walk Alone címmel. Bátyja, Freddie 2006-ban meghalt.
(Kovács Miklós)

Listavezető kislemezek:

How Do You Do it?/Away from You (1963)

I Like It /It’s Happened to Me (1963)

You’ll Never Walk Alone/It’s Alright (1963)

Nagylemezek:

How Do You Like It? (1963) (Nagy-Britannia)

Don1t Lett he Sun Catch You Crying (1964) (USA)

Second Album (1964)

Girl On A Swing (1965)

Ferry Cross The Mersey - filmzene (1965) (Nagy-Britannia)

Ferry Cross The Mersey (koncert) (1981) (USA)
Gerry and The Pacemakers

Gerry and The Pacemakers

A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!

Gerry and The Pacemakers Gerry and The Pacemakers Gerry and The Pacemakers

Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu