"Az életem még befejezetlen ügy."

Amerikai  énekesnő, gitáros, zeneszerző.

Eredeti neve: Dolly Rebecca Parton

                        1946. január 19 Locus Ridge, Tennessee

          A country-muzsika egyik legnagyobb énekes csillaga egy tizenkét gyermekes családban látta meg a napvilágot, negyedik jövevényként. Csodagyerekként indult, hiszen alig tizenkét éves amikor fellép az egyik legnagyobb country központban, a Gran' Ole Opry-ban. Alig egy évvel később már megjelenik első kislemeze Puppy Love címmel. Iskolái befejezése után, 18 éves korában Nashville-ba költözött. Kissebb sikerek után 1967-ben Porter Wagoner partnere lett és az ő közreműködésével lett azzá a szőke szexbombává, aki iránt a mai napig nem csökkent a közönség érdeklődése. 1968-ban a Countryzenei Díjátadón az év együttesének választották őket. 1973-ban önállósította magát és 74-ben megjelent az a szolóalbum mely végre meghozta számára a nemzetközi elismerést és ismertséget. A Jolene és az azt követő dalok szinte kivétel nélkül a sikerlisták élvonalában végeztek. Ez egyben azt is jelentette, hogy Dolly zenei stílusa fokozatosan a pop hangzás felé tolódott, egyre inkább feladva ezzel a hagyományos countryhoz való kötődését.Az 1977-ben megjelent Here You Come Again című albuma már több mint egymillió példányban fogyott. 78-ban bezsebelte első Grammy díját mint a legjobb country énekes. 1980-ban filmes karrierje is beindult: Jane Fonda mellett a 9-től 5-ig egyik főszerepét játsszotta, hatalmas sikerrel. Az azonos című betétdal nemcsak a slágerlistákat vezette hetekig, de egy Golden Globe és Oscar jelölést is hoztak számára. Közben lemezkiadót váltott és ott jelent meg a Linda Ronstadt-tel és Emmylou Harris-szal közösen készített Trio című korong, mely újabb Grammy díjat eredményezett. Dolly szerzeményeit azonban nemcsak ő maga vitte sikerre, sokan énekelték és éneklik dalait, 92-ben például Whitney Houston adta elő az I Will Always Love You című dalt. 1999-ben beválasztották a Countryzenei Hírességek Csarnokába. Az ezredforduló után főleg bluegrass stílusú lemezeket adott ki; a The Grass Is Blue az év lemeze lett. 2007-ben saját lemezkiadót alapított és ott jelent meg a Backwoods Barbie című albuma, mely a Bilboard 17-ik helyén landolt. Dolly továbbra is aktív, tehát várhatunk tőle még új alkotásokat.

Nagylemezek:

Hello, I'm Dolly (1967)

Just Because I'm A Woman (1968)

Dolly Parton And George Jones (1968)

In The Good Old Days (1969)

Just The Two Of Us (1969)

My Blue Ridge Mountain Boy (1969)

The Fairest Of Them All (1970)

As Long As I Live (1970)

Golden Streets Of Glory (1971)

Joshua (1971)

Coat Of Many Colors (1971)

Touch Your Woman (1972)

Together Always (1972)

We Found It (1973)

My Tennessee Mountain Home (1973)

Bubbling Over (1973)

Jolene (1974)

Love Is Like A Butterfly (1974)

The Bargain Store (1975)

Dolly (1975)

All I Can Do (1976)

New Harvest...First Gathering (1977)

Here You Come Again (1977)

Heartbreaker (1978)

Great Balls Of Fire (1979)

Dolly, Dolly, Dolly (1980)

9 to 5 Odd Jobs (1980)

Heartbreak Express (1982)

Burlap & Satin (1983)

The Great Pretender (1984)

Real Love (1985)

Rainbow (1987)

White Limozeen (1989)

Eagle When She Flies (1991)

Slow Dancing With The Moon (1993)

Something Special (1995)

Treasures (1996)

Hungry Again (1998)

The Grass Is Blue (1999)

Little Sparrow (2001)

Halos & Horns (2002)

For God And Country (2003)

Live And Well (2004)

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

Those Were The Days (2005)

Backwoods Barbie (2008)

Live From London (2009)

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!

A CD online megvásárolható!


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2010 - 2013
e-mail: Literatura.hu