"A skót Big Mactol éppúgy elronthatja az ember

a gyomrát, mint az 1984 utáni Fleetwood Mactol"

1967-ben alakult angol zenekar.

Eredeti felállás: Peter Green gitár, ének, harmonika;

                            Bob Brunning basszusgitár;

                            Mick Fleetwood dob;

                            Jeremy Spencer gitár, ének, zongora.

A CD online megvásárolható !

  Az 1967-es évben sok jó zenekar muködött már, az utánpótlásban sem volt hiány. A bluesegyüttesek körében ekkor jelent meg a Fleetwood Mac. Az alapító tagok Green, McVie, Fleetwood JOHN MAYALL bluesiskolájából kerültek ki. A kiváló képességű zenészekhez csatlakozott Jeremy Spencer, aki később egy vallási szekta, a Children Of God - Isten gyermekei tagja lett. Az így létrejött együttes 1967. augusztus 13-án, a nyári windsori fesztiválon mutatkozott be nagy sikert aratva. Legnagyobb érdemük a blues feltámasztása, az amerikai gyökerekből táplálkozó zene angliai változatának kialakítása és terjesztése volt. Az első két album elkészülte után az együttes Danny Kirwannel kiegészülve már mint quintett indult amerikai turnéra 1969 első felében. A következő évtől egészen a 70-es évek közepéig változott az együttes összetétele. Az első távozó a szerző-gitáros, Peter Green volt. 1970 nyarától egy hölgy került a csapatba: Christine Perfect, akinek a neve a lemezborítón már Christine McVie-ként jelent meg, mivel összeházasodott a banda basszusgitárosával. Christine McVie nemcsak férjének, de a Fleetwood Mac-nek is nyereség volt. Korábban a Chicken Shack billentyűseként és énekesnőjeként hívta fel magára a figyelmet. Személyében újabb szerzője is lett a Mac-nek. A női hang beépítése a választékosságot és a sokszínűséget növelte. A tagcserék során többek között olyan kiváló gitárosra tettek szert, mint Joe Walsh, aki három év után távozott egy másik meghatározó együttesbe, az EAGLES-be. Az ő jelenléte, ízlése is közrejátszott abban, hogy az ígéretes bluesegyüttes a 70-es évek elejétől fokozatosan a country-rock felé fordult. A változás több tagcseréhez is vezetett. Közben Fleetwoodék áttették székhelyüket Kaliforniába. A maradandóbb felállás 1975-ben jött létre: John McVie, Christine McVie, Mick Fleetwood, Lindsey Buckingham, Stevie Nicks. Ekkor már két nő is volt a zenészek között, és ekkor már igazán country-rockot játszottak. 1977-ben adták ki a "Rumours"-t. Az album nemcsak a pletykák szerint volt a legjobb Fleetwood Mac alkotás, a kritika is annak nyilvánította. A rajongóknak is ez lehetett a véleményük, mert 18 millió példányban vették meg. Ez akkoriban rekordnak számított. Ehhez az évhez fűződött még az Albatros megjelenése, amely félig az együttes, félig Christine McVie alkotása. A következő albumuk a Tusk, amely több szempontból fordulópontnak tekinthető. Ezen az albumon a számok már nem hasonlítottak egymáshoz, de a régi sikereket nem tudták megközelíteni. Az együttes egyre inkább kommersz műveket alkotott. Még két önálló lemez került forgalomba, és 1982-ben hosszabb időre feloszlott a Fleetwood Mac. A tagok szólistaként próbálkoztak tovább, de átütő sikert egyikük sem ért el, sőt több lemez megbukott. Talán még Lindsey Buckingham csinált valami eredetit a Law And Order-en. Az egyéni próbálkozások nem hozták meg a várt sikert, ezért 1987-ben újraalakultak, és teljesen a divatnak hódoló zenét játszottak. Az akkori nagy sikerek egyike a "Little Lies". Három év szünet után jelent meg következő, önálló lemezük, amely nem más, mint az egykori legendás blues-country-folk-rock zenekar árnyéka.  1997-ben beiktatták őket a Rock and Roll hallhatatlanjai közé.

 

Utolsó felállás: Mick Fleetwood dob;

                          John McVie basszusgitár;

                          Christine McVie ének, billentyu;

                          Lindsey Buckingham gitár, ének;

                          Stevie Nicks ének.

A CD online megvásárolható !

Nagylemezek: Peter Green's Fleetwood Mac (1968.)

                         7936 South Rodes (1968.)

                         Mr. Wonderful (1968.)

                         English Rose (1969.)

                         Then Play On (1969.)

                         Bigest Thing Since Colossus (1969.)

                         Pious Bird Of Good Omen (1969.)

                         Blue Horizon In Chicago (1969.)

                         Blues Jam At Chess (1969.)

                         Kiln House (1970.)

                         Original Fleetwood Mac (1971.)

                         Future Games (1971.)

                         Fleetwood Mac's Greatest Hits (1971.)

                         Bare Trees (1972.)

                         Penguin (1973.)

                         Mystery To Me (1973.)

                         Heroes Are Hard To Find (1974.)

                         Best Of Fleetwood Mac (1975.)

                         In Chicago (1975.)

                         Rumours (1977.)

                         Tusk (1979.)

                         Black Magic Woman (1980.)

                         Live (1980.)

                         Mirage (1982.)

                         Live In Boston 69 (1984.)

                         Cerulean (1985.)

                         Rattlesnake Shake (1985.)

                         Tango In The Night (1987.)

                         Greatest Hits (1989.)

                         Behind The Mask (1990.)

                         Time (1995.)

                         Dance (1997.)

                         Live Early Recordings (1999.)

                         Live - Shrine 69 (1999.)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

Say You Will (2003)

The Dream (2005)

Go Your Own Way: Live 1977 (2012)


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2013
e-mail: Literatura.hu