"1927-ben írta Hesse, 1946-ban kapott
érte Nobel díjat, 1967-ben alakult"

1967-ben alakult amerikai rockegyüttes.

Eredeti felállás: Jerry Edmonton dob;

                            Goldy McJohn orgona;

                            Michael Monarch gitár;

                            Rushton Morave basszusgitár;

                            John Kay gitár, ének.

A CD online megvásárolható !

      Hermann Hesse regénycíméből kölcsönzött John Kay, amikor 1967-ben Kaliforniában zenekart hozott létre az egykori kanadai Sparrow tagjaiból. Az ország és a névváltás mellett a zenéjük is lényeges változáson ment át. A bluestól eljutottak egy teljesen egyéni, a szokásosnál keményebb rhythm and blues hangig. A Steppenwolf sikerét nagyban elősegítette, hogy az Easy Riders (Szelíd Motorosok) című film zenei rendezője két számukat (The Pusher, Born To Be Wild) beállította a filmbe. Az együttes legnagyobb sikere a Born To Be Wild lett, amely később szinte védjegye lett a bandának. Sorra készültek a kitűnő korongok, amelyeken olyan nagyszerű alkotások voltak, mint a Magic Carpet Ride, Rock Me, vagy a Sookie Sookie. Az együttes zenéje érdekesen ötvözte a hard rock hangzást, a keményebb riffek hatását a rhythm and blues ritmus, illetve dallamvilágával. Az így keletkezett meghatározó zene jelentős értéket képviselt. A Steppenwolf korai albumai mind aranyalbumok lettek. Monster (Szörny) című 1970-es lemezük a bikerek (motorosok) világának bemutatása, mint a cím is mutatja - már nemcsak a "szelíd motorosokról" szól. Még ugyanebben az évben megjelentették első koncertalbumukat. A következő lemez címe mindössze egyetlen szám, a 7-es. Ez a címváltás rossz ómen lett, ugyanis az együttes még abban az évban feloszlott. Kay, az együttes alapítója egy év múlva elkészítette első szólólemezét. A német származású John Kay új tagokkal ismét létrehozta a Steppenwolfot. Az új Prérifarkasokkal azonban már nem tudták a régi sikereket megismételni. Egyedül Kay maradt az állandó tag, a falka folyamatosan változott. A koncerteken a sikerek, főleg a Born To Be Wild még lázba hozta a közönséget, de rajongók száma folyamatosan megcsappant. A Steppenwolf másodszor is kritikus helyzetbe került, és ezúttal is feloszlott. Ekkor Kay újabb szólólemezt készített. A rockzenei körforgás röviddel ezután éppen Németországban hozta össze a zenekar tagjait, akik egy koncert erejéig ismét Steppenwolf néven léptek fel. Az előadás magyar vonatkozása az, hogy az 1978-as fellépésen az előzenekar a Piramis volt. 1990-ben ismét összetalálkoztak. A "Rise And Shine" (Felemelkedés és Ragyogás) című albummal és a régi legendás optimizmussal indultak világkörüli turnéra. A koncertsorozat egyik állomása Budapest volt, ahol 1990. november 25-én adtak egy emlékezetes koncertet, amelynek fénypontja természetesen a Born To Be Wild volt.  Az együttes lelke mindvégig a német származású John Kay volt, aki 1944 április 12-én született és Joachim Krauledat néven látta meg a napvilágot. 48-ban vándorolnak Kanadába ahol a gimnáziumi tanára aki képtelen volt a nevét kiejteni, keresztelte át John Kayre.Kezdetben folkénekesként járta az országot és az USA-t, míg a Sparrowhoz nem csatlakozott. 1994-ben kiadta önéletrajzát: Magic Carpet Ride: The autobiography of John Kay and Steppenwolf. A banda tagjai ma is a zenei business világában dolgoznak és néha-néha egy nostalgiafellépés erejéig még összejönnek.

Nagylemezek: Steppenwolf (1967.)

                         Steppenwolf 2 (1968.)

                         At Your Birthday Party (1969.)

                         Early Steppenwolf (1969.)

                         Monster (1970.)

                         Steppenwolf Live (1970.)

                         Steppenwolf The Seventh (1970.)

                         Steppenwolf Gold (1971.)

                         For Ladies Only (1971.)

                         Rest In Peace (1972.)

                         Greatest Hits (1973.)

                         Slow Flux (1974.)

                         The Hour Of The Wolf (1975.)

                         Skullduggery (1976.)

                         Gold (1980.)

                         Paradox (1984.)

                         Magic Carpet Ride (1985.)

                         Born To Be Wild - Retrospective (1991.)

                         Move Over (1995.)

                         Silver (1998.)

                         All Time Greatest Hits (1999.)

                         Best Of Steppenwolf (1999.)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Az együttes hivatalos honlapja: www.steppenwolf.com

Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2010
e-mail: Literatura.hu