"Nem volt szerény, de volt oka a büszkeségre."
Amerikai jazz-zongorista, zeneszerző, hangszerelő. Eredeti neve: Ferdinand Joseph La Mothe (LaMotte) 1890. október 20. New Orleans, Louisiana. 1941. július 10. Los Angeles, California. |
A 20. század első felének számos nagyszerű jazz-zongoristája
között is az egyik legkiemelkedőbb művésze volt hangszerének Jelly Roll Morton.
Nemcsak fantasztikus „őrült” technikájával, hanem szerzeményeivel és
hangszerelésével (a műfaj egyik első hangszerelőjének tartották) zenetörténetet
írt, a jazz egyik újító művészeként emlegették. Nagyon is tisztában volt
képességeivel, s ezt lépten-nyomon igyekezett is hangoztatni, s a
visszaemlékezések szerint meglehetősen arrogáns volt. Nem egyszer hangoztatta
például, hogy ő találta fel a dzsesszt.
Jó néhány születési dátuma ismert,
mára az 1890-es évszám az elfogadott. Tíz éves volt, amikor a fekete hangszer
mellé telepedett, állítólag nagyanyja ötlete volt.
14 éves korától már
rendszeresen fellépett, tizenhat éves korában muzsikusként nekivágott az
országnak. Először kocsmazenészként, dolgozott, majd színházi kísérőzenészként
alkalmazták. Azután megismerte nevét Kansas City, Chicago, Los Angeles, s
eljutott Kanadába, Mexikóba is.
A kitűnő zongorista 1904-1917 között az
Egyesült Államok déli területein, Louisiana, Mississippi, Alabama és Georgia
államban turnézott, a szézad elején New Orleansban tűnt fel, akkor kapta Jelly
Roll művésznevét. A minden idők első jazzfelvételeként emlegetett Jelly Roll
Blues 1915-ben keletkezett.
1917-1922 között a nyugati partvidéket járta be,
elsősorban Los Angelesben zenélt. Ezután Chicagóba került (ahol pályája kezdetén
is megfordult zenészként) – ezt az időszakát tekintik a legsikeresebbnek. Az
északi nagyvárosban alapította Red Hot Peppers nevű zenekarát, amely többek
között kísérte Kid Oryt, s játszott W. C. Handyvel, akit a "blues nagyapjának"
neveztek. Bár több mint egy tucat együttese volt, a Red Hot Pepperst tartották
az egyik legkitűnőbbnek. A blues amúgy is jól illett zenei világához, akárcsak a
ragtime, vagy az afro-amerikai folklór.
A húszas évek végén New Yorkban
alakított big bandet, s a keleti parti városokban is egyre jobban megismerték a
nevét. A harmincas években Washingtonban élt, meglehetősen nagy szegénységben,
de kitartóan dolgozott.
A harmincas évek végén Alan Lomax, az ismert blues-
és folkzenegyűjtő készített vele felvételeket, amelyek azután a Library of
Congress "hangbankjába" kerültek, s 1938-tól több lemezen kiadták őket, bár egy
részük nyilvánosságra kerülése a 20. század végéig váratott magára. Mindenesetre
a nyolclemezes The Complete Library of Congress Recordings kétszeres
Grammy-díjas lett, s őt magát is Grammy-életműdíjjal tüntették ki.
Jelly
Morton híresebb számait is hosszan lehet sorolni, általában kiemelik közülük a
The Pearls, a New Orleans Blues, a
Sidewalk Blues, a King Porter Stomp, a
Grandpa’s Spells, a Doctor Jazz, a Jelly Roll
Blues és a Mister Jelly Lord című szerzeményeit.
Morton játszott ugyan big bandben, de kisegyüttesben érezte igazán jól magát.
Lemezeit a legjobb kiadók - a Victor, a Rounder, az RCA és a Riverside -
jelentették meg. Talán a legteljesebb pályaképet az érdeklődők a "Great Original
Performances" 1926-1934 című CD-összeállításból, a "Jelly Roll Morton 1926-1930"
lemezösszeállításból, a "Smoke House Blues" címmel 1928-1930 között megjelent
New York-i és az "Original 1928-1929" című lemezéről kaphatnak.
Jelly Roll
Morton egészségi állapota 1940-re megromlott, és nem sokkal később meghalt.
(Kovács Miklós)
A CD-k online megrendelhetők, csupán a lemezborítóra kell kattintani!
copyright ©
László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu