"Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket"
1967-ben alakult amerikai zenekar. Eredeti felállás:
Randy Brecker trombita, kürt; |
Kevés olyan
együttes van a rocktörténelembem, mely ilyen nagy igéretként indult volna, és
képes volt megfelelni az elvárásoknak. A BS&T esetében ez megvalósult, hiszen
nem csak a kritika, de a közönség is a lábaik előtt hevert. Első három lemezük
több mint hatmillió példányban kelt el, miközben a kérgesszivű zenekritikusok,
képtelenek voltak hibát találni produkciójukban. Ez annál is érdekesebb, mivel a
zenészek között az első pillanattól kezdve feszültség volt érezhető. A csapatot
1967-ben (amikor a hippimozgalom és a pszichidélia a tetőfokára hágott) Al Kooper és Steve Katz verbuválta össze, blues illetve jazz körökben
akkor már jól ismert muzsikusokból. Kooper és Katz a Blues Projectben zenéltek
együtt, Jim Fielder a Buffalo Springfield együtteséből csatlakozott hozzájuk,
Lipsius és Weiss jazz zenekarokban játszottak. Első lemezük a Child Is Fater
To The Man 1968-ban látott napvilágot és tökeletesen megvalósította azokat
az elképzeléseket, amelynek alapján Kooper és Katz létrehozták a formációt. A
jazz, rock és soul zene sajátos kevéréke, oly módon öltött testet amilyenre
addíg nem volt példa. A fúvósok nem csupán egyszerű háttérkíséretet játszottak,
egy lebutított melódiát, hanem önálló dallamvilággal, a jazzből hozott
többszólamusággal tették felejthetetlenné a BS&T hangzásvilágát. Az LP
megjelenésének pillanatában már robbant is, óriási sikert aratott a szakma és a
közönség soraiban egyaránt. Természetesen sikerük egyik titka, hogy a közönség
ekkoriban igen fogékony volt a szárnyait éppen csak bontogató progresszív,
pszichidelikus, kísérletező zene iránt. A korongról egyetlen dolog hiányzott,
egy olyan dal mely a kor rádiós műsoraiban slágerként eladható lett volna. A
második, 1969-ben mehjelenő albumon viszont kettő is található a sikerlistákat
lázba hozó számok közül. A Spinning Wheel és a You've Made Me So Very
Happy pillanatok alatt felkerült az amerikai és brit toplistákra, meghozva
ezzel a megérdemelt anyagi sikert is. Ám ezt a sikert Al Kooper már nem érte
meg. Az első lemez megjelenése után elhagyta a csapatot, nem tudván ellenállni
egy jól fizető produceri állásnak. Kooper helyét David Clayton Thomas vette át,
míg a szintén távozó Randy Breckert helyére Chuck Winfield került. Ám a
zene és annak hallatlanul magas színvonala mit sem változott, sőt dallamosságban
még nyert is. A harmadik album megjelenését egy Kelet-Európai turné előzte meg,
melynek pikantériája, hogy a Nixon kormány felkérésére és annak finanszírozása
mellett jött létre. No persze nem önként és dalolva mentek bele ebbe a
kompromittáló aktusba a BS&T zenészei, hanem egy kis zsarolás nyomására. David
Clayton Thomas ugyanis kanadai, és a kormányzat finoman figyelmeztette, hogy nem
hosszabítják meg munkavállalási engedélyét, amennyiben elutasítanák az
ajánlatot. Sajnos ez nem tett jót az együttes hírnevének, és az amúgy is meglévő
belső ellentéteket tovább élezte. Ennek ellenére a harmadik lemez hetekig
vezette az amerikai toplistát, és a Hi De Ho című szám is komoly
helyezéseket ért el. De a dalokon már érezni lehet azokat a jegyeket melyek
hamarosan a színvonal romlásához vezettek. Népszerüségük tovább csökkent amikor
egy Las Vegas-i kaszinóba szerződtek, és rajongótáboruk egy része sietve pártolt
át az újonnan jelentkező BS&T stílusú zenét produkáló
Chicago együtteshez.
Mindez nem eredményezhetett mást, mint bukást a negyedik nagylemez esetében,
melyet a kritikusok, némi joggal "fanfárral dúsított limonádé" -nak neveztek. A
tagcserék is folyamatossá váltak, a feszültségek nyílt ellenségeskedésbe
torkolottak. Clayton Thomas távozott, helyére Bob Doyle érkezett akit néhány
hónap után Jerry Fischer váltott fel. Ilyen körülmények között került sor a New
Blood című album felvételeire, melynek legfőbb jellemzője, a jazz gyökerekhez
való visszatérés. A banda belátta, hogy a rock-közönség kegyeit eljátszotta és
visszatért ahhoz a stílushoz, mely a kezdeti sikereket eredményezte. De a
sikerek nem ismétlődtek, legalábbis ami a közönség fogadtatását illeti. Bár
továbbra is színvonalas, jó zenét produkáltak, lemezeik nem fogytak olyan
mértékben ahogy azt az első években megszokták. És ezen még az sem segített,
hogy az 1975-ös New City című korongon Jaco Pastorius busszusgitározott.
1976-tól kezdve az eredeti tagok közül már senki sincs a BS&T -ben, a nevet
David Clayton Thomas viszi tovább, folyamatosan változó társakkal, de egyenletes
jó szinvonalú zenét produkálva. A Blood, Sweat & Tears hivatalosan sohasem
bomlott fel, de szórványosan megjelenő lemezeik már csupán gyűjtemények,
eredeti, új alkotások nem kerültek ki a kezeik alól.
copyright © László Zoltán 2005 - 2012
e-mail: Literatura.hu