Chicago

"Hol a blues terem ott otthonos az ember,
még akkor is, ha a vér alkoholba és kokóba
vagy az alkohol és a kokó a vérbe száll"

1968-ban alakult amerikai zenekar.

Eredeti felállás: Peter Cetera basszusgitár, ének;

Terry Kath gitár, ének;

Robert Lamm orgona, zongora, ének;

Lee Loughnane trombita, ének;

James Pankow harsona;

Walter Parazaider szaxofon, klarinét;

Daniel Seraphine dob.

Chicago nem csak a bűnözés, és a gengszterek városa, hanem az amerikai zene egyik központja is. Itt van többek között az Alligator nevű blueskiadó, amely olyan nagyságok műveit adták ki, mint Hound Dog Taylor, Son Seals, Koko Taylor, Albert Collins, Johnny Winter, Sonny Terry, Willie Dixon. A Chicago nevet - akármilyen hihetetlen is - chicagói bluszenészek vették fel, bár nevük eleinte Chicago Transit Authority volt. Érdekesség és irigylésre méltó teljesítmény, hogy első három albumuk dupla album volt, míg a negyedik egy quadruple. Fantázia híján vagy következetességből lemezeik nevüket viselik és az éppen aktuális római számot. Tehát ha az olvasható valahol kedves reader, hogy Chicago XVI, akkor az nem egy kódot jelent, amellyel be lehet jutni a chicagói maffiához, hanem egy 1982-es lemezt. Bár egyes híresztelések szerint az együttes néhány tagjának állítólag voltak kapcsolatai ezzel a XX. századi amerikai "temetkezési vállalattal". Negyedik lemezük nemcsak négy lemez összessége, de ráadásul még koncertalbum is. A felvételek a Carnagie Hallban készültek, a közönség elött. Érdekes, hogy ettől kezdve már csak szimpla LP-k következtek. Ennek meglehet a magyarázata: talán a kifulladás, de inkább az a tény, hogy kezdetben - amíg egy együttesnek nincsen lemeze, addig sok dal gyűlik össze, s ha rászakad a szórakoztatóipar, akkor gyorsan kell teríteni. De lehetséges az is, hogy az ország vynil-készlete volt veszélyben. Stílusuk hasonlított a Blood, Sweat & Tears-éhez. Bár ők inkább voltak soulosak fúvósaik által, mint a Chicago, amely közelebb maradt az eredeti gyökerekhez, a blueshoz. Ez azonban az együttesnek csak az elso 6-8 évére volt jellemző. Később, mint mások, ők is bementek egy-egy zsákutcába, melyet a nagy Mammon kényszerített rájuk, s amelyből csak hátramenetben lehet kijönni. Felejthetetlen sikerük volt az I'm A Man feldolgozása, amelyben a vokál blues stílusa épp annyira elkápráztató, mint amennyire a szám hosszú gitárszólója fülkápráztató. Általában igaz az, hogy első albumaikon igen jó és igen hosszú hangszeres szólók voltak. Az együttes vezéregyéniségei Peter Cetera, Terry Kath és Robert Lamm voltak. Az általuk meghatározott irányvonalat a kiegészítő fúvósok igen szép hangzással tették még érdekesebbé. Kiváló számaik voltak: Free From Guitar, Listen, Hide Away, Little Miss Love. A 80-as években már csak kétévente jelentettek meg egy-egy korongot, amelyek többnyire elég átlagosra sikerültek. Talán ennek következtében Cetera 85-ben kivált a zenekarból és szolókarrierbe kezdett, helyére Jason Scheff került. A kilencvenes években ismét visszatértek a kezdeti zenei stílusukhoz és ehhez hűek maradtak mind a mai napig.