Amerikai énekes, multi instrumentalista, szerző.

Eredeti neve: Steveland Morris

                        1950. május 13. Saginaw Michigan

A CD online megvásárolható !

       Amikor 1963-ban Stevie Wonder első lemezfelvételét készítette, még csak 13 éves volt. Gyermeki mivolta ellenére kivételes zenei tehetsége nyilvánvaló  volt minden, zenéhez értő számára. Vakon született és mint a nem látók többsége ő is a hangokban, a zenében kereste és találta meg a világ teljességét. Nyolc éves korában már mesterien zongorázott. A Motown kiadó utazó revüiben szerzett koncerttapasztalatot, izgalmas énekes-hangszeres előadóként hamar nevet szerzett magának. Első sikere az élőben felvett Fingertips, amelyen pattogó rézfúvós kisérettel hangzott fel sietős éneke és szájharmonika szólója. A hatvanas évek közepétől világslágerek sorát készíti, amelyek legnagyobb részét ő maga írja, a többit pedig elképesztően széles körből válogatja. 1970-ben az Egyesült Államokban a legjobb soulelőadó díjat kapja. A nyolcvanas évek közepére az egyik legkeresettebb szerző, aki addig több mint 300 platina és gyémántlemezt gyűjtött be. A legtöbbször díjazott művészek közé tartozik. 1974 és 1998 között tizennégy Grammy díjat kapott. 1982-ben érdemes művész Amerikában. Együtt dolgozott a szakma legnagyobb nevű előadóival és 1989-ben bejutott a Rock Dicsőség Csarnokába. Életútja és karrierje jóformán töretlen. Az első komolyabb nehézséggel akkor találta szemben magát, amikor gyermekhangja átváltott a felnőttes-férfihangra. Szerencséjére a mutálási periódus nem tartott soká. Túláradó munkakedvét és kreativitását a kiadók megpróbálták fékezni, ezért aztán 1971-ben különleges szerződést erőszakolt ki a Motowntól, amely szerint a kiadó lett kiszolgáltatva Stevie kényének-kedvének. Zenéje a 70-es években érett be igazán, amikor nagyon kidolgozott, összetett hangzású lemezeket adott ki mint a Talking Book vagy az Innervisions. Ezeken a lemezeken a szövegek is komoly társadalmi, szociális mondanivalót hordoznak. Következő két nagylemeze hasonló összetettségű és színvonalú. A megtorpanás 1979-ben következett be a Secret Life Of Plants című koronggal. Ez a lemez Wonder elképzelése szerint a betetőzése lett volna addigi pályafutásának. Ha hinni lehet a pletykáknak, Stevie mindent beleadott, de nem sikerült. A kritika, amely addig pártfogolta most ellene fordult és az albumot rettenetesen lehúzta. Ez a kis botlás azonban nem vetette vissza alkotókedvét és a következő évben megjelenő Hotter Than July már ismét siker. A nyolcvanas években végig jelen van az élvonalban, és egyes dalai ott szerepelnek a toplisták élén. A kilencvenes évek már kevesebb sikert tartogatnak a számára, megbecsült, ünnepelt művész de lemezei már nem fogynak olyan példányszámban ahogyan azt előzőleg megszokhatta. Hiába az idők és a zenei ízlés változnak. Az igazi értékek azonban nem.

Nagylemezek:

12 Years Old Genius (1963)

Tribute To Uncle Ray (1964)

Jazz Soul Of Little Stevie (1964)

With A Song In My Heart (1965)

At The Beach (1966)

Uptight (1966)

Down To Earth (1966)

I Was Made To Love Her (1967)

Someday At Christmas (1967)

For Once In My Life (1969)

My Cherie Amour (1969)

Stevie Wonder Live (1970)

Signed, Sealed, Delivered (1970)

Where I'm Coming From (1971)

Music Of My Mind (1972)

Talking Book (1972)

Innervisions (1973)

Fullfillingness' First Finale (1974)

Songs In The Key Of Life (1976)

Hotter Than July (1980)

Original Musiquarium (1982)

In Square Circle (1985)

Characters (1987)

Jungle Fever (1991)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

The Secret Life Of Plants (1979)

People Move Music Play (1983)

Woman In Red (1984)

Conversation Peace (1995)

Natural Wonder (1995)

At The Close Of A Century (1999)

A Time To Love (2005)

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !

A CD online megvásárolható !


Dalszövegek/Lyrics

Fotók/Photos


Vissza/Back

copyright © László Zoltán 2000 - 2010
e-mail: Literatura.hu