"Szenzációs hangja kiválóan érvényesült a bluestól, a rhythm and bluestól a
popon keresztül a jazzig."
Amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő. Eredeti neve: Ruth Weston 1928. január 30. Portsmouth, Virginia. 2006. november 17. Henderson, Nevada. |
Több mint fél évszázadot töltött az amerikai koncerttermekben,
színpadokon, stúdiókban. A rhythm and blues királynőjeként tisztelték, ám a
blues és a jazz is legalább annyira szívügye volt. (Egyetlen Grammy-díját éppen
jazz szólistaként nyerte el). A rock and roll halhatatlanja, Tony-díjat is
kapott egy Broadway-produkcióért. A többi blues- és rhythm and blues énekesnőhöz
hasonlóan neki is voltak „popos elhajlásai”.
Énekét gyakran kísérte
zongorán. Szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott, rangos kiadók, műhelyek
foglalkoztatták.
Billie Holidayt, Dinah Washingtont és Sarah Vaughnt
tekintette elsősorban példaképének, de mindenkitől szívesen tanult. 1945-ben
elszökött otthonról, nem sokkal később férjhez ment Jimmy Brown trombitáshoz.
Pályája kezdetén egy ideig Blanche Calloway (Cab Calloway felesége) volt a
menedzsere.
Első zenekara, amely már profi énekesnőként foglalkoztatta, a
Lucky Millinder Band volt 1946-tól. Indulását nehezítette egy súlyos baleset,
amelynek következtében hónapokat töltött kórházban. Itt írta alá szerződését az
Atlantic Recordsszal. A kiadó nyilván nem bánta meg a szerződést, hiszen az
ötvenes években Ruth Brown volt a cég legkelendőbb portékája. Első jelentős
sikere a „So Long” című dal volt, amely 4. helyezett volt a rhythm and blues
listán. A következő évektől több dala került ennek a listának az élére: a
„Teardrops fom My Eyes”, az „5-10-115 Hours”, a „Mama He Tears Your Daughter
Mean”, az „Oh, What a Dream”, a „Mamboo Baby”. Ezek mellett tucatnyi dala került
a legjobb rhythm and blues-dalok közé, de jutottak számai poplistákra is. Az
1949 és 1955 közötti időszakban a több mint egy tucat Top 10-es dala összesen
több mint 150 hetet töltött a listán. A hatvanas évek elején a slágeresebb
soulzene került előtérbe repertoárjában. A popdalok között egyik ismert száma a
Lucky Lips, amelyet sztárok sokasága énekelt. Szerződést bontott az Atlantic
kiadóval. Ezt követően egy jó időre eltűnt a zenei világ élvonalából:
háziasszonyként töltötte napjait, gyereket nevelt.
A hetvenes évek derekán a
Foxx kiadó sürgetésére visszatért a pódiumra. Azokban az években már nemcsak
énekesként, hanem színházi és televíziós, valamint filmszínészként szerepelt. A
Black and Blue című Broadway-produkcióban való közreműködéséért kapta a
Tony-díjat. A Broadwayn bluest énekelt, ezeknek a fellépéseknek a felvételeiből
született a Blues on Broadway című albuma. Ezt ismerték el egy jazz-Grammyvel.
Volt egy jelölése is a rangos trófeára az R+B=Ruth Brown lemezéért.
Ruth
Brown síkra szállt a zenészek jogaiért. Egyéb elismerései között szerepel a
Pioneer Award. 1992-ben bekerült az Oklahoma Jazz Hall of Fame 1993-ban a Rock
and Roll Hall of Fame tagjai közé, 1998-ban pedig a soul-blues kategóriában
nyert Blues Music Awardst, amelyre más években többször jelölték is.
Ruth
Brown nemcsak felnézett az arra érdemes pályatársaira, de szívesen zenélt is
együtt másokkal. Pályája korai szakaszában énekelt együtt a Drifters
együttessel, később pedig – többek közöt –
Charles Brown-nal és
Bonnie Raitt-el.
Hetvenhét éves koráig több-kevesebb rendszerességgel koncertezett. Életrajza
1995-ben jelent meg, s élete utolsó interjúját két hónappal halála előtt adta.
(Kovács Miklós)
A CD-k online megvásárolhatók, csupán a lemezborítóra kell kattintani!
copyright ©
László Zoltán 2014
e-mail: Literatura.hu