Stella Adler: A színész a Group színházban

Stella Adler

A színész a Group színházban

Amikor a Group színház megalakult, színészgárdája társadalmi bázisa szakmai rutin, tehetség és egyéni célok tekintetében igen változatos képet mutatott. Az egyik idealista volt, a másik álmodozó, a harmadik karrierista; és akadt olyan is, akiben a legcsekélyebb képmutatás nélkül, békésen megfért egymás mellett mind a három tulajdonság. Jó színésznél ez sem nem szokatlan, sem nem ritka.
Lámpással sem találhatott volna az ember kevésbé homogén gyülekezetet; következésképpen nagy előrelátás, bátorság és fanatikus akaraterő kellett hozzá, hogy ez a sokféle ember együttessé forrjon össze. Nem lévén hiány egyik követelményben sem, hamarosan kiderült, hogy mindegyik színész, több tekintetben is, a kezdet kezdetétől fogva ugyanazt akarja. Mindegyik állandó munkára és biztos kenyérkeresetre áhítozott. Művészi szempontból pedig az a vágy, az a mély belső igény vezérelte őket, hogy színészileg fejlődjenek.
A Group alakulásának kezdeti szakaszában némelyik színész figyelmét megragadták a színházról folytatott tüzes és szenvedélyes viták. A színházat mindenfelé elemezték, boncolták és átalakították, s különösen a színész helye váltott ki nagy érdeklődést ennek az újonnan alakult színháznak az értelmezésében. Buzgón figyeltek, s mindent meg akartak érteni. Mindebből két gondolat kristályosodott ki: ezek vonzották s izgatták őket a leginkább. Ebben a két gondolatban benne volt mindaz, ami a színházat később megkülönböztette a többitől. Azok a színészek, akik kitartottak mellette, eltökélték, hogy vállalják ezt a megkülönböz tető jegyet, s csak ekkor kötelezték el magukat teljesen a Group színháznak. Az első gondolat arra késztette a színészt, hogy ismerje meg önmagát. Lássa a saját problémáit, s ezek kapcsolatát az élettel, a társadalommal. S legyen véleménye róluk.
A színháznál megtanulta, hogy állást kell foglalnia. A színész tudjon kérdezni és sok mindent megérteni. Ha jobban érti önmagát, ennek föltétlenül hasznát látja. S milyen nagy művészi haszonnal járna, ha a színészeknek közös álláspontjuk volna, amelyben osztoznának a társulat többi tagjával is! A színészeket arra tanították, hogy ezt az álláspontot kell közölniök az előadáson a közönséggel is. Tehát olyan színészi eszközöket, olyan módszert kell találniuk, hogy ezt a feladatot híven és művészi módon oldhassák meg.
A másik gondolat a színészi mesterséggel kapcsolatos. Ahhoz, hogy színészileg továbbfejlődjenek, mesterségbeli tudás kell. Fontos, hogy minden színész ugyanazzal az alaptechnikával éljen. Csak így jöhet létre igazi együttes, és csak igazi együttes tudja a művet alkotó jelleggel tolmácsolni.
Mikor ez a két gondolat egybeforrt, a színészek megértették, hogy ez: a színház egyetlen, komplex művészi elvben való feltétlen megegyezést követel. Tehát mindenkinek, aki ebben a színházban együtt dolgozik — színész,,díszlettervező, író, rendező vagy bárki más —, közös álláspontra kell jutnia, amelyet maga a darab kifejez. És ezt a közös álláspontot a felsorolt művészek mindegyike a maga egyéni művészetével fejezheti ki a legjobban. Ez a gondolat ezerféle alakban tért vissza, de lényegében sosem változott.
Ezt minden színész többé-kevésbé meg is értette, de nehéz lenne megmondani, mikor vált ez a felismerés mindegyiküknek a vérévé. Érdekelni egyformán érdekelte a legtöbb színészt, de annál nagyobb különbségek mutatkoztak abban, hogy kinek-kinek mennyiben válik ez a felismerés színészileg hasznára. Valószínűleg akadtak olyanok, akik ezt is tudták. A többiek pedig önmagukban — és gyakran egymás közt —, igyekeztek tisztázni. A legtöbb színész tulajdonképpen nem szégyenkezik, ha valamilyen intellektuális vagy művészi eszmét nem sikerül felfognia. De mindegyik tudta, hogy ezt az eszmét kiaknázni nagyon is érdemes lenne. S vajon hol aknázhatja ki? Leginkább, nyilván, saját alakításában. És így is lett. Mindegyik színész láthatta, hogy az átfogó cél mint hatol be minden egyes művész munkájába: meglátszik azon, ahogyan a szerző átsimítja a darabot, ahogyan a díszlettervező megoldja a színpadképet, ahogyan a rendező megragadja a darab lényegét, és ahogyan maga a színész értelmezi a szerepét. Ez töltötte ki immár a színész koncepcióját s ennek megfelelően alakítását is. Lassanként, évek múltán, elmondhatta, hogy minden ízében érti már. Főképpen ez a gyakorlat és önmaga újjáalakítása - a színház eszméjéhez való alkalmazkodás értelmében - tette képessé a színészt arra, hogy sok fontos dologról le tudjon mondani a Group színház kedvéért.

Az a mód, ahogyan a Group színház e célért összefogott a színésszel, egyedülálló volt az országban. Ehhez arra volt szükség, hogy a színház minden egyes színészben az egész embert keresse. Mert színészének fejlődnie kellett. Csak olyan szakmai tudás révén válhatott igazi művésszé, amely érvényre juttatja tapasztalatát, tehetségét, ösztönét és egyéb adottságait. Ehhez kellett megtalálni a célravezető módszert. A színésznek is, mint bárki másnak, vannak személyes problémái. Ezeket meg kellett érteni, tiszteletben kellett tartani, sőt bizonyos mértékig meg is kellett oldani. A színész anyagi, személyes és művészi problémái közvetlenül érdekelték a színházat, mert a színész fejlődése részben attól függ, mennyire értik meg és mennyire segítik. Másfelől ez a színház, alkatánál fogva, maga is sok olyan gazdasági és művészi problémába vonta be színészeit, amelyeket együttérzés és segítség nélkül nem tudott volna megoldani. Ha a színház valamelyik színésze egyenetlenül játszott, akkor nyilván a fegyelemmel volt baj, s ezen kellett változtatni. Ha a másikat az érzelmi kifejező erő terén valamiféle türelmetlenség korlátozta, tisztázni kellett vele a dolgot, néha meg is kellett győzni. A harmadik színész félszeg volt vagy bizonytalan, s ez nem engedte kibontakozni tehetségét. Az ilyen problémák befolyásolták az alakítást, a többi színészt, a darabot s végeredményben az egész színházat és működését is. Nagyon is szükséges volt tehát úgy bánni a színésszel, hogy az képességei maximumát nyújthassa, saját munkája s következésképp a színház érdekében.
A Group színháznál nem tartották magától értetődőnek, hogy az a színész, aki bizonyságot tett már tehetségéről vagy szakmai tapasztalatáról, az effajta színháznak is föltétlenül erőssége lesz. Ez szöget ütött sok olyan színész fejébe, aki szívesen dolgozott volna a Groupban. A társulat iránt kezdettől fogva olyan színészek érdeklődtek, akik elfogadták a színház átfogó elvi álláspontját - s így tudták, hogy nekik, különösen ami a színész személyét illeti, mi a helyük ebben a vállalkozásban. Az együttes fogalmából következett, hogy ezt minden tagjának tudnia kell. így elejétől fogva világos volt az is, hogy áldozatokat kell hozni, különösen a kiosztásra kerülő szerepek fontossága és a gázsi terén. A Group színészének meg kellett tudnia birkózni a rá háruló nehézségekkel. Volt, aki meg is birkózott, s volt, aki alulmaradt.
Kezdetben mindössze néhány színész ismerte Sztanyiszlavszkij módszerét. Az együttes legtöbb tagjának csak olyan szakmai tudása volt, amilyet a legkülönbözőbb körülmények közt - Broadway-darabokban, kis színházakban, állandó társulatoknál stb. - a színpadon szerezhetett. A többiek pedig ilyen vagy olyan, de mindenesetre kevesebb tapasztalattal és iskolázottsággal rendelkeztek. Sztanyiszlavszkij újfajta színészi játékstílust teremtett és vezetett be a moszkvai Művész Színházban. Mikor a színház Amerikában járt, akkor eszméltünk rá, milyen magas új színvonalat képvisel a kollektív játék terén. Eleinte Sztanyiszlavszkij két kitűnő tanítványa - Boleszlavszkij és Uszpenszkája - tanította erre a módszerre a fiatal amerikai színészeket. Messze ez bizonyult a színészi munka legtökéletesebb alkotó technikájának, s a Group színház is kezdettől ezt alkalmazta, bár eléggé sajátos módon.
A Sztanyiszlavszkij-rendszer bonyolult és nehezen elmagyarázható. Maga Sztanyiszlavszkij is tudta, hogy milyen veszélyes kísérlet elméletét formulákba szorítani. Az ember csak megközelíti a lényeget, ha azt mondja: a színészt először is megtanítják, hogyan kell igazán bánni önmagával, a cselekvés, az igazságérzet, a képzelet, a megokoltság és az érzelem vonatkozásában. A színész sok módozatot fedez fel technikája fejlesztésére és arra, hogy érzelmeit inkább minden alkalommal újonnan idézze fel, semmint hogy másolja vagy pusztán megközelítse őket. Ez azonban még csak egy része a felkészülésnek, és nem maga a cél. De éppen ez a technika segít a célhoz: a jellem hiteles tolmácsolásához. Számos okból szükségesnek látszott, hogy a Group színház mindjárt próbákkal kezdje meg munkáját. Az első olvasáskor már elemeztük a szerző szándékait. Ezután került sor a szerep tanulmányozására. Az első próbákon kaptak a rendszerből is először leckét a Group színészei.
Az első próbán végzett elemző munka sokukat érdekelte, felvillanyozta. Mások azonban jobban szerették, ha lassan ismerkedhetnek a művel. Szívesebben dolgozták volna ki apránként, a próbák folyamán az alakot, hogy a szerep és a darab tartalmát egyik próbától a másikig nyugodtan emészthessék. Az ilyen színészek nagyobb örömüket lelték abban, ha saját, önálló munkájukkal teremthetik meg a jellemet, mint ha a rendező felfogásához alkalmazkodnak. A későbbi évek folyamán aztán a darab ilyen jellegű elemzése csökkent is, mert a rendező rájött, hogy ez túlságosan megterheli a színészt. Azonnal alkalmaztuk viszont a rendszer ama részeit, amelyek a fizikai cselekvések, valamint az „alkotó lelkiállapot" kialakítását szolgáló különféle rögtönzések és helyzetgyakorlatok fontosságát hangsúlyozzák. A cselekvések révén a színész azonnal megérthette, mit jelent a szöveg az ő szerepének vonatkozásában. Segítségükkel el tudta játszani azt is, ami a szavak mögött, a „szöveg mélyén" van. A rögtönzések révén ezek a cselekvések megelevenedtek a színészben, amikor a szöveget még meg sem tanulta. Sokféle módon hatottak a jellemábrázolás fejlesztésére és a drámai helyzetek tisztázására is. Az „alkotó lelkiállapot" gyakorlatait főképp arra használtuk, hogy felkeltsük a hangulathoz, az árnyaláshoz és a jellemábrázoláshoz szükséges sajátos érzelmeket, indulatokat.
Némelyik színész nem próbákon, hanem tanfolyamon foglalkozott a rendszer más kérdéseivel és értelmezésükkel, elsősorban a képzelet és a jellemábrázolás fejlesztése céljából. A Group színház három éven át élt ezzel a rendszerrel, s ezalatt hat darabot mutatott be. Csak 1934-ben változott meg gyökeresen a színészek mesterségbeli képzése. Ekkorra már a legtöbb színész lemondott arról, hogy — mint addig — az érzelem tudatos fölébresztésére helyezze a hangsúlyt. A Sztanyiszlavszkij-rendszer ettől kezdve új értelmet nyert a színész spontán és önálló munkájának döntő szerepe révén. Ezzel tisztázódott, mely területeken értette félre a Group Sztanyiszlavszkij elméletét. Ettől fogva eltolódott a hangsúly. Most a darab sajátosságai kaptak nagyobb nyomatékot, és sokkal inkább előtérbe került a színésznek az a belső szükséglete, hogy játékára e sajátosságokban találjon mélyebb megokolást, és hogy tudatosan keresse is meg őket. E cikk keretei szűkek ahhoz, hogy példákkal próbáljam mindezt alaposabban megvilágítani, bár ez kétségkívül igen hasznos lenne.
A rendszerben önmagában, főképp az akciók világossága révén, amelyek mind a rendező, mind a színészek munkáját segítették, annyi erő volt, hogy - már e fontos változások előtt, az első produkciótól kezdve - ez alakította ki a mindmáig legjelentősebb amerikai együttest. És soha, hosszú évek múltán sem süllyedt a Group színház együttese a kezdeti színvonal alá. Elmondták erről az együttesről, hogy „mesteri és ihletett", hogy az előadás az eszményit valósította meg, hogy csak a Group színház módszerével lehet egy produkciót igazán előkészíteni. Elmondhatták volna azt is, hogy a Group színház eredeti hitvallása az első produkciótól fogva mélyebben hatott a színház szervezetére, mint az egyes színészekre. Mert a kollektív erőfeszítés, az egész Group őszintesége, a szenvedély, a lelkesedés, a közös cél odaadó szolgálata töltött el minden előadást olyan szellemmel, amelytől a darab mélyebb művészi értelmet kapott, mint amilyet bármilyen egyéni teljesítmény adhatott volna neki.
Bár a színész munkájában különösen fontos a „lazítás", sokan már a kezdetben kifulladtak. Ennek nagyrészt az volt az oka, hogy az „alkotó lelkiállapot" felkeltése vagy az érzelmi azonosulás kedvéért a színész kénytelen volt tudatosan foglalkozni énjének azzal a részével is, melynek öntudatlan kellett volna maradnia. A Sztanyiszlavszkij-technikának a színész vonatkozásában van egy átfogó célja. Megtanítja a színészt, mit tegyen tudatosan, hogy érzelmileg szabad és spontán lehessen. Ezért ez a rendszer eleinte főképp a tapasztaltabb színészeknek vált hasznára. Azok már nem kételkedtek benne, hogy tudnak játszani — hiszen játszottak eleget -, és hogy megfelelnek a hivatásos színészi követelményeknek, így magukkal hozhatták a függetlenségnek azt az érzését, amelyet a gyakorlat kelt az emberben. Megvolt bennük a tapasztalattal együttjáró biztonság (önkritikus hajlandóságuk fokától függetlenül), és a rendszert ezen az alapon alkalmazták. A meglevőhöz tették hozzá a színészi játék ezen új elemeit, s ettől sokkal elevenebbnek, érzelmileg sokkal flottabbnak, biztosabbnak érezhették magukat, mint azelőtt. Ez a gazdagodás tudatosult is bennük, és minden egyes előadáson újra tudták élni a szerepüket.
A többiek - a kevésbé tapasztaltak és merészek - betű szerint értel mezték az új rendszert. Sokan közülük nem is fejlődtek színészileg, és ugyanakkor a régi technikában sem bíztak többé. Összezavarodtak. Mindazonáltal egyéni alakításaik a próbamódszer eredményeképpen gyakran kitűnően sikerültek; minden jelenetüknek biztos felépítése volt, amelyet egykönnyen senki sem rombolhatott volna össze, s így — függetlenül egyéni színészi problémáiktól - nagyban emelték az együttes színvonalát. 1934-től kezdve azok, akik fiatal színészként, színinövendékként csatlakoztak a Grouphoz, vagy akár csak odasodródtak, kezdtek igazi szakemberré fejlődni ebben az eleven szellemű vállalkozásban. Ezeknek a fiataloknak megvolt a lehetőségük arra, hogy apróbb léptekkel haladhassanak előre, míg felelősségteljes szerepet nem kapnak. Addigra mesterségbeli felkészültségük már képessé tette őket, hogy tudatos rendszert építsenek föl magukban a tudatalatti spontán föltárására. Mert csak ezáltal vált az egyes színészből független alkotóművész. Ezek az évek nevelték ki a Group legjobb és legjellegzetesebb tehetségeit, akik - az idősebb színészekkel együtt - mint színészek, rendezők és oktatók hatni tudtak az amerikai színházi világ jelentős részére.
Bányai Geyza fordítása

Vissza