Michel Saint-Denis

Michel Saint-Denis:
Színház: a stílus újrafelfedezése

Miként birkózzék meg a színész a jellemmel a puszta szövegen keresztül?
Azt hiszem, itt rendkívül óvatosnak kell lennünk, mert ez a művelet valamennyi közül a legnehezebb, és ugyanakkor mégis a legvonzóbb; ez igazolja Sztanyiszlavszkij megannyi arra irányuló erőfeszítését, hogy ezt a folyamatot megmagyarázza és világossá tegye. Rendet akart teremteni abban a folyamatban, ahogy egy színész megközelíti szerepét, racionalizálni akarta ezt a folyamatot; ebből ered az ő "rendszere" vagy "módszere". Amikor a színész felkészül szerepére, milyen része van ebben a megfigyelésnek, a külső körülményeknek és az érzelmi emlékezésnek? Miként dolgozhatunk ki olyan szokásokat és folyamatokat, amelyek segítségével szabaddá tesszük a tudatalattit? Milyen segítséget remélhetünk a cselekvéstől, a fizikai cselekvéstől?
Klasszikus színdarabban a színésznek nem szabad sietve rávetnie magát szerepére. A szöveget nem szabad a jellemről alkotott elsietett elképzelésének vagy megérzésének rabszolgájává tenni. A színésznek nem szabad sietnie a színpadra és testével, érzéseivel túl korán játszania. A jellem lélektani és érzelmi megérzése nem jöhet létre a szövegtől függetlenül, hanem egyedül a vele való megbarátkozás révén. A színésznek tudnia kell várni, visszautasítani egyes impulzusokat, hogy szabad maradhasson. Olyannak kell lennie, mint a kesztyűnek, mely nyitott és hajlékony, de lapos; kezdetben ilyen laposnak is kell maradnia. Aztán a szöveg ébresztette képzetek és képzettársítások fokonként behatolnak a színészbe, és életre keltik, így készítettük elő az útját annak, hogy a jellem lassan becsússzék a kesztyűbe, és életre keltse ezt a kesztyűt, amely maga a színész —a maga vérével, idegrendszerével, lélegzőszerveivel, hangjával, éber és tudatos önkontrolljával, melyet hol bekapcsol, hol kikapcsol. Megindult az egész bonyolult gépezet: a szöveg indította meg, és most már nagy hasznára lehet a színésznek Sztanyiszlavszkij — de nagyon kérem, a rendszere nélkül. A klasszikus darabok eljátszásának folyamata tehát kezdetben különbözik a realisztikus darabok játszásának folyamatától. A végén azonban mindkettő ugyanazokhoz a törvényekhez jut el, amelyeket a modern realizmus igényei megerősítettek. Ezek az igények helyesek. Őszinteséget, egyszerűséget és világos értelmezést jelentenek.
Milyen legyen a gyümölcsöző kapcsolat rendező és színész között? Zavarba ejtő kérdés. Én mindig két, egymással ellentétes törekvés között haboztam: egyfelől formát, határozott plasztikus jelleget akartam adni az előadásnak, másfelől meg akartam óvni a színész szabadságát.
Úgy gondolom, a színpad elrendezése, a színészek egymáshoz viszonyított mozgása, testtartásuk, testi kifejezésük, hangjuk csengése önmagában is a közvetlen kinyilatkoztatás erejével hat. Az én szememben pontos jelentősége van a színpadi tér kihasználásának: két lépés jobbra, két lépés balra, egy ilyen jelentéktelen mozdulat is telve lehet jelentéssel. Annak megérzésétől, hogy ilyen mozdulatra feltétlenül szükség van, addig, hogy ezt a mozgást a színészre rákényszerítsük, a távolság nagyon kicsi; viszont ahhoz, hogy a színész is átérezze ezt a szükséget, a rendezőnek a legalkalmasabb pillanatban és a legalkalmasabb módon kell ezt sugalmaznia, még akkor is, ha olyasvalakivel van dolga, aki teljesen megbízik benne.

Csehov: Három nővér Shakespeare: János király
Ehhez adjuk még hozzá, hogy mint színész gyakran rögtönöztem; próbáltam és játszottam is abban a modorban, amelyet az olaszok így neveznek: "all'improvvizo". Van egy módszer, amelyben a színész egy adott laza kereten belül mindent maga talál ki. A színészt nem rendezik, a rendező szemben áll vele,mint valami tükör, és inkább tanácsokat ad. Ez a fajta szabadság, amint azt a színpadon tapasztaltam, a legfelszabadítóbb élmény.
Miként tudja valaki összeegyeztetni a munkának ezt a két fajtáját, vagyis azt, hogy kifejező formát adjon az előadásnak, és ugyanakkor megőrizze és fejlessze a színész szabad leleményét? Itt rejlik a színművészet titka. A megoldásra azonban mind ez ideig nem sikerült rábukkannom.
Kutatásaimban egy nálam csaknem húsz évvel fiatalabb ember ösztönzött további erőfeszítésekre: Jean Vilar. Ő arról ír, hogy a rendezők szeretnek túl korán és túl sokáig dolgozni a színpadon, és túl sok időt szentelni annak, amit mi beállításnak nevezünk. "A rendezőnek — folytatja Vilar — nemcsak bizalmat kell öntenie a színészbe, hanem bíznia is kell benne. Soha nem lehet eléggé bízni a színész szakmai hozzáértésében és érzékenységében. A próbaidőnek egyharmadát olvasópróbákra kellene fordítani. Ha a rendező túl korán küldi színpadra a színészt, akkor fizikai reakciói elsietettek lesznek." A továbbiakban így folytatja: "Sokat kell próbálnunk, de úgy, hogy a test nyugalomban legyen, és a fenék a széken." „A színész mély érzékenysége a rendező ellenőrzése alatt kapjon időt, hogy fokról fokra érje el a megfelelő szintet." És később: "Nincs olyan szerep, amit ne kellene jellemében ábrázolni. Nincs előre gyártott alakítás, nincs jó színészi játék jellemábrázolás nélkül." Telitalálat. Azt is írja: "A hivatását igazán ismerő színész negyven próbából körülbelül tizenötöt fordíthat arra, hogy a testi kifejezésekkel és a beállításokkal végezzen, ezzel viszonylag gyorsan kell boldogulnia." S tovább: "A rendező művészete nem a parancsolás, hanem a sugalmazás művészete." Ezt tudjuk. "Mindenekfölött sohase legyen brutális. A színész hangulata éppoly fontos, mint a költőé. Brutalitással nem férkőzhetünk senkinek a szelleméhez. Márpedig egy darab helyes tolmácsolása sokkal inkább függ a színész szellemétől, értelmétől, mintsem érzelmeitől." Azután: "Az a rendező, aki az utolsó próbák alatt, amikor a legjobban benne van a munkában, nem képes elszakítani magát művétől és felülemelkedni rajta, nem más, mint szánalmas mesterember, aki belevakult művébe, s oly ostoba fráter, hogy elfelejti, a színház mindenekelőtt 'jeu', vagyis játék, amelyben az ihlet és a gyermeki elragadtatás fontosabb, mint az izzadság és a dührohamok." Egyetértek vele.


Lengyel György fordítása

Vissza

copyright © László Zoltán 2013 - 2015
e-mail: Literatura.hu