1972-ben, a kulturális forradalom virágzása idején Antonioni a kínai kormány felkérésére 220 perces dokumentumfilmet forgatott Kínában az olasz televízió számára. Vendéglátói keserűen csalódtak, s a filmet szenvedélyes hangon ítélte el a kínai sajtó, amiért a "rossz" Kínát mutatta be (akárcsak a Zabriskie Point esetében, melyet annak idején a rossz Amerika láttatásáért ítéltek el). Antonioni filmje, a Chung Kuo Cina valójában szelíd (ám a hivatalostól ugyancsak eltérő) képet fest az átalakulásban lévő társadalomról, amely nehezen nyílik meg egy kíváncsi külföldi pillantásai előtt. A Foglalkozása: riporter végére Antonioni és stábja kitalált, majd fel is vett egy snittet, amely talán az egész filmtörténet legjelentősebb felvétele lett: egy hosszú, lassú pásztázó svenk, mely egy szobában kezdődik, áthalad az ablakra szerelt vasrácsok között, körbejár az udvaron, majd visszatér, hogy benézzen az épületbe, ahol a szereplő, akinek nézőpontját a svenk kezdetben érvényesítette, most holtan fekszik: titokzatos fegyveresek ölték meg, akiket futólag mutatott a kamera, miközben körbejáratta tekintetét az udvaron. Következő filmjét, Az oberwaldi titok-ot (1980) Antonioni újabb nagy erőfeszítéssel teljes egészében videokamerával vette fel, elektronikus fényeffektusokat használva fel hozzá, majd az egészet áttette 35 milliméteres szalagra. Sajnos ez a technika nem érte el az Antonioni által kívánt hatást, s a film bukásához hozzájárult még a rendezőnél szokatlan, rosszul megválasztott melodramatikus történet is (Jean Cocteau műve, a L'Aigle á deux tétes -
A kétfejű sas).