Persona

 Bergman megszállottan törekedett az egységre, pályája mégis több stádiumból áll. A korai filmek a fiatalkori válságokat és az első szerelem bizonytalanságát mutatják be (például az Egy nyár Mónikával). Az 1950-es években született jelentős filmek többnyire a lélek gyötrelmeit tanulmányozzák, a színház és az élet kapcsolatán töprengenek. Némi derűt sokszor csak a művészetbe vetett hit hoz, amelyet az Arcban (Ansiktet, 1958) egy bűvész illúziómutatványa szimbolizál.