Akira Kurosawa

Rejtett erőd (1958) 

Mivel kitűnő akciós jeleneteik ellenére burkolt (társadalom)-lélektani drámák, szorosan kapcsolódnak Kurosawa mai témájú filmjeihez. Ahogy a parasztok dolgos világát a banditáktól védve döbben rá a hét gazdátlan szamuráj tulajdon gyökértelenségére és feleslegességére, úgy ébred rá élete ürességére a halállal szembesülve az Élni (1952) rákos tisztviselője, és teszi hasznossá magát egy park létesítésével. Kurosawa általában krimiszerűen építette rá az egyén drámáját olyan társadalmi problémákra, mint az atomveszély (Félelemben élni, 1955), a hivatali maffia (A gonosz jól alszik, 1960) és a társadalmi egyenlőtlenség (Ég és föld között, 1963). Az Élni azonban a japán film hagyományos meditatív dramaturgiájával dolgozik, akár Kurosawa legtermékenyebb alkotói korszakának betetőzése, a jelen kritikáját a múltba vetítő Rőtszakállú (1965). A címszereplő orvost alakító, mesterré érett Mifune az emberi nyomorúság tárházában, egy szegénykórházban, vezeti rá nagyravágyásában lázongó tanítványát az emberi élet igazi értékeire.
Ezután Kurosawa olyan súlyos válságba került, hogy 1971 végén öngyilkosságot kísérelt meg. Megelőzte ezt két év (1966-68) hiábavaló próbálkozása különféle amerikai koprodukciókkal (pl. Tora! Tora! Tora!), majd első színes filmje, a nyomornegyedben játszódó Dodeskaden (1970) teljes bukása, amely csődbe juttatta 1969-ben Ichikawával, Kinoshitá-val és Kobayashival létrehozott független vállalatukat. A japán filmgyártás kommer-szializálódása és válsága következtében Kurosawa két évtizeden át csak külföldi koprodukcióban forgatott, ötévente egy, többnyire agyondicsért filmet. Az orosz utazó írásain alapuló, Oscar-díjas szovjet-japán Derszu Uzala (1975) egy kihalásra ítélt természeti lény, egy nanáj vadász megható portréja; a Coppola és Lucas támogatásával leforgatott amerikai-japán Árnyéklovas (1980) és a Lear király ötletéből, francia segítséggel készült Ran (1985) lenyűgözően látványos történelmi freskók egy nagyravágyásában elpusztuló nemzetségről, illetve családról. Kurosawa apokaliptikus filmi végrendelete, a nyolc eltérő epizódból álló Álmok (1990) után egy hagyományos japán családfilm, a nemzedéki onfliktust és a bomba kapcsán az amerikaijapán viszonyt is feszegető Augusztusi rapszódia (1991) következett. És 1993-ban újabb filmmel (Még nem) jelentkezett a mester.
A legismertebb japán rendező, aki nagy szabású filmjeiben nagyon fontos konfliktusokat tárt a néző elé mintegy a japán film minden ábrázolásbeli eredményét összegző, rendkívüli művészi erővel, kikerülhet ugyan a filmművészeti fejlődés fő sodrából, de filmtörténetileg a japán film császára marad, akinek humanista munkásságával oly gyakran azonosították nyugaton az egész japán filmművészetet.

A testőr (1961)