Francois Truffaut

A kettő ütközése Truffaut-nál igen gyakori, alapvető konfliktus. Talán épp ezért nemcsak a szeretet és megértés forrása filmalakjaiban a nőiség, hanem az uralkodásé, sőt a pusztításé is. Vissza-visszatérő motívum a férfit vagy akár férfiakat gyilkoló nő (Bársonyos bőr, 1964; A menyasszony feketében volt, 1968; Egy olyan szép lány, mint én, 1972; Szomszéd szeretök, 1981). A szerelem és a halál tehát nem áll távol egymástól a Truffaut-fílmekben, szinte magáról erről szól a Mississippi szirénje (1969), amelynek szerelmesei azért válnak gyilkossá, mert a szerelmen kívül semmi sem érdekli már őket. De ide vonható az olyan film is, amelyben a nők és a szerelem közvetve okozzák a férfi halálát: A férfi, aki szerette a nőket (1977), ahol a főhős utcai balesete is, kórházi pusztulása is azért következik be, mert megbámul egy-egy nőt. A nő mint mellőzhetetlen segítőtárs és mint a halállal paktáló, végzetes erő egy személyben is jelentkezik olykor, nem véletlen, hogy a Fahrenheit 251 fantasztikumában ugyanaz a színésznő (Julie Christie) játssza mindkettőt, vagy hogy az utolsó Truffaut-film, a Végre vasárnap! (1983) hősnői közt is egyaránt föllelhető a gyilkos és a segítő.