UDVARI IRODALOM: az uralkodói, főúri udvar elkülönült, arisztokrata közönséghez szóló alkotások, illetve az ezek létrejöttét és előadását meghatározó intézményi keretek. Műnemei ( udvari dráma, udvari színjáték, udvari epika és líra ) és intézményei koronként változtak. Emlékei már az ókorból is fennmaradtak, ahol az uralkodó rétegek kultúrájában lényeges szerepet játszott az írásbeliség. A vezető műfajok, az istenkirályokat dicsőítő szövegek, amelyekben az uralkodó az eposz-ok igazi hőse, őt magasztalják a himnusz-ok, a krónikák. Szerzői a különleges társadalmi helyzetben élő és gondosan képzett írnokok, tudós papok, birodalmi főméltóságok, az uralkodóház tagjai, vagy éppen maga az uralkodó. Az ókori Görögországban a nemzetségfők, törzsi királyok köré tömörülő arisztokrácia lakomáin, ünnepségeken fellépő hivatásos, megkülönböztetett tiszteletnek örvendő dalnokok alkotásai, az arisztokrácia fényes származását bizonyító genealógikus énekek, az ősök legendás tetteit megörökítő hősénekek, történeti énekek. A római császárkorban ilyen értelmű udvari költészet nem alakult ki; sajátos kivétel Néro uralkodása: ő birodalmának legnagyobb költője szeretett volna lenni, s hogy szereplési vágyát kielégítse, megalapította a magáról elnevezett Neronia-ünnepeket, amelyeken a szokásos cirkuszi játékok mellett költői dalversenyek is voltak. Itt a császár is versenyre kelt az udvarába hívott költőkkel. Az indiai udvari költők - a szúták - dicsőítő és hőskölteményei eredeti formájukban nem, hanem a Mahabharátába beolvasztva maradtak fenn. A középkori európai udvari irodalom, a XII. században alakult ki Dél-Franciaországban, majd Itáliában, Németországban, Angliában, Skandináviában. Fő műfaja a trubadúrköltészet. A XII. század második felétől fokozatosan hanyatlott, de a reneszánsz idején új virágkorát élte. A műveltség központjaivá a fejedelmi udvarok váltak. Kimagasló jelentőségű volt a pápai udvar ( ahol Petrarca volt az első udvaronc ). Fontos változást jelentett az udvari irodalomban a műveltség színvonalának emelkedése ( akadémiák alapítása), a latin nyelv, az antik világ kultusza. Mindez döntően hozzájárult az irodalom kettészakadásához: a középrétegek irodalmi igényeitől való elszakadáshoz.

ÚJ HULLÁM: nouvelle vague - az 1950-60 -as években kibontakozó francia filmművészeti irányzat. Főbb képviselői Truffaut, Godard, Rivette, Chabrol. Újszerű időkezelés, szokatlan vágás és montázstechnika, a filmes konvenciókkal szakító természetesség, őszinteség, érzelemmentes modor, az intellektuális hatásra törekvés jellemzi. Az elnevezést később más országok újító filmművészeti irányzataira is alkalmazták, így a 60-as években megújuló magyar filmre is. Manapság átvitt értelemben bármely újszerű művészeti törekvést is ekképp neveznek.

ÚJKRITICIZMUS: A XX. századi angolszász irodalomkritika legjelentősebb irányzata. Nem törödnek a külső megközelítés szempontjaival (életrajzi, lélektani, szociológiai, szellemtörténeti adatokkal), sem a mű hatásával, viszonyával korához. A költői nyelvre, a szövegre koncentrálva tárják fel az irodalom specifikus jellegét. Eszerint a művészet tartalma, lényege a művészi formában van, a mondanivaló, téma külsődlegessé válik.

ÚJ REGÉNY: nouveau roman: az 1950-es évek francia prózájának egyik heterogén áramlatára alkalmazott gyűjtőfogalom. Nem egységes irodalmi irányzat, spontán írói megnyilvánulás. Képviselői csupán a tagadás alapelveiben értenek egyet. Az irodalmat jelrendszernek fogják fel, nem pedig a valóság tükrözésének. Úgy vélik a hősök ideje lejárt, nincs szükség jellemekre, anekdotára, meseszövésre. A mű alanya és tárgya is a hős kinek tudatán halad át minden. Az első új regénynek tartott mű Robbe-Grillet: Les Gommes (A radírok) című regénye.

ÚJROMANTIKA: A 19. század végén a realizmus és naturalizmus ellenhatásaként jelentkező, a romantikához közelítő irodalmi irányzat. Legfőbb képviselője a német irodalomban a pályája kezdeti szakaszában Hugo Von Hofmannstahl, a franciában Edmond Rostand.

ULTRAISMO: spanyol és dél-amerikai irodalmi mozgalom 1919-1926 között, fő célkitűzése, hogy a lírát megszabadítsa a retorikusság-tól és szentimentalizmus-tól s fokozott képszerűséggel növelje kifejezőerejét ( Borges )

UNALMASSÁG: negatív művészeti minőség, az érdekesség ellentéte. Olyan művek jellemvonása, amelyek nem képesek felkelteni és lekötni a befogadó érdeklődését, figyelmét. Okozója lehet az eredetiség hiánya, az epigon jelleg vagy a modorosság, a szerkesztetlenség vagy a monotónia. Az unalmasságot azomban nem lehet mindenki számára egyértelműen meghatározni. Az egyik számára érdekes lehet az ami a másiknak unalmas.

UNDERGROUND: földalatti. Tágabb értelemben mindennemű illegálisan terjesztett irodalmi termék, szűkebb értelemben az újbaloldali mozgalmak egyik jellemző kulturális jelensége, a szűk körben, főleg kéziratban terjesztett irodalom. Az elnevezés az 1960-as években fellépő ellenkultúrák megjelöléseként jelent meg a bevett "konzumkultúra" és az állami kultúra elleni lázadásként. A földalatti mozgalomhoz nemcsak az irodalom, hanem más művészeti ágak is csatlakoztak. Utcai előadások, parkokban fellépő énekesek protest songjai, színielőadások, amelyeket nem szokásos színházi körülmények között amatőr színészek adnak elő, s mind formájukban, mind mondanivalójukban radikálisan különböznek a hagyományos színházi formáktól. A mozgalomból olyan híres darabok fejlődtek ki mint a Hair, vagy a Jesus Christ Superstar.

URBANIZMUS: A nagyvárosi élet élményanyagából táplálkozó és az ehhez az életformához ragaszkodást kifejezésre juttató írói és művészi beállitottság, szemben a népiesség, a népi irodalom törekvéseivel.

UTÁNÉRZÉS: a művek epigon jellegű utánzásának egyik változata, amelyben a szerző nem tárgyi mozzanatokat, hanem a követett előd életérzéseit, korhangulatot festő stílusmegoldásait vaszi át.

UTIRAJZ: Valamely utazásról szóló, művészi igénnyel megformált írói alkotás. Szemben az útleírással, nem törekszik a látottak tudámos pontossággal való visszaadására; célja inkább az író személyes élményeinek, érzéseinek visszaadása. A műfaj a 18. század végén (Sterne: Érzelmes utazás), majd különösen a romantika irodalmában bontakozott ki. (Lamartine, Gorge Sand)

UTÓHANG: a drámai és az epikus alkotásokhoz csatlakozó epilógus egy fajtája, az epikus művek végén álló lírai költemény, rövid, különálló befejező rész.

UTÓPIA: valamely eszményi, csupán a szerző képzeletében élő, megvalósíthatatlan társadalmi rendszer, államforma leírása. A kifejezés Thomas More: Utópia (1516) c. művének címéből származik, de előzményei már az ókorban is megtalálhatóak Pl. Platon: Az állam című dialógusa. Az eszményi állapotok leírását pozitív utópiának, az adott korban irreálisan rossznak, embertelennek mutatkozó társadalomképet pedig negatív utópiának, vagy antiutópiának nevezik. Pejoratív értelemben légvár, elérhetetlen célkitűzés, álmodozás vagy indokolatlan rémkép.

ÜTEM: (latinul: metrum) két fajtáját különböztetjük meg. Az időmértékes verselés esetében két teljes versláb olyan együttese, ahol az egyik láb mindíg egy, a másik pedig többalakú. A másik fajta ütem a hangsúlyos verselésnél van jelen. Ebben az esetben több formáról beszélhetünk: létezik ütemhangsúlyos (hangsúly az ütem elején a magyar költészetben), hangsúlyváltó (német, angol, olasz, spanyol, orosz költészetre jellemző) és hangsúlyszámláló (ógermán, óír, héber, maláj költészetre jellemző).

ÜTEMHANGSÚLYOS VERSELÉS: A hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos változása adja a ritmust. Balassi Bálint Hogy Júliára talála, így köszöne neki című versében is így keletkezik a ritmus.

ÜZENET: message. Irodalmi, művészeti alkotásokból leszűrhető, általánosítható tanulság, "eszmei mondanivaló". Bizonyos műfajokban az alkotó elsődleges vagy kizárólagos célja az üzenet megfogalmazása. A modern irodalomtudomány általában óvakodik a műalkotás gazdag jelentésrétegeit és jelrendszerét leegyszerűsítő üzenet direkt megfogalmazásától, illetve számonkérésétől. Az információelmélet alapfogalmaként üzenet minden kódolt információ, amely a jeladótól kiindulva a csatornán keresztül a jelvevő (címzett) felé halad.

Vissza

copyright © László Zoltán 1998 - 2013
e-mail: Literatura.hu