GEORG
BÜCHNER (1813 - 1837) |
Ha valakire fenntartás nélkül ráillik az „ifjú lángelme" jelző, hát
mindenekelőtt Georg Büchner az. Nem érte meg a 24. születésnapját. Ha a négy
drámájából véletlenül megmaradt hárommal nem volna az egész drámatörténet egyik
nagy hatású halhatatlanja, akkor úgy emlegetnénk, mint a forradalmi német
újságírás feledhetetlen előharcosát. De ha mindez feledésbe merült volna, akkor
az orvostörténet úgy tartotta fenn a nevét, mint a XIX. század első felének
kutató tudósa, akinek néhány felfedezése feledhetetlenül gazdagította
természettudományos ismereteinket.
Tekintélyes orvoscsaládból származott. Ő is már fiatalon gyakorló orvos volt.
Öccse, Ludwig Büchner szintén orvos lett, de hamarosan filozófusként vált
ismertté, a mechanikus materializmus elméletének kidolgozásával egyszerre
késztette indulatos ellentmondásra az idealistákat is, a dialektikus
materializmus híveit is. Nevét alighanem az tette halhatatlanná, hogy Engels a
filozófiában nagy hatású vitát indított ellene „A természet dialektikája" című
művében. És a két nagy hírű fivér mellett az egyik nővérük a feminista mozgalom
előharcosa volt. - Mindhárom Büchner testvér a kezdetektől fogva azzal vált
nevezetessé, hogy a Napóleon bukása utáni általános franciaellenességben és
ellenforradalmiságban ők a francia kultúra, főleg a
felvilágosodás hívei, és a
nagy francia forradalom hőseinek és eszméinek csodálói voltak. E családi háttér
előtt kell elhelyeznünk a drámaírót és megmaradt három drámáját.
A romantika csaknem egész
Európában kibontakozott, Byron már világdivat
volt, Victor Hugo már megjelent a költészet és a
színház küzdőterén. Puskin megírta az „Anyegin"-t,
minálunk Vörösmarty a „Zalán futásá"-t és
hamarosan a „Csongor és Tündé"-t. Tehát az irodalmat és benne a drámairodalmat
már nem kötötték a klasszicizmus diktatórikus szabályai. Sőt, a romantika
annyira áthatotta az irodalmon keresztül az ifjúság ízlését, életszemléletét,
hogy már gúnyolódni is lehetett fölötte. A még egyetemi éveinél tartó Büchner
azzal lépett az irodalomba, hogy vígjátékba írta a romantikus ifjak
eszményvilágát. Szatíra? Paródia? Ennek is, annak is tekinthetjük, valójában
filozófiai mélységű bohózat. A címe: „Leonce és Léna". Formáját és cselekményét
mesejátéknak is tekinthetjük. - Leonce, az előkelő ifjú és Léna, a nem kevésbé
előkelő leány nagyon szereti egymást. Minden akadályt le akarnak küzdeni, minden
tilalmat le akarnak győzni. De nem lehet, mivel nincs semmiféle akadály, sehol
semmi tilalom. Család, környezet, az egész társadalom örül a szerelmüknek,
pártolja házassági szándékukat. Sehogyan se élhetik át Rómeo és Júlia tragikus
helyzetét. A szülők ne adj' isten, hogy tiltanának bármit, hogy haragudnának,
amiért egymáséi szeretnének lenni. A két romantikus lélek kétségbeesik, hogy
nincs legyőzendő akadály, de még alkalom sincs egy tragikus kibontakozásra. De
egyszerre váratlanul előkerül Valerio, a csavargó. Eddig a kert padja alatt
aludt. A szerelmespár siránkozása zavarta meg álmát. Ez a sehonnai,
szegénységében is gondtalan rongyos alak bizonyul a legbölcsebbnek.
Közreműködésével olyan akadályokat és veszedelmeket lehet elképzelni, amelyek
úgyszintén képzeletben legyőzhetők. Végül is a szerelmesek legnagyobb
sajnálatukra egymáséi lehetnek. Amikor Büchner talán csak ismerőseit mulattató
tréfaként megírta és szűk társaságokban felolvasta, nem kerülhetett e mű az
irodalom vérkeringésébe. De nemcsak ez a filozofikus bolondozás, hanem a
következő két igazán nagy dráma is csak a szerző korai halála után vált
ismeretessé, és csak évtizedekkel később lehettek olyan nagy hatásúak, hogy
messze túl a romantikán a polgári realizmus, olykor a
naturalizmus, a
szimbolizmus és leginkább az
expresszionizmus
drámaírói bennük ismerték fel előzményeiket. Igazán csak a mi XX. századunk
fedezte fel Büchner műveit.
Két, most már klasszikussá vált drámáról van szó, a „Danton
halálá"-ról és a „Woyzeck"-ről. Volt egy harmadik is. Büchner élete végső
heteiben ismételgette, hogy ez a legjobb, legművészibb színpadi műve. Egyelőre
azonban csak az imádott nő olvashatta. Nagy szerelem volt: menyasszonya,
szeretője minden gondolatában bizalmasa volt. Ezt a kapcsolatot is neki kellett
volna megírni akár tragédiának, akár komédiának. Büchner ugyanis, a
felvilágosodás tanítványa, a forradalom eszmevilágának folytatója, még csak
ateista sem volt, egyszerűen nem érdekelték a vallások eszméi, igazi agnosztikus
volt, aki nem is akar véleményt mondani metafizikai kérdésekben. Bizonyos volt,
hogy vannak megismerhetetlen tények, de ezeket nem magyarázhatjuk. Amit sohasem
fogunk tudni, arról elmélkedni sem lehet. Egyébként annak idején ez volt Newton
véleménye is, és a felvilágosodás természettudósai ezt az álláspontot
képviselték. Agnoszticizmusnak
nevezték, manapság is így nevezzük. Büchner pedig felvilágosodott is volt,
természettudós is volt. Nem érdekelték sem a papok, sem az ateisták, akár csak
Newton, de tulajdonképpen a fő felvilágosodottat,
Voltaire-t sem. - A szeretett nő
azonban nemhogy áhítatosan vallásos volt, de a Szentírás és a szent iratok
minden szabályait be akarta tartani. Rettegett attól, hogy szerelmese el fog
kárhozni. És úgy vélte, hogy ez az új drámája, az „Aretino", melynek a címadó
főszereplője a reneszánsz
legjellemtelenebb, leghazugabb lángelméje volt, olyan bűnös mű, amely még
ismerőit is bűnökre csábítja. Ezért Büchner tragikus halála után, hogy megmentse
a lelkét, a nála lévő egyetlen kéziratot tűzbe dobta - ahogy a jezsuiták
mondták: „Isten nagyobb dicsőségére".
De megmaradt és egyre jobban a mienk a nagy történelmi tragédia, a „Danton
halála". És a legelső olyan tragédia, amely a senkiről, a névtelen és
jelentéktelen kisemberről szól: a „Woyzeck". Már egész ifjan gyakorló orvos
volt, sőt egy ideig a zürichi egyetemen meghívott tanár is, amikor ezeket
megírta.
A Dantonról szóló egészen szokatlan, a drámatörténetben merő újdonságot jelentő
színjáték volt. Egyrészt ugyan igazi történelmi tragédia a nagy forradalom
főszereplőiről. De hiteles dokumentumgyűjtemény is. Alaposan áttanulmányozta a
forradalom publicisztikai anyagát, Danton és Robespierre beszédeit, Saint-Just
és Desmoulin újságokban, olykor könyvben olvasható cikkeit és elmélkedéseit.
Ezeknek ismeretében úgy építette fel a dráma dialógusait és monológjait, hogy ez
a négy főalak csak olyat mond a színpadon, amit eredetiben is mondott vagy írt.
Úgy állította össze ezeket a hiteles szövegeket, hogy következetes drámai
konfliktus épült ki. Még az is hiteles, hogy amikor Robespierre halálra ítéltető
beszéddel buktatja meg Dantont, a forradalom lelkét, akkor Danton végső
válaszmondata ez: „Robespierre, követni fogsz." Ez így hangzott el a konventben
a valóságban, és így hangzik el a dráma döntő jelenetében a színpadon.
Shakespeare és
Schiller óta nem írtak ilyen kitűnő
történelmi drámát. Kétséges, hogy azóta írtak-e.
|
|
A „Woyzeck" egy igen rossz kéziratban maradt fenn. Alig lehetett kiolvasni. Egyesek szerint töredék, bár a cselekménye befejezett, lezárt. De korábban a fő alakot „Wozzek"-nek olvasták. Végső, most érvényesnek tartott kiolvasása már a mi századunkban állapította meg az érvényesnek tartott szöveget. Alban Berg még egy korábbi olvasási változat alapján készítette kitűnő operáját. Ez az oka, hogy mostanában prózai színpadon „Woyzeck", operában „Wozzek" a címe. Ez a dráma a hosszú kallódás, majd kiolvasási problémák miatt csak évtizedekkel megírása után került az irodalmi köztudatba. Akkor derülhetett ki, milyen sok mindent előzött meg és milyen sok indítást adott a nála sokkal később indulóknak.
A száz év előtti német fiatalember átélte és
drámájában megírta azt az élményt, ami a mai világháború utáni kor nagy
élménye is: a forradalom és a forradalomból való kiábrándulás élményét.
Talán nem is egészen tudatosan, de a genialitás határát súroló
ráérzéssel megérezte a forradalom - a francia forradalom és minden
forradalom - ideológikus természetét. Egy ideológia, amely a maga
önkényes premisszáiból levezetett tételeit egyenlő rangra emeli a
természet kényszererejű törvényeivel és ebből jogosítványt merít minden
normális viszonyokra szabott erkölcsi törvény áthágására. Büchner
drámájában ezt az ideológiát, a darab dialektikai csúcspontját Saint
Just konventi beszéde fejti ki, miután az addigi események, Robespierre
viselkedése, Danton egyes szavai, a tömeg állhatatlanságának frappáns
példái erre a csúcspontra terelték az egész drámát. Egész sajátságosan
jellemzi Büchner drámájának dialektikai voltát, hogy a benne lefektetett
gondolatsor egy logikailag és retorikailag tökéletesen kiépített
beszédben kulminál: ebben viszi az író a forradalmat arra a pontra,
amelyen túljutva ad abszurdum redukálódik és magában hordja saját
halálát. Saint Just beszédéből derül ki tulajdonképpen a forradalom
végső abszurditása, mert ez a beszéd olyan élre állítja az egész
forradalmat - ideológiailag és gyakorlatilag egyaránt -, hogy onnan már
csak leszédülni lehet. Ezt a beszédet a rendőri hatóság betiltotta a
Magyar Szinház szinpadáról. Érthető okokból, mert a rendőri hatóság
saját intelligenciájának színvonalára igyekszik leszállítani a
kultúréletet és ezenkívül is kiskorúsítja a közönséget, nem tételez fel
róla annyi értelmet, hogy egy egész gondolati struktúrájában
forradalom-ellenes színdarab végső értelmét fel tudja fogni és ne egyes
szavak után induljon. Nem is tudjuk, mennyire benne vagyunk egy új
biedermeyer-korban, amelyben a hatóság atyai jóakarattal vigyáz a
polgárok nyugodt kérődzésére és gondoskodik arról, hogy ne kerüljön
bendőjükbe a gyomorsavakat kissé jobban izgató táplálék. |
Stílustörténetileg a romantika korai
nemzedékéhez tartozott. A romantika ritkaság- és rendkívüliség-kultusza nála
hamarabb jelentkezik, mint a későbbi nagy hírűeknél. Ilyen mindenekelőtt a
társadalom mélyeinek, a nyomornak a meglátása és ábrázolása. Még Marxnál is
korábban mondja ki, hogy a történelem lényege a gazdagok és szegények ellentéte.
A „Danton halálá"-ban már lényeges elem a szegény néptömeg cselekvő kórusa. A „Woyzeck"-ben
pedig egy nyomorúságos, örökké megalázott, igen primitív kisember a dráma hőse.
Rajta keresztül maga a nyomorúság lesz a cselekmény lényege és tartalma. -
Victor Hugo, a romantika főalakja, aki a
„Nyomorultak"-ban először ad vádló körképet a nyomorról, csak évtizedekkel
Büchner halála után érkezik a szegénység vádló ábrázolásához. És a társadalom
alvilágát, a bűnre hajszoló szegénységet teszi füzetes ponyva formában megjelenő
hírhedt műve, a „Párizs rejtelmei" témájává, sokkal később lesz sikeres annál,
hogy Büchner szinte titokban felfedezte ezt a témavilágot. - Idővel a
naturalizmus már hirdethette,
hogy Büchner az elődje volt, de Zola, a
naturalizmus atyja, egy évvel Büchner halála után született.
Woyzeck a szakadatlanul megalázott kisember, mindenki megveti, ő kénytelen
mindenkit gyűlölni, és a körülmények adta felindulásában azt az egyetlent öli
meg, aki szereti, és akit szeret: a feleségét. Olyan primitív, hogy el se tudja
magyarázni, miért is követte el a tettét. Halálra is ítélik. Kisfia, aki semmit
sem ért, pajtásaival lovacskázik, amikor a papát akasztják.
Olvasni is, látni is hátborzongató. Míg az előbbi, a „Danton halála" bármilyen
félelmetes, lelkesítő, a tragikumban is az emberi nagyságot ábrázolja.
Büchner neve, ha a szakemberek és az irodalom ínyencei körében ismert is volt, a
nyilvántartott drámatörténetből kimaradt. A naturalisták egy része ugyan elődei
közt tartotta nyilván. De kellő hatással csak az expresszionisták és egyéb
avantgardista izmusok fedezték fel. A színházak - még a németek is - csak az
első világháború után kezdték játszani. Ekkor azonban már az érdeklődés első
sorába került. Bertolt Brecht
például legfontosabb elődjének vallotta, mellette a XX. század különböző
törekvésű drámaírói hol tudatosan, hol már önkéntelenül folytatták kezdeményeit.
Hatását tekintve ez a korai romantikus már a modern törekvések kezdeteihez
tartozik.
És mindössze 23 év adatott neki. Igazi orvosbaleset áldozata lett: boncolás
közben kapott hullamérgezést. Ez akkor még gyógyíthatatlan volt. Hamarosan be is
következett a halál. Négy drámája közül a negyediket - talán valóban a legjobbat
- nem is fogjuk ismerni. Erről a tragédiáról is ő írhatta volna a stílszerű
drámát.
Hegedüs Géza
copyright © László Zoltán 2005 - 2010
e-mail: Literatura.hu