Ignotus |
|
Nem sokkal
Reviczky halála után, a kilencvenes évek elején szinte egyszerre három
fiatal költő jelenik meg a magyar irodalom porondján, mintegy szerves
folytatásaként mindannak, amit a fiatalon meghalt példakép kezdeményezett:
szabadulást a provincializmustól, öntudatos magyar városiasságot, kapcsolódást a
korszerű világirodalomhoz. Ez az irodalomtörténeti pillanat az Ady fellépése
előtti másfél évtized, és ekkor úgy tetszik, hogy ez a három fiatal költő
jelenti a modern magyar költészetet. Az egyiket Makai Emilnek hívták, fiatalon
fog meghalni, élete és életműve töredék. A másik
Heltai Jenő, később a színpadok,
kabarék, könnyed regények divatos hőse, aki hosszú életével és gazdag
életművével összeköti Reviczky korát a miénkkel. A harmadik Ignotus, akiről
irodalmi megjelenésekor nem tudják, hogy kicsoda. Ignotus latinul ismeretlent
jelent. Janus Pannonius
óta először történt meg, hogy egy magyar költő eredeti neve helyett latin nevet
válasszon magának.
Eredeti neve nehezen kimondhatóan idegenes: Veigelsberg Hugónak hívták. Apja,
Veigelsberg Leó, az akkoriban igen népszerű német nyelvű budapesti napilapnak, a
Pester Lloydnak volt a főszerkesztője: nagynevű újságíró, magyarul is, németül
is igen gondos stiliszta, aki a legmagasabb stílusigénnyel figyelte írónak
induló fiát.
A korán tehetségesnek mutatkozó fiatalembert programszerűen nevelik nagy
műveltségűvé. Az egyetemen jogot tanul; a nemesi szülők után a polgári szülők is
a leghasznosabbnak tartották, ha fiuk szellemi pályára igyekezett, de mégsem
tanár akart lenni. A jogi tanulmányok között is főleg irodalommal, művészetekkel
foglalkozott, és nagy műveltségű apja kitűnő útmutatónak bizonyult. Még
egyetemista, amikor írni kezd A Hétbe: ő is Kiss József felfedezettje. És
huszonkét éves (1891-ben), amikor megjelenik A Slemil keservei című verses
regénye.
Arany László műve, A délibábok hőse óta ez volt az első eredeti hang ebben a
műfajban. És valóban nagyon eredeti volt: a nagyvárossá igyekvő Budapest
hangulatai, képei, nyelvi fordulatai adják sajátosságát. Egy félszeg fiatalember
szerelmi csetlés-botlásairól szól. Múltjában ott van Reviczky, de ott van
Heine is. A „slemil” szó a
német—zsidó alvilági zsargonban kétbalkezest jelent, de a német romantikus
Chamisso főművének hősét is Peter Schlemielnek hívják, ő az a bizonyos mesebeli
alak, aki még a saját árnyékát is elveszti. Ignotus hőse szorongásos pesti
fiatalember, aki gyáván megfut a lehetőségei elől. Az irodalmi diktátor, Gyulai
Pál, aki ugyan nem kedvelte az irodalom modem törekvéseit, de mégsem tudta
legyőzni a saját nagy kultúrájú jó ízlését, elragadtatottan vette tudomásul az
új költő meglepő hangú jelentkezését. No persze a maradiság szószólói azonnal
megvádolták Ignotust, hogy ennek a városi költészetnek nincs köze a magyar
irodalomhoz, átkos idegen hang. De mondták ezt már Reviczkyről is, és majd még
hangosabban fogják mondani Ady Endréről.
Annyi bizonyos, hogy a hang merőben más volt, mint akár a
Petőfi-, akár az
Arany-epigonoké. Ignotus ott állt az
irodalom és az irodalmi viták közepén. És következtek új versei. Költészete
szinte kizárólag szerelmi költészet, a férfiszenvedély költészete. Nála a
szerelem nem az élet szép játéka, mint a vele kortárs Makainál vagy Heltainál,
hanem szokatlan lángolás, szenvedés, győzni akarás. Közben nem olyan nyíltan
erotikus, mint a nemsokára fellépő Szilágyi Géza vagy éppen az ő nyomukban
világnagysággá emelkedő Ady. A költő Ignotus a
szerelmi vágyakozás folytonos idegfeszültségében él. És már ez is túl
erotikusnak tűnt a hivatalos álszemérem előtt.
Ignotus azonban nem költőként foglalja el fontos helyét irodalomtörténetünkben.
Verses regénye után mindössze két verseskönyve jelent meg, és mint költő
hamarosan elhallgatott. Az elsők közt volt, aki Adyban felfedezte a lángelmét,
és mellette jelentéktelennek ismerte fel mindazt, amit ő versben mond vagy
mondhat.
A versek mellett egy ideig még írt novellákat is. Igen jó elbeszélőnek is
bizonyult: a hangulatok, lelki árnyalatok finom megfigyelője és gondos
megfogalmazója. De a novellákból is mindössze egy kis kötetre futotta.
Egyik-másikuk a maga nemében remekműnek is mondható, helyük ott van minden
elbeszélés-gyűjteményben. Még sincs folytatásuk írójuk életében.
Vers |
A századforduló után ugyanis Ignotus a kritikában és az irodalomszervezésben
találta meg a maga történelmi hivatását.
Már egészen ifjan igen jó újságírónak bizonyult. A Hét után egy napilap
munkatársa lett, ahol hamar feltűnt mint izgalmas riporter. Nagy utazásokat tett
a világ különböző tájain: hol Németországból, hol a Balkán államaiból, majd
Törökországból küldi érdekes tudósításait. Eljutott Amerikába is. Nagy
nyelvtudásával mindenütt hamar kiismeri magát. Igazi világlátott ember, aki nagy
távlatú szempontokból tudja megítélni a hazai eseményeket. Meg is kezdi harcát a
provincializmus ellen.
Ignotus költészete majdnem kizárólag szerelmi
költészet, s a csupasz és dísztelen gyökér, melyet metsző szkepszisének
teljes illuziótlanságával meglát minden szerelmi érzés földalatti alján:
a gyönyör ős vágya, az érzékiség, e vak zsarnok kívánságai; a kéj, mely
néha szinte úgy tűnik fel, mint az egyetlen abszolútum e relatív
világban, az egyetlen cél, öncél a millió és millió dolog közt, melyek
csak egymás céljai s így végelemzésben céltalanok. Babits Mihály |
1906-ban megindítja a Szerda című hetilapot, amely első tapogatózás egy olyan
irodalompolitika felé, amelyet azután két év múlva (1908-ban) a Nyugattal
valósít meg. Szinte ugyanekkor Nagyváradon megjelenik A Holnap című antológia:
Ady és a nyugatosok közös jelentkezése. Ennek a szellemnek méltó folyóirata a
Nyugat. És Ignotus alkalmas a folyóirat-teremtésre. Megnyeri a tervnek
Hatvany Lajos-t, a nagy
műveltségű és dúsgazdag bárófiút, aki irodalomtörténésznek indul, és Gyulai Pál
tanársegédje; Osvát Ernőt, a kor legnagyobb szerkesztő egyéniségét; a jó
összeköttetésű és modern irodalom iránt kitűnő érzékkel érdeklődő Fenyő Miksát.
Ők teszik lehetővé a folyóirat fenntartását és működését. De ez csak a keret: a
cél a modern irodalom. Ady Endre,
Móricz Zsigmond,
Babits Mihály — ezeknek kell a főszereplőknek
lenni, ezek számára kell a Nyugatot csinálni, és mellettük hamarosan
felsorakozik Kosztolányi,
Füst Milán,
Karinthy,
Juhász Gyula, Tóth Árpád és a többiek: a
Nyugat nemzedéke. Ignotus velük és általuk szervezi meg a modern magyar
irodalmat. Saját költő és író voltát dobja áldozatul a nála nagyobbakért. És
éles kritikai karddal áll ki mellettük és a maradiság ellen.
Így lesz belőle a magyar kritikatörténelem egyik legnagyobb alakja. Nagyon
gondosan, nagyon érdekesen írt kritikáival sok mindenben vitatkozhatunk. Ignotus
szemben áll a maradisággal, mindig a haladás oldalán van, de nem politikus író,
sőt idegenkedik attól, hogy az irodalom közvetlen politikai célok kifejezője
legyen. Harcol a nemesi reakció ellen, de nem lép túl a polgári liberalizmuson.
A művészetben pedig az öncélú szépség, a „l’art
pour l’art” híve. De ha a vers vagy a regény igazán szép, ha a valóságot
nagy erővel fejezi ki, ha a lélek mélységeibe mutat — akkor azt se bánja, ha a
költő vagy író politizál, amennyiben nem embertelen, reakciós a politikai
magatartása. De a mércét mindig az esztétikai teljesítmény, a művészi tökély
jelenti nála. És mélységesen tudta, hogy a főalak Ady: hozzá kell mérni mindent.
De a forradalmaktól idegen maradt, az ellenforradalomtól pedig undorodott. Az
első világháború végétől kezdve külföldön élt. Ady halála után elidegenedett
Babitséktól, neve is lekerült a Nyugat éléről. De miközben német kritikákat írt,
figyelve a kortársi világirodalmat, mindig hazatekintett, és magyar kritikáit
hazaküldte. Jól tudta, mi van idehaza, és József Attila
első felfedezői közt is ott volt. Később Hitler elől Amerikába emigrál, filmeket
ír: elnyerte New York város nagydíját is. És aggastyánként, már nagybetegen jött
haza ahol tisztelettel és életművének kijáró magas kitüntetéssel fogadta.
Nyolcvanéves korában halt meg. Ahogy kívánta, hazai földben pihenhet.
Hegedűs Géza
copyright © László Zoltán 2010
e-mail: Literatura.hu