Henry James
|
A századfordulón teljesedett ki az amerikai lélektani
realizmus legnagyobb művészének, Henry Jamesnek gazdag regényírói munkássága.
Szinte mindenben, tárgyválasztásban, művészi tudatosságban, intellektuális
mélységben, lélektani éleslátásban, befelé fordultságban tökéletes ellentéte
volt nagy kor- és honfitársának,
Mark Twain-nek.
Milliomos magántudós fia, aki rendkívül tehetséges, magas műveltségű családi
környezetben nevelkedett, jórészt Európában. Bátyja, William James, korának
egyik legjelentősebb pszichológusa és filozófusa volt, a Harvard Egyetem tanára,
az ő nevéhez fűződik az amerikai szellemre annyira jellemző pragmatizmus
elméletének kifejlesztése. E felfogás szerint a fogalmakat és eszméket
gyakorlati következményeik szemszögéből kell értékelni. Az eszmék igazságának az
a mértéke, hogy mennyire hasznosak a kívánt célok megvalósításában. Az igazság
nem abszolút érvényű, hanem viszonylagos, relatív, és ezért állandó, fokozatos
módosításra szorul.
Henry James harminchárom éves korában végleg elhagyta
Amerikát, amelynek harsány közönségességét, nyers anyagiasságát, pénzhajhászó
kulturálatlanságát magas igényű művész számára alkalmatlan légkörnek találta.
Hawthorne-ról írott könyvében (1879)
ironikusan foglalta össze, hogy mi hiányzott nagy elődjének Amerikában 1840
táján ahhoz, hogy a brit írókéhoz hasonló társadalmi környezetben érezhesse
magát, elárulva egyben azt is, hogy ő maga, James is mit hiányol az amerikai
civilizációban. „Nincs itt európai értelemben vett államszervezet, sőt
tulajdonképpen még egyéni neve sincs az országnak. Nincs uralkodó, nincs királyi
udvar, nincs alattvalói hűség, nincs arisztokrácia, nincs államegyház, nincs
klérus, nincs hadsereg, nincs diplomáciai tes tület, nincsenek vidéki
földesurak, paloták, kastélyok, udvarházak, plébániák és szalmatetős
zsellérházak, nincsenek repkény borította romok, nincsenek székesegyházak,
apátságok vagy kis normán korbeli templomocskák, nincsenek nagy egyetemek vagy
híres középiskolák, — nincs Oxford, Eton, Harrow, nincs irodalom, nincsenek
regények, se múzeumok, festmények, se politizáló társaságok, se sportélet, nincs
se Epsom, se Ascot... De ha mindez kimaradt, akkor minden kimaradt. Az amerikai
persze tudja, hogy azért sok minden marad még, s hogy ez mi, az az ő titka."
Kora Amerikájából, hazája mozgalmas életéből Jamest kevés érdekelte. A
polgárháború, az államjogi viták, a gazdasági fejlődés visszásságaiból kinőtt
problémák önmagukban nem foglalkoztatták, az amerikai élet kérdései elvi síkon
sohasem szólalnak meg műveiben. Egy-két alkalommal ábrázolt ugyan olyan
személyeket műveiben, akik számára e kérdések fontosak voltak, de e
regényfiguráinak nem ideológiája, hanem lelki életének elemzése kötötte le
figyelmét. Amerikának búcsút mondva, előbb Franciaországban telepedett le, ahol
Stendhal és
Flaubert hatott rá, majd
Turgenyev, akivel személyes jó viszonyt
tartott fenn, később pedig Angliába költözött, ahol halála előtt pár hónappal
felvette a brit állampolgárságot.
James regényeinek jelentékeny részében az uralkodó téma a saját egyéni sorsában testet öltött ingadozás az európai és amerikai civilizáció eszményei és adottságai között. Olaszországi, angliai vagy franciaországi környezetben élő amerikai és európai hősei között a két világ századvégi szellemében szövődnek és alakulnak a kapcsolatok és ellentétek. Az ő Európája az ódon hagyományok világát testesíti meg, mélyen kulturált, csiszoltan civilizált, Amerikája pedig még frissen, nyersen új, anyagias, ártatlan, s lelkileg némiképp faragatlan és primitív. Naivnak, tanulnivágyónak és energikusnak, s néha vulgáris konvenciókhoz kötöttnek ábrázolt amerikai figurái és többnyire túlfinomult, némelykor unott, cinikusan mesterkélt, nemritkán degenerált, sőt becstelen európai ellenjátékosai azonban nem a hétköznapok talaján találkoznak. André Gide találóan állapította meg, hogy James regényeinek hősei csupán szárnyas mellszobrok. „Hiányzik belőlük a testiség tömör súlya, az élet bozontos, zűrzavaros sűrűje, az egész sötét vadon." Az élet anyagi, fizikai vonatkozásai kívül estek James érdeklődési körén, korának aktuális társadalmi kérdéseiben egyetlen műve, The Princess Casamassima kivételével nem foglalt állást. James iszonyodott a nyers, közönséges, hétköznapi valóságtól, az ő művészi ereje kifinomult pszichológiai érzékenységében és intellektuális éleslátásában rejlett. Művészetét jólnevelt, kulturált, anyagilag gondtalan emberek lelkivilága, érzelmi élete és értelmi állásfoglalása ábrázolásának szentelte. A magatartási formák, a konvenciókhoz és az erkölcsi normákhoz való viszonyulás, a lelki élet minden rezdülése mérhetetlenül fontosabbak voltak számára, mint a valóság szociológiai ábrázolása. Rendkívül lassú folyamú regényeiben kevéssé kitapintható az esemény, a hangsúly a finom társalgáson s a szereplők — javarészt nők — gondolatainak és érzelmeinek elemzésén nyugszik.
The Portrait of a Lady, 1881 (Egy hölgy
arcképe) egyik legnagyszerűbb műve, pszichológiai realizmusának első remeke,
mesteri ábrázolása egy jellemes amerikai nő habozásának szerelem és
kötelességtudás között a dekadens európai világban. A Washington Square (1881)
azon nagyon kevés számú művei közé tartozik, melyek teljes terjedelmükben az
Egyesült Államokban játszódnak. Hősnője, egy erős akaratú ifjú leány, szerelmi
csalódások, családi megpróbáltatások során öregszik lassan higgadt vénlánnyá.
Daisy Miller című kisregényében (1878) egy naivul kötetlen gondolkodású
életvidám, fiatal amerikai lány kerül szembe a képmutató európai és amerikai
polgári konvenciókkal. A regény abban a polgárháború utáni, törtető szellemű
korban játszódik, amikor a magabiztos újgazdag amerikai nagypolgári osztály
számos tagja — főleg nők — Európa felé fordult, hogy az óvilág kulturális
fénymázával adjon nagyobb súlyt hirtelen szerzett vagyonával elért társadalmi
állásának. Millerékben, Daisy családjában azonban nincs kisebbrendűség! érzés
Európával szemben, sőt inkább kispolgári önteltség, ami a pénz felhalmozásának
képességéből ered, s szűk látókörű, provinciális erkölcsi konvenció-kultuszuk
Európa, ez esetben Olaszország csiszoltsága mögött rejtett morális romlottságot
szimatol. The Princess Casamassima, 1886 (C. hercegnő) melodramatikus történet,
mely a londoni anarchisták világát is érinti. James számos regénye között ez az
egyetlen, amelyben a szerzőnek az elnyomott osztályokkal való együttérzése is
kifejezést kap. What Maisie Knew, 1897 (Maisie tudja) egy okos gyermeklány
szemszögéből ábrázolja elvált és új házasságokat kötő szüleinek marakodásait és
szerelmi kalandjait. The Turn of the Screw, 1898 (A csavar fordul egyet) című
kisregény — azon kevés számú műveinek egyike, melynek a maga idejében
közönségsikere is volt — egy nevelőnő és két kis tanítványa köré fonódó
kísértethistória, mely az egyik gyermek halálával tragikus véget ér. A drámai
feszültségű történet a lehetséges bűn, a fenyegető gonoszság baljós hangulatát,
a felnőttek s a gyermekek szembenállásának bonyolult feszültségeit idézi fel. (A
történetből Benjamin Britten operát írt.)
James utolsó korszakában, alkotó
munkássága végén keletkezett műveiben a fokozódó pszichologizmus és formalizmus
jelei mutatkoztak. A néha túlhajtottnak tűnő lélekboncolás, finom nüanszírozás
teljesen háttérbe szorította a mesét, s a kifejezésbeli precízióra törekvő,
félhangokban, célzásokban gazdag nyelvi körmönfontság, a már-már öncélú
esztétizálás homályossá, egyre nehezebben érthetővé tette késői regényeit. James
rendkívül tudatos, elvszerűen intellektuális művész volt, s a közönségsiker
kedvéért soha meg nem alkudott a közízléssel. Művei élete vége felé közzétett
gyűjteményes kiadásának egyes kötetei előtt terjedelmes előszókban fejtegette
regényelméletét.
The Awkward Age, 1899 (Kamaszkor) majdnem teljesen
párbeszédekre épített történet egy erős jellemű fiatal angol leány
férjhezmenetele körüli bonyodalmakról. The Wings of the Dove, 1902
(Galambszárnyak) egy gazdag örökség reménye körül folyó kétes üzelmek bonyolult
históriája. The Ambassadorsban, 1903 (A követek) anyjának két küldöttje
igyekszik az amerikai ifjút megmenteni az öregedő párizsi grófnő
szirénkarmaiból. A javakorabeli „követ" azonban kénytelen fokozatosan
felismerni, hogy a szerelmi viszony jelentős lépés és segítség az ifjú számára
érzelmi-szellemi kibontakozása útján. A követ ráeszmél küldetésének értelmetlen
voltára, Párizsban hagyja az ifjút, s azzal a tudattal tér vissza Amerikába,
hogy ez élmény során az ő élete is gazdagabbá, magasabb rendűvé vált. A finom
humorú regény mellesleg az amerikai nagypolgárság anyagiasságának és
kicsinyességének burkolt kritikájaként is tekinthető. Legutolsó befejezett
regénye The Golden Bowl, 1904 (Az aranycsésze) szimbolikájával, gondosan
szimmetrizált szerkezetével és nyelvével, James legbonyolultabb s egyben
legköltőibb alkotása. A mű öt személy végtelen gonddal elemzett társalgásában
ábrázolja a szereplők szerelmi és házassági kapcsolatait. Hősei oly mértékben
„intellektualizáltak", hogy számukra a legjelentéktelenebb életmegnyilvánulások
is erkölcsi dilemmákká válnak.
Henry James nagy amerikai regénytörténeti
jelentősége eszközeinek újszerűségében és művészi gazdagságában van.
Pszichológiai realizmusának meggyőző hitelessége egyebek között abból is fakad,
hogy szakítva a hagyományos elbeszélő-technikával, szokatlan perspektívából
vetítette történeteit. Mindent a szereplők tudatán át látunk, nemritkán a
regénybeli események fő sodrán kívül álló mellékszereplő élményein és
elbeszélésén át. Szerkesztő művészetének bonyolultságban és árnyalatosságban
egyenrangú párja nyelvi művészete. Nüanszokban gazdag s rendkívül hajlékony
prózájának ritmikája, metaforavilágának változatossága nyelvét a kifejezés
tökéletes eszközévé tette. Kétségtelen, hogy művei számot tevő szellemi
erőfeszítést kívánnak az olvasótól, a választékos mondanivalóhoz simuló
kifinomultságuk, gondos csiszoltságuk bizonyítja, hogy James az amerikai
széppróza egyik legnagyobb stilisztája.
Országh László
copyright ©
László Zoltán 2012
e-mail: Literatura.hu