- Itt vagyok én, tőlem indult ki ez a terv - kiáltotta. - Az égre esküszöm nincs és nem is lehet más bűne ennek az ifjúnak, mint hogy túlságosan szerette szerencsétlen barátját. Euryalus vére addigra elfolyt már, nyaka hátrahanyatlott, mint a bíbor virág bágyad a halálba, ha az ekevas ér a tövéhez. Nisus még bosszút állt érte Volscensen, aztán maga is holtan roskadt barátja fölé. Aeneas, mit sem sejtve arról, hogy az Italiában újjászülető Trójának már védekeznie kellett elszánt támadóival szemben, Pallasszal együtt az etruszkok vezérénél, Tarchonnál járt. Az etruszkok örömmel léptek vele szövetségre, mert régi jóslat ígérte, hogy idegenből jött vezér fogja őket győzelemre vinni. Dolgát elvégezve, a Tiberisen visszafelé fordította hajóját, ekkor már új szövetségesei kísérték, Pallas, Euander fia és az etruszkok harminc hajót megtöltő segélycsapata. Éjszaka volt; a saját hajóján maga Aeneas tartotta kezében a kormányt. Egyszer csak a tengeri nymphák kartáncát pillantotta meg. - Virrasztasz, isteni Aeneas? -- szólította meg egyikük, Cymodocea. - Virrassz is és ereszd meg a vitorlákat. Mi vagyunk az Ida-hegyi fenyők, egykor a te hajóhadad, most a tenger nymphái. - S elmondta, hogyan és miért változtatta nymphákká a hajókat Cybele, hogyan támadta meg Turnus a trójaiakat és milyen szorongatott helyzetben van Ascanius a többiekkel. Aeneas Cybeléhez fohászkodott s kiadta a parancsot társainak, hogy legyenek felkészülve a harcra. Reggelre meglátta már távolból a trójaiak szorongatott városát,az ő közeledését is észrevették a trójaiak a falakról és örömrivalgásban törtek ki. Aeneas fejét aranyló láng vette körül: csodálatot ébresztett ez a látvány az italiaiakban, de Turnus bátorságát és önbizalmát nem csökkentette. Turnus az újonnan érkezők partraszállását akarta megakadályozni; ez heves összecsapásra vezetett, mindkét oldalon elszántan harcoltak. Két hős ifjú került szembe egymással : Pallas és Lausus. Turnus nővérének, Juturna nymphának a tanácsára Lausus segítségére sietett. Hiába fohászkodott atyja isteill vendégbarátjához, Herculeshez segítségért Pallas, a hős ifjú Turnus dárdájától találva elesett. Turnus a holttestet visszaadta az arkadiaiaknak, de pompás fegyverzetét, súlyos, domborműves övét zsákmányul ejtette és büszkén magára öltötte. Nem feledkezett meg Aeneas arról a szíves vendégszeretetről, mellyel idegen létére Euander fogadta. Pallas haláláért menten bosszút akart állni, csakhogy Turnust kiragadta a harcból Juno, és őseinek várába, Ardeába vitte. Utána Mezentius került a harcok középpontjába; Aeneas súlyos sebet mért rá, amit látva Lausus, atyja oltalmára sietett. Laususnak idáig fonták a fonalát a Parcák, Aeneas megölte, majd maga is megsiratta a nemes ifjút. Mezentius ezalatt a Tiberis partján mosogatta sebét s közben sűrűn küldözgette vissza a küzdők közé embereit, hogy hírt hozzanak a fiáról, míg végre a halott Lausust hozták el hozzá társai, pajzsukra emelve. Mezentius porral hintette be ősz haját: - Hát annyira ragaszkodom az élethez, hogy gyermekem élete árán is tudok tovább élni? - kiáltotta -, s nem törődvén többé mély sebével, visszatért a harcba, hogy Aeneast keresse meg fegyverével. S mikor elesett Aeneas kezétől, csak egy kérése volt : - Ne akadályozd meg, hogy elföldeljék testemet. Tudom, hogy saját népem keserű gyűlölettel vesz körül; védj meg te halálom után az ő dühüktől és engedd, hogy gyermekemmel közös sírba temessenek. Másnap hajnalban Aeneas egy lombja fosztott tölgyre függesztette Mezentius fegyvereit, győzelmi jeléül Mars tiszteletére. Azután elbúcsúzott bajtársaitól, kik vérük árán szereztek hazát a trójaiaknak Itáliában, s az ifjú Pallas tetemét, a hősi halálhoz méltó tisztelettel körülvéve, válogatott férfiakból álló kísérettel küldte haza Euanderhez. Közben a latinokkal tizenkét napra fegyverszünetet kötöttek, hogy a halottakat mindkét oldalon eltakaríthassák. Még tartottak a gyász napjai, amikor visszatértek Laurentumba a Diomedeshez küldött követek, dolguk végezetlen. A görög hős, aki Trója alól nem tért haza többé ősei földjére, hanem Apuliában alapított új várost - Arpit -, megtagadta, hogy a trójaiaknak az istenek által oltalmazott maradékai ellen kössön szövetséget, sőt a latinoknak is azt a tanácsot adta, hogy kérjenek békét tőlük. A királyi palotában, Latinus király trónja körül gyűlést tartva hallgatták meg a vezérek Diomedes üzenetét, az agg király is szívesen állt volna a békére s hajlandó volt a trójaiaknak megtelepedésre alkalmas területet kijelölni országából. Turnus régi ellenfele, Drances, ezt kevesellette s azt kívánta, hogy a béke megpecsételésére leánya kezét is ajánlja fel Aeneasnak. Ha Turnus ragaszkodik Laviniához, álljon ki ő párviadalra a trójai hőssel, de ne kívánja, hogy az ő kedvéért egész Latium elpusztuljon. - Mindig sokat beszélsz, Drances, amikor erős kart kíván a háború - támadt rá haragos szavakkal Turnus, ki hallani sem akart arról, hogy békét kérjenek, de kész volt Aeneasszal párviadalra kiállni. Csakhogy addigra már vége volt a fegyverszünetnek s Laurentumban még szavakkal vetélkedtek, amikor Aeneas már támadásra indult a város ellen. - Hát ti csak gyűlésezzetek és üljetek meg, a békét dicsérve, míg ők fegyverrel rontanak országunkba - mondta diadalmaskodva Turnus s már sietett is a város elé s gyorsan elrendezte a város védelmére a szövetséges csapatokat. Ezalatt bent a falak mögött az öreg Latinus önmagát vádolta, hogy nem fogadta be veje gyanánt Aeneast. Megtelt az egész város készülődéssel, a kapukat igyekeztek eltorlaszolni, az anyák a királyné körül csoportosultak : a fellegvárba, a városvédő istennő templomába vittek ajándékokat. A könyörgőkkel ment Lavinia is, a nagy veszedelem akaratlan okozója, szemérmesen sütve le szemét. A város előtt kifejlődött harcban Camilla tüntette ki magát legjobban; a trójaiakkal szövetkezett etruszkokat Tarchon korholó szavai alig tudták visszatartani attól, hogy megfutamodjanak, míg aztán a hőslelkű leány is elesett, hogy Diana istennő küldöttje álljon bosszút haláláért. Az erdőben éri Camilla halála híre Turnust; visszafordul a város felé, szinte egyszerre ér a falak alá Aeneasszal s már-már össze is csapna a két vezér, ha közben be nem estelednék. Így aztán mind a két oldalon visszavonulnak a táborba. Reggel jelentette Turnus Latinusnak, hogy kész kiállni párviadalra Aeneasszal: legyen Lavinia a győztes felesége. Hiába mondta az öreg király, hogy vannak hozzá méltó eladó leányok többen is még Latiumban: adják Lavinia kezét a béke zálogául a messziről jött kérőnek, kit a jóslatok is már régóta ígértek, s ne tegyék ki sem a latin nép sorsát, sem Turnus fiatal életét a biztos pusztulásnak. Hiába tartóztatta sírva Amata királyné is, Turnus azokat a szélsebes lovakat fogta kocsijába, melyeket Boreas felesége, Oreithya adott még ősének, Pilumnus istennek, s azt a kardot vette magához, melyet maga Vulcanus kovácsolt atyjának, Daunusnak, a Styx vizébe mártva a még izzó vasat. A másik oldalon Aeneas is felöltötte fegyverzetét, melyet anyja ajándékozott neki. Látta a Mons Albanus csúcsáról a készülődést Juno s Turnusért aggódva, így szólította meg ennek nővérét, Juturnát, a forrás nympháját, kit Juppiter szerelme avatott istennővé :       - Tudod, hogy a latin leányok közül, akiknek Juppiter szerelmében részük volt, csak téged szerettelek s az égben is szívesen adtam helyet neked. Megmondom előre, milyen szomorúság vár rád, engemet ne vádolj aztán. Amíg csak lehetett, meg is oltalmaztam Turnust és a ti falaitokat, de most már a végzet, amellyel szembeszállni készül, meghaladja bátyád erejét: közeledik a nap, melyet a Parcák kiszabtak neki. Menj, és próbáld meg, hogy mit tehetsz testvéredért. Könnyekre fakadt Juturna és a mellét verte öklével. De Juno leintette: - Nincs idő sírásra. Siess, és ha lehet, ragadd ki testvéredet a halálból. Ezalatt a szemben álló felek Aeneas és Latinus esküjével megpecsételték a szerződést. Felkészültek Aeneas és Turnus párviadalára, melynek a királyok esküje értelmében Lavinia kezéről kellett döntenie. De akkor már Juturna járt a rutulusok között, egyik hős bajtársuk, Camers alakját öltve magára s nyugtalanságot keltett a soraikban. - Nem szégyellitek magatokat? - korholta őket. - Mindannyiatok helyett ezt az egy életet teszitek kockára? Talán kevesebben, vagy gyöngébbek vagyunk a trójaiak, arkadiaiak és etruszkok egyesült seregénél? Ha mindnyájan kiállnátok, alig jutna egy is belőlük mindegyikünkre. De így Turnusé lesz minden dicsőség, ha győz, ha pedig elesik, mireánk örök szolgaság vár! Azokba is harci kedvet öntött ez a beszéd, akik már örültek a békének. Még égi jel is járult hozzá: sas csapott le a magasból a parti madarak közé és egy gyönyörű hattyút ragadott el, de ekkor a többi madár sűrű rajban kezdte üldözni és áldozata elengedésére kényszerítette. Ezt Tolumnius, a madárjós is jóra magyarázta: - Felismertem az isteneket - ujjongott. - Én, én megyek elöl, ragadjatok fegyvert, mindnyájan, egy szívvel-lélekkel szabadítsátok ki királyotokat a veszedelemből és meglássátok, hogy fog menekülni a partjaitokat pusztító jövevény! - S ezzel már el is hajította a dárdát, így zavarva meg az imént kötött szerződést. Az arkadiai Gylippusnak kilenc fia volt Aeneas szövetségesei között; ezek egyikét találta el a vaktában kiröpített fegyver. Bosszúért rohantak a latinokra a testvérek s egyszeribe véres harc gomolygott ismét. Maga Latinus riadtan vitte vissza a városba az isteneket, a jelenlétükben kötött szerződés megszegése őket is gyalázatba borította. Hiába nyújtotta fegyvertelen karját népe felé már a jámbor Aeneas : - Hová rohantok? Fékezzétek haragotokat! Már megkötöttük a szerződést és meghatároztuk a feltételeket: én vívok meg egymagam Turnusszal, ne féljetek! De engesztelő szavait elnyelte a zűrzavar s egy nyílvessző őt magát is megsebezte. A másik oldalról Turnus már kegyetlen harci szenvedéllyel rohant Aeneas népe ellen. Aeneast vérző sebével Ascanius és a hű Achates vezették el. Apolló kedveltje, Iapyx próbálta meggyógyítani, de még a nyilat sem tudta kihúzni a sebből, mindaddig, amíg Venus, sötét felhőkbe burkolózva, nem hozott rá titkon a krétai Ida hegyéről ezerjófüvet. Akkor aztán elállt a vérzés és a fájdalom, a nyíl hegye magától engedett a gyógyító kéznek. - Hozzátok már gyorsan fegyverét a hősnek - kiáltotta Iapyx. - Mert nem az én kezem, hanem isteni kéz szerzett gyógyulást neked, és jelöl ki nagyobb feladatra, Aeneas ! Még búcsút vett fiától Aeneas : - Tőlem bátorságot tanulj, de szerencsét másoktól - és fegyverét felöltve visszatért a küzdők közé. Körötte irtózatos méreteket öltött már a harc, elesett már Tolumnius augur is, aki elsőnek zavarta meg a fegyverszünetet dárdájával. Aeneas egyre csak Turnust kereste szemével, de Turnus harci szekerét Juturna, kocsisa alakját öltve magára, egyre csak eltérítette útjából. Mintha csak Juppiter akarta volna, hogy trójaiak és itáliaiak ilyen kegyetlen küzdelemben mérkőzzenek meg egymással, mielőtt örök szövetség egyesítené őket. Végül is Aeneas szépséges anyjának sugalmazására, kiadta a jelszót : - Ha nem adják meg magukat, még ma magát e háború okát, Latinus székvárosát lerombolom s füstölgő tetőit a földdel teszem egyenlővé ! Hozzátok gyorsan a tűzcsóvákat s kérjétek számon a megszegett szerződést! Nagy riadalom keletkezett erre a városban; Amata királynét halálba kergette az önvád, Lavinia és Latinus gyászba öltöztek. A gyász hangjai Turnushoz is eljutottak a falakról, s Juturna sem tudta többé visszatartani a veszedelemtől. - Győz már a Végzet, nővérem - mondta Juturnának, kit felismert a kocsis alakjában is. - Ne is tartóztass, hadd menjek, amerre isten és a kegyetlen Fortuna hívnak. S visszatérve a küzdők közé, a város falai alatt találkozott végre Aeneasszal. Összecsapott a két vezér, de Turnus kardja eltörött. A közelben egy Faunusnak szentelt olajfa állt; a trójaiak kivágták mint alkalmatlan akadályt. Most azonban gyökereivel visszatartotta Aeneas dárdáját. A félelemtől már -már eszét vesztve így imádkozott Turnus : - Faunus, könyörgök hozzád, szánj meg, s te jóságos Földanya, tartsd vissza a vasat, hiszen mindig megadtam a nektek járó tiszteletet, míg Aeneas népe szentségtelenit meg titeket e háborúval. Nem is tudta kirántani a beakadt dárdát Aeneas mindaddig, amíg Juturna újjal nem pótolta Turnus eltörött fegyverét. Akkor aztán Venus is kiszabadította a gyökerek közül Aeneas dárdáját, s a két hős megint egymásnak rontott. Fényes felhőből nézte Juno a küzdelmet. Juppiter lépett hozzá és szemrehányást tett neki azért, hogy nem tud belenyugodni a végzetbe s Juturnát is leküldte a reménytelen harcba. - Végéhez ért a játék. Szárazon és vízen üldözhetted a trójaiakat, a háború kimondhatatlan tüzét is felgyújthattad és megalázhattad a királyi házat és gyászt keverhettél a menyegző örömei közé, de megtiltom, hogy tovább menj! Szemét lesütve felelt Juno: - Hát felhagyok a küzdelemmel. Csak egyet kérek még, aminek nem állják útját a Végzet korlátai: ha már megpecsételik boldog násszal a szövetséget, ne kelljen nevüket trójaira cserélni a latinoknak s ne kelljen nyelvüket vagy ruházatukat megváltoztatniok. Maradjon Latium annak, ami volt, uralkodjanak az albai királvok nemzedékről nemzedékre, s a rómaiak jövendő hatalmát az italiai bátorság biztosítsa. Elbukott, ne álld útját, hogy nevében is elbukjék immár Trója. Ebbe Juppiter is beleegyezett. - Megtartják ősi nyelvüket és szokásaikat Ausonia lakói, marad a név, ahogyan volt, mint rész az egészbe illeszkedik, úgy települnek közéjük a trójaiak. A vallási szertartások rendjét magam fogom megszabni, különben mindnyájukat egy ajakkal latinokká fogom tenni. Az a nép, amelyik így fog származni az ausoniai vérből, meglátod, minden ember, sőt minden isten fölé fog jámborságában emelkedni, s egy nemzet sem lesz a földkerekségen, mely hozzá hasonló tiszteletben fog téged is részesíteni. Elhagyta erre Juno a felhőt, Juppiter pedig az egyik fúriát küldte el Turnushoz. Az, vésztjósló halálmadár alakjában, elriasztotta Juturnát testvére mellől. - Hát ilyen ajándékot kaptam szerelmemért? - zokogott Juturna, haját tépve, arcát körmével felszaggatva, mellét öklével verve, mert megértette a halál elháríthatatlan közelségét. - Ha nem adott volna Juppiter örök életet nekem, legalább elkísérhetném az árnyak közé szerencsétlen testvéremet. Ó, hogy nem nyílhat meg elég mélyen a föld ahhoz, hogy engemet, istennő létemre, az alvilági lelkek közé befogadjon. Így szólt s betakarva fejét kék leplével, sűrű sóhajtások között eltűnt a folyó mély hullámaiban. Turnust szorongó halálfélelem fogta el, amikor sem nővérét, sem kocsiját nem látta többé maga mellett; a halálos magány érzése minden erejét megzsibbasztotta. Szemtől szemben állt Aeneasszal s az teljes erejéből feléje hajította dárdáját. A dárda Turnus combját találta el, mire ez térdre rogyott s könyörögve nyújtotta jobbját Aeneas felé. - Így érdemlem - mondta -, használd ki szerencséd. De ha egy szegény apa sorsa meg tud inditani - hiszen neked is volt aggódó atyád : Anchises -, könyörülj Daunus ősz haján és adj vissza engemet az enyémeknek. Győztél s a latinok is láthatták, hogy a legyőzött könyörögve nyújtja ki kezét; a te hitvesed lesz Lavinia, de tovább ne menj a gyűlöletben. Már-már megkegyelmezett ellenfelének Aeneas, mikor megpillantotta vállán Pallas zsákmányul ejtett fegyverszíját. Ez visszaidézte emlékezetébe a kegyetlen fájdalmat, amelyet a kedves ifjú halálán érzett s haragra gyúlva felkiáltott: - Te hű barátaimról leszedett fegyverekben még, azt reméled, hogy megmenekülhetsz előlem? Pallas méri rád ezt a halálos sebet! - És evvel elvette életét.